A kisasszony: Nagyságos asszony kérem, egy szó sem igaz… már mint abból,
a mit én a főhadnagynak mondtam. Csak szerelmét akartam visszanyerni.
Az urnő: Nem igaz?
A kisasszony: Persze hogy nem. Csak ki akartam próbálni, hogy ha ezt
mondom, van-e pofája elhagyni engem.
Az urnő: És?
A kisasszony: Hát tetszik látni, volt pofája.
Az urnő: És ez a komédia itt a gyufával?
A kisasszony: Még egyszer próbára akartam tenni szerelmét… ha kiiszom a
gyufát és benne van az ujságban… Hogy eljött volna-e hozzám? Hogy lett
volna-e pofája hagyni engem a kórházban.
Az urnő: Lett volna nyugodt lehet.
A kisasszony: De most már nem iszom meg.
Az urnő: Jól teszi. És minthogy hála Istennek, sem anyának nem érzi
magát, sem gyufát nem ivott, most nyugodt lélekkel kijelenthetem, hogy
ki van dobva tőlünk és ha még egy óra mulva itt látom, a férjem dobja
ki. Szedje össze azonnal a czókmókját és mars.
A kisasszony: Csak az én Pistikémtől bucsuzhassam el.
Az urnő: Attól elbucsuzhatik, maga szemtelen. Nézze meg az ember.
Főhadnagyok, meg hazugságok, meg gyufák… ilyen hallatlan szemtelenséget
még életemben nem hallottam. Örüljön, hogy a férjemnek nem szólok, mert
ha szólnék neki, tudja Isten, mit csinálna magával! Mars ki a házamból!
(Kimegy, becsapja az ajtót és tovább olvassa a Lloyd estilapját. Benn a
kisasszony csomagolni kezd és énekel. Az énekből erősen kihallatszik
fájó rezgéssel ez a sor: «szegény szivem majd megreped utánad.»)