– Hiszen itt nincs semmi!
– Na, ja, – nevetett huncutul a fiatal zászlós keskeny ajkaival a kis
pelyhedző szőke bajsza alatt. – Hiszen ha volna mit főzni, akkor én
magam is megfőzném…
A leány összehúzta a szemét s az ajtó felé nézett. Ott állott Bihonec
háttal. Az ajtóra akasztotta a zászlós úr kabátját s azt pucolta nagy
hévvel. Előtte állott a fiatal tiszt s mosolyogva és szürke szemeivel
olyan gyerekesen, olyan szép szeliden pislogott rá.
– Akkor én megyek haza.
– No ne menjen még… Nézze, üljön le egy kicsit… bent a szobában…
Istenem, úgy össze vagyok törve, olyan régen nem beszéltem hölgyekkel…
Csak a hangját engedje hogy halljam… Csak a nevét mondja meg…
A leány kutatva nézett a szemébe.
– Mért akarja a nevemet?
– Nem akarom elfelejteni… Ez a mai éjszaka olyan furcsa… Ezt a mai
éjszakát nem akarom elfelejteni… Na üljön le egy kicsit és beszéljen a
vőlegényéről.
– Honnan gondolja, hogy vőlegényem van?
– No hallja… nekem is van menyasszonyom…