Az emberek viselkedését sokkal inkább vezeti jellemük, mint értelmük;
ennélfogva a nevelés céljáúl a jellem idomítását kellene kitűzni. A
németek ismerik ezt az igazságot, de a francia Egyetem, úgy látszik,
egyáltalában nem ismeri.
A nevelés beleolthatná a tanítvány lelkébe a testületi szellemet azzal,
hogy úgy érdekelteti az osztálya sikereivel, mintha a tulajdon sikerei
volnának. Megtanulná akkor, hogy a versenytársakkal jobb társulni, mint
velük küzdeni. Mig Franciaország nagyon nem ismeri ezt az alapelvet,
Németországban az az ipari hatalom egyik eleme.
A technikai nevelés, az iskola s utóbb a kaszárnya fegyelme, az együttes
erőfeszítés képessége könnyítik meg a németeknek az elrendelt munka
aprólékos végrehajtását. Nem is a tanító, hanem a technikus teszi
lehetővé Németország ipari terjeszkedését.
Egy tudós professzor tökéletes módon összegezte technikai nevelésünk
állapotát, ezt írván:
«A háború arra hajtott, hogy néhány hónap alatt megteremtsünk egy
félelmetes kémiai fölszerelést, amikor béke idején vonakodtunk
tökéletesíteni valamely kezdetleges anyagot, amelyért versenytársaink
lesajnáltak.»
Már akkor is fölfogjuk a technikai nevelés hasznosságát, ha csupán a
földművelési oktatást vesszük szemügyre. A szakemberek azt állítják,
hogy ha gabonaneműekben elérnők ugyanazt a hektárhozadékot, mint a
németek, – pedig az ő földjük sokkal silányabb, mint Franciaországé – a
mi nemzeti vagyonunk évente két milliárddal növekednék.
Franciaországban a földművelés még mindig kevésbbé tekintélyes
foglalkozás, ámbár változatosabb ismereteket igényel, mint a legtöbb
egyéb szakma. «Az az ember, aki jól tud igazgatni egy majort, képes
volna kormányozni az indiai császárságot is» – mondá az angol miniszter.
Az ipari és kereskedelmi oktatás reformja, amelyet Anglia abszolut
hasznosnak itél, még szükségesebb lenne Franciaországban, de sokáig fog
még az Egyetem ellenkezésébe ütközni, amely azt követeli, hogy mindent ő
igazgasson, holott tusakodik minden változtatás ellen.
A vessző az iskolában, a bot a kaszárnyában teszi a németeket képessé,
hogy ellentmondás nélkül engedelmeskedjenek főnökeik parancsainak. Ámde
az energia, amelyet a háború alatt oly népek fejtettek ki, amelyeknél az
említett eljárás ismeretlen, bizonyítja, hogy az emberi lélek
fegyelmezhető kevésbbé szolgai módszerekkel is.
Egy porosz hadügyminiszter állította a mostani viszály folyamán, hogy az
ifjúság katonai előkészítésének az iskolában ne csupán az legyen a
célja, hogy az ifjúság erősödjék, hanem az is «hogy féket vessen a
személyes függetlenségnek és kezdeményezésnek, amely azzal fenyeget,
hogy szétbomlasztó szubjektivizmussá fajul el, ami a demokráciák
végromlása.» Az ilyen elvek csak arra jók, hogy katonákat formáljanak,
akik készek magukat feláldozni egy uralkodó nagyravágyó terveinek.
Ha a demokratikus egyenlőség megvalósítható, az csak oly nevelési
rendszerrel érhető el, amely minden egyén sajátságos képességeit
hasznosítja. Politikai intézményekkel e részt nem lehet célt érni.
A német nevelés egyik erőforrása, hogy változatos tanítás segítségével
mindegyik tanítványból ki tudja csiholni a különböző képességeket. A
latin fajok rosszabb nevelésének egyik oka viszont éppen az, hogy
ugyanazt az oktatást alkalmazzák elütő elmebeli képességek mellett is.
Nem volna szabad, hogy a nevelés célja kézikönyvek szajkózása legyen,
hanem csak az, hogy gondolkozási és jellembeli szokásokat teremtsen.
Egyetemeink tisztán emléző oktatása kevéssé fejleszti az értelmet, a
jellemet meg sehogysem. Ezt egyaránt kevéssé értették még meg a tanárok,
szülők és tanítványok.
Nem lehet remélni semmiféle javulását a francia nevelésnek, amig
továbbra is olyan egyetemi tanárok irányítják, akik csak könyveiken át
ismerik a világot.
A merőben értelmi nevelés hamar oka lesz a dekadenciának.
A könyvek elméletei a világegyetemnek csak elnyomorított nézését
szolgáltatják, amelynek nincs kapcsolata a tapasztalat tanításaival.
Az angolok joggal azt tartják, hogy bizonyos iskolai játékok nagyon
hasznosan készítenek elő az életre. Egy sportcsapat csakugyan magában
foglalja a társulást, a hierarchiát, fegyelmet, megannyi oly
tulajdonságot, amelyet egy, boldogulni akaró társadalom sem nélkülözhet.
Egyik legszükségesebb reform lesz: minden francia ifjúba és leányba
beleoltani a fegyelem tiszteletét. Ez semmivé vált a családban, semmivé
az iskolában, semmivé az igazgatásban, semmivé a fegyvergyárakban, – egy
szó, mint száz: semmivé mindenütt.
Aki önmagától nem tud magán uralkodni, azt kényszeríti a törvény; de ez
a rátukmált fegyelem soha sem ér föl a belső fegyelemmel, amelyet a
nevelés megadhat.
A háború után a nevelés reformja lesz a legégetőbb feladat. Ámbár
fölvilágosult szellemek hiába próbálták meg egyetemünk módosítását,
azért nem kell kétségbeesni, hogy ez nem sikerül. Arra kell gondolni,
hogy a nagy katasztrófák szülői a reformoknak, miket a békeidők minden
vitája sem tudott elérni.
Az a nevelés, amely eléri, hogy az itélőképesség és az akaraterő
növekedjék, tökéletes, akármit is tanítottak légyen. Egyedül ezekkel a
tulajdonságokkal az ember már irányítani tudja a sorsát.
Többet ér a megértés, mint a tanulás.