_Történet a nagy háboruból._
Volt egyszer, hol nem volt még a Rákóczi-uton tul is volt egy
Kerepesi-uti kereskedő, vidám, ifju legény, tele életkedvvel és üzleti
fortélyokkal. Nem nagy boltja volt ennek a kereskedőnek, csak kicsi, de
abban, egy-két segéddel, mindig közmegelégedésre szolgálta ki az ő
publikumát. Mikor a háboru elkövetkezett, a segédek bevonultak
katonáknak, főnökük nem vonult be, uj segédeket nem kapott, de mert
agilis férfiu volt, ő maga állt a boltjában napestig, s ha ebédre, vagy
egyéb dolgok elintézésére el kellett mennie üzletéből, egy kis táblát
akasztott a bolt ajtajára. „Azonnal jövök“ – ez állt a táblán, s a derék
boltos jött is mindig azonnal.
Igy élt, éldegélt, vidáman és megelégedetten, ha sorozás volt, elment a
sorozásra, ha szemle volt, elment a szemlére, mig egyszer névtelenül föl
nem jelentették. De följelentették, ami az emberekkel mostanában elég
gyakran megtörténik. Detektiv jött el érte és vitte el oda, ahová mennie
kellett. A derék kereskedő ment is a detektivvel, de kiakasztotta boltja
ajtajára a táblácskát: „Azonnal jövök“. Azonban ott, ahová ment,
megállapitották, hogy ő csak tévedésből nem katona, tulajdonképpen, ha
jól megnézzük, igenis katona, mingyárt őrizet alá vették, mingyárt el is
szállitották vidékre, ahol kiképezték, s bizonyos idő elmultával a
menetszázadba is betették. Utazott a vonaton a mi barátunk, megérkezett
egyik harctérre, s hamarosan még tovább is utaznia kellett; oda,
ahonnan, Hamlet szerint, „nem tért meg utazó soha“. Egy gránát megölte
az agilis kereskedőt…
November elsejéig csüggött boltja ajtaján a kis felirás: „Azonnal
jövök“. Ha nem volna azon a pesti uccán olyan nagy éjszakai forgalom,
olyan nagy világosság, talán látni lehetne éjfélkor, hogy az agilis
kereskedő csakugyan jön, csukaszürkében és fehér lepedőben, s körülnéz a
boltjában: rendben van-e minden, s főként, hogy ott-e még a tábla, ami
megmondja, hogy itéletnapján valóban sietősen visszajön ő még.