_Dr. Ugyanaz_ (megtört tekintetű, bús, tönkrement emberi roncs,
elgyengült férfierő, beesett szemek, tétova mozdulatok. Hajlott háttal,
köhögve lép az orvos elé. Halkan suttogva beszél.)
_Orvos_ (miután az objektiv leletet felvette): Most következik a
szubjektiv lelet, az egyén saját bevallása alapján. Hány éves?
_Dr. Ugyanaz:_ Öreg vagyok… nagyon öreg…
_Orvos:_ A nacionálé szerint harminckét éves.
_Dr. Ugyanaz_ (fájdalmasan): Nem az az öreg, doktor ur, aki messze van a
bölcsőtől, – de aki közel van a koporsóhoz.
_Orvos:_ Szülei élnek?
_Dr. Ugyanaz:_ Élni éppen élnek, ha élet az, éjjel-nappal
lelkiismeretfurdalások között fetrengeni, hogy ilyen szánalmas beteg
korcsnak adtak életet, amilyen én vagyok, magamnak és az emberiségnek
gyötrelmére.
_Orvos_ (a szívet vizsgálja): Vegyen lélegzetet.
_Dr. Ugyanaz_ (akkora lélegzetet vesz, mint egy kis kolibri).
_Orvos:_ Nem tud nagyobbat lélegzeni?
_Dr. Ugyanaz_ (rémülten): Még ennél is nagyobbat? Szent Isten, hiszen
megreped a tüdőm. Még soha ennyi levegőt nem ettem egy harapásra.
_Orvos:_ Mutassa a nyelvét.
_Dr. Ugyanaz_ (legyint): Ne is nézze meg, doktor úr – a doktor úr
érzékeny lelkű embernek látszik – nagyon szomorú látvány az én nyelvem,
doktor úr… megmondom őszintén.
_Orvos:_ Volt valami szervi betegsége?
_Dr. Ugyanaz:_ Nekem? Tudtommal nem volt, – ha csak féloldali agyrák nem
számít szervi betegségnek – tudniillik mindig arra volt gyanuja az
orvosomnak…
_Orvos:_ Szokott szédülni?
_Dr. Ugyanaz:_ Csak a szédülést ne emlegesse, doktor úr, mert mindjárt
összeesek. Kénytelen vagyok állandóan a kocsiúton járni, mert ha a járda
széléről lenézek, mindjárt elszédülök.
_Orvos:_ Különben semmi panasza nincsen?
_Dr. Ugyanaz:_ Különben semmi. Ha így tartom a fejem, féloldalt, akkor
valami tompa nyomást érzek a derekamban. Ha a derekamat mozgatom,
ugyanazt a tompa nyomást a fejemben érzem. Néha olyan érzésem van a
mellemben, mintha a fájós lábam sajogna, néha meg percekig nem tudok
lélegzetet venni a fülemen keresztül. A vesetájon szaggató nyílalást
érzek olyankor, mikor az orromat fúvom – néha meg úgy szeretnék sírni,
magam sem tudom, hogy miért. Esténként, mikor hálni jár belém a lélek,
sokszor olyan állapotban vagyok, hogy már alig találom meg az ágyat.
Különben nem tudok semmit, ha csak azt a veszett kutyát nem, aki egy
órával ezelőtt megharapott.
_Orvos:_ Ezek a foltok a karján mitől vannak?
_Dr. Ugyanaz:_ Ez? Ez semmi, egy pár hullafolt. Bizalmasan megsughatom a
doktor úrnak, hogy már két hónappal ezelőtt meghaltam. Csak nem akarok
elhencegni vele.
_Orvos:_ Jól van. Frontdiensttauglich.