A mikróbától az emberig a termékenység ha nem is a fennsőbbségnek, de
legalább a boldogulásnak mindig oka volt. A germán betörések idején,
amelyek a római művelődést szétrombolták, a hódítók ernyedetlen
termékenysége volt a diadaluk főfeltétele. Mert, ha ezerszámra ölték is
őket, helyükbe új ezrek születtek.
Minden nép, amely túlságosan fejlődik, végzetszerűleg hódítóvá és
rombolóvá válik olyan népekkel szemben, amelyek termékenysége kisebb.
Valamely ország veszélyessé válik szomszédai számára, ha a földje nem
nyujtja neki többé kielégítő mennyiségben a táplálékot. Az éhség volt a
nagy betörések forrása, amelyek egykor Európát fölforgatták.
Ha a germán hordák egykor nem özönlik el a földet, amely képtelenné vált
őket táplálni, a világ nem ismerte volna meg sem a római civilizáció
rombadőlését, sem a középkor ezer évét, sem a mostani háborút.
Veszélyes csöndesen haladni olyan nép szomszédságában, amely nagyon
rohamosan nő. A világháború bebizonyította ennek az igazságnak
fontosságát.
A németek, akik a háború elején látták, hogy – azonos okokból, mint
Franciaországban – a születések arányszáma csökkenni kezd, ennek az
orvosszerét nem pénzügyi eljárásokban keresték, hanem abban a
meggondolásban, hogy népsürítés politikája elsősorban a vidék
betelepítésének politikája.
Több közgazda eszményül állítja oda a népek elé azt, hogy versenyezzenek
a termékenységben. Már pedig az élő lényeknek története, a rovarétól az
emberéig s a germán betörések korától a mai háborúig arról tanuskodik,
hogy a túlnépesedés mindig irtó és hódító háborúkra vezetett.
Darwin ragaszkodott ehhez az általános, s szerinte, kivételt nem tűrő
törvényhez: az élő lények olyan arányban szaporodnak, hogy bármely
fajhoz tartozó egyetlen állatpár leszármazói rohamosan elárasztanák a
világot, ha szabály nem volna az, hogy minden nemzedék egy része
föltétlenül elpusztul. Ugyanennek a törvénynek engedelmeskednek az
emberi lények kényszerűen, amidőn, nagyon megsokasodván, vagy
kölcsönösen tönkreteszik egymást, vagy rárontanak a szomszéd országokra.
A nép minősége sokkal fontosabb tényezője a haladásnak, mint mennyisége.
Ha ez máskép volna, a világ legnépesebb országai, mint Oroszország és
Kína a civilizáció élén haladnának, ahelyett, hogy félbarbárok lennének.
Az ipari típusú társadalmakban a siker szükségszerűleg nem a
legnépesebb, hanem legdolgosabb, legfegyelmezettebb, az együttes
erőfeszítésre legképesebb népeket illeti meg, ha egyidejűleg van elég
vasuk és szenük.
Egy szénnélküli nagy országnak nem lehet érdeke népességét nagyon
növelni. Itália, amelynek nincs szene, nem tudott igazi ipari állammá
lenni és, úgy látszik, szegénységre van kárhoztatva.