A legsúlyosabb forradalmak az erkölcsök és gondolatok forradalmai.
A forradalmak közt talán a legmélyebb az volt, amidőn Anglia évszázados
hagyományaival ellentétben a háború alatt hozzájárult ahhoz, hogy minden
hatalmat áttegyenek az állam kezébe s feltétlen jogot adott neki a
polgárok élete és vagyona fölött. Az egész nemzetnek ez a felforgatása
rendetlenség nélkül ment végbe, mert minden párt közremunkált benne és
nem csupán egynek műve volt, mint az előbbiek.
Fölidézni a forradalmat mindig könnyű, de bajos tartóssá tenni.
Egy kényurat letaszítani trónjáról még korántsem annyi, mint az
önkényuralmat elnyomni. Mert valójában ezer meg ezer felelőtlen
alkényúr, akire szüksége van egy ország igazgatásának, tovább bitorolja
a hatalmat. Az uralom neve változhat, de ők maradnak a tényleges urak.
Egy máról-holnapra való forradalom csak arra jó, hogy új önkényt tegyen
a régi helyére.
A társadalmi korlátok, amelyeket a forradalmak ledöntenek, előbb-utóbb
újra feltámadnak, – mert a népek nem tudnak fennállani az ő elhatároló
hatalmuk nélkül, – de rendesen nem ugyanazon a helyen támadnak fel.
Sokszor egy nép könnyebben bírja elviselni bajait, mint az
orvosszereket, amelyekkel gyógyítani akarják.
Ellenkező érdekű osztályokra oszló országokban a forradalom békésen
mehet végbe, de nagy ritkán marad sokáig békés.
Ha a forradalom egyszer megindult, nem kormányozható többé nagyobb
mértékben, mint a lavina zuhanása közben.
A szellemi ragály a forradalmak terjesztésének legbiztosabb tényezője.
A forradalmi gyülekezeteket fenyegető legnagyobb veszély nem a reakció,
amely jobbján fölüti a fejét, hanem a túllicitálás, amely balján támad.
A tömegek által véghezvitt forradalom csak azt az irányt veszi, mint
ennek a tömegnek izgékony és rendetlen ösztönei. Az ilyen mozgalmaknak
nagy az erejük, de nem tartanak soká és végzetszerűen anarchiára
vezetnek.
Az orosz forradalmárok elfelejtették Napoleon szavát: az anarchia mindig
az abszolut hatalomra vezet.
A kezdődő forradalmak az illuziók és túlkövetelések légkörében mozognak,
amelyek társadalmi rendetlenségből erednek és ahonnan végül a
restaurációk kelnek életre.
A forradalmak okai közt szerepel az, hogy mindenki elveszti a hitet a
hajdani eszmék értéke iránt, amelyek a társadalmi életet azelőtt
vezérelték. Az ebből eredő anarchia ilyenkor olyan új igazságok
nyugtalan keresése, amelyek képesek legyenek a népet irányítani.
A nélkülözhetetlen szerep, amelyre a társadalomban a fegyelem és cohæsio
hivatva van, a legvilágosabban akkor tünik ki, amidőn a forradalom
diadala alatt a társadalmi kötelékek fölbomlottak és mindenki szabadon
követi ösztöneit.
A forradalmi eseményeket megitélő történetírók gyakran olyan okoknak
tudják be azokat, amelyek egészen távol esnek valódi eredetüktől.
Amikor, az orosz forradalom kezdetén, a katonák odahagyták
lövészárkaikat, ezt nem tették nekik fölfoghatatlan eszmék nevében,
hanem egyszerűen azért, hogy kivegyék részüket a szocialistáktól beigért
földosztásból.
Az orosz forradalom egyik legborzasztóbb eredménye az volt, hogy a
szocialis összetartás lerombolása által azt a sokmilliós hadsereget,
amely az előző este még egészen harcképes volt, átalakították egy
léleknélküli csordává, amely a legkisebb támadásra is szétfutott.
A belső ellenségek a nemzetet tehetetlenné teszik a külső ellenséggel
szemben.
Némely forradalom, mint az orosz, néhány hónap alatt lerontja a
szerveződésnek százados erőfeszítések révén megvalósított művét.
A tisztánlátás ritka a forradalmároknál. Az oroszok például első
diadalaik után három, az ország jövőjére egyaránt végzetes célt
követtek: 1. _a rögtöni békét_, következéskép a szövetségesek
elhagyását, akik a háborúba őérettük bocsátkoztak, 2. _a földosztás
igéretét_, amely területük minden pontján állandó harcot fog fölidézni,
3. Oroszország különböző _nemzetiségeinek szétválasztását_, ami a
roppant birodalom szétrombolását vonja majd maga után.
Miután levált Ukrajna, ez a harmincmilliós, igen termékeny és igen
gazdag, nagy tartomány, levált Litvánia: Oroszország még mindig a
legnagyobb birodalom marad, de egyszersmind a legszegényebb, s amelyet
örökösen harcoló ellenséges tartományok fognak környezni.
Az orosz forradalom a kemény uralom helyére egyszerűen egy még
keményebbet tett. Újból megmutatta, hogy a népeknek olyan a kormányuk,
aminőt megérdemelnek.
Semmiféle analógiát nem lehet vonni a francia forradalom és az orosz
forradalom közt. Az elsőt tanult polgárok csinálták, a másodikat
tudatlan munkások és parasztok, akiknek színvonala alig volt magasabb az
ősi skythákénál.
Az orosz munkások többsége számára a forradalom ezt jelenti: senkisem
parancsol, mindenki azt teszi, amit akar.
Míg Németországban az eszmék ugyanazok maradnak, Európát gyakori háborúk
fogják fenyegetni. A németek azonban egy szép nap maguk is rájönnek
arra, mily mesterséges építmény ez a német birodalom, amely az ipari
államot megfejeli egy hűbéri állammal. Ebből szükségképen az eszmék
forradalma támad, amelyek mindenkori szülői a mély politikai
forradalmaknak.
Ámbár a nagy forradalmakat könnyen meg szokták jósolni, aligha van példa
arra, hogy legfontosabb következményeit megsejtették volna.
Anarchia van mindenütt, amikor felelősség nincs sehol.