Van szerencsém a következőkben közzétenni azt a tizennégy pontot,
melyeknek teljesítése esetén hajlandó vagyok valamennyi ellenségemmel,
úgymint a kiadókkal és azok szövetségeseivel, valamint a Telefon-központ
és kapcsolt Részeivel, nemkülönben azokkal a kollégáimmal, akik, mikor
találkozom velük, mézédes mosollyal azt mondják: te, milyen jó volt ez a
legutóbbi cikked izé, mi is volt a címe; – végre Theisz tanár úrral, aki
a harmadikban megbuktatott franciából, kibékülni – illetve, amelyeknek
előzetes biztosítása mellett hajlandó vagyok Európa békés és boldog
fejlődése érdekében tárgyalni azokról a lehetőségekről, amiknek alapján
békejobbot nyujthatunk egymásnak.
1. Ne legyen többé titkos diplomácia. Ha valakinek valami kifogása van,
tessék a szemembe mondani, ne olyankor jusson az eszébe, mikor éppen egy
harmadik segíteni akar rajtam.
2. A tengeri hajózás legyen egészen szabad. Ha szólok a konflisnak, hogy
álljon meg és véletlenül nem állhat meg, mert valahol dolga van, vagy
mert nincs kedve engem vinni, vagy mert nem tetszem neki, annyit mégis
megtehet, hogy szóljon valamit legalább, hogy így-úgy, ne haragudjak,
most nem ér rá, majd legközelebb!
3. Szünjenek meg a gazdasági korlátozások. Ha kalapot veszek valahol, ne
forgassa meg a boltos gúnyos mosollyal a fejemen lévő kalapot, hogy hol
tetszett ezt venni? ja, a Blaunál, akkor nem csodálom.
4. Csökkenteni kell a fegyveres felkészültséget. Ha én X-ről viccből
mondok valamit, egészen jóindulatúan, hogy nem tudom, mi az vele, az
utóbbi időben úgy viselkedik, mint egy paralitikus és ez neki a fülébe
jut – azért nem muszáj, hogy legközelebb azt terjessze rólam, hogy
kabátot loptam.
5. A gyarmatok ügye rendezendő. Mikor én a cselédemmel találkozom a kapu
alatt és éppen beszélgetek vele, ne szakítson félbe minket a házmester,
hogy aszongya, a cselédek csak a hátsó lépcsőn mehetnek fel.
6. A megszállott területeket ki kell üríteni. Az az úr, aki már egy
félórája áll a lábamon, szálljon le róla vagy legalább is jelentse ki
nyíltan és határozottan, hogy mikor óhajt leszállani.
7. A kiürített területeket helyre kell állítani. Ha engem valaki
pofonüt, aztán jobban megnézve, azt mondja, pardon, tévedtem,
összetévesztettem a Kovács úrral, akkor legalább tekintse a dolgot
elintézettnek és ne keresse tovább a Kovács urat, hogy még azt is
pofonüsse, szegényt.
8. A megszállt részeket fel kell szabadítani. Akinek sietős útja van, ne
lökjön engem gyomorba, akinek nincs sürgős dolgom.
9. Jóvá kell tenni az igazságtalanságot, amit annak idején szüleink
elkövettek azzal, hogy ilyen időkben világra hoztak bennünket.
Elzász-Lotharingiáról mondjon le Németország is és Franciaország is, a
többit bizzák rájuk.
10. Jelentsék ki általában a németek is, meg a franciák is, meg az
angolok is, hogy aszongya, egy kicsit mérgesek voltak persze, de most
már semmi baj, szervusz, Nichts für Ungut.
11. És különben is ne vitatkozzanak sokat azon, hogy ezzel mi lesz, meg
azzal mi lesz, hanem az egész kérdést intézzék el úgy, ahogy a két
zsidó, akik osztoztak a libamájon és egyik se merte a nagyobbik darabot
kivenni, hanem kinálták egymást, hogy tessék-tessék – mire aztán az
egyik mégis kivette a nagyobbikat. Na hallod, aszongya a másik,
mondhatom, egy udvarias ember vagy, kiveszed a nagyobbat. Hát te
melyiket vetted volna ki, kérdi a másik, hiszen ott hagytam a
kisebbiket! Hát parancsolj kérlek, hiszen ott hagytam a kisebbiket.
12. És általában ne beszéljenek az emberek rosszat egymásról és főként
ne használjanak képletes kifejezéseket, hogy aszongya, mindnyájunk
lelkében ég a vágy, meg hogy sasok gyanánt.
13. És általában senki ne szóljon egy szót se, ne magyarázzon, ne
mentegetőzzék, ne hozzon fel érveket és enyhítő körülményeket és ne
bizonyitson be semmit és ne figyelmeztessen semmire, hanem mindenki
vonjon vállat és nyujtsa a kezét.