Egy pompás palota termei tárulnak elénk: hosszú, egymásra következő
sorban; a termeket nem választják el zárt ajtók egymástól, hanem magas
nyitott boltivek kötik össze, úgy, hogy a szélső terem mélyéből végig
lehet valamennyin látni, a mint azok egymásba folynak. Kápráztató pompa
váltakozik bennük. Minden terem felülről kapja a világítását, egy kerek
nyiláson át a boltozatról, oldalablakok nincsenek sehol; az a felső
nyilás pedig tarka szines üvegekkel van fedve, a miken át szivárványos
világítás ömlik alá a fényes falakra. A boltiveket egyik teremben sárga,
másikban kék márvány-oszlopok emelik, másutt a karcsú pilléreken
többféle szinű márvány van összeillesztve, s váltogatva fekete
jaspissal. Az oszlopok közein nehéz selyem függönyök omlanak alá,
átszorítva aranyzsinórral; más helyütt kövér levelű folyondárok futnak
fel aranyos rácsozaton egész a boltozatig, s onnan hullatják alá
tölcséres virágaikat. A boltozatok kék és zöld drágakövekkel vannak
burkolva, lazur-kővel és malachittal; s a drágakő alapon arany
czikornyák vannak pazaron elszórva. A padlatot puha szőnyegek fedik,
mikbe a rajtuk járó lába belesüpped, mintha mohos pázsiton járna.
A középső gömbölyű terem a legtágasabb. Falai fehér márványból vannak,
de azokat rózsaszinüre festi a felső ablak gyönge piros festett
üvegtábláin átsütő napvilág. Az oszlop-közöket roppant nagy kőedény
kádakban keleti növények csoportjai töltik ki, pálmák, miknek levélzete
szinte izzadni látszik, úgy csillog; fügefák, tele érett gyümölcscsel;
narancsok, aranysárga almáikkal, s azok a pozsgár levelű idegen virágok,
miknek szegény ember hírét sem hallotta soha, s ha meglátná, azt hinné:
kigyót lát, vagy süldisznót, a minek tövises hátából csudaalakú fehér és
piros tulipánok nőttek ki; mások meg olyanok, mintha kerekberakott
hegyes kardok közül nyulna ki egy hosszú dárda, melynek végén egész fürt
van piros virágokból, mik olyanok, mint a kigyófejek, kinyuló
nyelveikkel.
A terem közepét egy szökő-kút foglalja el, mely kristálytiszta
vízsugarával szines üveglapdákat hajigál fel a magasba; a medenczében
arany és ezüst halacskák kergetik egymást. A terem két oldalán két
mélyedés látszik, a miket aranyozott vékony sodronyrostély takar. E
sodronyszöveten keresztül láthatók az egyikben Ázsia és Afrika
tarkabarka madarai, a másikban bohókás majmok űzik játékukat.
S e két fülke között van egy nagy csúcsives boltozat, melyen keresztül a
külső tágas tornáczba látni.
E tornácz oszlopsora között egy tündéri kert tünik elé: tele magas
pálmákkal, kávéfabokrokkal, granátalma fákkal, miknek ágain tarka tollú
papagálycsoport himbálja magát, kötéltánczosi mórikálással.
A tornácz közepén asztal van terítve; az is görnyed az izletes étkek
terhe alatt; a közepét egy egész sült páva foglalja el, a melynek a feje
és a farka tollai meg vannak hagyva. Roppant nagyságú tengeri halak
nyulnak végig művészi zománczozású tálakon, hogy inkább a tálat bámuljuk
meg, mint a halat. Tornyokat, várakat utánzó torták, sütemények, s
gyümölcs alakba varázsolt édes kocsonyák, rezgő, átlátszó nyalánkságok,
közben karcsú palaczkok, poharak, aranyfényű, gránátvillogású nedvvel.
A termeken, tornáczon és kerten bűbájos, andalító illat árad el; ezer
nyiló virág természetes illata, vegyülve a füstölők ambra szagával.
… A szultán mulató-kastélya ez.
Az asztalt félkör alakú kerevet veszi körül. S a kereveten tizenhárman
ülnek. A török nem fél a tizenhármas számtól. Kivált mikor ebből
tizenkettő vidám fiatal asszonyféle s a tizenharmadik az egyetlen egy
férfi.
A szultánt nem szólítják név szerint: az ő neve «sah».
A tizenkét hölgy neve: Hafitem, Sekerpára, Izmaéla, Nurmahal, Szandabáb,
Karaszóla, Zoráia, Fatme, Zibella, Aizah, Mahadévi és Attaïnte.
Hafitem a kegyencz-szultána.
Sekerpára bir azzal az előjoggal, hogy a szultán számára meghámozza a
gyümölcsöt; ételeit felszelje; poharát megtöltse és mindent megizleljen
előtte, a mit a szultán eszik és iszik. Izmaela és Nurmahal énekelni
tudnak, egyik mély, a másik magas hangon, Szandabáb hárfán kiséri az
éneket, Karaszóla és Zoráia az alatt, míg a szultán nargilehját szívja
ebéd végeztén, bájos taglejtésekkel járják előtte a fátyoltánczot, Fatme
kitünő szavalattal tudja felolvasni a remekköltőket, Zibella igen kedves
mesemondó, Aizah remekel a kötélen tánczolásban s Mahadévivel együtt a
legművésziebb erőmutatványokat és szemfényvesztő előadásokat hajtja
végre; Attaïnte pedig megbecsülhetetlen ügyességgel bir a női pipere és
öltözék összeállításában. Gyakran szindarabokat is adnak elő az e czélra
épített szinpadon, s circusi lovarművészettel gyönyörködtetik a
szultánt; idomitott telivér arab lovakon nyargalva és tánczolva.
Játékkal, énekkel, enyelgéssel, öltözködéssel telik el az egész nap,
meglopja az éjt is; s midőn éjfélután megnyilnak a hálótermek, a falakba
rejtett gépzene lágy dallamai ringatják álomba a gyönyörtől
kifáradtakat. A szultán hálószobájának falai drága prémbőrökkel vannak
bevonva köröskörül; a hálószobájából nyilik a kincstár ajtaja. A
kincstár-szoba egészen vasból van s oly gépezettel van ellátva, mely azt
egyetlen rúgó megnyomására, egy percz alatt elsülyeszti s mély víz alá
meríti, míg a hálószoba egy másik gép nyomására gondolatsebességgel a
magasba emelhető. E kettős gépezet netaláni rablótámadások ellen van
ekként szervezve.
A szultán cselédjei egyébiránt mind szerecsenyek, abból a szerencsétlen
osztályából az embereknek, mely se nem férfi, se nem asszony.
… Ebben az egész leirásban még eddig semmi nevezetes nincsen; csak akkor
válik ez figyelemreméltóvá, a midőn megtudjuk, hogy ez a pompás keleti
tündérkastély nem valahol Maroccóban, vagy Tripolisban, nem a
keletindiai nábobok gyönyöradó éghajlata alatt volt feltalálható; hanem
a legczivilizáltabb Angliában, négy angol mértföldnyire az ország
fővárosától, Londontól, egy olyan területen, a mely a Lord Mayor
hatósága s a londoni szemfüles rendőrség felügyelete alatt áll, s a
melyről éveken keresztül még sem tudott senki semmit.
Azt azonban előre kell bocsátanunk, hogy e történet ideje 1733, a mikor
még nem volt annyi hirlap, a mik mindent közhirré tegyenek s minden
ember dolgába beleavatkozzanak.
Ez a szultáni kastély egy roppant erdő közepén feküdt, melynek minden
részecskéjét összevásárolta az új tulajdonos, úgy, hogy abban az ő
cselédjein kívül órajárásnyira nem lakott semmi idegen ember. Az ilyen
elkerített erdőségek nem ritkák Angliában s senki sem ütközik meg azon,
ha valaki a parkját, vadaskertjét kerítéssel veszi körül, s az útjait
sorompókkal és tilalomfákkal zárja el a járókelők elől.
A tulajdonos jó fizető volt, nem bántott senkit, a törvényekkel össze
nem ütközött, fölvett neve «miszter Herby esquire» volt s a rendőrség
előtt nem titkolá, hogy ő muzulmán, kinek oka volt Konstantinápolyból
menekülni. A menedékjog pedig mindig tisztelve volt Nagy-Brittanniában.
Az erdő közepett épült keleti tündérlak pálmái, narancsfái mind
üvegházban ápolt növények; az egész pálmakert egy óriási üvegboltozattal
van betakarva; télen a termeket vízpárával fűtik. Egyébiránt Angliában a
tél igen enyhe, alig zordabb, mint nálunk az ősz és a kora tavasz, a mit
a körülövedző tengernek köszönhet.
Délvirágokat, meleg égalji madarakat és majmokat mind távolról
szállítottak ide nagy költséggel, az eunuch rabszolgaszemélyzet is
Nubiából került; a kösköt magát arab építészek készítették; – de hát az
a tizenkét ifjú szép hölgy honnan támadt?
Ezek nem keleti szépségek. Valamennyi mind szőke; a lenhajú, a
selyemsárga szőkétől kezdve a sáfrányveresig minden árnyalat képviselve
van köztük, szemeik kékek, vagy tengerszürkék, csak maga a kedvencz
hölgy, a karcsú, deli Hafitem, tünik ki gesztenyeszin hajzattal, barna
szemekkel.
És valamennyien mind angolul beszélnek és francziául, nem persául vagy
törökül, a honnan neveiket vették, s a versek, a miket felolvasnak, nem
Hafiz költeményei, hanem ó-angol versiróké, s a dalok, a miket
énekelnek, inkább hasonlítanak azokhoz, a miket Londonban és Párisban a
közmulatóhelyeken lehet hallani, mint a minőkre az «édes vizek»
köskjeiben tanítják az odaliszkákat.
Viseletük különben annyiféle van, mint egy szinésztársaságnak, s készen
vannak akár mint angol ladyk, akár mint oláh bojárnők megjelenni, a
franczia rococóban is egészen otthon vannak; sőt mikor mister Herbyvel
együtt a szabadban lovagolnak, akkor férfiaknak öltöznek; az akkori idők
bőújjas, szalagcsokros, pulideres, parókás férfidivatja igen alkalmas
volt arra, hogy asszonyok is elrejtőzhessenek bele. Szakállt, bajuszt a
férfiak sem viseltek akkor.
Hogy kerültek e titokteljes férfihoz? ez a történet rejtélye.