XII. A DOGEK PALOTÁJA.

Rettenetes palota! melynek mikor az alapját letették, már akkor arra

gondoltak, hogy azok a nehéz szikladarabok börtönt fognak képezni

halálra itélt rabok számára s mikor az ólomtetőt felrakták a födelére,

azt számították ki, hogy hány gyanus államfogoly fér el annak

rekesztékeiben? s a kétségbeesés és átok e két tanyája közét megrakták a

respublica minden dicsőségével, a mit csak építész, festő, szobrász,

aranyozó, érczfaragó meg tudott örökíteni. Mikor a «loggiá»-k kettős

oszlopcsarnokát építették, két oszlopot a 107 közül azzal a szándékkal

készítettek vörös márványból, hogy ezek között fogják a halálitéleteket

felolvasni a nép előtt; mikor a Sala della Bussola lépcső fejéhez az

oroszlánfőt odafaragtatták, arra gondoltak, hogy ez oroszlánfő nyitott

szájába a titkos feladások leveleit lehessen majd csusztatni, a mik

innen egy hármas kulcscsal elzárt vasszekrénybe csusztak át s onnan

lettek kivéve a három állam-inquisitor által. Maga az összehalmozott

pompa is oly megfélemlítő! A főlépcsőnél két istenszobor: Neptun és

Mars; de a népajk azokat sem nevezte isteneknek, hanem óriásoknak.

(Scala dei Giganti.) E lépcső legfelső fokán koronázták meg a dogét. Az

arany lépcső (Scala d’Oro) zárva van: azon csak a nobilik jártak fel

hajdan. Most a dogek palotájának kincseit, pompáját, borzalmait az

idegennek belépti díjért mutogatják s teremőr, cicerone és tárgyjegyzék

hideg tárgyhűséggel adja meg a látottakhoz a magyarázatot.

A templomi nagyságú termekben minden kép Velencze ellenállhatatlan

nagyságú hatalmáról beszél. Egyik század a másik fölé emelkedik

dicsősége öregbítésében. A nagytanács termében hetvenhat doge

arczképének sorozata alkotja a párkányzatot, alattuk a keresztyén és

török császárokon vett győzelmek óriási festményei, csataképek tengeren

és szárazon, világvárosok diadalmas lerombolásának rémképei; pápák és

dogek találkozásának ünnepi látványa s azok között Tintoretto legnagyobb

festménye: a paradicsom, maga egy egész teremoldal. S hogy annyi pompa

és dicsőség között se maradjon el az a fekete folt, mely mint

gyászpecsét a levélen, látható Velencze minden emlékén, ott van, épen

egy koronázási képcsoport fölött, a fekete posztóval bevont ráma, a

dogék arczképsorozatában, e véres felirattal: «itt van Marino Faliero

üres helye, ki vétkeiért lefejeztetett.» (Reformálni akarta az

aristokrata alkotmányt: ez volt a vétke.)

S a termek minden diszítése, faragványai, padmalyai mind művészi

remekművek: aranyozott márvány; drágább a márvány, mint az arany;

kandallók, Sansovino mesteri művei; kariatidák Petro da Salo

művészfaragványai; és egyik terem, úgy mint a másik, eltakarva Velencze

lábai alá gázolt ellenségek, és lábai előtt térdelő császárok, s a

pápáktól a földön s az üdvezítőtől az égben fogadott dogék képeivel.

S mintha minden emberre kiterjedt volna a boszuállás ördög-ihlete, a ki

csak e termek alkotásához hozzájárult, még a festőkre is elragadt az.

Nem elég, hogy Velencze ellenségeit szétzúzott, porbavert, megalázott

alakoknak festették; az ifjú Palma roppant nagyságú művében: a

Végitéletben hűtlen kedvesét is odafestette a pokol lángjaira vetett

kárhozottak közé. Egyik ember a másiknak mutogatja évek századain át:

«nézzétek: az ott Palma hűtlen kedvese!» Míg Pietro da Lizieri a

Dardanellákban folyt tengeri harcz-képén saját magát örökítette meg, egy

lánczait letépett rabszolga meztelen alakjában, ki egy késsel muzulmán

zsarnokát gyilkolja le.

Tovább megyünk a vérontó dicsőség, az embernagyságontúli hatalom örök

emlékei közőtt; kilépünk az erkély ablakán, melyen az ujon választott

doge a tiarával fején, megmutatta magát a piazzettán egybegyült népnek;

megállunk a szószék előtt, a tanácskozások termében s végig fut

gondolatainkban, hogy a kik egykor itt beszéltek, azoknak a szavait hogy

félte hajdan három világrész: most ciceronénk áll benne s magyarázza,

hogy a szószék két oldalára faragott fa-zseb a szónok zsebkendője és

burnótszelenczéje számára volt rendeltetve. Az az óriási bronz kétfejű

sas pedig nem Austria jelvénye, hanem a johannita-rend olvasó támlánya

volt, a mit Morosini hozott el diadaljelvényül, mikor Moreát elfoglalta.

Megtörtént regék: Beszélyek · 第 83 / 130 题