Őszentsége vatikáni könyvtárában és a donok és szényorok földjén, az
Escuriál levéltárában, a lengyel királyok podolini barát-klastromában és
a császári ház bécsi levéltáraiban körülbelől negyven esztendeje
feltünedezik egy alacsonytermetü, az idők folyamán őszbevegyülő haju
magyar tudós szerény alakja, aki a nyári hónapokban valamely idegen
ország idegen könyvtárában üldögél avas, megfakult könyvek felett,
okiratokon, leveleken, naplókon, amelyeket tán százesztendő óta nem
mozditottak el helyükről, amig Pestről eljött a szürkekabátos tudós és
Ballagi Aladár néven bemutatkozott a szekretáriusnak. Negyven esztendő
negyven nyara – mikor az iskolákat bezárják – vitte vándorutra a volt
kőbányai követet és egyetemi professzort s e hosszu idő alatt a
kontinens valamennyi nevezetes könyvtárában lapozott a kódexben, ritka,
néha egyetlen példányban megmaradott kötetekben, és kereste,
feljegyezte, eltette a magyarságra vonatkozó könyvtári és levéltári
emlékeket. Félhomályos zárdák padlásain, elhagyatott kastélyok
pincéiben, egy szentoroszországi kolostorban vagy Párisban a Bourbonok
levéltárában keresett könyveket, amelyek a magyarság régi történetéről
itt-ott egy odavetett sort irnak, hogy az apró betükből, okiratok,
hivatalos és családi levelek egykori megjegyzéseiből egy nemzet, az ő
nemzete hiteles, kétségtelenül igaz multját összeállitsa. A
történelem-tudós munkája, ha lelkiismeretesen végzi el ezt az isteni
megbizatást, nehezebb, mint a csillagász teendője, aki éjjelenkint
távcsövénél keres uj világokat és apró térségeket vizsgál az Ürben, hogy
végül az egész mindenségnek a térképét megrajzolhassa. A
történelem-tudós feladata érdekfeszitőbb a buvár leszállásánál a
tengerfenék ismeretlen mélységére. Csigák, növények, kőzetek, amelyek
rejtelmes életét, célját a buvárprofesszor kutatja, alsóbbrendü lények,
mint az emberek. A történelem-tudós elsősorban az embereket keresi, akik
innen már régen elmentek, sirjaikba elrejtőztek, hallgató kriptákba
vonultak, templom-küszöbök alatt vezekelnek és lábnyomaikat befutja a
homok.
Ballagi Aladár – most hatvanhároméves – három és négyszáz esztendős
emberek társaságában töltötte az életét. Utánuk ment a régi
fejedelmeknek és királyoknak, akik mint a pásztortüz füstjének foszlánya
tüntek el a történelem horizontján. Megkopogtatta a régen lezárt
ajtókat, ahonnan a lakó háromszáz esztendő előtt elköltözött és ó-torony
tetőkről nézett szét idegen városokban, országokban, midőn régi magyarok
sarkantyus lépéseinek nyomait kereste Párizsban, – a királyi palota
környékén, – vagy Krakóban, ahová magyar királyok jártak misét hallgatni
a Jagellók tornya alá. Kereste őket, a kézirásaikat, a könyveiket, a
jeleiket, amelyet tán egy bástyafok homokkövébe karcoltak vagy okiratba
foglaltak és alája pecsétjüket ütötték. Negyven nyár mulott el, amint a
háromszáz esztendős magyarok kézfogását kereste a mult félhomályában és
negyven télen hullott a hó Pest felett, amig a tudós irószobájában
lámpása mellett megidézte a régi királyokat és vezéreket, mindig
szerényen, félrevonulva, hogy sokáig nem tudták a városban, hol lakik
Magyarország egyik legnagyobb tudósa.
* * *
Ballagi Aladár küldetése – hisz mindnyájan küldve vagyunk valamely
ismeretlen célból, járni-kelni, szeretni és sirni, majd meghajolni és
eltünni, mint télen a madarak, – hatvanhárom esztendős korában
magyaráztatott meg a magyaroknak. Küldve volt e szerény, csöndes tudós
férfiu, hogy megvédelmezzen egy háromszáz esztendős fejedelmet, a nemzet
ideálját, II. Rákóczi Ferencet.
Tudományos téli estéinek, nyári zarándok-utjainak, két millió
„cédulájának“, könyvtárnyi irásainak, a tudós és szent életének az
állomásán, midőn a nagyságos fejedelmet megvédelmezte és megtartotta a
magyar nemzetnek, hálatelt szivvel gondol reá minden magyar ember.
Az ostobák és gonoszok, a süketek és hamisak e napokban éppen ugy
láthatták, mint a jóakaratu emberek, hogy mi a célja és eredménye egy
magyar tudós munkás életének. Amire néhány év előtt senki sem gondolt,
midőn a fejedelem nemes emlékezete, mint a husvéti tömjénfüst
szálldosott a magyarok szivében, hagyományainkban és történelmünkben a
legfehérebb szent fa volt, ahová levetett saruval zarándokolt a mult
időkre való gondolat: – fordult az időjárás és szükséges lett a Rákóczi
emlékét valakinek megvédelmezni. Megvédeni, hogy többé, amig magyar
történelmet irnak, amig az őszies szél dudolásában a tárogató hangját
vélik hallani a Tisza mentén, többé soha se férjen kétség vagy gyanu
Rákóczi nevéhez. Ez volt Ballagi Aladár tudós küldetése. A zárdák és
királyi paloták könyvtáraiban már régen megközelitette a legnemesebb
magyar férfiu alakját, mielőtt a kassai dómban meghuzták volna a
harangot a hazatérő koporsó előtt. Francia hercegek és hercegnők
holló-tollal irott naplóin és levelein át látta meg a Hotel Transylvania
egykori remetéjét. Saint-Simon e nemes patináju ó-francia ur és
Maintenon asszony, aki bizonyára királyi barátjához méltó müvelt dáma
volt, tanuskodnak a fejedelem mellett. Ballagi Aladár Párisba menekült
nagyságos urunk lábnyomait követve a történelem-iró teljes
bizonyosságával megállapitotta, hogy a legnemesebb magyar volt, aki a
francia király udvarában megfordult. (Szegfü nevü népszerütlen iró,
kémek és orgyilkosok, hamis pénzverők és rablók tanu-csoportját idézte a
történelem birósága elé, midőn Rákóczit megvádolta.)
E vádaskodó időben, midőn szivszorongva vártuk, hogy drága
kócsag-madarunk ujra felemelkedjen a magyar emlékezés napsugáros
égboltozatára, a tudós Ballagi serényen, éjjeli munkával is lapozott
negyvenéves munkálkodása cédulái között. Nem egy hamikártyás
védőbeszédére készült, hanem egy fejedelem nevét kellett hirdetnie a
történelem templomának lépcsőzetéről, Dolgozott a jegyzetei között,
amelyek ódon könyvtárak mélyéről hoztak régi aranyként fénylő
igazságokat; az ország egyik legértékesebb könyvtára – a tudós tulajdona
– gyakorta látta őt a lajtorján fel és alá mendegélni; háromszáz
esztendő előtti férfiak és nők virrasztottak az álma felett és talán
Kassán, a templomban felnyitotta szemét a halott Rákóczy… „Mikor jön már
hüséges emberem?“
* * *
Nagy ünnepe volt a magyarságnak Ballagi Aladár akadémiai felolvasása.
Rákóczi, – aki a magyar égboltozaton álló csillag gyanánt tündököl, – a
tudós tanár előadásával átsuhant a borus Magyarország szivén, mint a
legszebb nemzeti álom.
Zord idők járnak felettünk, szeretünk visszanézni hazánk bus multjába.
Magyarországon nagyon sokan várták visszafojtott lélekzettel a Ballagi
Aladár Rákócziról szóló előadását.
Zord idők. A magyarságnak napról-napra nagyobb szüksége van arra, hogy
visszanézegessen a csillagaira, amelyek a mult idők messziségéből
fénylenek. Olyan esztendők következnek – mutatja a horoszkóp – midőn
minden magyarnak a magyarságba vetett hite, élete, halála szükségesebb,
mint valaha volt.