A koszorús költő, gyöngéd figyelmességből Peabody úr iránt, a ki a
koszorús unokaöcscsét betette valami bankházba, megirta a történetet egy
költői elbeszélésben, mely unalmas és hideg volt, de bővelkedett szép
képekben és még szebb hasonlatokban. A tartalma az volt, hogy a kaczér
Fulmen elcsavarja egy ifjú nábobnak a fejét, játszik vele, mint macska
az egérrel, mig végre az ifjú nábob jóéjszakát mond hazájának, s útnak
indul Childe Harold nyomán.
A koszorús már régóta hallgatott; következésképpen a hideg és unalmas,
de rég várt, s áhitatos figyelemmel olvasott költői elbeszélés nagy port
vert fel. Azonkívül kitudódott, hogy az ifjú nábob alakja alatt a
Peabody úr érdekes egyénisége rejtőzik. Mindenki csak erről a régi és
nagyérdekű szerelmi történetről beszélt, s Peabody urat és Fulment úgy
kezdték emlegetni, mint a hősmondák alakjait. Egy törekvő ifjú költő, a
ki már rég óhajtotta, hogy a koszorús legkitünőbb tanítványának
nevezzék, sietett beleszeretni a mester hősnőjébe, s »Fulmen, démon
vagy!« czímen szenvedélytől lángoló költeményt irt, mely egész iskolát
csinált. Pár hónap mulva Angliában minden ifjú lantos Fulmen miatt
nyöszörgött.
Így keletkeznek a legendák.
* * *
És így keletkezett ez az életrajz is, mert Peabody úrról csak annyi
bizonyos, hogy szegény sorsból sokszoros milliomossá küzdte fel magát, s
hogy ő volt a világ legjótékonyabb embere, a ki összes millióit a
szegényekre hagyta.