Mi irni valóm is van még? Több napon át egyetlen lövést nem tettem; nem
volt ennivalóm és nem is gondoltam az evésre; összegörnyedten ültem a
kunyhómban. Évát Mack ur fehérre mázolt csónakjában szállitották a
temetőbe, én gyalog mentem és leeresztettem magam az előre megásott
sirjába…
Éva meghalt. Emlékszek még kicsi, leányos fejére és hajára, mely olyan
volt, mint az apácáké? Ő olyan csöndesen jött, ledobta a kötelét és
mosolygott. És látod, hogy mennyi élet ragyogott az ő mosolyában? Maradj
csöndben Asopus, régi-régi, különös mondásra emlékezem, még abból az
időből való, amikor Izelin itt járt és amikor Stamer volt a pap. Négy
emberöltő előtt történt.
Kőfalu toronyban fogva volt egy lány. Egy urat szeretett. Miért? Kérdezd
a szellőt, a csillagokat, kérdezd az élet istenét; más nem ismer ehhez
hasonló titkot. És az ur barátja volt és kedvese volt; ám mult az idő és
egy szép napon máson felejtette a szemét és attól kezdve arra gondolt.
Mint egy siheder, ugy szerette szerelmesét. Gyakran mondta áldásának,
galambjának és a melle forró volt és hosszan hullámzó. Azt mondta neki
az ifju: Add a szived nekem! És ő odaadta. Akkor azt mondta: Szerelmem,
szabad tőled valamit kérnem? És ő megrészegülten mondott igent. Mindenét
odaadta neki, de az ifju nem köszönte meg mégsem.
A másikat ugy imádta, mint egy rabszolga, mint egy eszelős, mint egy
koldus. Miért? Kérdezd az ut porát, a hulló falevelet, az élet rejtélyes
istenét; mert senki más nem ismer hasonlót ehhez. És a lány nem adott
néki semmit, nem, nem adott néki semmit és az ifju hálás volt mégis. Azt
mondta neki: Add nékem a nyugalmad, add az eszed nékem! És az ifju azon
szomorkodott csupán, hogy nem kérte az életét is egyuttal.