A Marne-i csata, amely megmentette Párist a pusztulástól és a franciák
nemzeti életének legfontosabb eseménye, emlékezetes példája az emberi
akarat uralkodó szerepének, amelyet a történelem úgynevezett
végzetszerűségei fölött gyakorol.
A modern lélektan egyik legtermékenyebb fölfedezése, hogy tudatos
cselekvőségünk csak fölszínes nyilvánulása a még sokkal fontosabb
öntudatlan cselekvőségünknek.
Az akarat lehet tudatos és öntudatlan. Az öntudatlan akaratnál az
elhatározás egészen megformálva lép a tudat mezejére. A tudatos akaratot
ellenben megelőzi az indokok megfontolása s következéskép értékelése.
A legmegfontoltabb akarati elhatározás majdnem mindig magában foglal egy
rész öntudatlan akaratot, amely hozzájárult, ha nem is megszűléséhez, de
legalább erősítéséhez. Amikor az Egyesült-Államok megüzenték a háborút
Németországnak, valószínű, hogy az indokok serpenyőjében, ahol
elhatározásaink mérlegelődnek, öntudatlanul is belekerültek olyas
tényezők is, mint pl.: a hadsereg hasznossága a Mexikóval vagy Japánnal
való háború esetén, az elsőrangú szerep, amelyre az Egyesült-Államok a
világ dolgainak intézésében hivatva van stb. A motivumoknak ébből a
tömbjéből végül előugrott a háborús elhatározás.
Ha sokszor nagy eltérés van valakinek beszédei és tettei közt, ez azért
van, mert az öntudatlan akarat élesen különböztet a fölületes befolyások
teremtette tudatos akarattól. Láttuk ezt a háború kezdetén, amidőn
pacifisták és szocialisták elméletüktől annyira eltérően cselekedtek.
Az öntudatlan akarat, amelyet bennünk őseink teremtettek s utóbb a
nevelés és a környezet befolyása erősítettek meg, irányozza
cselekedeteinket. A tudatos akarat ellenben különösen beszédeinket
irányozza.
Az ember helyét az életben nem az határozza meg, hogy mit tud, hanem,
hogy mit akar és mit bír.
Az események uralkodnak a gyenge akaratokon. Ellenben az erős akaratok
uralkodnak az eseményeken.
Hogy előrehaladjunk, nem elég cselekedni akarni, hanem mindenekelőtt
tudni kell, mily értelemben kell cselekedni.
A tisztánlátás még ritkább, mint az akarat.
A tett embere vagy alkotó vagy romboló, erőfeszítéseinek iránya szerint.
A haladás az erőfeszítés folytonosságából születik meg; a hanyatlás a
pihenésből.
Az erőfeszítés állandóságára csupán az által lehet szert tenni, hogy ezt
az erőfeszítést kellő neveléssel szokássá változtatjuk. Nem lehet ezt az
eredményt a könyvmagoltatástól várni.
A folytonos erőfeszítés valóban csodákat tud teremteni. Neki köszönhette
Anglia, hogy oly kevéssé militarista létére megtudott teremteni egy négy
milliós hadsereget és hogy át tudta alakítani összes létföltételeit.
A világ legközelebbi fejlődése arra utalja a népeket, hogy számítsanak
egy keveset szövetségeseikre, de sokkal inkább tulajdon
erőfeszítéseikre. Miután tapasztalásból megtanulták, hogy a jognak erő
nélkül mily kevés az értéke, meg kell szerezniök az arra szolgáló
hatalmat, hogy sohase váljanak legyőzöttekké.
Bizonyos, mindenfajta erőfeszítés ellen lázongó emberek sötét tétlensége
nem különbözik lényegesen a sír nyugalmától. Az ilyen élőholtak csak
látszólag élnek.