– Ne lármázz, Pistike, hagyj olvasni, ülj le szépen a kis lócára a
barackfa alá, nézd a képeskönyvedet, nesze, itt van a képesujság is,
abba is van mindenféle érdekes kép a nagyvilágról.
– Ha nem értesz valamit, kérdezd meg szépen, egy négy éves kisfiúnak már
érteni kell a dolgokat.
– Ezt nem adom, ebben nincs kép, ezt én most olvasom, érted? ez egy
levél, a Lajos bácsitól, – emlékszel még a Lajos bácsira?
– Hát persze, a Lajos bácsi, akinek olyan szép forgó volt a sapkáján,
nem emlékszel?
– A Lajos bácsi most nem jöhet haza, ő most a háborúban van és csatázik
az ellenséggel – és éppen azt írja nekem, hogy mostan a kórházban volt
egy hónapig.
– Egy hónap, az harminc nap és azért volt, édes fiam, mert megsebesült.
Ja, az úgy volt, hogy egy nagy gránátot dobott az ellenség szegény Lajos
bácsi felé és az szétpukkant, így – brr… u… u… m!! – és ekkor a Lajos
bácsinak belement a vas a hátába és felszakította a hátát.
– Jaj, te csacsi, az nem azért volt, mert a Lajos bácsi félt az
ellenségtől, – dehogy is félt, inkább nagyon is bátor volt és nekiment
az ellenségnek.
– Hogy jól megverte-e az ellenséget? hát persze, biztosan jól megverte,
azért voltak rá olyan mérgesek.
– Bizony, a Lajos bácsi jó katona, meg is dicsérték őt, – mit mondsz?
kapott hát, kapott olyan szép aranypénzt a mellére, mert jól megverte az
ellenséget.
– Hogy mivel? hát persze puskával is, meg karddal is, meg olyan
szuronnyal is… bizony… ágyúval? hát ágyúval is… meg revolverrel is…
bizony…
– Hogy levágta-e a fejét az ellenségnek? Azt én nem tudom, kis fiam…
hát, ha akarod, levágta… hogy hánynak vágta le?… Azt én nem tudom…
tíznek? lehet, hogy tíznek… ugyan hagyj már békén, olvasni…
– Jó, jó, te is katona leszel… hát persze, hogy jó katona leszel, ha jól
viseled magad… Majd ha nagy leszel, kis fiam… Most hagyjál olvasni,
nézegesd a képes ujságot…
– Ez?… ez ágyú, olyan nagy, tengeri ágyú, kisfiam… igen, igen, ezzel
lőnek az ellenségre… ez azért olyan hosszú, kisfiam, hogy jó messzire
menjen a golyó, hogy ha az ellenség messze van, akkor is odaérjen… hogy
mér érjen oda? hát hogy lelőjje az ellenséget…
– Ezek? ezek katonák, magyar katonák, amint éppen rárohannak az
ellenségre… ez itt a kezükben? ez szurony, kisfiam… hogy miért? hát
ezzel szúrják az ellenséget…
– Szabad, szabad, persze hogy szabad, majd ha katona leszel…
– Ezek? ezek is katonák, de ezek nem magyarok… franciák, ez az ellenség,
tudod?… ezek is rohannak… hogy ez mi a kezükben?… ez kézigránát,
fiacskám… hát ezt el kell dobni, mikor közel van az ellenség… akkor
felrobban és humm!! mindenki a levegőbe repül…
– Te is, te is… persze hogy te is, majd ha katona leszel… akkor neked is
szabad dobni…
– Ez?… ez torpedó… ez belemegy a hajóba és akkor felrobban…
– Ezek, szegények, sebesült katonák… látod, vonaton szállítják őket…
most majd a jó doktor bácsik meggyógyítják őket…
– Ez?… ez olyan álarc… ez arra való, hogy a gáz, amit az ellenség fúj,
ne menjen be a szájába a katonának, mert akkor meghalna…
– Ez?… ez egy olyan ágyú, ami letépi az álarcot, hogy mégis bemenjen a
gáz…
– Bizony, ennek a szegénynek nincs lába… mert elvitte az ágyúgolyó… ez
egy derék katona…
– Ezek itten tüzérek… ez meg egy olyan nagy szárazföldi ágyú… látod,
ezek a derék, bátor katonák éppen most sütik el… nem félnek, bizony,
pedig nagyot durran, így: bumm!!!!…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
– Mit csinálsz? Nem hagyod azt a cserebogarat? Azt hiszed, annak nem fáj
épp úgy, mint neked, ha kitéped a lábát?