A vonat megállott. Girálthy leugrott a perronra. Gál várt rá. Kezet
fogtak.
– Szervusz fiam, mondta Girálthy jókedvűen.
– Szervusz, válaszolt halkan Gál.
Kimentek az állomás elé. Gál sáppadt volt és remegett az ajka.
– Üljünk kocsiba, mondta Girálthy.
Gál egy kis sóhajtással, egy kicsit reszkető hangon válaszolt:
– Menjünk gyalog, ha nincs terhedre. Egy fontos közlendőm van a
számodra.
Girálthy kiváncsian nézett rá. Gál lesütötte a szemét és idegesen
szorongatta a botját. Elindultak. Gál halkan, remegő hangon és feszesen
beszélni kezdett:
– Azt, amit közlök veled, másképen akartam közölni. Nem itt. És nem így.
De a táviratod olyan váratlanul jelentette be a jöveteledet, hogy rá
vagyok szorítva a közlésnek erre a módjára. Röviden azt kell veled
közölnöm – és kérlek, akármilyen érzelmekkel is, de vedd nyugodtan
tudomásul – azt a kérést kell veled közölnöm, hogy a közted és… Ilka
között volt összeköttetést tekintsd felbontottnak.
Girálthy megállott. Nyitva maradt a szája és hebegni kezdett:
– Mi?… Mit beszélsz?… Ilka? Ilka? Mit tekintsek felbontottnak?
– A közted és… Ilka között volt összeköttetést.
– De miért? De hogyan? Miért nevezed Ilkának?
– Nagyon kérlek, ne kényszeríts mindkettőnknek kínos magyarázatokra,
hanem vedd tudomásul nyugodtan a megmásíthatatlan valóságot.
Girálthy a földet rugdalta a lábával dühében:
– Miért megmásithatatlan valóság? Hát mi történt? Mi történt. Miért jösz
ezzel a dologgal te? És mi jogon nevezed Ilkának?
Gál nyelt egyet, és idegesen és sietve mondta:
– A köztünk lévő viszony feljogosít rá.
Girálthynak megint nyitva maradt a szája. Gúnyosan és keservesen kacagni
kezdett:
– Áh? Áh? Áh? Úgy? A köztetek levő viszony? Hát köztetek viszony van?
Hát én elmentem és te sietve a helyembe fészkelted magad? Én kitettem a
lábamat és te belopakodtál? Én elmondtam neked, milyen a lakás és te
betörtél? Hat hete, hogy elmentem és te már egy viszony hírével fogadsz?
Egy hetes ez a viszony? Vagy hat hetes? Még meleg volt talán a helyem,
mikor tolvajmódra befészkelted magadat?
Gál összeszorította az öklét és igyekezett nyugodtan beszélni:
– Az érzelmeid jogosságát nem akarom vitatni. Ha lecsillapodsz,
szolgálok talán némi magyarázattal. Addig csak annyit mondok, hogy a
viszonyunk elég régi arra, hogy jogot adjon a következő kérésre: a mult
iránt való gyöngédségből és a gentlemant kötelező tapintatosságból ne
gyere be a városba, hanem utazz vissza Budapestre.
Girálthy tombolt dühében:
– Utazzam vissza? Sietve forduljak vissza? De mért? Ha néhány nap alatt
a helyembe jöhettél, most én is a helyedbe jöhetek néhány nap alatt.
Vagy minek jönnék a helyedbe? Megosztozhatunk. Az ilyen könnyű
személyeket, az ilyen buta nőstényeket nem szokás kizárólagosan bírni.
Az ilyen rongy azé, aki jön.
Gál felemelte a botját és harsogva kiáltotta:
– Azt az egyet pedig megtiltom neked, hogy azt az asszonyt becsméreld.
Girálthy dühösen csúfolódott:
– Megtiltod? Kis fiam, mit tiltasz te meg nekem? Tacskó! Az orrodat
törülöm meg…
Gál ekkor leeresztette botját; a dühtől remegve állt egy percig, azután
felemelte a kezét és pofonvágta Girálthyt. Girálthy, a csattanó,
váratlan pofontól hátratántorodott. Gál megfordult és ott hagyta.
Girálthy utána akart menni; azután meggondolta a dolgot, visszafordult a
kocsiállomás felé és behajtatott a csendes, éjszakai városba.