A találkozás köztük ugy történt, hogy Ők elmentek Hozzá, a Miniszterhez
elmentek, mint állampolgárok és mint bérkocsisok és megmondták Neki,
hogy a fuvardijat emelni kell, mert emelni kell és pedig azért, mert
emelni kell. Miért kell emelmi? Mert ha akármekkorára emeljük a
fuvardijat és én azon a felemelt fuvardijon tul nem fizetek hatalmas,
sőt szédületes borravalókat, illetőleg ha a kocsis ilyen jelzőjü
borravalókat nem néz ki testi fellépésemből és mivoltomból, akkor ugyis
a fejemre köp s jó, ha nem az ostorral köp a fejemre. De mégis emelni
kell a fuvardijat, különben – hogy’ is mondta a szónok? – „a sérelmes
határozat a bérkocsiközlekedésnek napról-napra való rosszabbodását, sőt
csendes kimulását fogná maga után vonni, amelynek bekövetkezését
_semmiféle hatósági eszközzel sem lehet majd megakadályozni._“ Szóval,
hogy ismételjem, _ezt_ nem lehet hatósági eszközzel megakadályozni, bár
mostanában mindent meg lehet akadályozni hatósági eszközzel. Azt, hogy
egyem, azt, hogy igyam, azt, hogy mozogjak, sőt még azt is, hogy éljek.
Hatósági eszköz mindenre van, de nagyon jól mondta a kocsisok szónoka,
hogy a kocsisokra nincsen. Mért frissitsek fel olyan hervadt
ostobaságot, hogy állam az államban? Nem teszem. Sőt azt mondom, hogy
álom az álomban volna, ha a kocsisok ellen valóban tudna tenni a
Hatalom, melynek adatott oldania és kötnie, rendelkeznie _minden_
felett, ami több millió négyzetméternyi területen belül lélekzik és
fuldoklik. Minden: az még nem a kocsisok. És a kocsisok: az még nem
minden. Mert Ő válaszolt is Nekik. Ő azt mondta, hogy „figyelmébe
ajánlja azonban a bérkocsi-gazdáknak, hogy tisztességtudó segédeket
alkalmazzanak, mert…“
A megokolásra már nem is vagyok kiváncsi. Esküszöm, hogy Neki igaza
volt, mikor Nekik ezt mondta. Ő nem trónol a felhők felett, Ő közvetlen
érintkezésben van a mindennapi élettel, Ő tehát hallott róla, hogy a
kocsisok gorombák, mint a disznók, Ő tehát ajánlja a bérkocsi-gazdáknak,
hogy válogassák meg a személyzetüket. Oly egyszerü: válogassák meg és
punktum. Menjenek ki az uccára, ahol csak ugy hemzseg az ember, ahol
dagadoz és árad különösen a férfi-munkaerő, ahol minden füttyentésre
tucatjával szaladnak elő a munkakereső férfikarok, csak éppen válogatni
kell bennük s a legalkalmasabb és legfinomabb kocsisokat lehet belőlük
kihalászni és kiszemelgetni. Ez csak nem kunszt! Ezt csak mindenki
megteheti! És _ha_ valaha, akkor _ma!_ Mondom, itt nincs szó
_weltfremd_-ségről, amivel rólunk gondoskodó és bennünket irányitó
embereket hejehujamódon megdobni szokás, itt, ez esetben, kiki tudta,
hogy mit beszél, itt az eleven élet pulzusán tartották kezüket az
Illetékes Faktorok, itt nem az történt, hogy a népnek, mely kenyérért
zajongott, azt válaszolják, hogy ha nincs kenyér, egyék zsemlyét. Aki
nem látja, hogy ez más, az vak s talán éppen a háboruban vesztette el
félszemét.
Mi az? mit mondott? miben? háboruban? Mit értek én, kötözni való
futó-bolond, e furcsa zengzetü szavon? Csak nem azt gondolom, hogy itt
már válogattak és kiszemeltek, hogy itt megcsökkentették a dolgos karok
számát, hogy innen már elvittenek néhány embert, és éppen fiatalembert,
oda, honnan még soha senki sem jött vissza? Mert ha igy volna, amit még
feltételezni is balgaság, akkor tán, egyrészt a kocsisokra is érvényesek
volnának a hatósági intézkedések, másrészt Ő sem mondhatná Nekik
kedvesen és szelideden, hogy tisztességtudó segédeket alkalmazzanak,
mert akkor ő is értesült volna róla, hogy a tisztességtudó segédeket,
bérkocsis-segédeket és párbajsegédeket egyaránt, igénybevették már más
munkára, amit ugyan csak az évezredek óta bárgyuságban tartott és
ugyanarra nevelt emberiség tart munkának, de amelynél – tizezer év mulva
– a kanális-tisztogatást is tisztességesebb foglalkozásnak itélendik
majd. Ugy van, ugy van: igénybevették őket! mésszel keverten mütrágyát
csináltak belőlük, legtöbbször ott, ahol még termést sem lehet várni a
talaj e dus és kéretlen megmüvelésétől, mocsarakban, vadon-erdőkben,
kősziklák közt dugták földbe a – röviden – embersegédeket, kiket isten a
maga képére teremtett, kik istent a maguk képére teremtették, hogy
féljenek tőle, mikor pedig nem tőle kell félni.
Mindemez elásott alkalmazottak közt és Ő közte roppant nagy azonban a
különbség. Mivelhogy Ő él, amit ama többiekről nem lehetne elmondani, s
mindaddig, amig elevenek és holtak közt meg lesz az az áthidalhatatlan
differencia, hogy az eleven kinyithatja a száját és beszélhet, a holtnak
ellenben nemcsak kötelessége, de kényszerüsége is a hallgatás, addig én
nem tudom megmondani, hogyan lehetne segiteni az aktuális folyóügyeken.
Hogyan lehetne kényszeriteni akár Őt, akár társait arra, hogy tudomásul
vegyék, hogy kizökkent a világ, Horáció, hogy itt valami olyan van, ami
még sohasem volt, amit lehetetlen volt elképzelni, amig nem volt,
képtelenség elhinni most, amikor van s amire iszonyat és fertelem lesz
visszagondolni, midőn már nem lesz; valami olyan, amihez képest minden,
ami ellen paragrafust irtak emberi törvénybe, gyermekjáték és
szappanbuborék, amihez arányitva az emberevés csak gasztronómiai
gurméria, még csak nem is izlésbeli eltévelyedés. Mert hogy a halott
ember husát meg kell-e enni vagy sem, erről lehet véleménykülönbség, de
hogy az élő embert, akit apa nemzett, anya szült, meg kell-e ölni, arról
aligha lehet vita. Ne is legyen vita róla. Csak éppen vétessék
tudomásul, hogy lakodalma vagyon itt a Halálnak s hogy amennyiben e
lakodalom elkésett meghivottai kocsira ülvén, gorombább segédekkel
találják szemben magukat, mint kivánatos volna, akkor ne mondassék a
segédek gazdáinak, hogy válogassák meg alkalmazottaikat. Nem lehet,
uram, nem lehet! Nincs már mit válogatni. A maradék anyaggal
csinálhatsz, amit akarsz, de ne kivánj uj matériát, vagy ne tégy ugy,
mintha nem tudnád, hogy nincs uj matéria, mert amig száddal fiat szülni
nem tudsz, addig elvétkezel Ember és Világ ellen, ilyen beszédeket
beszélvén. Nyisd ki a szemedet és láss, vagy ne mutasd meg nékem, hogy
akkor sem látsz, ha kinyitod, hisz igy kénytelen vagyok azt gondolni,
hogy ha Te nem volnál ott, ahol vagy s a többi társaid itthon és
külországban nem volnának ott, ahol vannak: most nem az volna, ami
valóban van. S aminek még akkor sem lett volna szabad megtörténnie, ha
az emberiségnek csak két dolog között lehetett volna választása: hogy
vagy azt csinálja, amit csinál, vagy visszatér az őserdőbe, fészket
rakni a gorilla mellé, a mangófa ágaira. Az ember, ha Ti nem lettetek
volna, inkább visszatért volna s vadállatul is emberebbnek érezhette
volna magát, mint amilyen most, mikor a dögkikaparó hiéna is szégyelheti
magát miatta.