de ha ezt megfelelőleg akarja a világ megoldani, még sok, igen sok
elfogultságot kell leküzdenie; az ember a szokásoknak és rövid látásának
szánandó rabja, ezért még nagy csatákat kell küzdenie, mig az oktalan
szokások kemény szikláit ledönti, – mig rövid látásának circulus
vitiosusából kigázolni képes leend.
A nőnek annál pergőbb a nyelve, minél tehetetlenebb ő maga, – s mivel az
embernek átaljában, de különösen a nőnek természetében van a maga iránti
figyelem-gerjesztés vágya, (mert valamiben csak ki kell tünnie) – ha ezt
egyébben nem teheti, avvagy lelki műveltsége vissza nem tartja, tehát
nyelvének sarlóját a más vetésébe is bele-bele vágja; azonban szapora
beszélő tehetségének legalább odahaza hasznát venni ritkán mulasztja el.
„A nők kandisága igen kiváló sajátság, akár kicsinység az, akár nagy
dolog, akár kedélyes, akár vérfagylaló az ujdonság mit megtudhatnak,
szemlélhetnek, az mindegy, egyiránt érdekes.“
Midőn a férfi elbeszéli, hogy milyen iszonyú vérontással, rohammal
vették meg a hidfőt az ellenségtől egy negyed óra előtt, – a nő azon
megjegyzést teszi, hogy kár azért a fiatal hadnagyért hogy csatába mén,
mert csinos ember. –
„Magas és alantabb – müvelt és müveletlen körökben egyiránt szállong a
hir s küzdetnek (nők által,) a rágalom vérontás nélküli de könyzáporral
kisért csatái.“ Ha a rágalomkór és kandiság a nőnél veleszületett
gyengeség, – a férfiunál mindenesetre lealázó, menthetetlen,
A nő nevetése és sirása egyiránt hangosabb mint a férfiué, ha
megbántatik, vagy fájdalma nagy s e miatt sirása hangosan kitör, ez
iszonyú, egetrázó szokott lenni, mert ez által mintegy ösztönszerüleg
akarja a férfiak segedelmét vagy bántójának meglágyulását felidézni.
A cultura terjedésével terjed a fényűzés s a kényelmivágy, hol mindenki
kényelmét és korlátozatlan egyéni szabad ságát akarja élvezni. Az
előhaladás ezen stádiumában (lásd átaljában a nagy városokat s ezek
között kitünően Párist,) a szabadság és könnyelműség keveréke, a nők
sajátságos életét s maguktartását idézi el, Páris lakóiról irja Irinyi,
hogy ott a házasfelek soha sem czivódnak egymással, mert ritkán látják
egymást, s azt sem lehet mondani, hogy rosszúl élnének egymással, mert
tulajdonkép nem is élnek egymással.
A nő ha szigorú elveket követ is, ha eszeágában sincs egyébb férjénél és
családjánál, még is úgy kiván öltözni, hogy ha csak lehet, minden
férfinak megnyerje tetszését, s ez irányban és értelemben minden nőt
elhomályositson maga körül. És ha a férfi hasonló okból, hasonló
keresettséggel öltöznék s kedveskedő magatartást tanusitana átaljában a
nők iránt: – ez a nő részéről helyeslésre nem találna, mig ellenben a
nőknél az nem is feltünő. Ime mennyivel kevésbé féltékeny a férj mint a
nő, – és még is a nők vádolják féltékenykedéssel férjeiket.
Az idevonatkozó erényességnek nincs tüzesebb, és szigorúbb védője s
birája mint a hajadon leány, főleg a nem épen fiatal.
Azt mondja Hume, hogy a nők (tehát az idősb leányok is) sokkal
érzékenyebbek a házas életre tett satyrikus megjegyzések miatt, mintsem
a nőnemet csipkedő satyrák hallatára, mert nő nélkül utóvégre is nem
élhetnek a férfiak, de igen is házassági kapocs nélkül. – És ha az ily
házasság nélküli élet lábra kap, divatba jön, akkor a nők ugy anyagi
mint erkölcsi tekintetben érzékeny vesztességet szenvednek. A férfiaknál
a nőtlenség, mai napság sokkal gyakoribb mint előbbi időkben volt, mert
a férfiú tudja jól, hogy a házasság által a nő felszabadul, a férj pedig
elveszti szabadságát.
Egy nősülendő fiatal embert, ki vásott és feslett életmódja miatt rossz
hirben áll, – a leány, ki annak jegyese, mindig megjavithatónak vél,
gondolván, hogy majd szelid, okos, lekötelező modorával, elbánásával,
megtéritendi férjét; azonban ez ritkán sikerül, mert a fiatal ember
vásottságának lélektani okai mélyebben gyökereznek, mint sem azt egy
fiatal hölgy átpillantani s az okokat elháritva, azt javára felhasználni
képes volna. A kicsapongó-hős a változatosságban találja gyönyöreit, s
igy az egynejüség rá nézve csak mint egyel több változék tünik fel. – Az
ilyen ember sziv-érzeményei oly desperátus állapotban vannak mint a
kormány vesztett hajó sorsa, melyel az esélyek és körülmények lapdaként
játszanak, s melynek csak az alámerülés a kilátása.
Kant azt mondja, hogy a sziv érzeménye s a hajlandóság, tehát nem kiváló
birlalói, a nők uralkodjanak; a férfi pedig vagy is az értelem
képviselője: kórmányozzon. Azért felmerülő esetekben a férj olyan
szerepet vigyen, mint az uralkodók oldala mellett a miniszter, ki midőn
észreveszi, hogy uralkodója csak a kellemetes, élvezhető oldalait veszi
tekintetbe felmeritett szándéklatainak, – például egy kéjpalota
felépitését vagy költséges lakomák rendezését sürgeti – azt válaszolja,
hogy igen is készséges alázattal nyujt segédkezet, csak hogy most épen
nincs pénz a kasszában s hogy épen más előbbvaló, sürgős kiadásokat kell
fedezni. – Igy aztán az uralkodó mindent tehet és rendelhet, a mi neki
tetszik, csak hogy a kórmányzó férj adja annak az irányzatot s
lehetőséget. (Zárjel közt megjegyzem, hogy Kant aligha volt nős, mert
különben tudnia kellene hogy e részben a nők állhatatossága, kitartása,
ügyessége, felülmulja a férjekét.)
Midőn a férj fiatalabb nejénél, a nő rendesen igen szembetünöleg megadja
magát, lesi férjének kivánatait, s majdnem rabszolgája férjének, mert
érzi az egyenetlenséget s félti férjének hajlamait; de ilyen
magaviselete a nőnek természetellenes, vagy legalább nincs hivatva a
szerelmet lebilincselve tartani: – azért az ilyen házasságokat a
tapasztalt emberek nem is szokták javasolni.
Ha az emberek szokva és képesek volnának az élet zsibongó zajának,
élveinek közepette egyszer-másszor komoly elmélkedésre, tanulságos
vizsgálatára annak, hogy mi az ember? minő nevettséges hiúság,
kicsinykedés mind az a mi az ember keblét fesziti? talán kevésbé
örülnének mindannak, mit az emberek nagynak, dicsőnek tartanak.
Az örökkévalóság mérhetlenül tátongó nagy üregén van egy rövid hidacska
is, melyet mi életnek nevezünk, s melynek karfáin az emberek
gondtalanul, könnyelműen ugrálnak, kergetődznek a tarka pillangók és
szappanbuborékok után, anélkül hogy jól megfigyelnék a sikamlókat,
melyeken át az emberek egyenkint, de csalhatatlanul mindnyájan a
végtelenség és örökkévalóság sötét ködébe enyésznek. Némelyek
világosságot, csillámló fényt, új életet vélnek amott túlnan belátni s
elérni; mások meg azt tartják, hogy „más tavasszal más virág hajt, de ők
többé soha sem.“
De mig az élet lángja lobog, az ész fénye világit, s a sziv nemes heve
életre ösztönöz, addig tanulmányozzuk az embert, és mindenek előtt az
emberiséget öleljük szeretve s ebben legyünk önzők, t. i. „szeresd
felebarátod mint önnön magadat.“ E rövid tantételben rejlik az emberiség
üdve, mert az egyes emberek egyéni élete, mind megannyi részecskéje az
összes emberiség szellemének. Ezen részecskék összetartozók a
rokontermészetűek, – s mentül inkább szeretettel, benső vonzódással
simul egyik ember a másikhoz, annál inkább s annál hamarabb megalkotják
az egységet s elérik a tökély magas fokát, – melyhez máskülönben oly
tévelygő s oly hosszú út vezet; a mostani irány útja az anyagiság
gyarmataiba vezet, tehát nem a szeretet egyesíti, hanem a czivódás tépi
szét a kivánatos egységet, mi sem természetesebb tehát mint a nagyszerű
visszaesés.
Ezen „tükördarabokat“ a lélektan induktivmódszere alakjában állitottam
össze, mivel igy az ember lelkének, szivének és elméjének müködését
összesitett (concrét) alakban s gyakorlatibb úton véltem
megvilágithatni, mintsem azt a lélektan deductiv – tehát hosszabb módja
szerint lehetne. Azon kivül az inductiv módot természetesebbnek is
találtam, mert ez alolról fölfelé törekszik, tehát épen úgy, mint az
emberiség szelleme; mig a deductiv-módnak már kiindulási pontjai is csak
változatos fixpontok lehetnek, – elágazásában pedig igen fárasztó s tán
lehetetlen a szálakat, összekötő pontjaiban mind feltalálni, – és tán
annál inább lehetetlen, mert némely antropologiában azon állitással is
találkozunk, hogy az ember lelkületében ellenmondások is vannak: a mi
természetesen lehetetlen, és a teremtő erő s bölcsesség kigúnyolása; –
addig az inductiv módszer oda vezet a valósághoz, az észhez és szivhez,
s e kettős erő, együttleges culminátióján kimutatja, hogy a sziv
(képviselve a nő által) legnemesebb érzése s az értelem (képviselve a
férfiu által) magas fejlettsége, egy és ugyanaz (vagy is az emberi lélek
harmoniája.)
Tekintetbe veendő még itt az is, hogy ezen kis mű, bármily hézagos,
bármily hiányos legyen is, – mint töretlen úton törtető s mint első
lépés, mely ezen szakmának népszerüvé, könnyen felfoghatóvá tételére is
irányozva van, tán némi elnézést érdemel.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Azon félszeg felfogásu ember, a ki a moralitás dolgában a
legkisebb és a legnagyobb mérvű jó erkölcs és nemes jellem közt nem akar
különbséget látni, félig meddig hasonló azon megátalkodott s
egyszersmint a butasággal határos rosz cselédhez, ki – ha azért
pirongatják hogy miért rakott oly sok fát a kályhába a tüzre, – másnap
szándékosan egész a nevetségig boszontó keveset rak a tüzre, csakhogy ez
által utólag mintegy bebizonyitása hogy (lá-e!) tegnap neki volt igaza
midőn a tulságig sokat rakott a tüzre, – és megforditva, – ha azt
mondják neki „ez a leves nagyon sós“ azt fogja felelni: „pedig csak igen
keveset tettem bele“; ha pedig azt mondják neki hogy sótalan, azt feleli
hogy „pedig háromszor is tett bele.“ Ő maga nem anynyira hiszi, mint a
mennyire önfejüségből, lelki önálloságát akarván érvényre emelni, az itt
szellemi láthatárának korlátoltságával vagy is elfogultságával
összeütközik, – mással elakarja hitetni, hogy ő tud is, jót is akar.]
[Footnote 2: Némely ember a sikert ugy tekinti, mint az igazság vagy
igaztalanság zsinórmértékét, a becsületességet, mint az izlés vagy illem
dolgát, a világot mint ügyes cselszövők örökségét.]
[Footnote 3: Quot capita, tot sensus.]
[Footnote 4: A müveltség és tanultság közép fokán állók közt is
találkoznak, a kik nem birnak ugyan szellemi egyéniségük korlátlan
szabadságával, tehát ezen eszme valójának (substantia) fogalmával sem, –
de természet adta józan eszük s ennek kifolyása vagy is jobb ösztönük,
szellemi érzékiségük (Vitalsinn) fonalán kevés botlással tudnak haladni
az élet utjain, – ám de ezek tapogatódzása örökké az esélyek játéka
leend, mert hiányzik náluk az értelem meggyőződésének vezérfonala s
középpontja.]
[Footnote 5: Találkoznak az ugynevezett tudósok között is kik azt
állitják, hogy az igazságot nem lehet felismerni, mert az az ember
szemei elől el van rejtve. Azonban ezek szánandó rövidlátásuak s vagy
nem képesek, vagy nem akarnak a szónak mélyen ható értelmében
gondolkozni.
Idevonatkozólag jelesen fejezi ki magát Dante midőn igy szóll:
„Jo veggio ben, che giammai non si sazia
Nostro intelletto, se ’l Ver non lo illustra,
Di fuor dal qual nessum vero si spazia
Posasi in esso, come fera in lustra.
Tosto che giunto l’ ha; e giunger puollo;
Se non, ciascun disio sarebbe frustra.“
Látom jól, hogy értelmünk soha be nem telik, ha azt az igazság meg nem
világositja: – t. i. az igazvaló az időleges vagy örökigazság, – abban
megpihen mint vad a barlangban, mihelyt elérte azt, és valóban elérheti,
mert ha nem, – minden vágy hasztalan vagy is elérhetetlen volna.]
[Footnote 6: Az erős, a tiszta meggyőződés szülte egyéni – szellemi
szabadság, lelki önállóság, – hogy mily kevés ember tulajdona, s hogy
mennyire nem birtak azzal még a nagy nevü bölcsek sem: – bizonyitja –
többi közt – Sokrates esete, – ki életében és tanitásaiban tagadván az
istenek létezését, (már t. i. azok szellemi hatályát) kevéssel halála
előtt még is Esculapnak kakast áldozott. – Ezek után és nyomán jut e még
eszébe valakinek tagadni azon igazságot, hogy a tekintélyek kora
lejárt??]
[Footnote 7: Felelősségre vonni valakit, a ki kötelességét mulasztá,
vagy olyasmit szándékosan avvagy vétkes gondatlonságból tett a miből
kötelezettségének teljesithetlensége következett; ez természetes és
jogosult; de valakit a dolognak esetleges rosz kimeneteleért, azon
nyomon vádolni, hogy miért kezdett abba (mintha mondaná; mért nem voltál
mindentudó, mindenható?) – ez igaztalan s méltatlan eljárás. Az embernek
gyengesége az, hogy mástól mindig több tökéletességet igényel, mint a
mennyivel ő maga bir.]
[Footnote 8: Sok ember azért nem képes helyesen birálni, mivel szükkörü
felfogása miatt nem tud, vagy a kényelem kedvéért nem is hajlandó a
szónak valódi értelmében méltányolni, – s igy birálatait vagy csak úgy
találomra (auf das gerathe Wohl) vagy rokon és ellenszenve, tehát a
szivnek s nem az értelemnek törvényei szerint ejti meg. – Ilyen a magyar
ember legnagyobb részt.
Az igazság és méltányosság fáján terem az erkölcsiség gyümölcse: – azért
például rabszolganép jó erkölcsű nem lehet: azonban hogy az alkotmányos,
szabad társadalmi élet üdvhozó legyen, ahoz nem csekély foku műveltség s
tudományos képzettség kivántatik, – más különben az egész szabadság csak
önámitás leend. Vajmi nagy azok száma, kik az erénynek csak látszatja
után törekszenek s azzal beelégszenek. –]
[Footnote 9: „De trágya férgül tán jobb neked tenyészni kis körödnek
lágy ölében s tudás nélkül elfogyni életeddel. – Nagy kényelem a
megnyugvás hitünkben; nemes, de terhes önlábunkon állani.“
(_Madách_.)]
[Footnote 10: Du wärest Obrigkeit von Gott?! Die Gottheit spendet segen;
– Nein, nicht von Gott bist du Tyrann!
(_Bürger_.)]
[Footnote 11: „Durch Leidenschaften glücklich sein wollen, heisst sich
wärmen durch ein Brennglas.“
(_Jean Paul_.)]
[Footnote 12: Ilyen jogosulatlan a tulzás is, mert a tulzás
igaztalanság, már pedig ha (tán csak képzelt) igazainkat tulzással
védjük, igaztalanok vagyunk; holott igaztalansággal védeni az igazságot,
annyi mint megdönteni azt alapjában.]
[Footnote 13: A hizelgő kegyvadászra jól illenek Jósika szavai, mert az
„fejedelmi eb, ki a csontért melyet neki vetnek, megugatja az idegent.“]
[Footnote 14: „Miért is kezdtem emberrel nagyott, ki sárból, napsugárból
összegyúrva, tudásra törpe, vakságra nagy.“
(_Madách_.)]
[Footnote 15: Miért egyszersmint alávaló a kevély ember? – kérdé Kantot
egy kereskedő. – Azért mondá ez – mivel a kevély másoktól azt követeli,
hogy midőn magukat vele összehasonlitják, önmagukat mintegy semmire sem
becsüljék amahozi hitványságuk érzetében, ámde ilyesmit másokról
feltenni csak az képes, a ki önmaga magát ilyen alávalóságra szükség
esetén képesnek érzi; ebből kifolyólag minden kevély ember egyszersmint
és pedig csalhatlanul alávaló, próba esetén tehát jellemnélküli.]
[Footnote 16:
„Egy letörlött köny feleim szeméről
Nemesebb örömre vonz“.
]
[Footnote 17:
„Kutyáknak harcza ez egy koncz felett,
Én társaságot kivánok helyette,
Minőt a tudomány eszmél magának,
És melynek rendén értelem viraszt.“
(_Madách_). ]
[Footnote 18: Valamint a politikának egyik legfőbb s legnehezebb
kötelessége az emberiséget annak tökély pontjához fokonkint, sem nem
sietve, sem nem késve, elvezetni, – épen úgy önmaga iránti nemes
kötelessége az embernek az idő, hely és körülmények által kijelölt
határon sem túl nem hajtani, sem azon innen nem maradni.]
[Footnote 19:
„Végzet, szabadság egymást üldözi
S hiányzik az öszhangzó értelem.“
(_Madách_.)]
[Footnote 20:
„De az öreg ember csak tövis az ágon,
Látja, hogy ő nem kell ezen a világon,
Ide-oda zsémbel, zörög mint a haraszt;
Érzi, hogy oly vendég, kit senki sem maraszt.“
_Arany_.]
[Footnote 21: „A mit mondasz, az nem te vagy; a mit cselekszel, az vagy
te.“]
[Footnote 22: A ki mások iránt illemmel és tisztelettel tud elbánni, az
önmagát is tiszteletben tudja és akarja tartani. Sokrates erkölcstanát
valljuk és tartsuk meg Scipio finomságát.]
[Footnote 23:
„Hol a magas, mi vonz? a mély, mi rettent?
Hol életünknek édes tarkasága?
Többé nem tenger küzdő fényes árja,
Sima mocsár csak, békával tele.“
]
[Footnote 24:
Mert minden ember uralomra vágy,
Ez érzet az s nem testvériség.
Mi a szabadság zászlójához üzi
A nagy tömeget. –
(_Madách_.) ]
[Footnote 25: Némely község s abban értelmes polgárok még most is
szorosan ragaszkodnak ahoz, hogy kebelükbeli születés legyen az kit
választás utján hivatalra alkalmaznak s a kit átaljában honfinak
tekintsenek (hsztalan lakik ott 20 év óta, nem tekintik olyannak.)
Azonban ez, ép oly conservativ elv és felfogás, mint midőn 1848 előtt
némely magyar nemes azt mondta: „ez az ország és föld szőröstől
bőröstől, törvényszerint és kézzel foghatólag mind a mienk, annál fogva
senkivel semmit sem osztunk meg; tehát ezt a mienket csak és pedig
kizárólag a mi (nemesi) családunk beliek birhatják, a többi emberek
(jobbágyok) maradnak továbbra is a nemzetből (családból) kizárt
extráneusok.“ Annál inkább viszásan hangzik az ilyen elv, mivel
többnyire olyanoktól származik, a kik magukat liberális embereknek
tartják és a mellett 1848 előtt ehez analog felfogás ellen küzdöttek. –
Itt eszembe jut azon eset, midőn a kiküldött megyei főnök magyarázta egy
község gyülekezetének (volt jobbágyoknak) a Bach rendszer alatt, hogy
hát ezentul a közlegelőre ők is tetszésük szerinti mennyiségü lábas
jószágot terelhetnek, mire ezek „igen is értjük“-kel feleltek, de a
mikor aztán viszont azt is magyarázta, hogy a közlegelő adóját az
urasággal közösen fogják fizetni: erre aztán azt válaszolták, hogy ezt
biz ők sehogy sem birják megérteni.]
[Footnote 26:
… Láthattok fürge majmot,
Mi méltósággal játsza emberét;
Láthattok medvét tánczmester gyanánt.
_Madách_.]
[Footnote 27:
„Soha sem tiszteletes a jelen,
Mint embernagyság a hálószobában,
Nőnk az, tiz évi házas állapotban,
Már azt is tudjuk, hogy szeplője hány van.“
(_Madách_.)]
[Footnote 28:
„Adj ezen nehány kivált egyénnek lánczot és gyűrűt,
Adj más játékszert s mond im a tömeg
Fölébe tollak, ez teszen nemesbé,
És elhiszik és a népet lenézvén
Elviselik hogy őket is lenézd.“
(_Madách_.)]
[Footnote 29:
Az oktalan bámul és azt hiszi
E szép szavakkal szellemet idézünk,
Pedig fogás csak az egész, takarni
A szemfényvesztés mesterségét.
(_Madách_.)]
[Footnote 30: A kormányok kezelői is eszélyességnek tartják ha a népek
és egyesek gyengéit, szenvedélyeit kiismervén, azokat, vissza élve,
czéljaik elérésére használják fel; de a természetes ész ezt is gazságnak
nevezi.]
[Footnote 31: Borivóknál ingerlékeny az idegzet, az érzemény élénk, a
képzelet heves, az értelem könnyű felfogású, a szenvedélyeknek
észfeletti uralgásuk gyakori. – Vizivóknál higgadtabb a vér, a kedély
mélaságra hajlandó, az értelem világos, az itélés és következetesség
óvakodó, méltányló.]
[Footnote 32: Bosszúállásra rendszerint az erőtlenebb alantos lelkületű
emberek vetemednek. A nagy lélek és az oroszlán sohasem bosszúálló. A
gyenge gyarló emberekről mondja Madách:
„Mert fél az erőstől titkosan a gyenge,
Maga gyarlóságát teszi mindig szembe,
Gondja vadul viraszt a derekabb társon;
Ki ártani tudna, nem hiszi ne ártson.“
]
[Footnote 33: A zsidóknak adandó teljes polgári jog képes egyedül, őket
a náluk még részben netalán hiányzó morális élet és polgári kötelesség –
érzetének felébresztésére; tanuskodik ezen tantétel mellett azon
tapasztalás, miszerint az erkölcsök és a polgári kötelesség érzet, egy
teljes polgári jogokkal nem biró államban mindig fejletlenebb,
viszásabb, mint egy teljes polgári jogok gyakorlatának szabadságában élő
állam társadalmában.]
[Footnote 34:
„Nézd ott a sast, mely felhők közt kóvalyg,
Nézd e vakandot földet turva lenn,
Mindkettőt más más láthatár övedzi.“
(_Madách_.)]
[Footnote 35:
Todte Gruppen sind wir, wenn wir hassen:
Götter, wenn wir liebend uns umfassen!“
_Schiller_.]
[Footnote 36: „Remélni oly nehéz az élet alkonyán, s szeretni tilt az
ész letünt remény után.“]
[Footnote 37: Vajmi sok nemes érzést találtál volna e kebelben, hol csak
mulékony kéj után kutattál.
Az ember is üdvét csak önmaga találja fel. Sokszor tán épen ott, hol
másik társa poklot alkotott.“
(_Madách_.)]
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
8 |arrra |arra
17 |főlénynyel |fölénynyel
22 |hihágást |kihágást
38 |bogy mit |hogy mit
43 |megannnyi |megannyi
44 |alláspontot |álláspontot
44 |ennnek |ennek
44 |növeli orőnk |növeli erőnk
46 |szandékosnak |szándékosnak
48 |formákben |formákban
77 |feltűnnni |feltűnni
86 |kepzelődés adja |képzelődés adja
112 |melllé rendeli |mellé rendeli
126 |többbnyire feltünni |többnyire feltünni
129 |lenézi ( |lenézi)]