Beatrix. Szegény uram. Ha ő ezt megérhette volna.
Dominika. Szegény urad, Henrik. És szegény uram, Viktor. Dehát… a jó
Isten így akarta. Én nagyon örülök, Beatrix. Ami akadálya ennek a
házasságnak eddig volt, az eltünt. Mostan nősülhet a szíve szerint.
_Nagyot sóhajt._
Beatrix. Most meg te sóhajtassz.
Dominika. Mit tagadjam, Beatrix, nem nagy dicsőség a mi diplomatáinkra,
hogy a fiam szerelemből nősül. Bánt, hogy a diplomatáink olyan
tehetségtelenek, hogy a fiam kénytelen a szíve szerint nősülni.
Beatrix. Neki talán így jobb.
Dominika. Ha egy Metternichünk volna, Albert sírna a fájdalomtól, de az
aztán házasság volna! Ne haragudj, hogy őszinte vagyok. Dehát… a család!
Mi nem azért vagyunk itt, hogy a magunk boldogságát keressük.
Beatrix. Bizony, bizony.
Dominika. Ha tudnád, Albert mi mindenen ment keresztül. Először az orosz
nő, Olga Konstantinovna.
Beatrix. Óh, tudom én jól. És az angol nő, Patricia!
Dominika. Ezt is tudod?
Beatrix. Mindig figyelemmel kísértem őt. Aztán Drezdában, Leopoldina
Sarolta, a kövér nő.
Dominika. Nagyszerű, milyen jól tudod. Onnan Lisszabonba ment.
Beatrix. Július közepén. Gonzaga Silvina. A csúnya infánsnő.
Dominika. Csúnya? Ez nem elég. Talán portugálul van erre szó. Mert
csúnya, az erre nem szó. És aztán az a meglepetés Mária Herminával
Brüsszelben.
Beatrix. Két fejjel volt nagyobb, mint ő.
Dominika. Igen. De ezt eleinte nem tudtuk róla.
Beatrix. Tudom. Mert mindig mellképeket küldtek.
Dominika. Elragadó, hogy mindent tudsz.
Beatrix. Óh, én Albertet már gyerekkora óta a magunkénak tekintettem.
_Jácint belép balról._