Verandán ülök, spirituszlámpa ég előttem, falusi földes ur vagyok. Hogy
búgnak és brekegnek a békák a jószagu sötétben!
Tegnap este elolvastam egy Jókai-novellát. Nem is novella, kisebb
regény: Egy ember, aki mindent tud a cime. Egész nap ez a regény járt a
fejemben; régen nem olvastam már Jókait. Egész nap a fejemben járt és
egyre nőtt a zavarom. Hogy is vagyok vele? Iskolában tanultam, vagy csak
lapban olvastam, vagy nem is olvastam, de mondták nékem, hogy Gyulai Pál
szigoruan és igazságtalanul kritizálta Jókait? És Péterfy Jenő is. És
még ki? Nem tudom, zavarban vagyok, ez az egyetlen érzésem, ami az
olvasmányból maradt. Mikor olvastam, akkor egy másik egyetlen érzésem
volt. Miközben a szemem szaladt a sorokon keresztül, a fejemben, mint
egy óra, folyton ez tiktakkolt:
– Nem igaz, nem igaz, nem igaz.
Egy pillanatig nem hittem el, ami előttem nyomtatva állt. Olyan furcsán
is kezdődik, ahogy’ Jókai a hősét bemutatja:
„Beszélt hét élő európai nyelven, olvasott a három classicuson, a
latinon, a görögön, a sanskriton s meg tudta magát érteni a japáni és
chinai idioma szerint, tudott értekezni a pápua, sioux és ovasero
fajokkal, remekül hadarta a _ladino_ zsidó jargont, sőt egyszer egy
hires zsebmetszőtől megtanulta a _Kochem_ nyelvet is, amin a tolvajok
értekeznek egymás közt s olyan jól tudta, hogy mi az a _Kochmor,
Tararumgerger, Chassimathändler, Bismuther, Schottenfäler,
Linkwächsler?_ mint akármelyik _Baldowerer_ (orgazda). – Ami a
szépliteraturát illeti, azt a remekiróktól kezdve egész a curiosumokig
ismerte; – a philosophiából baccalaureatus volt, – épitész, zenész,
festész volt; – buvárkodott népisme és régészetben; – gyakorolta a
homoeopathiát és hydropathiát, a schrottcurát, a perkinizmust és
baunscheitizmust; – kedvelte a csillagászatot, volt saját csillagdája;
azután botanikus volt, természettudós; járatos az exoticus flora és
fauna világában; majd törvénytudós volt és államférfi; később nagy
financier és nemzetgazdász, különösen bányász és állatacclimatáló; –
szokás szerint geograph gyakorlat után, mint hires utazó; tekintély volt
a spiritizmusban és quasi médium; tanulmányozta minden népek vallásait,
a shamanizmust, bramanizmust, buddhizmust, mohammedanizmust, a shi és
sunna válfajaival fetishizmust, talmudizmust és chistianizmust; in thesi
követte a jansenismust, in praxi a mormonizmust és amellett, mint nemes
ur, _született_ törvényhozó volt és _született_ katona.“
Mi ez, mi ez, ez a rettenetes egymásután, ez a keverék, ez az egyveleg?
Mért van erre szüksége az irónak? Kit akar megszéditeni vele? Mi ebben a
sajtóhiba, mi a tévedés, mi a nemtudás? Helyenként nem is értem, más
helyeken, _mintha érteném_, de nem vagyok biztos benne; ahol megértem,
ott kétségbeesve látom, hogy nincs értelme. És mindezeken tul az egész:
nem igaz. Nem is tiktakkol, hanem kalapál a fejemben, hogy nem igaz. A
hét élő európai nyelv már nem igaz, de a szanszkrit már iszonyuan nem
igaz, a japáni, a kinai riasztóan nem igazak, a pápua, a sziu és az
ovaszéró hajmeresztően nem igazak. Semmise igaz az egészből, ennek
következtében nem is érdekel s csak mint kuriózumot olvasom tovább, hogy
van-e benne még ilyen? Van. Csupa ilyen van. Az összes figurák ilyenek.
Megijedek a szótól, mikor elgondolom, hogy ez az egész regény hazugság.
Hogyne volna hazugság, ha regény. De szabad-e ugy hazudni a regényt,
hogy ne hihessem el? Szabad-e hazugul hazudni? És különben: igazán
hazudni kell-e a regényt?
Fantázia… A leggyönyörübb tehetsége az embernek. De mikor tudom, hogy a
fantázia csak a meglévőből tud épiteni; nincs fantázia adatok nélkül és
minél több az adat, annál vakmerőbb lehet a fantázia, szélesebben
terjeszkedhetik, magasabbra csaphat. És látom, hogy az adatok fele
hamis, rossz, értéktelen, kényelmetlen. Mi van a fantáziával hát? Annak
a fele is ugyanilyen kell hogy legyen. De meghizhatom-e a másik felében,
ami azokra az adatokra épül. amikről _én_ nem tudom, hogy hamisak.
Mindamellett hamisak lehetnek, sőt már gyanakszom is, hogy hamisak…
Milyen bajban vagyok ezzel az olvasmányommal. Victor Hugo, igen, igen,
Victor Hugo, ott vannak ilyenek, de _ennyire_ nem alaptalanok. _Ha_
bizonyos föltételek adva vannak, vagy adva volnának, akkor azok az
emberek lehetségesek volnának. De _ezek_ az emberek soha, semmi
körülmények közt nem lehetségesek. Nincsenek a világon. Csak az iró
képzeletében vannak? Nem, nem, ez a legkinosabb, nem hiszem, hogy ott is
lehetnének. Sehol sincsenek, csak a papiroson lézengenek.
„Fantissa nemcsak regényeiről volt hires, hanem fényes ékszereiről is.
Voltak neki a hirlapok által országosan megénekelt brilliánt, smaragd,
opál, zafir és igazgyöngy garniturái. A brilliant ékszereit eladta s
utána szökött Ottó grófnak Algirba. Akkor Ottó gróf tovább szökött
Bengálba: tigrist, elefántot vadászni. Ekkor Fantissa eladta smaragd
ékszereit s utána hajózott Bengálba. Akkor Ottó átmenekült Siamba:
szarvorrut vadászni. Mire Fantissa eladta az opál ékszereit s utána
vágtatott Siamba. De már akkor Ottó gróf megint odább állt Ausztráliába:
känguruht vadászni. Fantissának volt még zafir ékszere; annak az árával
utána hajtatott Ausztráliába. Ottó gróf menekült Mexikóba: buffalót
vadászni, Fantissa a gyöngyök árán oda is utána; innen Ottó gróf fel
Kamcsatkába: cethalat vadászni. Fantissa utána; végre Szibérián
keresztül Ottó gróf jeges medvét vadászva, Oroszországba, Fantissa
mindenütt nyomában. Mikor aztán Ottó gróf alul mind az öt világrész
kifogyott…“
Mi volt akkor? Nem bánom, mindegy. Kifárasztott ez az ugrándozás a
térképen, mert nem volt igaz. Szaladok Jules Verne angolja után, mert a
térképe nem hazudik. Algirból nem lehet Bengálba menni, Mexikóból
Kamcsatkába. Azt hiszem nincs kenguru Ausztráliában, nincs buffaló
Mexikóban, jegesmedve Szibériában… És a gyötrelmes ötlet az ötféle
ékszerrel, a pontos párhuzam a világrészek és az ötféle ékszer közt.
Mily fárasztó, mily bántó, szinte fájdalmas.
Nagy bajban vagyok ezzel az olvasmányommal. Elhoztam magammal a Kárpáthy
Zoltánt, meg a többieket. Nem merem elolvasni őket. Hátha ugyanilyenek?
Nyilván ugyanilyenek. És akkor meghasadna szivem Kemény Zsigmondért, aki
kortársa volt Jókainak. És _szintén_ regényiró. Jaj, micsoda pokol
lehetett az élete.