Évát véglegesen alkalmazták és az volt napestig a dolga, hogy egy lóval
járjon a csür és a malom között. Egy férfi munkáját kellett végeznie és
nehéz buzászsákokat emelgetett. Találkoztam vele és gyönyörü volt friss,
egészséges arcával. Jó isten, milyen bájos volt a szelid mosolya. Minden
este találkoztam vele.
– Éva, szerelmem, olyan vagy, mintha nem lenne semmi gondod!
– Te a szerelmednek nevezel! Tudatlan asszony vagyok csupán, de én hü
maradok hozzád. Hü maradok hozzád, ha meg is kell halnom miatta. Mack ur
mindennap kegyetlenebb lesz, de én nem törődöm vele; ő dühöng, de én nem
felelek neki. Megkapott a kezemnél és szürke lett dühében. Egy gondom
mégis van.
– Egy gondod? Mi az?
– Mack ur megfenyegetett téged. Azt mondta nekem: Az a hadnagy csavarta
el a fejed. Azt feleltem; Igen, én az övé vagyok. Ekkor mondta: Na várj
csak, rajta leszek, hogy elpusztuljon innen! Ezt tegnap mondta.
– Nem tesz semmit, hadd fenyegetőzzön… Éva, szabad megnéznem, hogy még
mindig oly parányiak a lábaid? Hunyd be a szemed, hadd nézzem meg.
Becsukott szemmel hullott a nyakamba. Reszketett.