Egy nagyszerű téren, mely fővárosunkban nem rég keletkezett, s melynek
közepét a jövő században Árpád (vagy Rotschild) szobra fogja elfoglalni,
emelkedik egy háromemeletes ház. Hajdan palotának nevezték volna.
Márványfoglalatú pinczeablakaitól kezdve a rizalitját ékesítő terracotta
nymphaalakokig, minden az újabb építészet remekléséről tanuskodik rajta.
Térdelő ergonádok, görnyedő karyatidák emelik a velenczei erkélyeket,
nincs hiányosság korynthi oszlopokban, a kapu fölött renaissancekori
gypszangyalkák tartják a czimervértet, a háztulajdonos monogrammjával, s
a háztető franczia ormozatát rácscsipkézet futja körül; az ablakok mind
tükörüvegből, színes japáni függönyökkel s ha betekintünk a félig
nyitott kapun, az udvaron márványnympha invitál a tengercsiga mintájú
kúthoz.
A földszint egyik oldalán tíz ajtónagyságú boltablak s azok közt egy pár
valóságos ajtó fölött e fölirat pompáz kiálló aranybetükkel: «Goldmeyer
és Társa selyem és pipere bazárja». A kapun túl levő része a
földszintnek kávéház, s annak a felirata három nyelven: felül szerbül,
alább németül, legalul magyarul hirdeti, hogy ez az a híres kávéház a
«montenegrói fejedelemhez».
Az egész első emelet falát egy hatalmas felirat foglalja el, melyet
jószemű ember a Szent-Gellértről is elolvashat, itt van az «Első
magyar-osztrák gőzhajó társulat hivatala». A második emelet egyik
erkélye két oldalán két roppant fekete tábla hirdeti arany betükkel
minden európai nyelven, hogy ott divatraktár keresendő; a másik erkély
botrányosan rontja a symmetriát ürességével. Ott bizonyosan valami
falusi földesúr lakik, a ki még restelli kiirni a szállása falára, hogy
ő mit árul? Hasonló mulasztást követtek el a harmadik emelet lakói is;
de helyrehozta aztán mind valamennyinek a hibáját a padláson befészkelt
fényképész, a ki legfelül a háznak mind a négy falára hétországraszóló
nagy betükkel kiirta, hogy ott «Photograf» lakik: görög-német helyesirás
szerint.
Abból, hogy a háznak mind a négy oldalára lehet irni, megtudtuk, hogy az
egyedül áll: – se elől, se hátul, se oldalt semmi szomszéd.
A háta mögött van egy mélyen fekvő veteményes kert, otthagyott
káposztatorzsákkal; az egyik oldalán a kidült-bedült palánkkal
bekerített telket télvizben megzöldült kőhalmazok fedik, azok közt
korhadó épületfák vannak egymásra támogatva, s üres mészvályúk
tartogatják a beléjük hullott eső-vizet; mind annak a tanujelei, hogy
valaki építeni akart oda valamit; de beletörött a kése. A palota tulsó
felén fekvő telek már nagyobb reménységet táplál fényesebb jövendő
iránt. Annak a gazdája cserzőgyártulajdonos: mind ide hordatja a
cserhulladékot a telkére, s mikor az egyszer egészen fel lesz töltve,
akkor okvetlenül hozzáfog az építkezéshez.
Elől pedig a gyönyörű szép négyszögű tér; behintve káposztalevelekkel, s
lovak ottlétének tanujeleivel, szénával, szalmatörmelékkel,
baromfitollal; a közepén két kuvasz igyekezik egy harmadikat lefülelni,
s a távolban füstölög valami rozzant palánk oldala. Azon valami kofa
rést tört, s mint a remete-rák a csigahéjból, ottdugta ki a fejét,
boltot rögtönözve a palánkból, melyben napszámosoknak süt burgonyát s
oszt spiritust, pálinka czimen.
A háromemeletes palotának azonban már szép járdája is van; a mit ugyan a
járó-kelők még szebben elkerülnek, mert nagyon magas, fel kell rá
mászni; annálfogva a járda gránitkoczkáinak illetékeiből szépen
kizöldült a buza, sőt a kedvező időjárás mellett már meg is bokrosult
kellően, a mit elhullattak, a pinczeraktárba letöltögetéskor. Ez a vetés
a Goldmeyerék boltja előtt virít. Hanem azért a repcze is igen szépen
áll, mely viszont a kávéház ajtajáig díszlik, s ha valami elemi
viszontagság nem éri, bő aratással fenyeget.