Palizzi szinte szerencséjének tartotta, hogy a klub nagy előcsarnokában
épp Lavertujon gróf jött vele szembe. Lavertujon gróf a klub
legtekintélyesebb emberei közé tartozott. Bár ötvenedik évét már rég
meghaladta, még most is meglátszott rajta az egykori oroszlánvadász.
Rettenthetetlen volt és büszke; egyenes és meg nem alkuvó; csupa értelem
és becsület, maga a hozzáférhetetlenség. Óriási vagyon ura; elsőrangu
vívó és lövő. Olyan úr, mint Bayard.
A gróf arczáról világosan le lehetett olvasni, hogy a nem várt
találkozás igen kellemetlenül érinti. De Palizzi ezt sehogy se akarta
észrevenni.
– Jó estét, kedves gróf – köszönt rá barátságosan.
A gróf, a ki a jobboldali ruhatár tájékáról a kijárat felé tartott, a
báró szavainak hallatára félre fordult s tovább ment, mint ha nem is
látná Palizzit.
– Önnek köszöntem, Lavertujon! – szólt Palizzi, most már más hangon,
útját állva a grófnak.
– És én nem fogadom az ön köszöntését – felelt a gróf nyugodtan.
A klub nagy előcsarnokában erre egy iszonyatos arczulcsapás hangzott el.
A főlépcsőtől jobbra és balra silbakoló két gyönyörű márványoszlop még
soha se látott a finomságoknak ebben a csöndes templomában ily durva
pofont.
A gróf megtántorodott, de még erre az el nem képzelt, példátlan
bántalomra se vesztette el lélekjelenlétét. Nem rohant rá megtámadójára,
hanem felöltőjének a zsebéből egy revolvert vett elő, a fegyvert Palizzi
felé irányozta, s elsütötte először, másodszor…
Mind a két golyó a falba fúródott; az egyik a jobb, a másik a bal füle
mellett sívított el Palizzinak. Az oroszlánt messziről vagy
szemtől-szembe okvetetlenül eltalálta volna; a galamb a magasból
lehullott volna a lövésére: de azt az embert, a ki ily hallatlan
bántalommal merte illetni őt, az érinthetetlent: azt az embert két
lépésnyi távolból elhibázta.
Harmadszor már nem volt ideje elsütni a revolvert; Palizzi lecsapott a
karjára, s a vadállati erő nagy felsőbbségével kicsavarta kezéből a
fegyvert.
– Ha kijózanodik, majd küldjön el érte! – szólt s eltette a revolvert a
zsebébe.
– Ne vágja zsebre, értéktelen! – kiáltott rá a gróf.
De Palizzi ekkor már ott hagyta, s ment föl a lépcsőn, az olvasóterembe.
Egy lelket se talált a rengeteg csarnokban. Ilyenkor még kevesen vannak
a klubban; azok is meghúzódnak a játéktermekben, a hol se látnak, se
hallanak. Talán az ebédlőben vitatkozik egy csoport a nap eseményéről.
Palizzi leült, belenézegetett a délutáni lapokba, s elhatározta, hogy
itt várja meg, a kik után oly hőn sóvárgott: a két gentlemant. Ha benyit
hozzá két szabadító angyal, a kik elégtételt követelnek Lavertujon
nevében: akkor, akkor még feltámadhat. És mit tehetne Lavertujon
egyebet?
Várt, várt, de a két gentleman csak nem jött.
Helyettök egy századig tartó várakozás után, klubszolga jelent meg, a ki
levelet hozott a bárónak. A levélben ez volt:
»Báró úr,
Lavertujon gróf úr bejelentette nekem, hogy mi történt vele. Az
igazgatóság javaslatomra elhatározta, hogy azonnal ülést tart az ön
ügyében. Addig, míg a határozatot az igazgatóság kimondja, a további
botrány elkerülése végett arra kell kérnem, hogy hagyja el a klub
helyiségét. Megbizottjával annak idején közölni fogjuk a határozatot.