– Csöndes beszélgetés. –
(A beszélgetést két előkelő ló folytatja egy gyönyörü istállónak két
egymás mellett fekvő boxában. E lovak már megették az esti
abrakporciójukat, megitták a maguk vödröcske vizét s miközben a
lovászgyerek, aki távolról sem olyan intelligens, mint ők, horkol és
szerelemről álmodik, e két lovak megbeszélik a napi-eseményeket. Hogy én
megértem, amit beszélnek? E pillanatban nem jut eszembe, hogy hijják a
magyar népmeséknek azt a füvét, amelynek az a csudatékony ereje van,
hogy aki a birtokába jutott: érti állatok és növények szavát. Tehát nem
hazudom azt, hogy e fü nálam van. Hanem csak annyit mondok, hogy
napközben annyi szamár beszédet hallok és megértem őket, mért ne érteném
meg este, amit okos lovak csevegnek. Ne tessék haragudni, hogy a banális
_Első Ló_ és _Második Ló_ vinyettáju megszólitást alkalmazom, de az
olvasónak nem szabad elfelejtenie egy percig sem, hogy lovak beszélnek
egymással. Mert a lovak esetleg egy-egy egyszerübb ostobaságot is fognak
mondani és akkor azt lehetne hinni, hogy mégis csak emberek intézik
egymáshoz a szót.)
_Első ló:_ Most rájöttek a dópingra és most nagy kavarodás lesz miatta.
A trénerünket elkergetik, a lovászfiuknak kihuzzák a fülét s egy
állatorvos fog molesztálni bennünket állandó jelenlétével, egy
állatorvos, aki inkább állat, mint orvos s akit már régen fel kellett
volna ruházni a doktori cimmel, mert éppugy nem ért a mesterségéhez,
mint az emberek orvosai.
_Második ló:_ Hagyjuk az orvos-problémát, amit majd más alkalommal
intézhetünk el, maradjunk meg a dópingnál és mondja meg ön nékem, hogy
valóban megbotránkozik-e rajta?
_Első ló:_ Meg. A lapok is azt irják, hogy botrány, hogy felháboritó
skandalum, hogy…
_Második ló:_ Ne folytassa. Nem kell mindent készpénznek venni, amit a
lapok irnak, ámbár, amit irnak, valóban majdnem mindig készpénz. De nem
az olvasónak, hanem a kiadónak. Kérdem én öntől, mint józan és belátásos
lótól: mi a dóping?
_Első ló:_ A dóping nem egyéb, mint a bennünk lovakban lévő képességek
mesterséges felfokozása.
_Második ló:_ Az. Csakugyan az. Vajjon az a képesség, amit mesterségesen
felfokoztak: nem a mi képességünk-e? Ki futja azt, amit én futok, ha
izgatószereket kaptam? A szomszéd? Nem. Hanem én. Tud-e ön ugy futni, ha
izgatószereket kap, mint én? Nem tud. Vagy jobban tud. Egyformán futni
semmi esetre sem fogunk, ha pontosan ugyanannyi izgatószert adnak is be
önnek, mint nekem. Ha pezsgőt iszom, én egészen másforma ló vagyok, mint
ön. Az emberek sem egyformák, mikor isznak. Az egyik röpülni szeretne
ilyenkor, a másik egyetemi tanár akarna lenni, a harmadik népdalokat
dalol, a negyedikből harapófogóval sem lehetne egyetlen szót kihuzni. De
ezt csak ugy mellékesen jegyeztem meg. A lényeg a következő: Vannak
képességek, amiket csak az izgatószerek kényszeritenek ki az emberekből.
Ön ismeri nyilván Poe Edgar poézisét? Nagyon sok ló ismeri. Ime, abban
nincs egyetlen sor sem, amit irójuk józan fővel vetett volna papirra. De
a nevezett költő értékének megitélésénél ez a szempont sohasem játszott
szerepet. Mert a versek szépek. Ki mondaná, hogy nem Poe irta őket,
hanem az izgatószerek? És aki mondaná, helyesen beszélne-e? Nem kell-e
örvendenie az emberiségnek, amikor olyan kincsekhez jut, amiknek
alkohol, ópium, morfium vagy hasis a bányászaik? Amit az ember álmodik
alkoholtól, ópiumtól és morfiumtól: az alkohol, az ópium, a morfium
álmodta-e? Továbbá minden ember ugyanazt álmodja-e ugyanattól az izgató
ágenstől?
_Első ló:_ Ágens az ügynök, mi?
_Második ló:_ Ez esetben nem ügynök.
_Első ló:_ Egyszer ügynök, egyszer nem?
_Második ló:_ Különben, ha akarja: ügynök. Az az ügynök, aki elmegy az
agyhoz és megköt vele egy olyan üzletet, amit e személyes érintkezés
nélkül megkötni lehetetlen lett volna. Rábeszéli az agyat valamely olyan
termelésre, ami különben esze ágában vagy esze tekervényében sem lett
volna. És ebből olyan nagyszerü dolgok támadnak, amiket az emberiség még
egyetlen esetben sem utasitott vissza. Honoré Balsac feketekávéja, Edgar
Poe szilvóriuma, Oscar Wilde morfinja: csupa dóping. Hol jelentettek be
óvást ellenük?
_Első ló:_ Igazságnak látszik.
_Második ló:_ Nemcsak látszik, hanem az is. Már most vannak emberek,
akiknek nincs szükségük izgatószerekre ahhoz, hogy alkossanak. Nagyon
örvendek. De vannak olyanok is, akik az izgatószerek nélkül megmozdulni
sem tudnak. De tessék várni. Megkapják a dópingot s akkor repül az
elméjük. Ohó! Ne gondolja, hogy mindegyiké! A szegény riporterkuli
magába-spriccelheti Arábia minden füszerét, felöntheti egész Epernay
városát, összes gyárhelyiségeivel és pincéivel együtt, fantáziája mégse
lesz, csak hazudni fog, két méterrel a tenger szine fölött. S valamely
generálisból akkor sem lesz Moltke, ha lelegel egy egész kert zöld
mákot, amely tudvalevőleg ópiumtartalmu. És vannak hires magyar
politikusok, akikbe az egyesült európai orvostudomány sem tudná
beleizgatni, hogy minden mondatban alanyt is, állitmányt is mondjanak.
Ön tudja a francia közmondást: _Ou il n’y a rien, le roi perd son
royaume._ Ez magyarul is megvan, noha nem ilyen érdekesen. _Ahol nincs,
ott ne keress._ A dóping nem olt bele képességeket senkibe, csak
megmutatja őket, ha vannak. Mit mondjak önnek: a mikroszkóp a
természettudomány dópingja, a távcső a csillagászaté. Amikor kitalálták
őket, voltak is, akik csalást emlegettek. És dóping a gőz, amely hatvan
kilométerrel viszi az embert, és a benzin, amely százhuszszal rántja
tova _ma_, holnap talán kétszázzal.
_Első ló:_ Tehát mit gondol ön?
_Második ló:_ Én a következőket gondolom. Az, hogy mi futunk,
fölösleges. De csak ugy fölösleges, ahogy fölösleges regényt irni,
szinpadon szindarabokat játszani, ebédközben ötleteket mondani.
Mindezeket az emberek mégis gyakorolják, mert hozzátartozik az
embervoltukhoz. Nos, mi futunk, mert mi lovak vagyunk, azt mondják,
hogyha megyés-püspökök volnánk, akkor nem futnánk. Ha futunk, akkor
fussunk minél sebesebben.
_Első ló:_ Vagyis?
_Második ló:_ Nagyon egyszerü. Tessék minden lovat dópolni. Lesznek,
akik nem birják ki; ezek dóping nélkül tudnak kitünően futni és lesznek,
akik a dópinggal ragyogó eredményeket futnak bele a történet évlapjaiba.
_Első ló:_ De kedves jó uram, mi lesz a fogadásokkal?
_Második ló:_ Ezt ne emlitse, mert dühbe ugrom. Ki mondta az embereknek,
hogy fogadjanak? Ki áll oda a költő mellé, mikor a tollat kezébe veszi,
hogy fogadjon: hosszu novellát ir-e, vagy rövidet, bárgyu történetet,
vagy ostobát, vagy esetleg társadalmi regényt, amitől az isten mentsen
meg bennünket. És aztán ön azt hiszi, hogy amikor nem dópolnak
bennünket, akkor mi ugy futunk, ahogy tudunk, ahogy a lábunk
tehetségéből telik. Tudja ön, mi a zsoké csizmája? Tudja ön, mit suttog
a bokor, ha megrezzenti a szellő és mit suttog az _owner_ a trénernek, a
tréner a zsokénak, mikor a mázsálónál harangoznak? Tudja ön, mit izent
Kossuth Lajos és tudja-e, hogy mit izen a bukméker, ha egy-egy ló tul
van terhelve nála? Mindezt ön nem tudja, tehát semmit sem tud. A
dópinggal a ló csalja meg a publikumot, de hányszor csalják meg a lovat?
A szügyem elfacsarodik, ha rágondolok, hányszor lehettem volna első, egy
deci spriccer és egy deka morfin nélkül, amikor jó utolsónak kellett
lennem. És akkor olvasnom kellett, amit a sporttudósitók összeirtak
rólam. Pedig keserves az!
_Első ló:_ Miért, miért?
_Második ló:_ Mert én ló vagyok és megtanultam olvasni, de azok ugy
lovak, hogy még irni sem tudtak megtanulni.