Elbeszélés.
W... bankár, a legelső magyarországi financier, a ki megmutatta, hogy
nálunk is meglehet gazdagodni, ha valakinek esze, vállalkozó szelleme és
szerencséje van hozzá, igen jó viszonyban élt Pestmegye akkori első
alispánjával, Ny. P.-al.
A többek között Ny. P. volt a bankárnak a keresztapja.
Igaz, hogy a keresztfiú ötvenesztendős volt, a keresztapa pedig csak
harmincz; de a helyzetet mindjárt megérthetővé teszi az a körülmény,
hogy W... bankár ez idős koráig a Mózes hitét követőkhöz tartozott s
azoknak igen tekintélyes és buzgó előljárójuk volt.
Egy reggel meglátogatja W. az alispánt, és így szól hozzá:
– Én felkérem önt keresztapámnak: kálvinistává akarok lenni.
– Szolgálatára állok; monda Ny... P.; de miért épen kálvinistává, miért
nem egyszerre katholikussá? ez uralkodó vallás, ez ád legtöbb előnyt az
áttérőnek.
– Igaz, szólt a bankár; de hát így áll a dolog. Az ærarium most hirdeté
ki a bánáti kamarai bérletét. Csak három napi határidőt tűzött ki a
csődre. Ez arra való, hogy a bérlet a bécsi bankárok monopoliuma
maradjon. Én el akarom ezt ütni az ő kezükről, olyan magas ajánlattal, a
minőt ők nem is sejtenek. Igy is nagyon jó vállalat lesz az. De nem
versenyezhet más, csak keresztyén. Nekem tehát ki kell keresztelkednem,
hogy győzelemhez jussak. Ha a pápistákhoz megyek, azok olyan hosszú
czeremóniát csinálnak velem, hogy elkésem a csődületből; de a
kálvinistáknál áttérhetek még ma, holnap mehetek Bécsbe, s holnapután
enyim a kamarának a bérlete. A fiamat aztán már katholikusnak
kereszteltetem. Az ráér.
Igy lett Ny. P. keresztapja W.-nek, W. kálvinista, a fia katholikus, a
leánya maradt atyái hitén.
Gyönyörű szép leány volt. Mintaképe Szulamithnak, az «énekek éneke»
eszmény alakjának, Ny. P. maga is nagy bámulója volt bájainak.
A bankár hajlandó lett volna leányát hozzá adni nőül: «nem lenne rossz
partie!»
De Ny. P. éles szemekkel birt, jól vette észre, látogatásai közben, hogy
a szép fekete szemek napsugarai egy planétát világítanak meg, Z. Miksa,
ábrándos arczú, szöghajú ifjú alakjában s nem akart napfogyatkozást
előidézni közöttük.
Z. Miksa könyvvivő volt a bankár irodájában: derék, szorgalmas, eszes és
jámbor életű ifjú, régi hű hivatalnok; ki egész nap ott dolgozott az
irodában főnöke magán dolgozó szobája mellett, az egész család becsülte:
voltak chanceai a szép fekete szemek irányában.
Egy reggelen ajtóstól rohan be Ny. P. alispánhoz a bankár.
Fején nem volt főveg: csak otthoni kabátja volt rajta, az is szétnyitva,
nyakkendőjének csokra hátul a nyakcsigolyáján, lábán házi papucs, alig
tudott szólni, úgy el volt fulladva a futástól.
Mikor nagy nehezen annyira lecsillapodott, hogy összefüggő szavakat
tudott előhozni, akkor aztán megtudta tőle Ny., hogy mi történt vele?
A legkoraibb reggeli órákban egy régi ismerőse látogatta meg a bankárt,
kivel csak üzleti dolga volt mindig, Cs..cs gazdag bánáti földes úr
ügyvédje. Fontos és sürgetős ügyben jött hozzá.
A bankár leültette őt maga elé a karszékbe, úgy, hogy az iróasztal közte
és a látogató között maradt.
Ez elővigyázattal azóta szokott élni, a mióta egy báró H. r. k. r.
kikapta kezéből a húszezerforintos váltóját és lenyelte.
Mondá az ügyvédnek, hogy adja hát elő azt a sürgetős és fontos ügyet.
Az ügyvéd igen röviden szólt:
– Uram. Én rám a főnököm tegnap húszezer forintot bizott, s én azt az
éjjel mind elkártyáztam. Ha ma rögtön elő nem tudom teremteni azt a
húszezer forintot, akkor én semmivé vagyok téve.
– No ez bizony elég sürgős és fontos ügy önre nézve, szólt hideg
flegmával a bankár.
– Én tehát nem tehetek mást, mint hogy önt felkérem, ajándékozzon nekem
húszezer forintot rögtön, különben itt ön előtt lövöm magamat agyon.
S azzal egy felvont sárkányú pisztolyt ugratott át a markába a bő
kabátujjából, hol azt eddig rejtve tartá.
A bankárnak is ott hevert mindig egy pár pisztoly az asztalán netaláni
orvtámadások elleni védelemre. Hanem hiszen ez esetben a támadó csak
öngyilkossággal fenyegetőzött. A bankár hideg vérrel felelt:
– Én rám nézve pedig ez az ügy se nem sürgetős, se nem fontos.
– De nagyon fontos, szólt nevető akasztófahumorral az ügyvéd, mellényét
és ingét hirtelen felszakítva; mert, nézzen ön ide: itt van a mellemre
kötve tizenöt font lőpor: én ebbe lövök bele s akkor ez önt is a falhoz
mázolja, engemet is.
A bankár vérét fagyni érzé ereiben, a mint hallá, hogyan csörgedezik a
lőpor a felső papirból az alsóba alá a veszedelmes látogató mellén.
– Nos uram; szólt az ügyvéd, a pisztolyt önmellének szegezve. Ide adja
ön azt a rongyos húszezer forintot, vagy akar velem együtt repülni?
A bankár homlokán a félelem halálverítéke gyöngyözött.
Abban a veszedelmes pillanatban egyszerre megragadja egy kéz az ügyvéd
kezében a pisztolyt hátulról, kicsavarja azt abból, mielőtt elsüthette
volna.
A hű könyvvivő volt az, ki a félig nyitott irodaajtón át a rejtélyes
látogató után leskelődött s a mint annak gonosz szándékát megtudta,
odalopózott háta mögé s ügyesen lefegyverzé azt.
A hűség és a düh oroszlánná tették az ábrándos halavány fiút. Kemény
küzdelem után sikerült a gonosz látogatót a földre leteperni s aztán a
nagy pokróczba, mely a padlót takarja, bele hempergetni, hogy nem
mozdulhatott többé.
Ekkor szaladt aztán az öreg bankár hajadon főtt, slafrokban, papucsban
Ny. P.-hoz fel a vármegyeházra segítséget kérni.
Ny. P. rögtön ment maga a bankár-házhoz fogdmegeivel, s azoknak
őrizetére bízva a megkötött gonosztevőt, miután az előleges vizsgálatot
és vallatást megtette, még egy rövid üdvözlésre ott maradt a bankárnál.
Az egész család együtt volt, mindenki áldotta az egeket a szerencsés
megmenekülésért és magasztalta a fiatal könyvvivő bátor és elhatározott
hősi fellépését a veszély perczében.
Az öreg bankár maga is el volt érzékenyülve. Köny ragyogott szemében.
Miksa reményei virágzottak. Most van itt a percz merni mindent. Most
megközelíté az elérhetetlent; a szép fekete szemek oly bíztatólag
ragyognak felé. Ő a nap hőse.
– Gyermekem: szólt reszkető hangon a bankár az ifjúhoz; te ma derék
ember voltál: életemet, vagyonomat mentetted meg. Ezért megjutalmazlak;
jer ide.
Az ifjú tétova léptekkel járult eléje, térdei reszkettek; a bankár kezét
nyujtá felé, ő térdre borult s megcsókolta a kezét; volt pedig abban a
számára egy öt forintos bankó…
Ez volt a jutalma.
Z. Miksa aztán kiutazott Amerikába, ott tíz esztendeig «dohányban
csinált;» akkor visszajött, volt félmilliója. Még mindig szerette a szép
Szulamithot és sietett azt fölkeresni.
Az pedig már akkor régen férjnél volt; volt öt gyermeke és nyomott egy
mázsa nyolczvannégy fontot, a schmuckja nélkül.