A mostani zavaros időkben az előre nem láthatónak birodalma annyira
terjed, hogy a gondolkozás visszahőköl a jövendő homályossága elől. S
mégis csak ez a gondolkozás tudja valamennyire is megvilágítani az utat,
amelyen a népeknek haladniok kell.
A multak tanításai már nem elegendők, hogy a népeket ismeretlen utakon
vezessék. Minthogy sok olyan irányban kénytelenek cselekedni, aminőben
még sohasem cselekedtek, gondolkozásuk új vezéreszmék szerint fog
igazodni, amelyeket új szükségletek teremtenek meg.
Ámbár a jövő benne van már a jelenben, azt csak a lehetőségek formájában
lehet fölfogni.
Az érdekek mérlegelésére alapított gondoskodás és előrelátás lehet
észszerű, de ritkán egészen helyes. A szenvedélyek és a misztikus
befolyások olyan hatalmas mozgatói az életnek, hogy velük szemben az
érdekek minden szempontja megsemmisülhet.
A jövőről való látomásaink főképen reményeink látomásai, amelyek azonban
nincsenek szükségszerű rokonságban a realitással. De azért nem kell
azokat megvetni, mert már hatalmas mozgatói voltak a tetteknek. Az olyan
emberiség, amely meg volna fosztva a reménységtől, csak nagy kínnal
tudna élni.
Ha a jövőre a mult alapján következtetünk és fölidézzük emlékünkbe a
misztikus eredetű eszmék szívósságát, attól kell tartanunk, hogy
Európára egy újabb 30 éves háború szakad, amelyet csak bizonytalan
tartamú békeidő szakít majd meg. A mai viszály is hosszúranyúlással
fenyeget, hacsak a németek lelkivilága meg nem változik. Mert a
vereségek a keresztesháborúk és a vallásháborúk újjáéledését sem
akadályozták meg s azok addig tartottak, míg az őket előidéző misztikus
illuziók makacsul megmaradtak.
Mentől jobban fejlődik ki a civilizáció, annál fenyegetőbb viszályokat
idéz föl. Ha a hegemóniára való minden, növőben lévő vágyódás (a
németeké, oroszoké, a balkáni népeké, a japánoké stb.) összemérkőzik, a
béke korszaka hosszú időre bezáródik.
Lehetetlen a mai háborúk kimenetelét a régebbiekre alkalmazható
szabályok szerint megjósolni. Egykor már egy-két zászlóalj elvesztése
eldöntötte egy nép sorsát, minthogy a megvert seregeket nem tudták
pótolni. Ma ellenben sok százezer ember elvesztése sem hozhatná meg a
végleges döntést, a mostani védelmi eszközök és a harcolók könnyű
pótlása következtében.
Az új háború fő-főtanulsága, amely talán meg is fogja akadályozni
túlsűrű megismétlődését az, hogy ebben a küzdelemben, amely millió és
millió embert dob a harcba, egyik ellenfél sem szenvedhet teljes és
végleges vereséget. Szét lehet rombolni a seregeket, de nem lehet
megsemmisíteni a népeket.
Hogyha meg akarjuk mondani valamely háború előrelátható tartamát,
mérlegelni kell a hadviselő felektől maguk elé tűzött reális célokat. A
mai európai háború tétje valójában Antwerpen és különösen
Konstantinápoly, a Földközi-tenger, Egyiptom és az indiai utak kulcsa.
Ennek az ősi városnak a birtoka annyit jelent, hogy birtokosa Európa egy
részét is gazdasági függőségben fogja tartani.
Hogy Franciaországnak mily életbevágó szüksége van kikerülnie a
bizonytalan békét, erről igen helyes megjegyzéseket tett egyik
ellenségünk, Hohenlohe herceg: «Franciaország életre-halálra, váltig fog
harcolni; a francia nép nagyon is jól tudja, hogy létéről van szó.
Nagyon jól tudja azt is, hogy soha többé nem lát majd oldalán olyan sok
és olyan hatalmas szövetségest. Nagyon jól tudja, hogyha nem kerül ki
győztesen ebből a borzasztó küzdelemből, minden győzelmi esélye örökre
el fog tűnni.»
Remélni lehetne, hogy a világháború okozta pusztulás és romlás emléke
sokáig meg fogja akadályozni a háborúk fölújulását, ha az ember nem
tudná, milyen rövid a népek emlékezőtehetsége.
A csodálatosan szép városok elpusztítása hordák által, amelyek nem
bírták fékezni ősi vadságukat, azzal a félelemmel tölthet el, hogy az
évszázadokon át megőrzött műremekek mind elpusztulhatnak majd. A jövő
talán csak egy olyan világot tart meg az emberiségnek, amelyben az
összes elpusztított műremekeket gyárak, kaszárnyák és lövészárkok fogják
helyettesíteni. Akkor azután a civilizált népek sajnálni fogják, hogy
oly soká éltek.
A jövő csatái, amelyek valószínűleg a levegőben fognak lefolyni,
főcéljukul a városok fölgyujtását és lakosaiknak kisszámú gépészmérnök
által való kiirtását fogják kitűzni. Kétségkívül a polgári népesség
rendszeres kipusztítása fogja helyettesíteni a fegyveres katonaság
kipusztítását.
Egy német diplomata azt állította, hogy a rombolóeszközök rohamos
fejlődése következtében a legközelebbi háború megsemmisíti a fehér fajt.
Bár e faj teljes eltünése kétséges, az bizony lehetséges, hogy az ilyen
küzdelmek megismétlődése esetén a boldogulás és virágzás kormánypálcája
a szélső kelet nemzeteinek kezébe száll át.
A népeket a háború új formái annyira hozzászoktatják majd ahhoz, hogy az
állam ráteszi a kezét polgárai nemzeti életére, a szabadságára,
vagyonára és létföltételeire, hogy fölmerül az a kérdés, vajjon nem
lesz-e a világ jövendő törvénye az ó-kori rabszolgaságra való
visszatérés. Az egyéni jog és szabadság ismerete akkor annyira
megsemmisülne, hogy az emberek még mint eszmét sem tudnák már fölfogni.
A német birodalom egyik legfontosabb személyisége követelte, hogy az
állam az elvesztett vagyona helyreállítása céljából kötelezze összes
polgárait valamely mesterség gyakorlására. A fényűzési tárgyak gyártása
meg lenne tiltva, szinte megsemmisítő adókkal terhelnék az embereket,
akik ilyen tárgyakat, különösen festményeket akarnának birtokukban
tartani. Ha az efféle tervek megvalósulnának, Németország egy gigászi
gyárrá válnék, ahol a polgárok tömegei szigorú káplárok vesszője alatt
kiviteli cikkeket és ágyúkat gyártanának, egy igen szerény adag sör és
káposzta fejében. Egészen különös lelki berendezés szükséges ahhoz, hogy
valaki ilyen poklot állítson föl eszményül.
Hogy kaszárnyában, gyárban töltsük az életünket csak azért, hogy várjuk
a halált a csatatéren: ez volna hát a művelődés és erőfeszítés annyi
századának a betetőzése? Hiszen akkor jobb volna visszatérni a
barlanglakók korszakába.
Az ember a barlangokban kétségkívül veszélyektől környezve élt, de
legalább valamelyes szabadságot is élvezett.
Tartós békére nem nyujt biztos kilátást sem a népek szövetsége, – mert
ezek a szövetségek bizonytalanok – sem a nemzetek egymásra utaltságának
kimutatása, – mert a misztikus hit uralkodik minden érdek fölött, –
hanem csak az, ha a német népben új filozófia foglalja el a hegemónia
misztikus eszményének helyét. De az efféle átalakulás mindig igen lassan
megy végbe.
Nem nagyon valószínű, hogy Európa nemsokára újra felvirradni látja majd
a szabadság korszakát. Mert a militarizmus reáleselkedő mumusán kívül,
miképpen kerülheti ki azt a sokféle láncot, amiket az állami beavatkozás
és szocializmus teorétikusai álmaikban már testére kovácsolnak.