Hetven éves koromban megkért egy fiatal ember, hogy mondanék egy nagy és
bölcs aforizmát: mondanék egy egyetemes nyilatkozatot, melyben
világnézetemet egybefoglalom.
Ennek a fiatal embernek azt feleltem: Minden másképp van. Amivel nem a
szkeptikusok és kételkedők közé sorozom magam, mert a szkeptikusok csak
azt mondják: nem bizonyos, hogy minden úgy van, ahogy hisszük, – én
pedig határozottan és meggyőződéssel mondom, bizonyos, hogy semmi
sincsen úgy. Ez az egyetlen tétel, amibe fanatikusan hinni szabad és
amitől eltántorodni bolondság: minden másképp van.
Mert ha nekem egy görbe tükröm van, ami eltorzítja a dolgokat, akkor
micsoda bolondság volna azt állítani, hogy vannak dolgok, amiket ez a
tükör nem torzít el, mikor egyetlen generális és kivétel nélkül való
törvénye, hogy torzítson? Ilyen görbe tükör az emberi értelem, amelyben
az Igazság tükröződik. És hol a lénia, mely ezt a tükröt kiegyenesítse,
holott a lénia is csak emberi értelem lehet, agyvelő, mely a koponya
görbe vonalához tapad? És hol a geometria, aki kiszámítsa, _mennyivel_
görbít ez a tükör, hogy az Igazságot legalább _elképzelhessük_, ha látni
már nem tudjuk, holott az Igazság hol vékony, hol vastag a valóságban
is?
Minden másképpen van, s aki meggyőződést hirdet, akár filozófiában, akár
művészetben, akár politikában: az gonosz, vagy ostoba; jóhiszemű, akkor
ostoba, és rosszhiszemű, akkor gonosz. Mert micsoda tökéletes munkát
vártok a tökéletlen szerszámtól? És gonosz és ostoba a szkeptikus is,
aki azt mondja: nem bizonyos, hogy helyes-e a tétel, – holott bizonyos,
hogy nem helyes.
Aki megérti végre, hogy minden másképpen van, az az igaz ember, az
legalább hinni tud valamiben, amit nem lát és nem ismer, tiszteli és
féli ezt a valamit, vonzódik hozzá, vár reá és megnyugszik benne. Nem
nevezi őt el istennek, mert mihelyt elnevezné, kép jelennék meg a görbe
tükörben és a kép hazugság volna, mert rögtön elmulik, és nincsen,
mintegy varázsszóra, aminek a nyomorult emberi elme nevet ád. S az isten
is meghalt abban a percben, amikor kimondták a nevét, csak addig élt,
amíg nem tudnak róla. Az egyetlen becsületes gondolkodót olyan emberhez
hasonlítom, aki alszik s álmában tudja, hogy csak álmodik s ezt bevallja
magának, mosolyogva nézi, amit az álom eléje varázsol, mert tudja, hogy
odakint, az Ébrenlétben, mindez nincsen meg, vagy ha megvan, másképpen
van meg, s amit gondol magában, tudja, hogy helytelen, mert az Álom
eltorzította a gondolatot. Nem küzd a gondolat ellen, hiába küzdene, de
tisztában van egygyel: hogy álmunkban gyakran széknek nevezzük az
asztalt és mégis a szekrényt értjük alatta. Hallottatok már álmában
beszélő embert? A becsületes gondolkodó úgy van, mint aki tudja, hogy
álmodik, s éppen azért nem hisz el semmit, amit hall, amit lát, amit
érez, de tudja, hogy mindez odakünt, az Ébrenlétben, jelent valamit,
elteszi magának, amit látott, hallott és érezett, s megnyugvással hisz
benne, hogy majd megfejti valamikor e jeleket. Aki álmából ébredni akar,
úgy-e, nem az álomképeket kezdi figyelni s nem azokkal foglalkozik, mert
csak jobban belegabalyodnék s még mélyebben sülyedne az álom vizébe,
hanem valami határozatlan, ismeretlen dologra gondol erőlködve,
megfeszíti elméjét, küzködik kifelé, s e határozatlan valamit így
foglalom egybe: minden másképp van.
De közben, míg ez sikerül, aludni és álmodni kell, s ha másképp nem
lehet, legalább kellemessé kell hogy tegyük ezt az álmot. Igy jött létre
a Logika, a Törvényszerűségben való hit, amiből nehéz és értelmetlen
álmodók meggyőződéseket vonnak le maguknak; a Logika, ez a kedves és
nemes játéka előkelő és tudatos álmodóknak, akik tudják, hogy csak játék
ez, szép, érdekes, izgató játék, olyanfajta mint a sakk. Szabályai
vannak, amiket a korrekt és előkelő játékos betart, ragaszkodik hozzá,
holott jól tudja, hogy e szabályokat ő maga állította fel, mégis úgy
tekinti őket, mintha megmásíthatatlan törvények volnának, s ha a
szabályok értelmében a király már nem mozdulhat, akkor azt mondja: matt
vagyok, te nyertél, barátom, s feláll és fizet, holott felemelhetné a
királyt s kitehetné a tábláról, mert _csak_ a sakkszabályok értelmében
nem szabad annak mozdulnia.
Közben pedig minden másképpen van; másképpen van a Newton-féle törvény
és másképpen van a Darwin-féle elmélet. Másképp áll a dolog a
szerbekkel, mint ahogy mi hisszük, és másképpen van velünk, mint ahogy
ők hiszik. Másképp van az ég, másképp van a föld, másféle emberek laknak
a Marson, másképp szeret minket a jóbarát, mint ahogy másképp gyűlöl az
ellenség, és a nő, akiről azt hisszük, hogy másképp van, másképp van és
nem másképp.
(És – hihetetlen, de így van – másképpen vannak az események is, mint
ahogy a hirlapok megírják.)
Minden másképp van.