nincs kedve.
Tündérkirályné. Nincs kedved? Én még ilyet sohase hallottam. Hogy-hogy
nincs kedved? Sohase mondtál ilyen furcsát, mióta itt vagy szép
Tündérországban. Mindig csak játszottál, hengergőztél a mezőben,
kaszáltál a gyöngyvirágban, bárányokkal kergetőztél, hintán hajladoztál,
csak nevettél, csak cicáztál, angyalokkal cimboráltál.
1. angyal. Máma még szavát se hallottuk.
Tündérkirályné. Ejnye tulipánthordta, hát mi dolog ez királyfi? Mért
nincs máma kedved? Mi lelt kis királyfi?
Királyfi _nagyot sohajt_. Eszembe jutott nékem valami, felséges
királyné.
Tündérkirályné. Mi jutott eszedbe szép Tündérországban?
Királyfi. Az jutott eszembe szép Tündérországban, hogy hát otthon mit
csinálnak?
Tündérkirályné. Kicsodák te?
Királyfi. Édes apám, édes anyám, kis testvérem.
Tündérkirályné _csóválja a fejét_. Hallga csak…
Tündérek _meglepetten sugdossák egymásnak_. Édes apám, édes anyám, kis
testvérem.
Királyfi. Édes apám, édes anyám, kis testvérem, akiket elhagytam. Jó
egészségben vannak-é, örülnek-é, búsúlnak-é, gondolnak-é elveszett
fiokra?
Tündérkirályné. Ó te királyfi!
Királyfi. Tündérek felséges királynéja… úgy szeretném látni őket, édes
szüléimet, kedves húgocskámat. Megmondanám nékik, nem vesztem el, jó
sorom van, itt vagyok, ragyogok szép Tündérországban. Jó tündérek között
vigan éldegélek. Ó tündérek királynéja, úgy szeretném mégegyszer látni a
szülei házat…
Tündérkirályné. Ó mit hallok! Mit beszélsz királyfi!
Királyfi. Felséges királyné, nincs már maradásom, csak azt kérem én
tőled, eressz vissza engem az elhagyott földre.
_Alkonyodni kezd, az angyalok eltünnek egy-két percre a felhőkről._
Tündérkirályné. Visszamennél a földre, királyfi?
Tündérek _sopánkodnak, körülveszik a királyfit_. Ó, ó, ó, ó, ó.
Királyfi. Vissza én, felséges királyné, ha nem többre, egyetlenegy
napra. Csak megölelném, megcsókolnám apámat, anyámat, kedves kis
hugomat, avval jönnék megint szép Tündérországba. Csak az a kérésem
felséges királyné, eressz el egy napra szép Tündérországból.
Tündérkirályné. Ne menj el királyfi.
Tündérek _körülölelik a királyfit_. Ne menj el, ne menj el, ne menj el.
Királyfi. Eressz el, tündérek felséges királynéja.
Tündérkirályné. El ne menj, megbánod.
Királyfi. Nincs már nékem maradásom, otthon jár minden
gondom-gondolatom, addig jobb kedvem nem lesz, míg az otthonvalókat nem
látom.
Tündérkirályné. Maradj itt királyfi, azt mondom maradj itt.
Tündérek _körülhízelgik a királyfit_. Maradj itt, maradj itt, maradj
itt, maradj itt.
Angyalok _megint kijöttek a felhőkre, a két kezük teli ragyogó nagy
csillagokkal. Az ég halványodik, az angyalok leköszönnek._ Jó estét
tündérek!
Tündérek _felnéznek_. Jó estét angyalok!
1. angyal. Szórjuk már a csillagot!
2. angyal. Virágját az égnek!
3. angyal. Legyen szép világos!
4. angyal. Csillogó virágos! _Ez alatt a kis csevegés alatt kirakják
maguk körül jobbra-balra a csillagokat az égre, ameddig csak elér a
kezük. A csillagok olyan szabályosak, mint a katona gallérján. Azután
jobbra-balra, előre-hátra hajigálják maguk körül a csillagokat, az ég
lassankint végig csillagos lesz. Egy csillag hirtelen leesik, olyan mínt
mikor lefut egy csillag._
3. angyal. Jaj, leejtettem egy csillagot.
1. angyal. Ó te ügyetlenke!
2. angyal. Lyukas a kis marka!
Angyalok _nevetnek_.
Királyfi _odaszalad, felveszi a csillagot, visszahajítja az égre._
3. angyal. Köszönöm jó királyfi. _Megkapta a csillagot, azt is elhajítja
az égen._
Királyfi. Szivesen, máskor is.
Angyalok _alakjuk elhomályosodik, távoli hangon köszönnek le._ Jóccakát
tündérek. Szép álmokat.
Tündérek. Jóccakát angyalok. Rózsás csókokat.
Tündérkirályné. No ugye nem mégy el királyfi. Itt az áldott este,
tündéri álomba tentélünk.
Tündérek _körülölelik a királyfit_. Ne menj el, ne menj el, ne menj el.
Királyfi. Eresz el engemet felséges királyné. Nem tudok én már egy
éjszaka se aludni, míg az otthonvalókat nem láttam.
Tündérek _cirógatják_. Ne eresszük, ne eresszük, ne eresszük, ne
eresszük.
Királyfi. Csak egy napra megyek, avval jövök vissza. Hozzátok elő
tündérek, szép kis cimboráim, süvegemet, tarisznyámat, kardomat, hadd
indúlok.
Tündérkirályné. Hát mindenáron el akarsz menni királyfi?
Királyfi. El én felséges királyné, mindenáron:
Tündérkirályné. Hát lássátok kis cselédeim, nem tudom a királyfit
szándékáról leuntatni.
Tündérek _sopánkodnak_. Ó, ó, ó, ó, ó.
Tündérkirályné. Eredjetek, hozzátok elő süvegét, kardját, tarisznyáját.
1. tündér _kiszalad és rögtön jön vissza a holmival._
Tündérkirályné. Osztán igyekezz vissza szép Tündérországba.
Tündérek _segítenek neki a kardot felövezni, tarisznyáját a vállára
adják, süvegét a fejébe teszik._ Gyere vissza, gyere vissza, gyere
vissza.
Királyfi. Visszajövök jó kis tündérek. _Leveszi a süvegét._ Hát én most
már elindúlok. Isten hozzád Tündérország, isten hozzád tündérek felséges
királynéja, isten hozzátok tündérek.
Tündérkirályné _homlokon csókolja a királyfit_. Isten hozzád királyfi.
Tündérek _ölelik, csókolják a királyfit, aki lehajolgat hozzájok._ Isten
hozzád királyfi.
Királyfi _felteszi a süvegét, elindúl jobbra_.
_(A függöny összemegy.)_
KILENCEDIK KÉP.
_Tündérország kis kapuja. A kerítésen belül édes halk ének hangzik,
amelyet csengőcskék kisérnek._
Halál _pipával a szájában, virággal a kalapja mellett, egy nagy
tarisznyával az oldalán, vállára vetett kaszával jön balról, a kapuig
megy, bekiált._ Hé tündérnép! Éneklő hangon. Itt vagyok! Itt vagyok! Itt
az öreg apó! Hé! _A kaszafokával megveri a kapufélfát, visszamegy a
fatőrzsig, arra komótosan leül, maga mellé támasztja a kaszát._
Tündérek _nagy zsivajjal kitódulnak a kapun, versenyt futnak a Halálhoz,
visongatva,_ Halál apó! Kedves Halál apó! Öreg apó! Apó! Apó!
Halál _kinyitja a két karját a tündérek elé_. Gyertek, gyertek pulyáim,
kedves kis tündérek! Ide, ide az ölembe!
Tündérek _sívalkodva, kacagva a térdére, a vállára, a nyakába másznak a
Halálnak,_
Halál _nem bír velük_. Lassan, lassan kis bolondok, lehúztok, ejnye no,
megesztek… _cirógatja, csókolgatja a tündéreket._
Tündérek _ki a Halál térdén ül, ki a vállán, ki mellette a padon, ki
elébe kuporodott a földre,_
1. tündér _a térdén ül_. Jaj de régen nem volt már itt Halál apó.
2. tündér _a vállán_. Én megálmodtam az éjszaka, hogy eljön máma.
3. tündér. Mit hozott?
Tündérek. Mit hozott? Mit hozott? Mit hozott? _Kapkodnak a tarisznya
felé._ Nekem? Hát nekem? Nekem is? Halál apó? Halál apó!
Halál. Csendesen kis gonoszok. Ne bántsátok a tarisznyát, összetöritek a
vásárfiát.
Tündérek _nyugtalanul szökdécselnek_. Mit hozott? Halál apó! Mutassa!
Mutassa! Mit hozott? Nekem? Nekem?
Halál. Sssss… várjatok sorotokra, tudjátok hogy Halál apó sohase jön
üres kézzel. Ereszd el azt a tarisznyát fiam… _Hátrafordul_. Te meg mit
csinálsz ott? _Egy tündér a kaszával játszik._ Megint nem hagysz békét
annak a kaszának?
4. tündér. Csak azt nézem, milyen éles. Oszt mégse vágja el az újjamat.
Ni! _Húzgálja a kasza élén le meg fel az ujját._
Halál. Ne bántsd már, mert kiveszed az élét. Hogy ezek sose maradhatnak!
Nohát gyöngyeim, csend legyen… _Előveszi a tarisznyát._
Tündérek _tapsolnak, ugrálnak, mind odadugja a fejét._
Halál _belenyúl a tarisznyába_. Most majd meglássátok, kis tündérek,
micsoda sok fura játékjok van az embereknek. _Előhúz egy régi módi
pisztolyt._ Pú, pú, pú!
1. tündér. Jaj mi az?
2. tündér. Mi ez Halál apó?
3. tündér. De furcsa!
4. tündér. Nem látok, eresszetek!
Tündérek. Jaj mutassa! Mi ez? Mi az? Hol van? Hadd lám?
Halál. Hát tündérkéim, ezt úgy híjják hogy: puska!
1. tündér. Hogy hijják?
Halál. Puska.
Tündérek. Puska. Puska. Puska. _Nevetnek._
2. tündér. Oszt micsoda játék ez?
Halál. Hát ez olyan játék, hogy egyik ember megöli vele a másik embert.
Tündérek _némán bámészkodnak egymásra_.
Halál. Oszt akkor a másik ember meghal. Én meg viszem.
Tündérek. Ó, c, c, c, jaaaaaj c, c, c, ó.
3. tündér. Osztán hogy csinálják azt Halál apó?
Halál. Ide nézzetek. Látjátok ezt a csövet ni?
Tündérek. Látjuk. Látjuk. Látjuk.
Halál. Ebbe a csőbe beledugnak egy kis golyót, akit ólomból csinálnak.
Ezt itt meg, itt ni, ezt úgy hijják hogy kokas. Ezt itt, így, felhúzzák,
oszt akkor itt megint lecsapják, neki a golyóbisnak, oszt ez olyan erős,
hogy kitoszítja a puskából a golyóbist, bele a másik emberbe. Annak oszt
kámpec.
Tündérek. Jaj de furcsa. C, c, c. De érdekes.
1. tündér. Hát mér öli meg egyik ember a másikat?
Halál. Nem férnek egymástól. Mindig bajok van egymással.
4. tündér. Olyan rosszak az emberek, Halál apó?
Halál. Nem rosszak… emberek. Van nekik ennél nagyobb puskájok is, akinek
a csöve ilyen hosszú. _Mutatja a fél karján._ Avval meg az állatot ölik
meg. A nyuszit, az őzet, meg a szép madarakat, a galambot, a szárcsát, a
gémet.
2. tündér. A nyuszira is haragszanak?
3. tündér. A galambocskára is?
Halál. Dehogy haragszanak. Szeretik. Úgy szeretik, majd megeszik.
Megölik, megeszik.
1. tündér. Hallga!
Tündérek. Jaj! Ó! Jaj! Ó! _Borzadoznak._
4. tündér _kihúz a tarisznyából egy pápaszemet_. Nini tündérek!
Tündérek. Mi ez? Hát ez mi? Hadd nézzem! Mutasd! Mi az?
1. tündér. Halál apó, ez miféle puska?
Halál. Melyik te? Mit vettetek ki a tarisznyámból?
4. tündér. Ezt ni. Mi ez? _Magosra tartja._
Halál _nevet_. Hoccide csak. _Elveszi a tündértől._ Ez meg, pintyőkéim,
pápaszem.
Tündérek _tanulják_. Pápaszem, pápaszem, pápaszem.
5. tündér. Pávaszem.
2. tündér. Nem pávaszem te, pápaszem.
Halál. Ez nem puska, ez még gonoszabb jószág. _Kiveszi a szájából a
pipát, leteszi maga mellé a fatörzsre._ Azt már meséltem a múlt héten,
ugyi, hogy a halandók nem maradnak mindig fiatalok, mint a tündérnép,
hanem megöregszenek.
1. ⎫
⎬ Tündér. Igenis.
2. ⎭
Halál. Legelébb is a szemök öregszik meg. Az azért van, hogy mindig
kevesebbet lássanak abból a szép világból, akitől nékik maholnap el kell
búcsúzni.
1. tündér _erősen köhög_.
Halál. Mi lelt te kis ártatlan? Mit csinálsz… nini, hát nem pipál?
Teszed le mindgyárt!
Tündérek _nevetnek_.
1. tündér _köhögve visszaadja a pipát a Halálnak._ Felhőcske jött
belőle.
Halál. De az emberek ravaszabbak szeretnének lenni, mint Halál apó,
osztán ilyen üvegszerszámot akasztanak az orrukra, hogy jobban lássanak
a tulajdon szemöknél. Oszt mikor már járni se tudnak _Felteszi a
pápaszemet._ csak ott ülnek a kuckóba, _Jobbra-balra bólogat._ oszt
nagyokat suhajtanak, úgy nézik a szép világot.
Tündérek _nevetnek_.
Halál. Ne, tedd fel csak. _Odaadja a pápaszemet a 2. tündérnek._
2. tündér _felveszi a pápaszemet_. _Mind kacagnak, körülugrálják._
Tündérek. Jaj de csúnya! Jaj! Pápaszemes! Vénasszony!
2. tündér _tréfásan sóhajtozik, tipeg_. Jaj de öreg vagyok! Ó szép
ifjuságom! _Odahajlik egy tündér arcába._ Halál apó én ezen semmit se
látok!
Tündérek _összevissza_. Mutasd! Mutasd! Add ide! Nekem is! Add ide már!
_Nyújtogatják kezecskéiket. A pápaszem sorba jár._
Halál _eközben a tarisznyából egy csomó ezüstöt-aranyat szedett elő,
rázza a markában._
Tündérek Hát az mi? Mi az? Jaj mi az? Mit zörget? Mi zörög? Mi van a
markába?
Halál _feldobja a markában a pénzt, a levegőben csillog az arany-ezüst._
Tudjátok-i mi ez? _Megint hintáltatja a pénzt, aztán szétteszi a két
tenyerét._ Nézzétek! Nézzétek, szép ez tündérkéim?
1. tündér. Jaj de csúnya.
2. tündér. Miféle göringyek ezek?
3. tündér. Tán aszalt gyümölcs.
4. tündér. Nem a, szemét.
5. tündér. Ez bizony nem szép.
Tündérek Csúnya, csúnya, csúnya, csúnya, jaj de csúnya.
Halál _nevet_. Ezt úgy hijják hogy pénz.
Tündérek. Pénz, pénz, pénz, pénz,
1. tündér. Nem szép szó!
Halál. Pénz. Ezt szeretik az emberek a legeslegjobban a világon. Jobban
mint a kék eget, jobban mint a zöld erdőt, jobban mint a sárga rigót,
jobban mint a piros virágot. Jobban mint az apjokat-anyjokat,
testvéröket, gyereköket, ipat-napat, ángyot-sógort, minden
pereputtyokat.
Tündérek _fejüket csóválják, nagyon csudálkoznak_. Hallga. Hallga már.
C, c, c. Hm, hm, hm.
Halál. Nesztek, játsszatok véle. _Pénzt tesz a kezecskéikbe._
1. tündér. Nem kell nékem.
2. tündér. Nekem se.
3. tündér. Énnekem se. _A földre szórják a pénzt._
Tündérek. Ne adjon. Nem kell. Csúnya pénz. Nem kell. _Hátradugják a
kezüket._
1. tündér. Pattogatott tengerit nem hozott, Halál apó?
Halál. Tyű az ántiját, elfelejtettem.
2. tündér. Pedig azt igért a minap.
3. tündér. Az nagyon jó lehet.
Tündérek. Pattogatott tengerit, pattogatott tengerit, pattogatott
tengerit…
Halál. Ejnye, ejnye vén szamár fejem. No majd ha megint eljövök, teszek
a tarisznyámba vagy száz zsákkal.
Tündérek. Jaj de jó, jaj de jó, jaj de jó.
4. tündér _megrázza a tarisznyát_. Zörög még itt valami!
Halál. Az ám, ni, várjatok csak! _Kikotor a tarisznyából egy csomó
karikagyűrűt._ Ehen van ni.
Tündérek _ágaskodnak_. Hol van? Hadd lám! Mi az? Mi az?
1. tündér. C, lyukas pénz.
2. tündér. Karikába semmi.
Halál. Csend, pintyőkéim. Ennek a neve: gyűrű. Karikagyűrű.
2. tündér. Hát ez mire való, Halál apó?
Halál. Mert a halandóknak olyan hitvány szivök van, hogy avval csak
egyet tudnak szeretni. Egy ember egy asszonyt. Ezt a karikagyűrűt osztán
az ember ráhúzza az újjára annak a bizonyosnak, akit elszeret. Evvel
bijjogozza meg, hogy hát ez az a bizonyos akit ő szeret. Különben
elfelejtené.
1. tündér. Jaaaaj…
Halál De ahogy a gyűrűt ráhúzta, attól fogva nem szereti azt a
bizonyost. Olyan furcsa jószág ez a karikagyűrű.
Tündérek _csudálkoznak, nevetgélnek_.
2. tündér. Ezt a sok kis karikát is a kertjében szedte össze, Halál apó?
Halál. Abba, tubicáim, abba.
3. tündér. Ahol a keresztfák nőnek?
Halál _bólint_. Ahol a keresztfák nőnek. No kinek kell ebből a szép
karikagyűrűből? Nesztek, nesztek… _Kinálja a két nyitott markában._
1. tündér. Nem kell nékem!
2. tündér. Nekem se!
3. tündér. Nekem se!
Tündérek. Nem kell, nem kell, nem kell, nem kell.
1. tündér. Mink mind egyformán szeretjük egymást.
2. tündér. Mint virág a virágot.
3. tündér. Mink nem teszünk személyválogatást.
4. tündér. Nem bizony!
Tündérek. Bizony nem, bizony nem, bizony nem… _Mind gyöngéden
ölelkeznek._
Halál. Ó ti áldott szivű tündérek. Gyertek, hadd szeresselek meg.
_Néhány tündért magához ölel, cirógatja a képüket, simogatja a hajukat._
Hát akkor visszavisszük az én földemre ezt a sok sárga karikát, jó?
Megint szétosztogassuk a halandók közt, hadd örüljenek, nem igaz? De
egyet itt tartok a tarisznyába, oszt aki rossz lesz, _Fenyeget az
ujjával._ az ujjára húzzuk a csunya gyűrűt!
Tündérek. Jók leszünk, jók leszünk, jók leszünk.
Halál. Azér! Van-i még valami a tarisznyába?
Tündérek. Jaj, mi van még, mutassa, mutassa, hadd nézzük…
Halál _a keze a tarisznyában_. Hohohó, ezt meg majd itt felejtettem már
a tarisznya fenekén! Itt van la! _Egy királyi koronát húzott ki a
tarisznyából._
Tündérek. Mi ez? Mi ez? Mi ez? Mi ez?
Halál. Ez? Korona. Ko-ro-na. Király fejébe való korona.
1. tündér. A halandóknak is van királyok?
Halál. Van hát, hogyne volna. Nem tudnak azok király nélkül ellenni.
2. tündér. Oszt hány királyok van?
Halál. Hány? Hát egygyel kevesebb. Mert egy király épen máma halt meg.
Annak a fejébe volt ez a korona.
3. tündér. Hát a király is meghal?
Halál. Meg ám, a királynak is csak meg kell halni.
1. tündér. Osztán mégis félnek tőle?
Halál. Jobban mint az öreg istentől.
1. tündér. Halál apó a királynál is nagyobb úr.
Halál. Meghiszem azt! _A koronát egyik tündér kezébe adta, a korona
kézről-kézre jár, nézegetik, emelgetik._
2. tündér. Halál apó a királynak is parancsol?
Halál. Bijon hogy parancsolok! _Büszkén megsodorja a bajuszát._ A király
mikor Halál apót meglátja, leveszi a fejéről az arany koronát, olyan
illedelmesen köszön Halál apónak. Pedig az én fejemben csak ez az ócska
zsíros kalap van ni, akit most ezer esztendeje vettem debreczeni
vásárkor. _Mig ezeket mondja, a pipáját kiveri a tenyerébe és belenyomja
a szájába a bagót._
Tündérek _már gurigáznak a koronával, nagy félkörbe állanak, nevetve
guritják egymás felé._
1. tündér. Mit vett most a szájába Halál apó?
Halál. Én? A bagót.
1. tündér. Micsodát?
Halál. Mondom, a bagót.
1. tündér. Mi az a bagó?
Halál. Az, lelkem, az a legjava a pipának. _Sercent egyet, aztán átteszi
a bagót a másik oldalra._ Egy pofa bagónál nincs jobb a világon.
1. tündér. Adjon egy kicsit, Halál apó.
Halál _kacag_. Mi kell neked, te? Bagó?
1. tündér. Bagó. Adjon.
Halál. Pipás embernek esik az jól, te. Nem vagy te pipás ember, mert te
tündér vagy.
1. tündér _pityeregni kezd_. Bagót adjon, bagózni akarok.
Halál. Na, ne ríjjál már, inkább adok egy kicsit. Megállj no. _Benyúl a
szájába._
Tündérkirályné _megjelenik a kapuban_. Micsoda pityergést hallok az én
portámon? Ki mer ríni szép Tündérországban?
Halál. Adjon isten jónapot, kedves szomszédasszonyom.
Tündérkirályné. Adjon isten kelmednek is, kedves szomszéduram. Hát
kelmed itt ül? Én meg nem is tudtam.
Halál. Itt volnék, kedves szomszédasszony.
Tündérkirályné. Régen nem volt erre mifelénk, kedves szomszéd. Mér
kerüli el a szegény tündérkirályné házatájékát?
Halál. Nem volt érkezésem mostanába, kedves szomszédasszonyom. Sok volt
a dolgom.
Tündérkirályné. Mér volt sok dolga, kedves szomszéd?
Halál. Hát, kedves szomszédasszony, most volt a nagy aratás ideát az én
földemen. Háború volt.
_A tündérek közben már kigurították a koronát, utána szaladtak, a
baloldali kulisszák közt játszadoznak, behallatszik a lármájuk._
Tündérkirályné. Háború? _A kerítésre könyököl a két karjával._
Halál. Háború. Egyik nemzet neki a másik nemzetnek, ölték, gyilkolták
egymást. Oszt ilyenkor terem a pestis, kolera, mindenféle nyavalya. Úgy
hullottak a halandók, mint a kalász. Olyan termésem volt, alig győztem a
takarást.
Tündérkirályné. Mindennap emlegették a kis tündérek Halál apót, hogy hol
marad mostanába? Nagyon megszerették kelmedet az én kis cselédeim.
Halál _boldogan nevet, megsimogatja a mellette szepegő tündér fejét._
Jól is esik a szeretet öreg szívemnek. Csak itt tanálok egy kis
szeretetet… igaz a, el is felejtettem a bagót. Kell-i még a bagó?
1. tündér. Bagót! Bagót! _Tapsol örömében._
Tündérkirályné. Ejnye liliomadta, rozmarinteremtette! Mi kell neked te,
bagó?
Halál. Ne adjunk neki egy kis bagót? Azér ritt a kis ártatlan.
Tündérkirályné. Nem ám, kedves szomszéd, hogy is gondolt olyat? Bagót
adni a kis tündérnek! De még magára is haragszok érte, nagyon éreztem a
minap a száján.
Halál. Már pedig nincs az a virág, akinek szebb szaga lenne. _A kis
tündérhez._ No, ne pityeregj, gyere ide, hadd cirógatlak meg. _Az ölébe
vonja, cirógatja._ Szereted-i az öreg Halál apót?
1. tündér. Szeretem.
Tündérkirályné. A kelmed népe nem szereti kelmedet?
Halál. Bizony, kedves szomszédasszony, nem vagyok nagy szeretetbe az
emberek előtt. Félnek tőlem, ijesztgetik velem egymást, útálnak mint a
bűnöket, gondolni se igen mernek rám. _Simogatja a tündér fejét._ Ide
járok egy kis szeretetért, kell a belső részemnek a jó érzés.
Királyfi _megjelenik a jobb sarokban_. _Leoldott kardjára támaszkodva
jön lassan, rongyosan, hajdonfővel. Megáll, megtörüli a homlokát és
kardjára támaszkodva hallgatja a Halált. Nem látják, hogy ott van._
Halál. Azt hiszik az emberek, kedves szomszédasszony, hogy hát én vagyok
a legnagyobb ellenségök.
Tündérkirályné. Ó a balgák.
Halál. Hát pedig el nem hinnék, hogy igaz jóakarójok vagyok, jó szívvel
vagyok hozzájok, csak jót teszek vélök. Féltik a nyakukat ettől az ócska
szerszámtól _felveszi a kaszát, megrázza_, míg oda nem suhintok. Mikor
osztán lekaszáltam őket, egyszeribe megbékélnek az öreg Halállal,
megcsendesednek, megboldogulnak. Látná csak, kedves szomszédasszony,
hogy felderül a képök, mikor kiterítem őket. Behunyják a szemöket, oszt
elkezdenek mosolyogni, osztán mosolyognak. Se haragszanak, se rínak, se
káromkodnak, se irígykednek, se óhajtanak, se sohajtanak. Mosolyog az
mind, mint a gyermek, mikor angyallal álmodik. Bécsi rongy, szappan,
márciusi hó, rózsavíz, tudósasszony írja-zsírja meg nem tudta úgy
szépíteni az orcájokat, ahogy a kegyetlen öreg Halál. _A tündér
simogatja a kasza nyelét._ Mikor úgy végignéztem őket a terítőn, a
lelkem is örűl, kedves szomszédasszony.
Tündérkirályné. Áldott a maga mestersége, kedves szomszéd.
Halál. Áldott az. Áldott. Ezt hallgassa meg, szomszédasszony. Üldögélek
a minap az árok partján, fenem a kaszámat, mert igen kicsorbult volt az
éle most aratáskor. Lenézek az árok fenekére, hát ott fekszik egy vén
koldus csavargó. Szennyes-rongyos inge-gatyája, dülled kifelé a szeme az
éhségtől, sáros a szakálla, sebes a lábai, ott hever maga mocskába,
ellepte a testét a nyű.
Tündérkirályné. Ó be rettentő.
Halál. Felkaptam éles kaszámat, egyet suhintok, elszólítottam az
árnyékvilágból. Megmosták, tiszta gyolcsba takarták, meghúzták a
harangot, zöld domb alá tették. _Nevetgél_. Mosolygott az öreg koldus,
azt hitte ő volt a király.
_A kis tündér fölveszi a kaszát, lábujjhegyen bemegy vele a kiskapun._
Tündérkirályné _a szeméhez emeli a kötényét_. Ó de jó lelke is van
magának, kedves szomszéd.
Halál. Csak az a kár, hogy kevesen tudják. Ni, szomszédasszony, igaz is.
Hát a kis királyfi merre van? Nem láttam a tündérek közt máma. Tán a
gyöngyvirág mezőbe hengergőzik odabenn?
Tündérkirályné. Jaj, kedves jó szomszéd, hát nem hallotta? Elment a kis
királyfi, egy esztendő egy nap előtt.
Halál. Elment?
Tündérkirályné. El. Hazakéredzkedett, azt mondta, már ő csak látni
szeretné apját-anyját, kis testvérit, hogy vannak, mit csinálnak.
Halál. Hejnye, hejnye.
Tündérkirályné. Nagy mehetnékje jött, nem birtam szándékáról leverni.
Hát mondok: erigy fiacskám, csak igyekezz osztán vissza. Egy esztendeje,
egy napja, azóta se láttuk. Úgy számítok, kedves szomszéd, hogy éppen
máma kell a kis királyfinak megjönni.
Halál. Hejnye, hejnye. Hejnye. _Nagyon csóválja a fejét._ No de megyek
is már dolgomra, eleget ültem, kedves szomszédasszony, _Feláll._
Tündérkirályné. Hová siet, kedves szomszéd.
Halál. Sietek, kedves szomszédasszony, mert mindjárt rám esteledik,
estére meg vár a gazda. El kell számolni a nyájjal. No minden jókat, jó
egészséget kivánok. _Indul._
Tündérkirályné. Isten áldja meg, kedves szomszéd.
Királyfi _előtipeg a kardra támaszkodva_. Halál… Várj Halál. Itt vagyok.
Halál _megfordul_. Ki az?
Tündérkirályné _összecsapja a kezét_. Királyfi! Nini, a királyfi! Hát
itt vagy? Visszajöttél Tündérországba?
1. tündér. Királyfi! Szerbusz királyfi! _A nyakába ugrik, aztán kifelé
szalad_ Tündérek! Tündérek! Itt a királyfi!
Királyfi. Én visszajöttem, felséges királyné, de nem Tündérországba.
Jöttem, jöttem, egész úton visszafelé a Halált kerestem, itt
megtaláltam. _A Halálhoz._ Öreg Halál, itt vagyok, kezedbe adom
életemet.
Tündérkirályné. Hallga csak! _Összecsapja a kezét._
Halál. Micsinál? Énhozzám igyekeztél, kezembe adod életedet. Hallja-i
ezt, kedves szomszédasszony?
Tündérkirályné. Hallom, hallom, csak higyjek-e fülemnek?
Királyfi. Felséges királyné, minek eresztettél vissza engemet a földre?
Tündérkirályné. Mondtam, ne menj, királyfi!
Királyfi. Minek eresztettél vissza, felséges királyné…
Tündérkirályné. Hát mi a bajod, kis királyfi?
Királyfi. Ó el nem tudom én azt mondani, felséges Tündérkirályné.
Visszamentem a világra, de meg nem találtam az én világomat.
Tündérkirályné. Meglelted felséges urad-atyád országát?
Királyfi. Megleltem felséges uramatyám országát, de ott más népet
találtam.
Tündérkirályné. Megmondtad, hogy te vagy a királyfi?
Királyfi. El nem hitte senki. Szavam is alig értették, beszédemet
kinevették.
Tündérkirályné. Eljutottál a királyi házba?
Királyfi. Tündöklő palota állott a helyén, de más palota, nem akit én
elhagytam.
Tündérkirályné. Benyitottál a palotába, királyfi?
Királyfi. Büszke darabontok útamat állották, be nem eresztettek.
Tündérkirályné. Kérdezted apádat, kérdezted anyádat?