ünnepelni. Odakint csak a pacsirta dicsérte az Istent, ég felé szállván.
A magányos vándor futott, pihenés nélkül futott, nem nézve se jobbra, se
balra. Szemét lesütötte, de nem látta a földet, néha hátranézett, vagy
lopva körül, s szivét összeszorította a nagy magányosság, a néptelen
síkság csöndje, mely fölött a tavasz könnyű lehellete uszott.
Késő este volt, mikor megérkezett Garabóra. Ruháját megtépdesték az
erdei ágak; arczát is fölkarczolták a galyak. Ott állt rongyosan,
véresen, izzadságtól összecsapzott hajjal és testéhez tapadó ruhával.
A konyhában Sári néni olvasott egy nagy öreg bibliából, s keresztet
vetett mágára, mikor a gazdáját meglátta. Simándy intett neki, hogy
hallgasson, maradjon csöndesen. Aztán eldobta a süvegét és a tűz mellé
ült. Az öreg asszony a helyén maradt. Nem mert mozdulni s rémülettel
nézett a papjára. Végre, mikor Simándy szemei egy perczre lecsukódtak,
halkan fölkelt, előkeresett egy fehér kendőt, s szeliden letörölgette
ura arczáról a vért és verejtéket.
Simándy melléből kínos sóhaj fakadt föl.
– Hagyjon, hagyjon! – szólt rekedten.
– Instálom, nem tetszik lefeküdni?
Simándy intett, hogy nem.
– Tetszik tudni, mi történt?
Simándy nem felelt.
– Az oláh papné, a lánya, meg a két úr elutaztak. Bukarestbe utaztak.
Nem is jönnek többet vissza.
Az oláh papné lánya? Ki az? Simándy nem felelt. Az öreg asszony
elkotródott. Sokáig ült mozdulatlanul, aztán egyszerre fölugrott, s
lement a templomához. Ott végigfeküdt a régi, szétomlott kőfalra, a
repkény és fiatal bokrok közé, s lebámult a falura.
A hold magasan állt, minden ház ablaka világos volt. A hívek bőjtölve
virrasztottak és várták az éjféli föltámadást.
Éjfél felé a házakból megindultak az emberek az oláh templom felé.
Férfiak, asszonyok, tiszta fehérbe öltözködve. A lányok kezében bokréta.
Az oláh templom ablakai is fölragyogtak… Simándy látta, a mint a kurátor
egész háza népével az oláh templom felé vonul. Azután látta Sára nénit,
a mint a ház előtt félve körülnéz, s aztán Gyorgyéval ő is az oláh
templom felé elsompolyog.
Éjfélkor az oláh templomban erős, vontatott kardal zendült föl, mely
hirdette Krisztus föltámadását. Mozsarak kezdtek durrogni, pisztolyok
ropogni. A templomban levő nép énekéhez a templom körül állók nyers,
szaggatott, vontatott, durva éneke csatlakozott. A hegyi lakók, a
favágók, a pakulárok egészséges, erős tüdejéből vad üvöltésként
szakadtak föl az áhitat hangjai.
És akkor az aranyos ruháju pap levette az oltárról a gyertyát,
meggyujtotta vele a falu első gazdájának viaszgyertyáját és vontatott
hangon mondá:
– _Christos a inviat!_ (Krisztus föltámadott.)
– _Adeverat c’a inviat!_ (Valóban föltámadott.)
Ezt felelte vissza az első gazda, aztán meggyujtván a maga lángjáról a
szomszédja gyertyáját, adta tovább a szót.
– Christos a inviat!
– Adeverat c’a inviat.
És így ment tovább a tűz és az ige, emberről emberre. A legkoldusabb
pakulár is ott szorongott a maga kis gyertyájával s várta, hogy a láng ő
hozzá is eljusson. Már a templomból kijutott a templomudvarra, ment
tovább szakadatlanul, fölhallatszott a _Christos a inviat_. Végre az
egész templom környéke ragyogó fényesség volt, élesen látszott minden, a
közeli házak, a fehérvirágos fák, a lányok, a legények, az aggastyánok…
odabent a barna fatemplomban pedig megkezdődött a mise, az egész nép
letérdelt, s vagy csöndes mormogással imádkozott, vagy nyers, érdes
hangon énekelt. Közben zászlókkal, kettős keresztekkel, égő gyertyákkal
megkerülték a templomot, s a föltámadás ünnepi himnuszának hangjai
betöltötték a völgyet, s a komoran alátekintő bérczek tetejéig verődtek.
… S a másik pap ott feküdt fönn a sötét templom mellett, az összedőlt
romokon, s bámult alá a győzelmi ünnepre, a hold fehér, a tűz vörös
fényénél mozgó, fantasztikus csoportokra… megdermedve bámult, majdnem a
szivverése is elállt… És gondolata végigszállt egész életén… messze
országokban kalandozva, a mult ködéből fölmerült néhány elmosódott arcz…
azután visszaszállt ide, a virágillattól terhes völgybe, hol oly jó
volna boldogan élni… s hol oly jó lesz meghalni.
A nép elcsöndesedett, a mise szertartásai folytak tovább. A gyertyák
elhamvadtak, a hold elvonult, egy pillanatra vak sötétség borult a
völgyre. A hegyek tetején az ég fehéredni kezdett.
Simándy ziháló mellel feküdt a falon. Egy az Isten, egy az Isten! De ah,
ember annyi van, s annyiféleképpen imádja az egy igaz Istent. És tán
annak a buta pakulárnak van igaza, a ki azzal imádja az Istenét, hogy
rozsdás pisztolyát a levegőbe süti.
Pirkadt. A völgy világosodott. Az ég rózsaszínű lett.
A pap fényes, aranyos ruhájában kijött a templom elé, fölemelte kelet
felé két karját s belekiáltott a virradatba:
– Ex oriente lux! Keletről jön a világosság. Légy áldott, mi Urunk,
Istenünk, ki megteremtéd a napot, mely megmelegíti földünket.
– Légy áldott, légy áldott! – zúgott az egész nép, térdenállva.
– Légy áldott, mi Urunk, Istenünk, mert termékenynek teremtéd a mi
földünket, melynek szunnyadó erői a nap melegétől megmozdulnak.
– Légy áldott, légy áldott!
S ekkor a hallgatag templom összedőlt kőkerítésén egy tépett alak jelent
meg. Kiterjesztette karjait és belekiáltott a hasadó hajnalba:
– Légy áldott, hatalmas Isten, ki megteremtéd a világosságot! A sötétség
a tietek volt, hagyjátok nekem a világosságot! Jertek, imádjuk az Urat!
Ezzel a torony alá rohant, s egyszerre megszólalt a Bod Péter hatalmas
szavú öreg harangja, s vele a kisebbik harang. Végigkongott a völgyön, s
hosszú, mély zengése mintha zokogás volna… A pap húzta, szakadatlanul
húzta… Homlokát elborította a verejték… És nem jött senki. A magyarok
ott térdeltek a fatemplom körül és az oláh pap aranyos ruháját
csókolgatták. Az öreg harang zokogott, a kisebbik harang sikoltozott… És
nem jött senki… A pap erei kidagadtak, orrán megindult a vér, tenyerén a
húst véresre tépték a kötelek… És nem jött senki… És egyszerre egyet
roppant valami… a kötelek elszakadtak… a harangok ércznyelve
egyet-kettőt kondított még, egy darabig rezgett még a hang, aztán vége…
A harangok elnémultak. A pap ott állt egy darab rothadt, véres kötéllel
a kezében. Meghalt az Isten!
A pap egyet lépett, aztán elesett, összedőlt, leomlott, s hatalmas
koponyáját egy éles kőbe ütötte.
Az oláhok mentek hazafelé, arra a magyar templom mellett. Egyszerre csak
néhányan megálltak.
– Te, Petru, nézd-e, a magyar pap ott fekszik a temploma előtt.
– Nagyon be talált pálinkázni a szent husvét tiszteletére.
Sára néni sietve tört át a tömegen s nehézkes koczogással ment föl a
templomajtóhoz. A parasztok látták, hogy ráborul a gazdája testére és
keservesen zokog.
– Te, Petru, ez alighanem meghalt.
Mind levették a süvegüket és bátortalanul közeledtek. De egyszerre
félresompolyogtak az utból. Úr jött gyors léptekkel: a vén Zalathnay.
Látták, hogy letérdel a pap mellé, fölemeli a fejét és megnézi. Aztán
fehér kendővel letörli arczát, s homlokát megcsókolja. Aztán leereszti
lassan a földre és görnyedten utána hajol. Imádkozik. Vagy tán sír…
Aztán fölkel, körülnéz.
[Illustration: A pap egyet lépett, aztán elesett…]
– Oláhok, vigyétek a holttestet a házába.
És lehajtott fővel ment Bod Péter ősi templomának utolsó papja után.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Ez a latin beszélgetés magyarúl így szól:
– Nem tudok németül.
– Hát latinul?
– Tudok.
– Hol lakol?
– Erdélyben.
– Mely föld légyen az? Talán egy magyar vármegye?
– Erdély Magyarországnak integrális része, mely több vármegyéből áll.
– Tehát magyar vagy?
– Az. De a siculusok nemes törzséből való.
– Ha siculus vagy, akkor a te hazád Sziczilia.
– Isten ments!]
[Footnote 2: Dicsőfi József: _Templomi gondolatok_.]
TARTALOM.
RÁKOSI VIKTOR. Irta _Mikszáth Kálmán_ V
ELNÉMULT HARANGOK
Első rész. _Az utrechti diákok_ 3
Második rész. _A havasok közt_ 112
KÉPJEGYZÉK.
1. Rákosi Viktor arczképe II
2. A fiúk az ablakhoz léptek 6
3. Bótai Barna 17
4. Estély Baljonéknál 50
5. Derry 80
6. Jön a bárka… 90
7. Simándy Pál 104
8. Florica otthon 175
9. A lovak lassan baktattak előre 185
10. Magyar-Garabó 226
11. Ott állott a téren… 249
12. Florica a román bálban 250
13. Simándy hazatért 258
14. Karjában tartotta a leányt… 286
15. A pap egyet lépett, aztán elesett… 299
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
9 |azczán |arczán
13 |én jelöltetek |én jelöltelek
22 |Cak attól |Csak attól
22 |Ö róla |Ő róla
36 |magyarak fülébe |magyarok fülébe
40 |megtisztított a |megtisztította a
51 |Mert |– Mert
74 |mutatónjj |mutatóujj
79 |papapirszeletet |papirszeletet
91 |kiáltásásait |kiáltásait
94 |engen |engem
94 |fekele hajó |fekete hajó
116 |nekezebb |nehezebb
119 |papválaszlást |papválasztást
124 |híveinkct |híveinket
130 |benünket |bennünket
139 |vérszomjan |vérszomjasan
143 |megadhoz |magadhoz
183 |Össszetépik |Összetépik
185 |embert.« |embert.»
191 |tetől-talpig |tetőtől-talpig
208 |zt az |azt az
224 |egészégemre |egészségemre
226 |azt megteszi |azt megeszi
227 |Uljön le |Üljön le
234 |aczczal |arczczal
241 |elhatározt |elhatározta
246 |paramorgót |papramorgót
281 |lobogásánal |lobogásánál]