Mint kéziratom margóján olvasom, ez elbeszélés első lapjait még 1875.
februárjában írtam meg. Az az ambició támadt fel akkor bennem, hogy
néhányunk fiatalkori ábrándját egy regény keretébe foglalva, átadjam az
utánunk jövő fiatalságoknak, hogy esetleg azok is lelkesedjenek rajta.
És ez ábránd nem más, mint a magyarság eszméje, ez ország
megmagyarosítása volt.
Akkor voltam búcsúzófélben fiatalságomtól. Ma hat évvel utóbb teljesen
elbúcsúztam s elváltam attól, a mit egy férfi fiatalságának lehet joggal
nevezni. Azt veszem azonban észre, hogy az az ábránd eljött velem idáig,
s úgy látszik elkisér a sírig.
Vállalkozásaimnak és cselekedeteimnek első és utolsó oka volt mindig, az
maradt ma is. Rávitt az írói, az ujságírói, rá a szinigazgatói pályára,
és ma, midőn a szinházi vállalatot a legjobb helyen: a főváros lelkes
közönségének kegyében biztosítottnak látom, visszavisz az ujságíráshoz,
sőt az ujság-vállalat kényes és nem veszedelem nélküli terére.
És ha akkor, 1875-ben ábrándommal akartam szolgálni ambiciómat, ma az új
viszony, s az új kötelék, melybe a «Budapesti Hirlap»-pal és
közönségével léptem, arra indít, hogy ambiciómat ismét ábrándom
szolgálatába hajtsam. Ha akkor regényt akartam írni arról, a mi
lelkesített, ma a regénynyel lelkesedésem tárgyának érdekeit kivánom
előmozdítani. Tárgyam a régi maradt, de kidolgozásban a hirlapi
szolgálatnak koncessziókat tettem, mert nincs e munkával más célom, más
becsvágyam, mint hogy a «Budapesti Hirlap» számára s ez ujság olvasóinak
élvezetére egy lehetőleg vonzó és érdekes elbeszélést írjak.[1]
Ha munkám közlésével sikerül e lap harcképességét fokoznom a nemes és
hazafias küzdelemben, melyben zászlóját lobogtatja, gazdagon meg van
törekvésem jutalmazva.
E szerény vallomások után művemet a rokonérzelműeknek fölajánlva,
elbeszélésemhez látok.
Káposztás-Megyeren, 1881. szeptember 17-én.
_Rákosi Jenő_.