Az asszony: Ne dadogjon. Ma láttam először Fiumét. Az egész
hadnagy-história hazugság. Tanúm az uram, a kivel tizenhat év óta mindig
együtt utazom. Ön felsült. Majd adok én magának illuziókat rombolni.
A férfi: Hm. Most le volnék főzve. Lefőzött volna egy hazugsággal, ha
nem vigyáztam volna magamra. De szerencsére vigyáztam. (A kék papirt, a
mit eddig a markában tartott kihajtogatja): Ezt a papirt itt tartom a
kezemben, mióta beszélek.
Az asszony: Mi az a papir?
A férfi: Ez a papir a bizonyítéka annak, hogy én rögtön tudtam, hogy
hazudni méltóztatik. Tegnap, mielőtt elutaztam Pestről, elrendeztem az
ügyeimet és többek közt kifizettem a… a hadmentességi adómat is. És ez
itt az írás róla. (Átadja.)
Az asszony: Mi ez?
A férfi: Ez nyugta tizenöt korona hadmentességi díjról, az én nevemre
kiállítva. Ez bizonyítja, hogy soha életemben nem voltam katona, tehát
hadnagy sem, se narancsszínű, se czitromszínű.
Az asszony: Tehát hazudott.
A férfi: Igen. De a mint hazudni kezdtem, rögtön a kezembe vettem ezt a
papirost, s ezzel bizonyítom: nem azért hazudtam, hogy érdekessé tegyem
magam, hanem azért, hogy önből kicsaljam a hadnagy-mese czáfolatát. Most
megkaptam. Köszönöm. Így kell elbánni az asszonyi hazugságokkal.
Az asszony: Ez az írás kétségkívül bizonyítja, hogy maga nem volt
katona?