Nyugodjunk bele, hogy a nagy-német lapok, amelyek Tisza István gróf
választótörvényi beszédével foglalkoztak s az abban foglaltakat
visszautasitották: nem finoman cselekedték ezt, hanem gorombán. Pedig
előkelő lapok. Ez alkalommal azonban mégis egész egyszerüen egy-egy
gorombasággal válaszoltak Tisza Istvánnak. A legszomorubb a dologban,
hogy a berlini lapoknak, mikor azt mondták, hogy amit Tisza csinált, az
_Beschränktheit_, magyarul: korlátoltság, még magyarabbul _butaság_, s
hogy Tisza a német parlamenti ügyekhez nem ért, igazuk volt. És akkor is
igazuk volt, mikor nem is vitatkoztak Tisza Istvánnal. Hogy ugy mondjuk,
szóba se álltak vele. De nem is tehették. Ugy, ahogy mi magyarok nem
állunk szóba egy tissotiádával, vagy egy mikoschiádával, mert mindakettő
magán viseli annak a jelét, hogy az illetők, akiknek a tollából
származik, semmitsem tudnak országunkról. Ostoba emberek, akik
olyasmiről irnak, amiről nincsenek adataik, vagy amiről a tényleges
adatokat nem ismerik. Ellenben tessék visszagondolni rá, hányszor
álltunk szóba, mennyiszer vitatkoztunk _Scotus Viator_ urral, angol
ellenfelünkkel, aki következtetéseiben lehet helyes vagy helytelen, (ez
pártpolitikai állásfoglalás dolga) de bizonyos, hogy ez a Scotus Viator
utánajárt a dolgoknak, adatokat gyüjtött róluk és a legelkeseredettebb
magyar sem mondhatja, hogy nem ért ahhoz, amiről beszél.
Vagy hogy még közelebb időből vegyem a példát. Nemrégiben Goga Oktavián
zsidónak nézte az egész magyar irodalmat. De szóba kellett állni vele,
muszáj volt, meg kellett próbálni a meggyőzését, mert irásából látni
lehetett, hogy igenis ismeri irodalmunkat, csak épen nem ugy látja,
ahogy mi szeretnők, vagy helyesnek tartanók. S két nagyon kitünő ember
is odaállt vitázni vele, _Braun_ Róbert részletes adatokkal, _Ignotus_
általános érvekkel, és mind a ketten nagyon udvariasan, mert látták,
hogy érdemes, hogy nem a tudatlanság falára hányják a borsót. Tisza
István szavait ellenben kurtán és gorombán veri vissza a külföld. Mert a
Gellérthegyről le lehet nézni az ötemeletes házakat. De a pincelakásból
hogyan? Ha valaki magát a parlamentarizmust tartja rossznak, erről a
_magasabb_ álláspontjáról már mondhat némi rosszat akár az osztrák, akár
a nagynémet parlamentről. De aki a parlamentarizmust olyan kincsnek
véli, aminőnek Tisza István (a szavaiban), annak csak látnia kell, hogy
az a parlament, amit ugy választanak, hogy egyik ember beszél a másiknak
a hasába és akkor az a másik vagy rászavaz erre az egyikre titokban,
vagy nem szavaz rá: csak jobb, mint a másik parlament, amely ugy támad,
hogy bort, sört, pálinkát, gulyást és pörköltet önt egyik ember a
másikba, aztán szekérre teszi, kordon mögé lefekteti, beszállitja az
urnához és a fülébe sugja a saját nevét, nehogy e választó-hulla
valahogy egy másik nevet dadogjon ki alkohol-gőzös pofájából.
Tisza István, a szikár józanság, a sivár szárazság szobra csak nem
nézheti le a józan választást a részeg választás kedvéért? De lenézte.
_Ezért_ voltak olyan szükszavuak, ridegek és durvák a válaszok, amiket
kapott.
Ne higyjük, hogy a külföld olyan nagyon rosszul van tájékozva az ügyeink
felől. A külföld elolvassa még azt is, hogy Tisza István _fájó szivvel_
ment bele néhány kerület választásának a titkosságába. Csütörtökön.
Pénteken pedig már külföldi parlamentek nivójáról nyilatkozott. Ez igy
nehéz. A pápuával, aki tegnap elszomorodva jelentette ki, hogy fájó
szivvel mond le az emberevésről, bár azt okos és helyes dolognak tartja,
másnap nem vitatkoznak, ha az angol étkezési szabályokat kritizálja.
Csak megmondják neki, hogy hallgasson.