deleltem, napsugárral kergetőztem, szerelemmel forogtam, csókkal
bujkáltam. Jobb álmodni, mint élni. Ó ha álmomban élhetnék. _Felül,
körülnéz._ Hasad a hajnal, felkél a nap, hajlik az erdő, zöldül a mező,
csácsognak a sárga lábú madárkák. Nini milyen kék az ég, milyen fehér a
felhő, milyen magos a fa, milyen egyforma a levél… milyen sokféle a fű,
milyen cifra a virág, hogy gyöngyellik a harmat. Miért zöld a lomb? Ha a
lomb kék volna, az ég meg zöld volna, a mező meg piros… Most nyár van,
mert süt a nap… mi lenne, ha eleredne a hó az égből? De nem a fehér hó,
hanem kék hó, vagy rózsa hó, vagy arany hó hullana… Arany tél a zöld
mezőben… Milyen furcsa a világ… _Ölébe veszi a tarisznyáját, egy
pogácsát vesz ki belőle, eszik egy harapást._ Milyen szép a nyár. Milyen
jó a zöld halomra dűlni. _Megsimogatja a sírdombot, hátranéz, felugrik._
Sírhalom! Sírhalom! A Halál zsámolyára tettem a fejemet… jaj tovább,
tovább… _Jobbra indul, de az erdőből halló hangra megáll._
Vak koldus _kijön az erdőből, rongyos ekhós talyigán, átmegy a
színpadon, madzaggyeplő a kezében, rossz gebe sántikál a talyiga előtt._
Tengeritöréskor lesz egy esztendeje,
Hogy egy falás kenyér nincs a tarisznyámba
Királyfi. Vak koldus. Nem látja a zöld mezőt. _Tarisznyájából aranyakat
markol ki, beléhajítja a talyigába._
Vak koldus _tovább kántál_
Adjatok, adjatok amit isten adott,
Megsegít az isten, tik is megvakúltok.
_Az utolsó sor már kívülről hallik._
Lerongyolt cifra nőszemély _zokogása már az erdőből hangzik, kezét a
szemére tapasztva megy át lassan a színpadon, énekel._
Mikor engem szűltél,
Szűltél volna követ.
Mikor takargattál
Gyenge gyolcs ruhába,
Takargattál volna
A tüzes parázsba. _Zokogva eltűnik._
Királyfi _utána fordul_. Kiféle vagy? Mi bajod?
Három árva _sírva jön az erdőből_. _Három egyforma kis leány, rongyosak,
hajuk teli van szalmával, mezitláb vannak. Egymást kézen fogják._
Királyfi _feláll, elébök megy_.
Hová mégy te három árva?
_A három árva megáll._
Három árva _egyszerre_. Hosszú útra, szolgálatra.
Királyfi _felágaskodik, egy fáról három gyenge hajtást tör le, kiosztja
a három árva között._
Ne menj el te három árva
Hosszú útra, szolgálatra,
Adok néktek három vesszőt,
Verjétek meg a temetőt.
Három árva _elveszik a három vesszőt, odafutnak a kis dombhoz, egyszerre
letérdelnek, egyszerre verik a dombot a vesszőkkel, s egyszerre mondják_
Kelj fel, kelj fel édes anyánk.
Elszakadt már ingünk, ruhánk.
Anya hangja _mintha a domb alól jönne:_
Nem kelhetek három árva,
Koporsóba vagyok zárva.
Három árva _elzokogják magokat_.
Anya hangja:
Vagyon néktek mostohátok,
Aki gondot visel rátok.
Három árva _egyszerre, karban:_
Mikor fésüli a hajunk,
Sarkunkon foly piros vérünk,
Mikor kenyért ád a kézbe,
Hét ördög űl a szemébe.
Anya hangja _felsír a domb alól_.
Három árva _nagy sírással-rívással állanak_ _fel, kézenfogva indulnak
kifelé a színpadról, jobbra._
Királyfi. Megálljatok három árva, van még három hamuba sült pogácsám a
szeredásomban. _Előszedi, kiosztja köztük. Nesze, nesze, nesze._
_Három árva szepegő sírással megy ki a színpadról._
Százéves ember _rettenetesen meggörnyedve, fejsze a kezében, fejét
jobbra-balra lógatva jön elő az erdőből._
Királyfi. Jónapot adjon isten öregapám.
Százéves ember. Adjon isten neked is fiam. Jól tetted hogy öregapádnak
szólítottál, mert éppen ma töltöttem be a száz esztendőt.
Királyfi. Mit keres kend öregapám, hogy mindig csak a földet nézi?
Százéves ember. A sírt keresem fiam. _Eltünik._
Öreg anyó _szinte a földig görbülve, nyögve tipeg elő az erdőből, kis
bottal a kezében. Rőzsecsomót cipel a hátán._ Jaj istenem. Jaj de nehéz.
Jaj istenem. _Leteszi a rőzsecsomót._ Gyere már Halál… _a szájára
ütöget_ ó atyám, majd mit mondtam megint! _Körülnéz._ Szép legényke, nem
láttad erre az öreg Halált?
Királyfi _összerezzen_. A Halált? Hol?
Öreg anyó. Hát a minap is hogy elfáradtam ebben a nagy erdőben, egy
nagyot suhajtottam, gyere Halál, mondok, szabadíts meg Halál. Hát abba a
szempillantásba ott terem az öreg Halál, feladja a rőzsét a hátamra,
oszt azt mondja, híttál, itt vagyok, azt mondja, hát mikor vigyelek el?
Megijedtem én, osztán mondom, gyere holnap Halál. Jön osztán másnap az
öreg Halál az ablakom alá, _nevet_ de én akkorra kiírtam krétával a
házajtóra, hogy: holnap! Látja a Halál, elballag, azóta mindennap arra
jön, de mindennap csak azt látja: holnap, holnap. Így csalom osztán
őkelmét egyik napról a másikra, de _sohajt_ hej, csak letörülöm már a
holnapot az ajtóról, nem birják már öreg csontjaim. Add fel már, az
isten áldjon meg, ezt a rőzsét a hátamra.
Királyfi _feladja az öreg anyó hátára a rőzsét._
Öreg anyó _elindul nagyokat nyögve_. Adjon isten minden jót, diófábúl
koporsót. _Eltünik._
_Szél süvölt hirtelen._
Királyfi _összeborzad_. Jaj de hideg lett egyszerre!
Garabonciás diák _előviharzik az erdőből_. _Nagy fekete kucsma a
fejében, szél fujja százgalléros köpenyegét. Nagy bőrtarisznya csüng a
válláról._
Királyfi _ijedten_. Hát te ki vagy?
Garabonciás diák. Én vagyok a garabonciás diák.
Királyfi. Hová mégy erre garabonciás diák?
Garabonciás diák. Csak ide a szomszéd határba.
Királyfi. Mit viszel a fekete szeredásba?
Garabonciás diák. Szelet, jégesőt, kórságot küld a gazdám, az öreg Halál
a föld népének. _Eltűnik, utána is nagyot süvít a szél._
_Az erdőből csengő, remegő sikoltások és vad hörgések hallatszanak._
Óriási ragyogó pillangó _ingadozó szárnyalással átrepül a színpadon._
Jaj segítsetek! Jaj meg akar fogni! Gyilkos, haramia! Segítsetek jó
lelkek! Jaj!
_A pillangó után óriási fekete pók száll befelé, s lábait nyujtogatja
utánna._
Királyfi _mihelyt a pók megjelent, azonnal odarohan és kirántja a
kardját._ Megállj te kegyetlen nagy pók, mit bántod azt az ártatlan
pillangót! _A pók felé sújt, a pók visszahuzódik az erdőbe, a királyfi
kergeti egy kicsit, a pók eltünik._
Királyfi _kacagva dugja vissza a kardot a hüvelybe._
Pillangó _aki már félig kinn volt a szinpadról, erre visszafordul, hát
egy ragyogó kis princ lett belőle. Pillangószín ruhája van, két
pillangószárny a hátán._
Királyfi _ámulattal csapja össze a kezét_.
Pillangó. Ne csudálkozz, vitéz halandó, tudd meg, hogy én vagyok
pillangók fejedelme. Megmentettél hatalmas ellenségem keze közül,
jótettedért megjutalmazlak. Kívánj akármit, minden kívánságod
teljesítem.
Királyfi _nem tud hova lenni_. Igazán?
Pillangó. Igazán hát. Csak mondd meg szaporán, mi a kívánságod.
Királyfi. Megmondjam… _hátranéz, mintha félne_ halld meg tehát pillangók
jóságos fejedelme. Kerget engem az öreg Halál, sarkamban van, merre
járok, széles e világon. Az elől bújdokolok-bújkálok, én szegény halandó
királyfi, keresem az örök élet szép országát, ahol a Halálnak hatalma
nincsen…
Pillangó _kegyes kézmozdulattal_. Elég. Te jó királyfi, te
Tündérországba szeretnél elmenni.
Királyfi. Tündérországba…
Pillangó. Ennél pedig semmise könnyebb. _Benyul a keblébe._ Itt ez a kis
arany fütyölő, fújj bele háromszor, hipp-hopp ott vagy Tündérország
kiskapujába. _Odaadja az arany fütyölőt a királyfinak._
Királyfi. Ó… _meg akarja a pillangófejedelem kezét csókolni._
Pillangó _hátradugja a két kezét_. Ne bántsd királyfi, nem vagyok én
pap.
Királyfi. Ó pillangók gyönyörű fejedelme, hogy köszönjem meg jóságodat?
Pillangó _ijedten az erdő felé mutat_. Csak ne köszöngess most,
királyfi, ha igyekezz, ahol ni, jön is már az öreg Halál. Fújj belé a
fütyölőbe, egy-kettő!
Királyfi _ijedten balra néz, a jobb sarokba szalad._ Jaj! _Belefúj a
fütyölőbe, egy kicsit felemelkedik._
Halál _megjelenik az erdő szélén, meghallotta a fütyölőt, a királyfi
felé lohol, rázza a kaszát._ Megállj te! Várjál te! Nini!
Pillangó _belebben az erdőbe_. Ne félj királyfi! Repűlj!
Királyfi _másodszor is belefú a fütyölőbe_. _Még feljebb emelkedett,
mire a Halál odaért hozzá._
Halál. Hova mégy te, gyere le te… _meg akarja kapni a lábát._
Pillangó _kívülről_. Repűlj királyfi, repűlj…
Királyfi _harmadszor is belefútt a fütyölőbe, eltűnt_. Tündérország…
Pillangó _messziről hallik édes kacagása_.
Halál _felfelé suhint a kaszával, ugrándozik, kapkod utána._ Püff neki,
elrepűlt Tündérországba. Na öreg Halál, most osztán utána! Usgyé!
_Lehúzza a kalapját a fejébe s felemelt kaszával lohol kifelé._
_A függöny összemegy._
HETEDIK KÉP.
_Tündérország kiskapuja. Leveles-virágos, aranyos-gyémántos oszlopos
rács végig a szinpad hosszába, a kerítés közepén az ékes kapu, olyan
virágokkal, díszszel, amilyeneket ládára, szűrre, bekecsre szoktak
rajzolni. A kerítés előtt keskeny fehér gyalogút, ez választja el
Tündérországot a mi földünktől. A mesgyén innen egy csík zöld mező, a
mező bal sarkában egy lefektetett vastag faderék, mint a faluban a házak
előtt. A kerítésen belül egy sor földöntúli lombozatú fa, az ágakon
meseszín nagy madarak ülnek, egy-egy cifrát füttyentenek. Egy pár madár
folyton jobbra-balra szálldogál. A fák lombja felett szelíd kék ég,
fehér selyem felhők rajta. A kerítés mögül lassú, édes gyerekéneket
hallani és aranycsengettyűk folytonos gyenge csilingelése hallatszik._
Királyfi _a szinpad jobb sarkában terem, mintha csak most szállott volna
le a levegőből. Megdörzsöli a szemét, tapsolni, kacagni kezd s
ugrándozik örömében._ Itt vagyok! Megjöttem! Tündérország kis kapuja!
_Odafut, felágaskodik a kerítéshez, bekiált._ Tündérek! Itt vagyok!
Megjöttem! Tündérek!
_A kapu megnyilik, egy tündérkisasszonyka dugja ki a fejét rajta.
Gyönyörű magyar ruhában van, arany pántlikán kis fejér bárányt vezet. A
báránynak arany csengettyű csüng a nyakában, a hátán meg két apró fehér
szárnya van._
Tündér _meglepetésében elereszti a bárány pántlikáját,_ Jaj! Egy ember!
Visszaszalad sivalkodva. Jaj királyné, felséges királyné!
Királyfi _a kezébe veszi a bárány pántlikáját, lehajlik, simogatni kezdi
a bárányt._ Jaj de szép kis bárány… tündérbárány… angyalbárány… bari,
barikám.
Tündérkirályné _megjelenik a kis kapuban, ünnepélyes magyar rokolya,
mente van rajta, a fején káprázatos párta. Háta mögé_ _kíváncsi tündérek
gyűlnek. A tündérkirályné összecsapja a kezét, csak nézi a királyfit,
hogy simogatja a bárányt. Mosolyog, lehajlik, megsimogatja a királyfi
haját._
Királyfi _felugrik, elereszti a bárányt pántlikáját, azután rögtön
letérgyepel és összeteszi a két kezét._ Ó tündérek királynéja…
Tündérkirályné. Hát te halálfia, hát te hol jársz erre, amerre a madár
se jár?
Királyfi. Akár jár erre a madár, akár se, én már csak itt volnék,
tündérek felséges királynéja.
Tündérkirályné. Hát osztán kicsoda-micsoda vagy, mi fán termettél te
halál fia, mit keresel Tündérország kiskapujába?
Királyfi. Én vagyok, én vagyok, bús királyfi vagyok. Halál országából
Tündérországba kivánkoztam. Mentem, mendegéltem, bolyongván-bolyongtam,
míg a pillangók jóságos fejedelme nem segített rajtam.
Tündérkirályné. A komám uram?!
_A tündérek ezalatt egymásután felkapaszkodtak_ _a kerítésre, két
kezecskéjükkel a rácsba fogóznak, a kerítés felett csak a fejük látszik.
Izgatottan nézik a királyfit, sugdolóznak, nevetgélnek, forgatják a
fejüket._
Királyfi. Pillangók fejedelme mutatta meg útam, arany fütyölőt adott,
_előveszi megmutatni_ abba belefúttam, szállottam, szállottam, idáig meg
se állottam. Ó tündérek hatalmas királynéja… _ríva fakad._
Tündérek _sajnálják_. Szegény királyfi… szegény királyfi… szegény
királyfi.
Tündérkirályné. Mért rísz, kis királyfi?
Királyfi. Ó tündérek királynéja… nem tudom én magam se. Oly szomorú volt
vándorlásom, olyan jó, hogy ideértem. Ó tündérek hatalmas királynéja,
eressz be engemet gyönyörű országodba…
Tündérek. Eresszük be! Eresszük be! Eresszük be!
Tündérkirályné _kitárja a kiskaput_. Gyere be királyfi!
Tündérek _ugrálnak, nevetnek örömükben_.
Királyfi _felugrik, egyik lábával túllép a mesgyén, a királyné nyujtja
neki a kezét._
Halál _nagy loholva ott terem, elkapja a királyfi kezét._ Megvagy
juhocskám, megvagy! De megszalasztottál hallod!
Királyfi. Jaj, a Halál!
Tündérkirályné _megkapja a királyfi másik kezét._
Tündérek _ijedten felsikoltanak s lebújnak a rács mögött._
Tündérkirályné. Gyere, kis királyfi!
Halál _kifelé rántja a királyfit_. Hogyisne menne már! Eressze csak el
szomszédasszony a kezét! Az enyém ez a királyfi. Elrepült, utána
inaltam, megfogtam, visszakísérem. Eressze el szomszédasszony, hadd
számolok véle!
Tündérkirályné _befelé rántja_. Már inkább csak maga eressze el
szomszéd, hallja, mert én már befogadtam Tündérországba.
Halál _kifelé rántja_. Én meg nem adom.
Tündérek _egyenkint emelik fel megint a fejöket._
Királyné _befelé rántja_. Az enyém ez a királyfi!
Halál _kifelé rántja_. De bíz az enyém, jobb ha elereszti már!
Királyné _befelé rántja_. Én el nem eresztem, mert jussom van hozzá!
Halál _kifelé rántja_. Nincs hozzá jussa a szomszédasszonynak!
Királyné _befelé rántja_. Jussom van hozzá, mert már rálépett
Tündérország földjére. Tudja, hogy csak eddig a gyalogútig van a Halál
Országa.
Halál _kifelé rántja_. Igen ám, de csak az egyik lábával lépett volt rá
Tündérország földjére, a másik lábával még a halálföldön áll. Nézze meg
csak, kedves szomszédasszony.
Tündérkirályné. Hát osztán? Ketté csak nem vághatjuk?
Halál. Már mért ne vághatnánk, éppen hogy kettévághatjuk. Én magam
hasítom ketté mingyárt, fele az enyim, fele a magáé. Eb aki bánja, kutya
aki szánja.
Tündérkirályné. Nékem fél királyfi nem kell, énnekem egész királyfi
kell.
Halál. Abból pedig nem eszik, kedves szomszédasszony.
1. tündér _hosszú pávatollal megbirizgálja a Halál nyakát._
Halál. Csiba te!
2. tündér _a Halál fejébe vág egy arany kavicsot._
Halál. No! Majd mingyár közibetek vágok!
3. tündér _orrot mutat neki_.
Tündérkirályné _befelé rántja a királyfit_. Eressze el a kezét, menjen
dolgára, semmi helye magának az én portámon.
Halál _kifelé rántja_. Én a királyfit oda nem adom, nékem minden
juhocskámmal el kell számolni estére.
Tündérek _orrot mutogatnak, a nyelvüket dugdossák rá._
1. tündér. Meeee… Meeee…
2. tündér. Csúnya Halál… csúnya, csúnya!
3. tündér. Nem félünk mink magától, nem félünk!
Tündérkirályné. Én pedig ezt a kis királyfit cselédemnek fogadom.
_Megint ide-oda ráncigálják a királyfit._
Halál _az öklét rázza a tündérek felé_. Megálljatok csak ebadta, majd
móresre tanítalak!
Tündérek. Megállunk! Megállunk! Nem félünk! Nem félünk! _Tovább
csúfolódnak vele._
Tündérkirályné. Csak ne fenyegesse az én kis cselédeimet! Semmi köze
magának azokhoz.
Halál. Akkor mondja meg a pulyáknak, szomszédasszony, hogy hát ne
ingerkedjenek az öreg Halállal.
Tündérkirályné. Eressze el kelmed ezt a kis halandót, akkor oszt
békesség van köztünk.
Halál. Ejnye már, hányszor mondjam már, hogy nem eresztem. Nem szabad az
úristen nyáját megdézsmálni. Oszt punktum.
Tündérkirályné. Ezt az egyetlenegy kis hitványat se adhatja nékem? Hej,
rossz ember kend, szomszéd. _Megfenyegeti az ujjával._
Halál. Nem vagyok én rossz ember.
Tündérkirályné. De bizony rossz ember maga Halál szomszéd.
Halál. No már higyje meg, kedves szomszédasszony, hogy rossz ember nem
vagyok. Odaadnám ha lehetne, mért ne adnám, mikor ilyen gyönyörű
fehérszemély kéri, mint a kedves szomszédasszony. Higyje meg, édes
szomszédasszony.
Tündérkirályné. Ugyan nagy baj is lenne, ha ezt az egy lelket
elszakasztanánk a nyájból. Marad még ott elegendő. Nézze már az
ártatlant, hogy fél magától, hogy szeretne már a kapun belül lenni.
_Megsimogatja a királyfi fejét._
Halál _megbarackolja a királyfit_. Ejnye ebadta! Ejnye, hát mit
csináljunk szomszédasszony?
Tündérkirályné. Egygyel több vagy kevesebb, meg se látszik. Oda se neki!
Halál _vakargatja a nyakát, sóhajt, csóválja a fejét, felpislog az
égre._
Tündérkirályné. Hát így öreg estig itt cigánykodhatunk, mert én el nem
eresztem a királyfit.
Halál. Ni. Egyet mondok, szomszédasszony, kettő lesz belőle. Magyarok
vagyunk, ne bántsuk egymást, kedves szomszédasszony.
Tündérkirályné. Nagy igaza van, kedves szomszéduram.
Halál. Hát úgy elkivánja ezt a juhocskámat, kedves szomszédasszony?
Tündérkirályné. Sose kellett egy se, sohase is kell több, de ezt az
egyet nagyon megóhajtottam, ezt az egyet adja ide, Halál szomszéd.
Halál. Na, nem bánom, odaadom…
Tündérek _felzendülnek, tapsolnak, ugrándoznak_.
Tündérkirályné. Ó kedves szomszéd…
Halál. Ni, lassabban csak. Odaadom, de nem ingyen. Egy csók az ára,
szomszédasszony, arról a szép piros szájáról.
Tündérkirályné. Az én számról?
Halál. Arról hát, csakis arról, kedves szomszédasszony, a tulajdon édes
szájáról.
Tündérkirályné. Ó, menjen már, szomszéd… ilyen öreg ember…
Halál. Öreg ember nem vén ember.
Tündérkirályné. Osztán tudja, hogy Tündérország királynéja senki fiával
nem csókolózik.
Halál. Hát azt is tudhatja, szomszédasszony, hogy magam se vagyok csókos
természet. Hanem a szomszédasszony szép szájára nagy gusztusom volna.
Egy csók az ára, mondom.
Tündérek _nevetgélnek_.
Tündérkirályné. Jaj de hamis ember. _Megfenyegeti az ujjával._ Hanem
senkinek meg ne mondja, szomszéd.
Halál. Nem szokásom, kedves szomszédasszony.
Tündérkirályné _hátrafordul_. Hunyjátok be a szemeteket, kis cselédeim.
Tündérek _elfödik két kezecskéjökkel a szemüket_.
Halál _széttörüli a bajuszát_. Félre bajusz csókot kapsz. Jöjjön, lelkem
szomszédasszony.
_Átöleli a tündérkirálynét, nagyot cuppant a szájára._
Tündérek _szétterjesztik az ujjaikat, úgy leskelődnek._
Halál. Ajnye de jó volt, eszem a száját. No még egyet. _Megint cuppant
egy nagyot._ Most jövök rá az ízére, még egyet no, három a magyar
igazság. _Harmadszor is cuppant._
Tündérek _huncutul vihognak, tapsolnak_.
Tündérkirályné. Jaj de szégyellem magamat. _Egy kezével eltakarja az
arcát._
Halál _megtörüli a száját_. No, te királyfi, szabad vagy, elmehetsz.
_Elereszti a kezét, utána fenyeget._ Többet a szemem elé ne kerülj.
Tündérek. Éljen! Éljen! Éljen!
Királyfi _a kerítéshez szalad, felágaskodik_. Tik vagytok a tündérek?
1. tündér. Mink vagyunk a tündérek.
Királyfi. Szerbusztok!
Tündérek. Szerbusz! Szerbusz! Szerbusz! _A kerítésen át sorba kezet
adnak a királyfinak._
Halál. Hanem ha ezt a vásárt az úristen megtudja, rögtön elcsap a
hivatalból.
Tündérkirályné. Mink el nem pletykáljuk.
Halál. No no, nem tom mi lesz. _Felpislog az égre._
Tündérkirályné _hátrafordul_. Tisztáljátok meg a szegény királyfit,
osztán vigyétek be a kis kapun.
Két tündér _kiszalad a kapun, két pávatollal, azzal lekefélik a
királyfit, kézenfogják és beviszik az ujjongó tündérek közé, mind
eltünnek. Távolodó kacagás, dal hallatszik._
Halál. Hát kedves szomszédasszony, minden jókat kivánok.
Tündérkirályné. Isten áldja meg, kedves szomszéd. _Paroláznak, a Halál
indul, a tündérkirályné bemegy a kerítés mögé, beteszi a kaput. A
kerítésre támaszkodik, s utána szól a Halálnak:_ Osztán kedves
szomszéduram…
Halál _megáll_.
Tündérkirályné. Ha erre jár, hát csak kiáltson be Tündérországba…
_A függöny összemegy._
NYOLCADIK KÉP.
_Tündérország kertje. Gyöngyvirágból van a földje. Kétoldalt és a
háttérben fák, a fákon ágak helyett liliom meg tulipánt. A levegőben
csudaszép madarak tűnnek jobbra-balra, hosszú cifra füttyökkel. A
gyöngyvirágmező közepén ül a tündérkirályné ékes arany trónon. Egy
tündérleányka hajlik az ölébe, a tündérkirályné annak a haját fonja.
Hátrább két kis tündérfiú arany kaszával kaszál a mezőben. Elől a trón
előtt arany kötélen hinta csüng az égből, a királyfi ül rajta, két
tündér hintáztatja. A királyné lába előtt két arany zsámolyon két
tündérfiú ül, az öleikben kis arany cimbalom, arany verőkkel verik. A
mezőn előre-hátra báránykákat legeltetnek a tündérek, fiúk, lányok
vegyest, futkosnak, hemperegnek, cicáznak velük. A trón előtt félkörben
ül valami tizenkét tündér énekelve. Az ég közepén három-négy_ _fehér
fényes, fodor bárányformájú felhő, a felhőkre mosolygó kis angyalok
könyökölnek. Odébb rózsafelhők meg violafelhők szép füzérekben. A
tündéri énekkar a trón előtt cimbalom-kisérettel énekel, a bárányok
arany csengői is hallatszanak közbe. Ének közben a tündérek jobbra-balra
hintálják derekukat._
1. tündér.
Keljünk, énekeljünk
Tündérek, jó tündérek,
Mind:
Keljünk, énekeljünk,
Zengjen gyenge mejjünk,
Örömöt lehelljünk,
Öröm ez az élet
Tündérek.
1. tündér _megcsókolja a 2. tündért_. Add tovább.
2. tündér _a szomszédjához hajlik a csókkal_. Add tovább. _A csók így
végigmegyen a földön ülő tündérek közt._
2. tündér:
Hajnalban kacajjal,
Tündérek, jó tündérek.
Mind:
Hajnalba kacajjal,
Délbe boldog jajjal,
Este szép sohajjal
Szunnyadozni térnek
Tündérek.
_Megint sorba csókolják egymást, de visszafelé._
3. tündér.
Alma, körte gyönge,
Tündérek, jó tündérek,
Mind:
Alma, körte gyönge,
Lágy szeder göröngye,
Szedett szőllő gyöngye
Jó nekünk kenyérnek
Tündérek.
_Megint sorba cseng a csók, elülről._
4. tündér:
Gyöngyláncot akaszszunk,
Tündérek, jó tündérek.
Mind:
Gyöngyláncot akaszszunk,
Harmatot fakaszszunk,
Illatot szakaszszunk,
A virágok kérnek,
Tündérek. _Ujra sorba jár a csók._
5. tündér:
Címbalom a hanggal,
Tündérek, jó tündérek,
Mind:
Cimbalom a hanggal,
Színe az aranynyal,
Szárnyával az angyal
Ha összevesznének…
Tündérek
_Csókolóznak és elkezdenek nevetni. Felnéznek az angyalokhoz, az
angyalok tapsolnak és ők is elnevetik magukat. Egy felhő még üres volt,
afölött is megjelent egy angyal, lekönyököl. Orra és szájaszéle csupa
fehér._
1. angyal. Nini angyalok. _Rámutat az uj angyalra._
Angyalok _odanéznek kacagnak_.
4. angyal. Mit nevettek rajtam? _elpityeredik._
1. angyal. Orrod-szád csupa tejfel.
4. angyal. Megkergettem a tejúton a fiastyúkot, oszt elestem, attól
lettem tejfeles. _Letöröli a tejfelt az arcáról, megszopja utána az
ujját._
Angyalok, tündérek _nagy nevetésben törnek ki. Cimbalom, csengő,
madárfütty és kacaj, valami végtelen édes muzsikával töltik be a
szinpadot._
1. kaszás tündér _felkiált az angyalokhoz_. Hé angyalok! Égi testvérek!
1. angyal. Mi kell jó tündér, földi testvérünk?
1. kaszás tündér. Küldjetek egy kis esőt erre a mezőre.
Angyalok. Szívesen, szívesen, szívesen. _Az ölükből két marokkal ragyogó
gyöngyöt szórnak le a mezőre._
Tündérek _felugrálnak, futkároznak boldog sivalkodással a gyöngyesőben,
a tündérleányok a szoknyácskájukat a nyakukba kerítik, így szaladnak
körbe. A bárányokat is körbe futtatják. Énekelnek._
Gyöngy, gyöngy, gyöngyeső,
Nő, nő a mező,
Bárány-legelő,
Gyöngyeső, gyöngyeső.
_Eső után a gyöngyvirág szemlátomást nő, a tündérek lehajtják
szoknyácskáikat, a két kaszás tündér vigan tovább kaszál._
1. tündér. Milyen nap van máma, tündérek?
2. tündér. Pünkösd.
3. tündér. Tegnap volt húsvét.
4. tündér. Holnap karácsony.
Tündérek. Karácsony! karácsony! karácsony!
1. tündér _felnéz a felhőkre_. Van-e már holnapra hó, angyalok?
Angyalok. Van, van, van.
1. tündér. Adjatok kóstolóba.
Tündérek. Adjatok! Adjatok! Adjatok!
1. angyal. Milyen hó kell, ezüsthó vagy aranyhó?
1. tündér. Aranyhó!
Tündérek. Arany hó, arany hó, arany hó, arany hó.
1. angyal. Szórjunk le egy kis arany havat angyalok!
Angyalok _a felhők mögül egy-egy fehér párnacihát vesznek elő,
széjjeltépik, sűrű_ _arany hó hull lefelé. A tündérek feltartják a két
karjukat, boldogan forognak, énekelnek._
Hó, hó, arany hó,
Ó, ó, olyan jó,
Télből kóstoló,
Arany hó, arany hó.
_Az angyalok kacagva rázzák a párnacihákat, az arany hó mindig sűrűbben
hull, a tündérek le-lehajolnak, felmarkolják a havat, hajigálni kezdik
vele egymást nevetve és sikoltozva. A két kaszás eldobja a kaszáját, a
két cimbalmos otthagyja a cimbalmot, a tündérkirályné öléből felugrik a
tündérleány, a királyfit hintáló két tündér is otthagyja a hintát, mind
elvegyül a többi közé, szaladgálva, bujkálva, visongatva, vigan szórják
egymásra az aranyhavat. A tündérkirályné lekönyököl a trón karjára,
boldog mosolylyal nézi cselédjeit. Hátul az égen halovány és mindig
ragyogóbb bűvös szivárvány jelenik meg, a havazás csendesedik, a zaj
megszelidül. A hinta áll, a királyfi némán ül rajta._
1. angyal. Tündérek! Tündérek! _Egy_ _kis csend lesz._ Tündérek, földi
testvérek, nézzétek már a királyfi nem játszik. Hijjátok játszani!
Tündérkirályné. Mért nem játszol máma királyfi?
Tündérek _odaszaladnak a királyfihoz_. Mért nem játszol? Gyere játszani!
Mért nem játszol? Gyere királyfi! Gyere játszani!
Királyfi _némán csóválja a fejét_.
Tündérkirályné. Eredj játszani királyfi!
1. tündér. Húzzátok le!
Tündérek. Húzzuk le, húzzuk le, húzzad, húzzad, húzzad. _Kacagva
lehúzzák a hintáról, elkezdik hóval hajigálni, a királyfi némán áll a
tündérek közt._
Tündérkirályné. Mi lelt téged királyfi? Mért nem játszol?
Tündérek. Mi lelt királyfi? Mi lelt királyfi? Mi lelt királyfi?
Királyfi. Nincs kedvem tündérek.
Tündérkirályné. Jaj! Mit mondtál királyfi? _Összecsapja a kezét._