Álmos vagyok, álmos vagyok.
Jó isten, ha vagy, te látod lelkemet, hogy minden póz nélkül, igazán,
őszintén álmos vagyok. Mint a tej, mint a gyerek. Pedig nem is törtem
magamat valami nagyon, nem jártam és nem dolgoztam sokat, mégis álmos
vagyok. Nem ittam bort, sört sem ittam, nincs is késő még, mindössze
csak tiz óra van, de álmos vagyok és aludni szeretnék. Nem is álmodni,
csak aludni, ahogy aludni szokás, ha az ember olyan szerencsés, hogy
nyugodtan álmos lehet.
Nem akarok kimenni a lakásomból. Nem kivánom látni az éjszakai életet,
sem fényét, sem sötétjét; nem óhajtok találkozni sem barátaimmal, sem
ellenségeimmel, sem a közömbös idegenekkel, akik elmennek mellettem,
mint a felhők, nem tudni honnan és nem tudni hová. Nem szeretnék
udvarolni, nem társalogni, nem szemlélődni, nem megfigyelni, csak aludni
szeretnék, mert álmos vagyok. Olyan egyszerü ez, olyan igen-igen
egyszerü. Hadd fekszem hát le, hogy lehunyhassam a szemeimet, amik
csaknem leragadnak. Olyan nehéz a fejem a tenyeremben, ahova hajtottam.
Olyan sulyosan szántja a ceruzám a papirost. Ugy elszaladoznak a betük
egymástól; megráncosodik a homlokom és inkább imádkozom is, amit sohasem
szoktam csakhogy alhassam, alhassam, mert nagyon kivánatos énnékem, hogy
aludjam.
Igen, inkább imádkozom:
Emberek, kik vagytok a földön, szenteltessék meg a ti nevetek, legyen
meg a ti akaratotok. Adjátok, hogy kiki jól érezze magát, kinek-kinek
teljesedjék a szive vágya és megtörténjék a mire óhajtva gondol.
Adjátok, hogy visszajöjjön a csatából mindenkinek mindenkije, aki még
megvan; aki itthon van, ne menjen el; sebesült meggyógyuljon, béna
megujuljon, halott feltámadjon. Adjátok, hogy senkise éhezzen, senkise
fázzon, kiki az ő társát szeresse, senki a másikat agyon ne üsse, szabad
ég alatt senkise háljon, ébren senkise virasszon, hadvezérnek ne legyen
többé jelentenivalója, béke legyen, békesség, boldogság, üdvösség. Hősi
halottat egyet se olvassak.
Alhassak.