_György és Arzén elfordul, mind a kettő könnyeit törli. Arzén György
vállára hajol. Háttal állnak a közönségnek._
Ági. Ejnye… Indiánok! Híres indiánok!
_György és Arzén megfordul, gyöngéden megöleli mind a kettő Ágit._
Ági. Vígabban kell búcsúzni. Nem így. Örülni kell. Most nem következik
több történelemóra. Most már maga a történelem következik. _Meghajol és
elmegy hátul. A fiúk utána mennek._
_Szünet_.
Albert. Na haragudjál Xaxa, ezzel tartoztam neki.
Alexandra. Neki?
Albert. Ki kellett engesztelni szegényt azért a csókért, amit tegnap
tőled kapott.
Alexandra _gyanakodva néz Jácintra_.
Jácint _mosolyogva_. Igen-igen. Ez így van.
Alexandra. Nem voltam bűnös?
Jácint. Nem, lányom.
Alexandra. Még csak hős se voltam?
Jácint. Nem, lányom.
Alexandra. Hát mi voltam?
Jácint. Ne kérdezd, lányom.
Albert _ünnepélyesen_. Alexandra… te ma éjjel jóvátetted egy hibámat,
amely az én emberi gyöngeségemből fakadt. Most arra akarlak megkérni,
hogy maradj mellettem végig az életen és ha hibázom, mindig légy oly
bátor, mint ebben az esetben voltál. Akarod? _A kezét nyujtja._
Alexandra _kezet ad neki_.
_Kis szünet._
Alexandra. Albert… nekem kötelességem az igazat megmondani. Ha én most
becsületesen megmondom neked, hogy e pillanatban nem érzek irántad
egyebet, mint becsülést és… szeretetet?
Albert. Akkor azt válaszolom Xaxa, hogy ez nekem most elég.
Alexandra _kedves szomorúsággal_. Nem mi találtuk fel a szerelmi
házasságot.