„… a népek sorsát épp úgy törvényszerü
szükségesség irányítja, mint a
csillagok mozgását az ürben…“
_Tolsztoj_.
„… mi folytatjuk a háborút, ha kell,
öt-tíz évig…“
_Rodzianko_.
Elő-India és Madagaszkár között, ahol most a tenger hullámzik, sok ezer
év előtt szárazföld terült el és ezen a földön egy nagy nép lakott: a
dravidák. Ezeknek fejedelme, Mikulás, igen jómódu és boldog ember volt,
mindig volt neki pénze, nem úgy, mint nekem. Ha valami megtetszett neki
a boltban, megvette, ha valami gusztusos volt és étvágygerjesztő,
megette. Mikor álmos volt, lefeküdt aludni, mikor kialudta magát,
felkelt.
Ilyen jól élt, de volt neki egy minisztere, Roczi Jankó, ez mindig
unszolta, hogy menjen vele sétálni az országban. És hogy sétáltak,
mutatott neki házakat, földeket, szép kerteket, ahol az emberek laktak
és azt mondta:
– Látod, ez is a tied lehet, ha akarod.
– De hiszen ez más embereké – mondta naivan Mikulás. – Először is más
embereké, nem az enyém, másodszor nekem nem is kell, mert már van annyi,
amiből jól élek.
– Naiv vagy, – mondta Roczi Jankó – az embernek mindent el kell venni,
amit lehet.
– De ugy se adják – mondta naivan Mikulás.
– El kell venni erővel.
– De ők többen vannak, tehát erősebbek.
– Az ám, – mondta Roczi Jankó – erősebbek, addig, amig _tudják_, hogy
azok. De mihelyt elhiteted velük, hogy van valami, ami náluk erősebb,
azt teheted velük, amit akarsz.
– És hogy hitessem el velük?
– Azt csak bízd rám, – mondta fölényesen Roczi Jankó – ahhoz neked
gyenge a fejed. Az étvágyad ellenben erős, ne fojtsd magadba, te csak
cselekedj, majd én megmagyarázom nekik, amit cselekedtél.
A szomszédban legelészett egy jókedvű bika, meghallotta ezt a beszédet
és méregbe jött, hogy ilyen maszlagot be akarnak adni valakinek.
Leszegte a fejét és dühösen nekiment Mikulásnak, hogy egy kicsit
megöklözze, hogy vigyázzon magára.
Roczi Jankó erre felugrott egy tuskóra és elkezdett szónokolni.
– Ó nép, – mondta – látod-e a Törvényt fejed fölött? Ime a fajok
öntudatlan feszülése, mely mint ahogy nagyon helyesen mondja Tolsztoj,
éppen olyan törvényszerüség s előre elvégzett sors, mint a csillagok
futása, vagy a fizika törvényei, ime szükségképpen magával hozta, hogy a
nagy Bika rád rohanjon s pán-bika törekvéseivel megfojtsa a te nemzeti
aspirációidat. Töltsed be te is a törvényt, mely tudósaink számítása
szerint [01.png], abból áll, hogy visszatartsd azt az izét, még ha
belepusztulnál is.
A Nép, egy nagy szőke fiú, letette kezéből a kenyeret, amit éppen
majszolt és kék szemével ránézett Roczi Jankóra.
– Tényleg ez a törvény? – kérdezte.
– Igen, – mondta Roczi Jankó – te nem tűröd a pán-bika terjeszkedést,
inkább elpusztulsz.
– Tényleg nem türöm? – kérdezte szeliden a nép.
– Tényleg nem tűröd – mondta lelkesen Roczi Jankó.
A Nép, nagy szőke fiú, gondolkodott egy kicsit, aztán nekiment a
bikának. Szégyelte bevallani ugyanis, hogy nem érti azt a hosszú számot.
– No most, gyorsan, – súgta Roczi Jankó Mikulásnak – szaladj be a házába
és edd meg, ami az asztalon maradt.
Mikulás éppen éhes volt, beszaladt és enni kezdett.
A Nép pedig verekedett a bikával, holott az erősebb volt és őt nem is
akarta bántani. Egy pillanatra elfáradt, akkor megtörölte a homlokát és
véletlenül hátranézett. Meglátta Mikulást az asztalnál, amint az ő
ebédjét eszi. Ezen nagyon elcsudálkozott és már-már vissza akart
fordulni.
– Gyorsan, gyorsan, – súgta Roczi Jankó – mert baj lesz. Vágj hozzá egy
darab követ.
Mikulás felkapott egy darab követ és a Néphez vágta. Éppen homlokon
találta, a Nép elesett, a bika keresztülgázolt rajta.
– Hát ez mi? – kérdezte csudálkozva a Nép.
– Na hallod, – magyarázta Roczi Jankó – hát ez a Természet Törvénye.
– Hogy a követ a fejemhez vágják?
– Dehogy vágták a fejedhez, – mondta Roczi Jankó – csak eleresztették.
Hát nem ismered a fizika törvényeit? Hiszen már Newton megállapította,
hogy a szabadon eleresztett kő 9.80 gyorsulással, vizszintesen elkezd
repülni. Sajnos, éppen ott álltál és így kupán talált.
– Hja úgy, az más – mondta a Nép. – Ha a Természet Törvénye, az más. Az
ellen hiába okoskodnék, abba bele kell nyugodni. Az más.
És nyugodtan meghalt, mert restelte bevallani, hogy mikor a nehézkedési
törvényt tanulták, akkor éppen nem készült és így nem tudja biztosan,
hogy az eleresztett kő függőlegesen esik-e, vagy vizszintesen.