Az ur: Előre nézz.
A kocsis: Igenis.
(Szünet.)
Az ur: Van feleséged?
A kocsis: Kettő.
Az ur: Bravó. És gyereked?
A kocsis: Az egyiktől három, a másiktól négy. Összesen nyolcz. Mert van
egy régi is, segédkoromból.
Az ur: Hát nem kocsis vagy?
A kocsis: Nem, nagyságos ur. Az enyém a czejg.
Az ur: Ez a piszok a tied. És az a virsli is a tied, a mi ezt a piszkot
huzza?
A kocsis: Mind az enyém. Négy kocsim van és nyolcz lovam. És két
omnibuszom, temetésre való. És van egy fehér fiákerem, a miben elől kis
üvegszekrény van, gyerekkoporsónak. Ez mind az enyém, a mért ilyen
rongyos vagyok. De ha éjjel járok, nem öltözöm ki. A czejg is éjjeli
czejg.
Az ur: Hát akkor mégse vagy szegény, te szemtelen. Miért mondod, hogy
szegény vagy?
A kocsis: Az Illés-utczában van a házam. Az is az enyém. És egy üres
telkem is van. Nem vagyok én koldus, csak szegény ember vagyok. A kinek
parancsolnak, az szegény ember.
(Szünet.)
Az ur: Jól megy a lova.
A kocsis: Az enyém?
Az ur: A magáé.
A kocsis: Nem értettem mindjárt, mert hirtelen magázni tetszett.
Az ur: Persze, hogy magázlak. Hiszen kegyed háziur és temetkezési
vállalkozó. Hallja, én szeretnék felülni a bakra és hajtani egy kicsit
azt a trappert.
A kocsis: Tessék.
Az ur: De kiröhögnek az emberek.
A kocsis: Ugyan miért?
Az ur: Mert ketten ülünk a bakon és a kocsiban nincs senki. De ezen
könnyű segíteni. Kegyed majd beül a kocsiba, mintha kegyed volna az ur
és én volnék a rongyos. Jó?
A kocsis: Jó.
(Most megáll a kocsi. A kocsis beül a kocsiba, az ur felül a bakra.
Aztán elindulnak. Az ur nagyokat üt a lóra.)
A kocsis: Szabad rágyujtani?
Az ur: Hogyne. Hiszen most maga a fuvar. Hova méltóztatik?
A kocsis: A viztoronyig és vissza.
Az ur: Igenis nagyságos ur. Gyio. (Nagyokat vagdos a lóra. Igy
trappolnak egy ideig némán. Egyszerre megszólal benn):
A kocsis: Te kocsis, gazdag ember vagy te?
Az ur (megfordul a bakon): Mi? Mi?
A kocsis: Előre nézz. Azt kérdeztem, hogy gazdag ember vagy-e?
Az ur (vállat von): Igen.
(Szünet.)
A kocsis: Van feleséged?
Az ur: Huszonhárom.
A kocsis: Ez már teszi. És gyereked?
Az ur: Egy sincs.
A kocsis: Hát mid van?
Az ur: Van egy fehér nadrágom, nyolcz szövetkezeti váltóm, az első
feleségemtől három, a másiktól négy és egy hamis váltóm a nagyapám
nevére. Összesen nyolcz. Volt egy butorozott szobám a Csömöri-úton, de
kidobtak belőle, mert négy hónapja nem tudom fizetni a tizenöt forintot.
Állásom nincs, ma zálogba csaptam az ezüst czigaretta-tárczámat, abból
ittam nyolcz üveg sört és még maradt egy forintom, a mit magának
szántam. Most kunyorálni akartam a háziasszonyomnak, hogy még csak ma
engedjen otthon aludni. Gondoltam, beáztatok egy pakli gyufát a pohárba
és megiszom, mert a revolveremet eladtam. De ha nagyon álmos leszek, nem
iszom gyufát, mert nagyon szeretek aludni. Majd ha fölkelek, akkor iszom
meg, mert mindig, a mikor fölkelek, könnyes a párnám, mert álmomban
siratom a félretaposott életemet és sirva mosakodom délben. De kutya
legyek, ha van egy krajczárom foszforos gyufára. Majd maga visszaad egy
krajczárt a forintból.
A kocsis: Ne bolondozz. Igaz az, a mit beszélsz?
Az ur: Igaz. Beszélem, beszélem, igaz, hogy beszélem, de a gyakorlathoz
tartozik. Az ember, a ki még fiatal, így heczczeli magát bele. Egyre
kevésbbé félek tőle, még egy hétig beszélem talán, aztán már nem fogok
félni tőle és megteszem. Szépen, gyönyörüen megyek el, Isten veled szép
világ, én megállítom a szivemet, mint egy órát. Maga ezt nem érti,
nagyságos kocsis ur, maga még nem sirt meztelenül az ágyban, revolverrel
a szívén. Ez oly szép, nagyságos kocsis ur, az embernek forró csöppek
szaladnak le a szeméből, a revolvercsővel erősen nyom a bordája alá, úgy
hogy elfelejti hallani a kocsizörgést az utczáról, hirtelen felfájdul
benne az egész rongyos életnek a szenvedése és akkor az ember olyan
tiszta, mint egy drága, szép szűzleány. De gyakorolni kell ezt, míg
megnyomja azt a kis fekete aczélnyelvet a revolver alatt. Az mese, hogy
az ember egy napon megőrül és szivenlövi magát. Ez lassan jön. Ezt maga
nem érti, nagyságos szegényember ur, és különben is most eladtam a
revolveremet, hogy a lóversenyre mehessek.
A kocsis: Nincs semmi kereseted?
Az ur: Nincs, nagyságos ur.
A kocsis: Eljönnél hozzám kocsisnak?
Az ur: El én, nagyságos ur. Nekem mindegy, csak legyen kosztom és
kvártélyom, a míg a gyakorlat tart. Ha értené, nagyságos kocsis ur,
megmagyaráznám. De így csak jelzem, hogy senki se hal meg szomorúan. Az
öreg ember elfárad és örül a halálnak az utolsó perczben. A beteg
elveszti az életkedvét. És a ki a Dunába ugrik, mialatt repül lefelé a
hidról, megöregszik. Nekem még nyolcz-tíz napot kell öregednem, hogy ne
nagyon sirjak, mikor meghalok. A természet csak úgy ereszti el az embert
ebből a világból, ha az ember végleg beleegyezett. Még önmagunkon sem
tehetünk erőszakot. De te ehhez marha vagy, nagyságos gazdám ur.
A kocsis: Az istállóban alszol és velünk ebédelsz. Vacsorát kapsz
tizenhét krajczárért a kis kocsmában a stand mellett.
Az ur: Igenis.
A kocsis: Hát beállasz hozzám?
Az ur: Be én.
A kocsis: Mert akkor én nem ülök többet a bakra. Gyönge a szemem. Nekünk
kocsisoknak a szemünk megy tönkre ebben a poros városban. És minek
vakuljak meg? Ki tartja el a két feleségemet, meg a nyolcz gyermekemet?
Igaz?
Az ur: Igaz.
A kocsis: A lovat Bandinak hivják, tanuld meg. A többit majd megmutatom
az Illés-utczában.
Az ur: Hát akkor én ma nem fizetek magának.
A kocsis: Már hogyne fizetnél. Az első félórára jár nékem tőled hetvenöt
krajczár. A mikor még én hajtottam. Most már nem fizetsz többet. De a
forintodat nem kivánom, azt tartsd meg. Majd elsején levonom a béredből
a hetvenöt krajczárt. Hadd emlékezzél rá, hogy valaha életedben fuvar is
voltál.
Az ur: Igenis, nagyságos ur.
(Ezalatt megkerülték a viztornyot s most megint ott vannak a
Műcsarnoknál. A kocsi megáll.)
Az ur: Hova tetszik? Haza?
A kocsis: Még nem. El kell menni a zabkereskedőhöz. Legalább megtanulod,
hogy hol lakik. Gyerünk. Szondy-utcza negyvenkettő. De ne üsd a lovat,
mert leruglak a bakról.
Az ur: Igenis, nagyságos ur. Gyio, Bandi.
(Tovább trappolnak. A konflis előtt tejeskocsi szalad, két asszonynyal a
bakon.)
Az ur: (nagyot kiált): Hóóopp!
(Kikerüli szabály szerint jobbról, rámosolyog a tejeskofára és büszke,
hogy elhagyja őket. Az új mesterség ez első dicsőségével forró csöppek
szaladnak le az arczán. A nap már teljes fénynyel ragyog s ők vigan
ügetnek az Andrássy-úton. Emberek jönnek-mennek, álmos rendőrök mellett
megy el a kocsi. Az új kocsis már gyűlölettel néz a rendőrre. Megállanak
a zabkereskedő előtt. A kocsis kiszáll.)
A kocsis: Várj itt, mindjárt jövök.
Az ur: Igenis, nagyságos ur.
(Megvárja, míg a kocsis bemegy a boltba. Szétnéz. Most nyitnak egy
trafikot a tulsó oldalon. Leszáll a bakról és bemegy a trafikba. Az
ostort kocsis-ovatossággal magával viszi.)
A trafikosné: Tetszik, kérem?
Az ur: Adjon egy pakli gyufát, de ne svéd legyen, hanem foszforos.
(Hangosan pöng a forint, a mint a márványlapra vágja.)