– Ilka, mondta Girálthy, még egyszer megkérdezem: nem akarsz a feleségem
lenni?
– Nem.
– Hát ebbe bele kell nyugodnom. És nem akarsz Budapesten se lakni?
– Nem. Itt jól érzem magamat.
– Hát ez is jó. De én gyakran lejövök és te gyakran feljösz. Igen?
– Igen.
– Akkor rendben van. És szeretsz?
– Igen.
– Már – úgy-e? – amennyire te szeretni tudsz.
– Igen.
– De valld be, hogy nem bántál meg semmit.
Az asszonynak lehúzódott a szája szöglete és pityergősen válaszolt:
– Ezt nem vallom be. Mert nem igaz. Mert megbántam. Mert azóta minden
nap és minden órában megbánom. Mert tíz nap óta nincs nyugodt álmom.
Sírok éjszakánként. Nem tudok imádkozni. Nem merek gyónni. Nem merek
emberek közé menni. Nem merek senkinek a szeme közé nézni.
Girálthy nevetett.
– Majd elmúlik ez.
– Nem múlik el.
– Valld be legalább, hogy egészen hibás fogalmaid voltak és óriási
tévedésekben leledzettél.
Az asszony elpirult és mosolygott.
– Hát bevallom, mondta és félrefordította a fejét.
Később megkérdezte a férfit:
– Mikor utazol?
– A féltizenkettős vonattal. Reggel Budapesten akarok lenni. Tíz óráig
itt maradok.
Tiz órakor elbúcsúztak. Girálthy elment a hotelbe. A szobájában várta
Gál. Girálthy leküldette a holmiját.
– Bemegyünk a kávéházba? – kérdezte Gál.
– Nem. Menjünk a vasúthoz.
– Még másfél óránk van.
– Menjünk ki gyalog. Szivarozva kiballagunk egy óra alatt.
Elindultak. Beszélgetést kezdtek, de nem tudták folytatni. Girálthy a
szivarját nézegette; Gál a botját suhogtatta. Hallgatva mentek.
– Hát mikor jösz le megint? – kérdezte Gál.
– Pár hét mulva, mondta természetes hangon Girálthy.
– Úgy?… Örülök, hogy Marosvár annyira tetszik neked.
Girálthy ekkor elmosolyodott, karonfogta Gált és nagyon melegen mondta
neki:
– Fiam, hát ne bolondozzunk tovább. Nincs ennek semmi értelme. Hiszen
úgyis tudod, miért jövök én vissza három hét mulva. Az asszony kedvéért
jövök. És úgyis tudod, hol voltam én, mikor nem tudtátok, hogy hol
vagyok. Az asszonynál voltam.
Gál mosolyogva intett.
– Persze, hogy tudtam. Nekem nem hazudhattál. Tudtam és nagyon örültem
neki. Hát rendben van a dolgotok?
– Igen.
– Elveszed?
– Nem.
– Miért?
– Nem akar. Szabad akar maradni.
– És miért védekezett olyan makacsul…?
– Úgy van, ahogy mondtam. Fogalma sem volt róla, hogy az asszonynak is
vannak jogai és örömei a szerelemben.
– Mióta tart?
– Tíz napja!
Gál mosolyogva, jóindulattal kérdezősködött és Girálthy örömmel,
boldogan és bőbeszédűen adott elő mindent.
– A te diszkréciódban, mondotta, úgy bízhatom, mint a magaméban. Most
hát van itt egy szép, kedves, fiatal szeretőm, aki sohasem lesz
terhemre, akit ellenben mindíg felkereshetek, amikor akarom. Aki semmit
se kíván, ellenben mindent ad. Aki nem nagyon okos, de legalább nem is
követelő. Ez csak irigylésre méltó.
– Igen, – mondta Gál csendesen.
Gondolkozott.
– És mondd csak, kérdezte később, hogyan boldogultál mégis?