De jó lett volna akkor tartózkodni a földön, midőn nem volt háboru,
midőn legfeljebb gutaütés, végelgyengülés, lovagi párbaj vagy szerelmi
bubánat szokott véget vetni az életnek.
De jó lett volna akkor élni, mikor a husvéti reggelnek olyan illata
volt, mint a fiatal nők hajának. A tavasz mezitláb közelgett az
esőzéstől megpuhult gyalogösvényen, mint egy üde pórleányka. A házakat
ujra meszelték és a kis hidak alatt szokatlan jó kedvvel, mint egy kis
kutya, futott a viz. Ujruhás bokrok, asszonyszinü cseresznyefavirágok,
kergetőző madarak környékén a fürtöshaju ifju biztos szóval, pirositó
reménységgel foghatta meg hölgye kezét.
De jó lett volna akkoriban Pesten járni, amikor valódi krinolinban
repült a dáma, a szerelmesek nyugodtan biztak az időben s évekig
epekedtek az első csókért; senki nem sietett, csak a lóvasut; a tavaszi
séta nagy élmény volt és esténkint mindenkinek volt ideje a hold állását
megfigyelni. Kis célokért, nagy semmiségekért, szerelemért folydogált az
élet és hónapokkal előre készültek az emberek karácsonyra, husvétra, a
kalendáriumi fordulókkal összefüggő tervekre. Én mindig csak a
városerdőbe jártam volna husvét napján, virágot szedni, merengeni,
verset irni egy fa alatt, bogarak titokzatos mászkálását megfigyelni és
bizonyosan lett volna egy ablak a városban, ahová csokromat elhelyezték
volna.
De jó lett volna akkoriban Magyarországon lakni, amikor „földi Kanaán“
volt e királyság neve és Mária palástja védőleg ráborult hegyekre,
völgyekre, mezőségekre és éjjelente a Tisza tükrében látszott a
csillagokkal kirakott mennyboltozat. Amikor mindenkinek volt bőséges
ennivalója; a rónák gazdasága, a szőlőhegyek fénylő nedve, magyar
tavaszok nemzése, nyarak érlelése, telek pihenéses, boldog ideje járta.
Hosszan és rozsdaveresen ásitott az ősz, mint a csősz a dombtetőn.
De jó lett volna farsangban maszkabálra járni a régi redoutba,
Patikáriussal muzsikáltatni, Nagy Ignác beszélyein épülni, Vörösmarty
urat személyesen ismerni és valóban ábrándosan tölteni el az életet,
mint az emlékkönyvbe irtuk. Egyszer egy démoni, kancsi tekintetü,
tavasz-szeplős nő után koptatni a csizmát, máskor egy szelid barna
lányka ölébe helyezni a fáradt fejet a hosszadalmas fáraó-játék után. A
szeptemberek pirulását, a husvétok üzekedő bárányfelhőit egy régi falusi
ház ablakából lesni, ahol a nagyapa piros olajban néz veled farkasszemet
az ebédlő faláról és a nyakkendőjét még azért kötötte meg nagy
gondossággal, hogy tán a királynő észreveszi. Télen pedig szánkázni
csörgős lovakon, a franciánál fodoritani a fürtöket, egy nő páholya
alatt regényesen állongani, táncolni, udvarolni, amulettet kapni és
levélkét; szép szavakat mondani, nevetni, sirni, epedni, holdkóros
módjára állani az erkélyen és párbajban elesni egy nő kedvéért.
De jó lett volna kajdács-madarat bolondos szavakra megtanitani, naplót
irni a magány óráiban, szerelmi kisgyereket nevelni az anyám falusi
házánál és midőn nevelik vala lovagolni, vivni, célbalőni, táncolni és
lányoknak udvarolni tanittatni egy gondos mester alatt. Vándorszinészek
játékán felüdülni és az állathecchez járni a régi kerepesi uton.
Háromszegletü fodor van Laborfalvi térde alatt, az énekesnő csaláninget
hord, De Caux Mimi szeme fénylik és elefántcsontlapocskára festi Barabás
megbizásunkból egy csábitó szinészné alakját.
De jó lett volna a Kammon-kávéházban tekejátékot tanulni a zöld
asztalon, Indali Gyulával korhelykedni, a Hölgyfutárba beszélyt irni,
lóháton utazni szüretre és manapság csupán acélmetszetként élni egy
divatlap mellékletén. Régi, szentkép-arcu, szenteltviz-tisztaságu,
bazsarózsa-leheletü urnőkkel kalandozni; harisnyakötőt kapni emlékbe
vagy a Fanny nevével himzett kis selyemzsebkendőt; az egykori
Váci-utcában delfi lenni, kalandos, hóbortos, szerencsés és
szerencsétlen lovagja a nőknek; megátalkodott játékos a Török császárban
és éjféli kisértet a Belváros setét, gerbe-gurba utcáin, hol egy
zsalugáteren világosság szüremlik, fehér párnán fehér kéz költeményes
könyvet tart.
De jó lett volna a régi, boldog, békés és naiv Magyarországban éldegélni
és forsponton utazni husvétkor tavasz-zöld mezőkön. És manapság csak
néha visszatérni, körülnézni e felfordulásban, a nagy szélfuvás elől
megnyugodva visszahuzódni a sirbolt vasajtaja mögé.
* * *