_Lipótváros_, 1916 január 8.
Édes Polifóniám,
nagyon sajnáltuk, hogy tegnap nem voltál ott a Dalcrozén és miután nem
akarom, hogy a jövő órára készületlenül jöjj el, megírom Neked, hogy mi
minden volt és mit tanultunk újat. Különben Pallas Athene kérdezett Rád,
hogy mi esett beléd, nem voltál te mindig olyan wehleidig, hogy egy kis
influenza miatt elmaradj és hogy te nem egy Polifónia, hanem egy
Palifónia vagy, hogy ingyen fizeted az ötven korona óradíjat és nem
jössz el.
Hát kérlek, új tagunk van, a doktor Bodola, akit most szabadságoltak
félévre, mivel – saját állítása szerint – egy orosz golyó félméternyire
a szemöldöke fölött ment be és három méternyire a füle mellett jött ki
egy varjú combjából, aki éppen arra repült. Ez lesz most a Leonidas,
nagyon szépen táncol és gyönyörű tógája van, a „Hősi halál“ figurát ő
kreálja most, gyönyörű mozdulatok, ezt is meg kell tanulnod, mi félóráig
mind ezt gyakoroltuk. Féltesttel háromszor derékszögben hátra kell
hajolni, kézfejjel négyszögletesen fejet lóbálni, erre három féllépés
előre, balláb kicsit kijebb, aztán derekat csavarni, oldalt, megint két
lépés hátra, aztán az egész derék becsuklik, két ujjheggyel érinteni a
padlót és percekig úgy maradni, aztán újra előlről. Nagyon szép figura,
de még csak Bodola tudja és Alkibiádesz, aki pedig csak negyedóráig
gyakorolhatta, mert át kellett szaladnia a Bankba a szállítás végett.
Hanem a direktrisz kezdi nagyon szigorúan venni a dolgot és ma félóráig
csupa elméletet adott elő. Elmagyarázta, hogy tulajdonképen mi a célja a
Dalcrozénak, hát csak úgy hevenyében tudom reprodukálni a szavait, pedig
nagyon figyeltem. De valami olyasfélét mondott, hogy a Dalcroze célja a
testet úgy képezni és olyan mozdulatokhoz szoktatni, mintha a táncoló
egy negyed méter széles és fél méter magas kőkockába volna befalazva,
tehát minden táncmozdulatot úgy kell végrehajtani, mintha ezek a falak
volnának körülötte és így az eredeti széles táncmozdulatokat különféle
csavarulatokkal és behajlásokkal és szögbetörésekkel és
visszafordításokkal addig kell tompítani és egyszerűsíteni, míg az egész
test, a derékhoz símuló karokkal és lábakkal, körülbelül felveszi ennek
a kockának az alakját és betölti. Ugy-e gyönyörű! Mindnyájan el voltunk
ragadtatva ettől a művészi elmélettől, csak az a hülye Achilles bökte
bele a magyarázatba, hogy csak azt nem érti, hogy lehet valakinek
ausgetippelt táncolni kedve, aki egy negyed méter széles és egy fél
méter magas kőkockába van befalazva.
A direktrisz aztán néhány nagyszerű figurát mutatott be, amiket a jövő
órán sorra veszünk majd. A „Rémület egy kanál vízben“, a mi nagyon
nehéz, arcjáték is kell hozzá és csuklóforgatás, aztán a „Fábaszorult
szúmadár“ figura, egészen egyszerű, stilizált mozdulatokkal, nagyon
szép, csak egy kicsit nehéz, mert a ballábat egészen vissza kell húzni a
gyomorba, hogy helyet adjon az ember a jobbvállnak, úgy hogy az ember a
fejét át tudja húzni a hóna alatt és így teljes ötszögalakot vegyen fel,
amire azért van szükség, mert a régi asszir-emlékeken ilyen alakú
kabalák vannak és a táncolónak ezt kell szimbolizálni stilizált
anyagszerűséggel.
Nagyon szép figura a „Rohanó elefántcsonttorony“ is és Hóra, aki nyakába
tudja szedni a lábát, meg is csinálta, én még nem tudom. De majd együtt
fogjuk gyakorolni, jó?
A „Dervis szakállában párolgó azaléa“, amit mult órán átvettünk, már
elég jól megy, de nem ebből feleltem, hanem a „Csikorgó
csigolyatéboly“-ból, tudod, aminél a két tenyeret úgy kell összetenni,
mintha az ember egy stilizált virágokkal kirakott római edényt tartana a
feje fölé, amiből a bokára csurogna valami, de a fejjel visszatartja az
ember.
Na, szóval sok minden volt, kérlek szépen, sajnálhatod, hogy nem jöttél,
édes Polifóniám. Hogy vagy, elkészült már az új tógád? Nekem a sarummal
van baj, nem tudják megigazítani és kicserélni meg nem akarják, tudod,
milyen drága a bőr.
Hát jövő órára feltétlenül jöjj el, édes Polifóniám. Mi ujság nálatok?
Ja igaz, hallottam, szegény öcséd elesett. Nagyon csodálkoztam, de a
Dolfi bácsi aztán mondta, hogy valami háború van valahol.