között történt, nyilvánvaló, hogy azok a torzsalkodások az előnyben
részesítendő állam városai között is napirenden lesznek. A vetélkedés
átmegy a nemről a fajra: államról a városokra. Ámde Texasnak tizenegy
városa van egyenlően megfelelő a föltételeknek, s ezek mind vetélkedni
fognak a vállalat dicsősége után, nekünk pedig a mellőzött városok
ellenségeinkké válnak; – Floridának csak egy városa van. Tehát
válaszszuk Floridát vagyis Tampa-Town-t.»
Mikor ezt a határozatot megtudták, Texas követei össze voltak zúzva.
Leirhatatlan düh szállotta meg őket, s névszerint fenyegették a Gun-club
több tagját. Baltimore hatóságának még csak egy eszköze volt ellenökben,
alkalmazták azt. Külön vonatot rendeltek, a kazánt befűttették, a
texasbelieket kit erőszakkal, kit szépszerével felültették és óránkint
30 mérföld gyorsasággal hazaszállították.
Ámde, ha még oly gyorsan röpítették is őket tova, mégis elég idejök
akadt arra, hogy ellenségeiknek konczul oda dobjanak bucsuzóul egy-két
gunyos, fenyegető szót. Arra a keskeny földnyelvre czélozva, mely
Floridát két oldalról tenger által mosva képezi, – azt mondák, hogy az
ágyúlövést nem állja az ki, s az első dörgésre kettészakad.
– Hadd szakadjon! – felelék a floridabeliek oly röviden és velősen, hogy
még a spartaiak is büszkék lettek volna erre a feleletre.
TIZENKETTEDIK FEJEZET. Ország-világnak.
Minekutána a csillagászati, mechanikai, helyrajzi akadályokat legyőzték,
került a sor a pénz-kérdésre. Arról volt szó, hogy a terv
megvalósítására rengeteg összeget teremtsenek elő. Sem magán ember, sem
egy állam a szükségelt milliókat rendelkezésre nem bocsáthatta volna.
Barbicane elnök elhatározta tehát, hogy ámbátor a vállalat tisztán
amerikai, általános érdeküvé teszi, s minden országot felszólít arra,
hogy pénz-segítséggel hozzájáruljon. Az egész világnak joga, sőt
kötelessége vala, hogy holdjuk érdekét hathatósan pártolják. Az e czélra
megindított aláirás Baltimoreból indult ki és szólott
országnak-világnak.
Ennek az aláirási felhivásnak minden várakozást fölülmuló eredménye
lett. Nem pénz-kölcsönről volt szó, hanem ajándékról. A vállalat tényleg
hasznot nem leső volt, s nem nyujtott nyereségre reményt.
No de Barbicane felszólításának volt hatása az Egyesült-Államok határain
túl, áthatott az Atlanti és a Csendes-oceánon, elterjedt Ázsiában,
Európában, Afrikában és Ausztráliában. Az Unio csillagvizsgálói direkt
összeköttetésbe léptek a külföldi csillagvizsgálókkal. A párisi,
szent-pétervári, berlini, altonai, stokholmi, varsói hamburgi, budai,
bolognai, malti, lissaboni, a jó-reményfoki, benaresi, madrasi, pekingi
csillagvizsgálók üdvözölték a Gun-clubot, a többiek óvatosan várakozó
álláspontot foglaltak el.
A greenwichi observatorium, melyhez Nagy-Brittanniának többi huszonkét
csillagvizsgálója csatlakozott, kereken kijelentette, hogy tagadja, hogy
a vállalat eredményre jusson és Nicholl kapitány pártjára állott.
Ugyancsak a greenwichi csillagvizsgáló arra a hirre, hogy számos
tudóstársaság szaktudóst küld Tampa-Townba, lelketlenül napirendre tért
egyik választmányi ülésében Barbicane indítványa felett. Nem volt egyéb,
mint merő angol féltékenység.
Egészben véve a tudományos világ érdeklődése szemmel látható volt, ez
megtette a kellő hatást a tömegre, mely általában nagy kedvvel
foglalkozott a vállalattal. Igen nyomós körülmény ez, mert hiszen ehhez
a tömeghez fordultak, hogy a jelentékeny tőkét összehordják.
[Illustration: ARANY-ESŐ.]
Barbicane elnök október 8-dikán lelkes manifestumot fogalmazott, a
melyben a kerek föld minden jóakaró lakójához fordult. Ezt a kiáltványt
a világ minden nyelvére lefordíttatta, volt is eredménye.
Az Unio fővárosaiban aláirási iveket tettek közzé, hogy a baltimorei
banknál (Baltimore street 9.) folynak be a pénzek; erre az ismert
világrészekben a következő bankoknál történtek aláirások:
Bécsben Rothschild S. M. bank.
Szent-Pétervár – Stieglitz és társa.
Páris – Credit Mobilier
Stockholm – Tottie és Arfuredion.
London – Rothschild N. M. és fiai.
Turin – Arduin és társa.
Berlin – Mendelsohn.
Genua – Lombard, Odier és társa.
Kostantinápoly – Ottomann-bank.
Brüssel – Lambert C.
Madrid – Weisweller Dániel.
Amsterdam – Németalföldi Hitelbank.
Róma – Torlonia és társa.
Lissabon – Lecesue.
Kopenhága – Magán-bank.
Buenos-Ayres – Manua-bank.
Rio-de-Janeiro – u. o.
Montevideo – u. o.
Valparaiso – La Chambre Tamás és társa.
Mexiko – Daran Márton és társa.
Lima – La Chambre Tamás és társa.
Az elnök manifestumának kibocsátása után harmadnapra az
Egyesült-Államokban négy millió dollár gyült össze. Evvel az összeggel
már kezdhetett valamit a Gun-club.
Nehány nap mulva távirati uton értesültek Amerikában, hogy a külföldön
megindított gyüjtésben valósággal versenyre keltek az aláirók. Némely
ország nemes bőkezüségével tünt ki, mások ismét nem egy könnyen
nyitották ki a tárczájukat. Vérmérséklet dolga az egész.
Egyébiránt ékesebben szólanak a számok; hadd álljon itt az adakozásokról
szóló hivatalos kimutatás, ez mutatja, hogy mekkora összeg állott a
gyüjtés lezártával a Gun-club rendelkezésére.
_Oroszország_ 368,733 rubellel járult hozzá. Ha valaki ezen csodálkozik,
úgy félreismeri az oroszok tudományos érzékét, és azt a haladást, melyet
náluk a csillagászat tett azoknak a számos csillagvizsgálóknak
segítségével, melyek közül a legfigyelemreméltóbb 2.000,000 rubelbe
került.
_Francziaország_ eleinte nevetett az amerikaiak követelésein. A hold
czéltáblájává lett számtalan elkoptatott élcznek és egy rakás
vaudville-nek a tárgya, melyekben rossz izlés meg tudatlanság birokra
keltek. De a mint a francziák előbb énekeltek, aztán fizettek, úgy
fizettek most is, minekutána jól kaczagtak: aláirtak 1.253,930 francot.
No már ennyi pénzért csak nevethettek egy kicsit.
_Osztrákország_ daczára pénzügyi inségének, elég nemesen viselte magát;
216,000 forinttal járult hozzá, a mit közadóul rótt ki, ez bizony
szivesen látott vendég volt az amerikaiaknak.
_Svédország és Norvégia_ összesen 52,000 birodalmi tallért adott, a két
ország viszonyaihoz mérten tekintélyes ez; de még ennél is bizonyára
több lett volna, ha a gyüjtést Cristiániában és Stockholmban egyszerre
kezdették volna meg. A norvégek nem küldik szivesen a pénzüket a
svédekhez bárminő czél legyen is a gyüjtés.
_Poroszország_ 25,000 tallér aláirásával bizonyította be, hogy mennyire
helyesli a vállalatot. A porosz csillagvizsgálók az összegnek tetemes
részét adák s nagy részük volt abban, hogy Barbicane elnök még inkább
neki buzduljon.
_Törökország_ nemes példáját adta az áldozatkészségnek; igaz, hogy reá
leginkább tartozik a dolog, mert hiszen a török év és hires bőjtjük, a
Ramazan, a hold járása szerint igazodik. Nem tudott kevesebbet adni,
mint 1.372,640 piastert, hanem ezt nagy buzgósággal fizette ki, a miben
jó része volt a magas porta pressiójának.
_Belgium_ az összes államok között a második helyet foglalta el, mert
513,000 frankkal járult hozzá, egy lakóra körülbelül 12 centimes esett.
_Hollandia_ és gyarmatai 110,000 forinttal támogatták a vállalatot,
csupán 5% leszámítást kért, mivelhogy készpénzzel fizetett.
_Dánia_ szük területe daczára 9000 vert aranyat adott; ez is bizonyítéka
annak, hogy minő szivesen támogatják a dánok a tudományos vállalatokat.
_A német-szövetség_ 34,285 frtot irt alá; többet nem lehetett tőlük
kivánni, no de nem is adtak volna.
_Olaszország_ ámbátor nagy pénzzavarban volt, mégis fiainak zsebéből
kikotorászott 200,000 lirát, persze nagyon mélyen bele kellett nyúlnia,
hogy ennyit találjon. Ha Velenczének lett volna, többet is ajándékozott
volna, de hát nem volt.
_A pápai állam_ nem is mert 7040 római tallérnál kevesebbet küldeni.
_Portugália_ 30,000 cruzado-val bizonyította be a tudomány iránt érzett
lelkesedését.
_Mexiko_ 86 piasterrel járult hozzá, mint alamizsnafillérrel, de hát az
alakuló félben levő birodalmak mindig korlátozottak.
_Svájcz_ szerény adománya, melylyel az amerikaiakat segítette, 275
frank. Őszintén megvallva, Svájcz nem fogta fel e vállalatnak gyakorlati
jelentőségét; nem tudták elképzelni, hogy a holdba röpített golyó
alkalmas arra, hogy az éj-csillagával üzleti összeköttetéseket
létesítsen; azért oktalan dolognak tarták, hogy ilyen vállalatba tőkét
fektessenek be. Végre is Svájcznak igaza volt.
_Spanyolország_ teljességgel nem tudott 110 reale-nál többet
felhajhászni. Azt hozta föl ürügyül, hogy még el nem készült
vasút-hálózatát kell kiépítenie. Valódi oka pedig az volt, hogy ebben az
országban nem nézik jó szemmel a tudományt. Kissé hátra-maradt a
világtól. Azonkívül akadt egy-két spanyol – nem is tartoztak a
tudatlanok közé – a ki nem tudta eléggé elképzelni, hogy mekkora lészen
a golyó a holdhoz viszonyítva; attól féltek, hogy a golyó a holdat
megtalálja zavarni pályafutásában, hold-hivatásából kiturja s az esetleg
a földre hull. Ebben az esetben pedig okosabb dolog, ha az ember távol
marad tőle.
Meg is cselekedték ezt, nem számítva azt a nehány realet.
Hátra volt még _Angolország_. Ismerjük már azt a megvetésre méltó
ellenkezési viszketeget, melylyel Barbicane tervét fogadták. Az
angoloknak egy szive és lelke van, s ebben együtt értendő
Nagy-Britanniának mind a 25 millió lakója. Azt felelték, hogy a Gun-club
vállalata vetélkedik a «bele nem avatkozás elvé»-vel, s ők bizony egy
fillért sem irtak alá.
Erre a válaszra a Gun-club rándított egyet a félvállán, s tovább
buzgólkodott nagy munkájában. Midőn _Dél-Amerika_, még pedig: Peru,
Chili, Brazilia, a La-plata-Államok, Columbia, 300,000 dollárt küldöttek
erre a czélra: tekintélyes tőkének jutottak birtokába; a végösszeg:
Az Egyesült-Államok aláirása 4.000,000 dollár
Külföldi hozzájárulás 1.446,675 «
összesen 5.446,675 dollár
[Illustration: A GYÁRTELEP KOHÓI.]
vagyis 29.520,983 franc 40 centimes folyt be a Gun-club pénztárába.
Ne csodálkozzunk ezen az összegen. Az öntő-, fúró-, kőmives-munkák, a
munkások szállítása, elhelyezése azonban a csaknem lakatlan országban, a
kemenczék felállítása, az épületek, a szerszámok, műhelyek, a lőpor, a
golyó, a mellékkiadások a költségvetés szerint csaknem az egész összeget
fölemésztik. A szövetség-háborúban némely ágyú-lövés ezer dollárba
került; a Barbicane elnök lövése, mely a tüzérség történetében
páratlanul álland, bizony belekerülhet bátran 500,000-szer annyiba.
Október 5-dikén a Goldspring-hámorral (New-York közelében) szerződést
kötöttek, ez a hámor öntötte a háború alatt Parrott számára a
legkitünőbb ágyúkat.
A szerződő felek megállapodtak abban, hogy a Goldspring hámor kötelezi
magát, hogy a Columbiad öntésére szükséges anyagot Dél-Floridába:
Tampa-Townba szállítja.
Ennek a munkálatnak jövő év október 15-dikéig készen kell lennie. Az
ágyút jó állapotban oda kell szállítani, különben naponkint 100 dollár
bánatpénzt fizet a hámor mindaddig a napig, míg a hold a föltétel
szerint megállapított pontra jut ismét, vagyis 18 év és 11 napig.
A munkások fogadása, fizetése, a szükséges gazdasági berendezés a
Goldspring-társaság kötelessége lesz.
Ezt a szerződést két példányban pontosan kiállították, aztán aláirták:
Barbicane J., a Gun-club elnöke, és Murchison J., a Goldspring-hámor
igazgatója.
TIZENHARMADIK FEJEZET. Stone’s Hill.
Mióta a Gun-club Texast mellőzve Floridát választotta, Amerikában, hol
mindenki tud olvasni és irni, mindenki kötelességének tartotta, hogy
Florida földrajzát tanulmányozza. A nagy munkákat, melyek erre
vonatkoztak, mind eladták, s így újabb kiadásokat kellett sajtó alá
rendezni.
Barbicane nem elégedett meg avval, hogy olvasson róla, saját szemeivel
kellett látnia, hogy a Columbiad számára kijelölje a helyet. Egyuttal
nyomban rendelkezésére bocsátotta a cambridgei csillagvizsgálónak egy
teleszkop készítésére a szükséges költséget és érintkezésbe lépett az
Albanyban lakó Breadwill-házzal az aluminium-löveg készítése tárgyában.
Aztán Maston J. T., Elphiston őrnagy és a Goldspring-hámor igazgatójával
együtt elutazott Baltimoreból.
A négy utas másnap New-Orleansba érkezett, innen a szövetséges hajóhad
egy futár-hajójára, Tampico-ra szállottak fel; mihelyt a gőz javában
működött, szemeik elől eltünt Louisiana partja.
Az átszállás nem tartott sokáig; az elindulás után másodnapra 480
mérföldnyi utat téve, meglátták Florida partjait. Mihelyt közelebb
értek, Barbicane alacsony, lapos, meglehetős terméketlen földet látott
maga előtt. Minekutána a Tampico nehány fazekat megtöltött osztrigával
és tengeri rákkal, besikamlott a Santo Espiritu öbölbe.
Ezt az öblöt két hosszúkás földnyelv alkotja: a Tampa és a Hillisboro,
ezeknek szük nyilásán át siklott be a gőzhajó. Kevéssel azután feltünt
Tampa-Town városa a kis kikötő hátteréből, melyet a Hillisboro folyónak
torkolata alkot.
Itt vetett horgonyt a Tampico október 22-dikén este hét órakor; a négy
utas rögtön partra szállott.
Mikor Barbicane az első lépést tette Florida földjén, hevesen dobogott a
szive; úgy képzelte, hogy építész ő, s arra a földre lép, melyen majd
építménye fog állani. Maston J. T. megkotorta vaskampójával a talajt.
– Uraim, – mondá Barbicane, – nincsen elvesztegetni való időnk; mindjárt
holnap nyeregbe ülünk és megvizsgáljuk a tartományt.
Mihelyt Barbicane a szárazra lépett, Tampa-Town három ezer lakosa elébe
özönlött; oly tisztességtétel ez, a mi méltán megillette a Gun-club
elnökét, a ki a választásnál evvel a földdel kegyét éreztette. Borzasztó
üdv-ordítozással fogadták, ámde Barbicane elkerült minden
hódolat-nyilatkozatot s a Franklin-szállóban fogadott szobájába vonult
vissza. Nem fogadott el látogatásokat. «Hires ember» volta teljességgel
nem vala inyére.
[Illustration: STOUE’S-HILL.]
Másnap, október 23-dikán apróbb fajta, eleven, tüzes lovakat láttak a
fogadó előtt, de nem négy volt, hanem ötven, még pedig mindeniken egy
lovas. Barbicane három társával lejött s eleinte csodálkozott a
lovas-banderiumon. Azonkívül észrevette, hogy mindenik lovasnak a
nyeregkápájában karabélya és pisztolyai voltak.
Egyik floridai ifju rögtön megadta a magyarázatát e hadfelszerelésnek:
– Uraim, seminoláktól kell tartanunk.
– Micsoda, seminoláktól?
– Vadak, a kik a pusztaságon csatangolnak; azért okos dolognak tartók,
hogy testőreikül önökhöz csatlakozzunk.
– Eh, mit! – mondá Maston lovára pattanva.
– Elvégre is így biztosabb az út, – folytatá a floridai.
– Uraim, – szólott Barbicane, – köszönöm figyelmöket, most pedig
induljunk!
A kis csapat megindult és a porfellegben eltünt. Reggeli öt óra volt; a
nap már fenn ragyogott és a thermometer 84°-ot[11] mutatott, ámde a
friss tengeri szellő mérsékelte a hőséget.
Barbicane Tampa-Towntól a déli part hosszában indult el, hogy Alisia
patakához érjen, a mely Tampa-Townon alul 12 mérföldnyire a Hillisboro
öbölbe szakad. A csapat a jobb part hosszában keleti irányban fölfelé
haladt. Nem sokára eltünt az öböl a föld egyik kanyarulatánál és nagy
síkság terült el szemeik előtt.
Florida két részből áll: az északi népesebb, kevésbbé puszta, fővárosa
Talahasse és Pensacola, egyike az Egyesült-Államok legjelentékenyebb
hajóarzenáljainak; a déli részt összeszorítják a folyók, melyek az
amerikai tengerbe és a mexikói öbölbe szakadnak, nem egyéb, mint a
mexikói öböl hosszában elnyuló keskeny félsziget, egy földnyelv, a
Bahama-csatorna számos hajóitól állandóan körülrajozva. Nagy viharok
alkalmával az öbölnek előrenyuló őrsévé válik. Ennek az államnak a
területe 38.033,672 acres, azon részén kellett az ágyúöntés számára a
helyet kijelölni, a mely éppen a 26-dik szélességi fokon fekszik; azért
Barbicane menet közben igen gondosan megvizsgálta a talajnak minőségét.
Floridát 1518-ban Juan Ponce de Leon fedezte fel éppen virágvasárnapján,
e miatt eleinte «Pâques Fleuries»-nek nevezte el; ez a szép név sehogy
sem illett a kiszáradt, puszta partvidékhez. Ámde a tengerparttól nehány
mérföldre beljebb lassankint megváltozik a talaj alkata és a föld
méltónak látszik a nevére: itt a földet folyók, patakok, tavacskák
hálózzák be; az ember azt hihetné, hogy Hollandiában vagy Guyannában
van. A talaj lassan emelkedett s termékeny fensíkok következtek az
északnak és délnek mindenféle növényzete díszlett; beláthatatlan
gabona-földjeit a tropikus meleg, s az agyagföld tartalmazta nedvesség
mintegy magától művelték; végül a mezőkön ananas, yams, dohány, rizs,
gyapot és czukor-nád, melyek szemmel át nem fogható területekre nyultak
el, igen üdén díszlettek.
Barbicanet igen kellemesen lepte meg, midőn a talajnak fokozatos
emelkedését látta, s mikor Maston őt erre vonatkozólag megkérdezé, így
felelt:
– Érdemes barátom, igen nyomós érdek késztet minket arra, hogy
Columbiadunkat magasabban fekvő helyen öntessük.
– Hogy a holdhoz közelebb legyen? – kiáltott fel a Gun-club titkára.
– Nem éppen, – viszonzá Barbicane, – egy-két mérföld ide vagy oda: nem
jön számításba. Hanem azért, mert a magasabb helyen nem kell a vízzel
birokra kelnünk, hamarább haladhat előre a munka, s így sokáig eltartó,
drága csatorna-építkezésektől meg leszünk kimélve, mert hát arról van
szó, hogy 900 láb mélyre ássunk alá.
– Igaza van, – veté közbe Murchison mérnök, – ásás közben, a mennyire
csak lehetséges, ki kell kerülnünk a víz-alá-mosásokat. De ha egy-két
forrásra bukkanunk, az nem baj, kiszivattyúzzuk, vagy elvezetjük. Nincs
ártézi kútról szó, a hol a műszerek sötétben működnek. Korántsem, mi
szabad ég alatt, napvilágnál dolgozunk, kezünkben ásó, kapa, csákány
lesz és tűz-akna segélyével gyorsan előre haladunk a munkában.
– No de mégis csak könnyebb lesz a munka, ha magasabban fekvő helyet
választva, a földalatti vízforrásokat kikerüljük, derekasabb munkát is
végezhetünk; igyekezzünk tehát olyan talajt keresni, a mely a tenger
szine felett nehány száz lábnyira van.
– Igaza van önnek, Barbicane, s ha nem csalódom, nem sokára találunk
alkalmatos helyet.
– Oh, mennyire szeretnék ott lenni az első kapavágásnál, – mondá az
elnök.
– Én pedig az utolsónál! – kiáltott Maston.
– És mi ezt a czélt elérjük, uraim, – mondá a mérnök, – higyjék meg
nekem, hogy a Goldspring-társaság egy garas bánatpénzt sem fog fizetni.
– Istók ucscse, arra csakugyan gondjuk legyen, – mondá Maston, – mert
naponta 100 dollárt fizetni mindaddig, a míg a hold a kellő helyzetbe
jut, tehát 18 évig és 11 napig, nem gyerekség; tudják, mennyit tesz az?
658,000 dollárt.
– Nem, uram, mi az nem tudjuk és nem is lesz szükség arra, hogy
megtanuljuk.
Délelőtt 10 óráig a kis csapat már egy tuczat mérföldet hagyott maga
után hátra, a termékeny mezőkről az erdőségekbe jutottak. Ezek az
áthatolhatatlan erdők telve voltak gránát-, narancs-, czitrom-, füge-,
olaj- és szilva-fákkal, pisanggal és hatalmas szőlőtőkékkel, a melyek
illat és virág-díszben egymással vetélkedtek. E pompás fák illatos
árnyékában csillogó tollú madarak egész serege csicsergett, melyek közül
különösen a rákevő madár tünt ki; ennek a madárnak a fészke olyan, mint
egy ékszer-szekrény, mely méltó e tollas csecsebecsékhez.
Maston és az őrnagy nem állhattak ellen, hogy a természet nagyszerűsége
fölött érzett bámulatuknak kifejezést ne adjanak.
Ámde Barbicane elnök e csodák mellett érzéketlenül haladt tova, mindig
előre; a vidék éppen nagy termékenysége miatt nem tetszett neki; a
nélkül, hogy vízkutató lett volna, érezte lábai alatt a vízforrásokat s
vizsgálódott mindenfelé valami kétségtelen szárazságra mutató jelek
után.
Ezenközben előre haladtak; több folyón kellett átgázolniok – néha
veszély közepett is – minthogy medrükben 15–18 láb hosszú alligatorok
valának. Maston vakmerően megfenyegette őket vaskampójával, de csak a
pelikánok, vadkacsák és phaetonok, a vidék vadlakói ijedtek meg ettől, a
vörös hórihorgas flamingók bambán néztek reá.
Végre a nedves talajnak ezek a lakói is eltüntek, vékonyabb fákat láttak
a gyérülő erdőben. Végtelen rónákon egy-egy csoport látszék még, hova
felriasztott dámvadak, menekültek.
– Végre valahára! – kiáltott fel Barbicane, fölemelkedve nyergéből, –
most következik a fenyvesvidék.
– A vadaké is, – tevé hozzá az őrnagy.
Valóban a szemhatáron fel-feltünedezett egy-két semiola; mozgolódtak,
gyors lovaikon ide-oda iramodtak, hadonásztak hosszú lándzsáikkal vagy
lőttek tompán szóló fegyvereikkel; egyébiránt megelégedtek ellenséges
indulatuknak ilyetén éreztetésével, a nélkül, hogy egyébként
nyugtalanították volna őket.
[Illustration: A BIZOTTSÁG KISZEMELI A HELYET.]
Barbicane társaival egy sziklás síkságra érkezett, ez a nyilt tér nehány
holdnyi területű lehetett, a nap reá sütött izzó sugaraival. Ez a
kimagasló, eléggé tágas fensík, a Gun-club tagjai előtt éppen
alkalmasnak tetszék arra, hogy a Columbiadot ott állítsák fel.
– Megálljunk, – kiáltott Barbicane, – mi a neve ennek a helynek?
– Stone-s Hill (kő-halom), – felelé az egyik floridai.
Barbicane szótlanul leszállott a lováról, elővette műszereit s a helyet
a legnagyobb pontossággal szemügyre vette, fölmérte. A kis csapat köréje
csoportosult és nagy figyelemmel hallgatták.
E pillanatban ért a nap a delelő pontra. Barbicane nehány pillanat alatt
leirta megfigyelésének eredményeit. «Ez a hely 300 toisnyi magasságban
fekszik a tenger szine felett 27° 7′ északi szélességben és 5° 7′
nyugati hosszuságban; úgy tetszik nekem száraz volta, és sziklás alkata
miatt megfelel mindazoknak a föltételeknek, melyeket vállalatunk
érdekében megkivánunk. Ezen a téren építjük fel raktárainkat,
műhelyeinket, munkáslakainkat és erről a helyről, úgy van, erről a
helyről – és ekkor a Stone’s Hill tetejére tette lábát – röpüljön fel
lövegünk a nap országába.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET. Kapa és vakoló-lapát.
Még az nap este visszatérve Barbicane társaival Tampa-Townba és
Murchison mérnök a Tampicon haza vitorlázott New-Orleansba. Egy sereg
munkást kellett fogadnia és az anyag legnagyobb részét odahordatnia. A
Gun-club tagjai Tampa-Townban maradtak, hogy a lakók segítségével a
kezdő munkálatokat előkészítsék.
A Tampico nyolcz nappal eltávozása után egy kis gőzhajó flottával tért
vissza az Espiritu Santo kikötőben. Murchison 15,000 munkást toborzott
össze. A rabszolgaság idejében hiába fáradozott volna, ámde mióta
Amerika a szabad nemzetek hazája, csak úgy özönlött a nép oda, a hol a
munkát bőségesen megfizették. Minthogy a Gun-clubnak elég pénze volt,
igen magas bért ajánlott a munkásoknak s e mellett aránylag jelentékeny
kedvezményeket. A Floridába elszegődött munkás számíthatott arra, hogy a
munka befejezte után számára a baltimorei banknál szép tőkécske lesz
elhelyezve. Murchison tehát tetszés szerint válogathatott az emberekben
és szigorú föltételeket szabhatott munkásainak ügyességére és
arravalóságára nézve. Elhihetjük, hogy munkásainak táborába csak a
legderekabbat választotta be: gépészeket, fűtőket, öntő-mestereket,
mészégetőket, sáncz-munkásokat, téglavetőket és mindenféle kézmívest:
feketéket és fehéreket vegyest, nem tekintve a színre. A munkások közül
sokan háznépestűl jöttek. Olyanforma volt, mintha kivándorlás lett
volna.
Október 31-dikén délelőtt 10 órakor partra szállott ez a sereg
Tampa-Townba. El lehet képzelni, hogy minő élénkség, sürgés-forgás
támadt ebben a városkában, midőn lakóinak száma egy csapásra
megkétszereződött. A Gun-clubnak ez a lépése tényleg nagy hasznára vált
Tampa-Townnak, nemcsak azért, hogy olyan nagy tömeg munkás ment Stone’s
Hillbe, hanem azért is, mert a kiváncsiak egész raja a világ minden
részéből Florida félszigetére sereglett.