– Öt garast.
– Csak ennyit? De ettél, úgy-e?
– I – i – igen.
– Várj csak, majd kikapsz ezért! Öt garas ily népes vendégfogadóból!
Lódulj előre.
E sajátszerű jelenet megfejtése röviden ím ez. Budapesten sok árva
gyermek marad el, kiknek szüléi darab ideig fizetik ugyan a kialkudott
dajkapénzt, de utóbb ezt megunják, és nyom nélkül hagyják el
gyermekeiket. Ezek azután nyomorognak, és nyerészkedési czikké válnak,
mert van sok özvegy asszony, ki férje életében csak pazarlással tölté az
időt, s most nyomorog, és dolgozni mégsem akar; ezek azután egy pár ily
gyermeket ragadnak magokhoz vércsekörmeikkel, s gondos fölvigyázat
mellett koldulni járatják; egy ily gyermek, főkép ha igen szánakozásra
méltó külseje van, mindennap két váltó forintot koldulhat össze, és így
egy özvegy s két kisasszonya, két ily gyermekből igen kényelmesen
éldegélhet, mert úgy koplaltatják őket, mint a pályafutó lovakat,
csakhogy annál vánnyadtabb kinézésök legyen, és inkább gerjesszenek
irgalmat. A nyerészkedés ezen gyalázatos neméből számos henye család él
a két fővárosban, s itt még azt is ki kell mondanom, hogy az ily
gyermekeket lopásra is tanítják, s ha az ily gyermekek tőlök elszöknek,
mint hálátlan kakukfiak nyilvánosan megvesszőztetnek, és ismét
visszaadatnak kínzóik hatalmába, mert ugyan ki adhatna hitelt hat vagy
hét esztendős gyermek vádjainak, ki bizonyosan csak azért koholta
azokat, mivel a példás rendet nem szereti, melyre derék nevelő szüléi
által szigorúan szoríttatik! És ezek azután azon iskolák, mikben
Budapest legfélelmesb zsebmetszői és háztörői növekednek, mikép az már
több híres tolvaj vallomásiból kitűnt.
Az apróbb csapházakban a zene is kisebbszerű, ott már csak természetes
énekesek gajdolnak, s köztök némberek is, kik mindent igen természetesen
énekelnek, mire sok férfi és némber figyel, s az utóbbiak oly jóízűn
falatoznak, hogy épen nem csodálhatni, ha a pirulásról egészen
megfeledkeznek. A mulatságok ezen neme sok becsületes kézművest és
apróbb kalmárt tönkre juttat, mert többnyire feleségestől, és gyakran
gyermekeikkel együtt estelizgetnek ily helyeken, és öt forintot is
költenek, miből otthon ugyanannyi napig kaphattak volna sokkal ízletesb
eledelt. Ezen kis étházak legiszonyúbb következményűek a vagyontalanabb
polgárság elszegényülésére nézve, s egyszersmind a nők háziasságának is
sírt ásnak, és nem egy titkos bűnnek világítnak a csábító alkalom
szövétnekével. Nem állítok sokat, midőn mondom, hogy elégületlen
házasság, kicsapongás egyik vagy másik részről, gyermeknevelés
elhanyagolása, és tönkre jutás, a polgári osztálybeliek közt, legtöbb
esetben ezen apró étházak rendes látogatásából származnak, mert ezek
leginkább csak nőtlenek számára léteznek.
Vannak még apróbb borházak, melyekben napszámosak, szolgálat nélküli
cselédek, és oly zsebelők gyülnek össze esténként, kik a rendőrség előtt
még nem igen ismeretesek, s azért a hivatalos látogatástól nem igen
rettegnek. E helyen tiltott játékok gyakoroltatnak, s alig van cseléd,
ki lopáson kapatik, és azt nem vallja, hogy ezen pokol tornáczaiban
tapasztalt nagy veszteség miatt kényszerült gazdáját megkárosítani. Itt
már csak rossz hangzású hárfa, vagy recsegő kintorna mulattatja a
gyülekezetet, s az olcsó ser oly kábító szerekkel van vegyítve, hogy a
csalárd játékosok igen könnyen működhetnek. Az utczasarkon pedig mindig
egy pinczér ácsorog, kit inkább szolgálat nélküli elrongyollott
peczérnek lehetne tartani, s mihelyt rendőrbiztost lát közelítni,
azonnal sajátszerűen füttyent, mit társa, ki a borház előtt áll, és
hozzá tökéletesen hasonlít, meghallván, tüstént megnyitja az ajtót, és
bekiált: «Kopó!» – mire kártya és «Hanzli» azonnal eltűnnek, s a belépő
rendőrbiztos kénytelen meggyőződni, hogy itt semmi tiltott játék nem
gyakoroltatik, és minden rendén van.
Egy pár nagy kávéházban is oly modorban mulatnak esténként, azon
különbséggel mindazáltal, hogy ezekben ezrek harácsoltatnak el, melyek
nem ritkán váltóhamisítások, álbukások, és egyéb ily becsületes utakon
szereztetnek, s hogy itt a rendőrség nem igen mutathatja magát, mert jól
tudja, hogy jobbadán csak olyanokra fogna bukkanni, kik fölött nincs
hatalma, mert nálunk soknak szabad az, a mi miatt másokat karpereczczel
ajándékoznának meg, miket kovács és lakatos szoktak készíteni, még pedig
valóságos honi vasból. Ezen fényes bűnbarlangok csak azon egy érdemmel
bírnak, hogy azon esti mulatságok miatt, melyek bennök rendesen
tartatnak, sok mulatozó öngyilkossá lett már, kik különben az emberi
társaságra és közbátorságra nézve veszélyesekké válhattak volna.
Ezek azon esti mulatságok, miket meg lehet nevezni, vannak azonban
ezenkívül még másneműek is, mikben nem csupán férfiak részesülnek; de
ezekről nem kivánom ezuttal a fátyolt föllebbenteni, mert ezek ellen
épen nincs gyógyszer, ámbár a fönnebbieknél is kártékonyabb hatásúak.
XL. Bűnösök díjazása.
Végre tizenegyet kongtak a város tornyainak órái, és én, Bertók és
Marczi kiséretében a kártyajósnőhez siettem, hol mindent azon állapotban
leltem, mint első ottlétemkor; azon egy különbséggel, hogy most a
hárfáslány is jelen volt, ki, az ablak párkányára könyökölve,
mozdulatlanul ült, és arczát kezére támasztá.
A jósnő tompa, ércztelen hangon szóla:
– Hiszi ön, hogy el fog jőni?
– Igen, – felelém szilárdan.
– Oh, ön nem ismeri őt, különben nem bírna szavának hitelt adni.
– Legalább okom van reményleni, hogy csakugyan meg fog jelenni.
– Adja a boszuló ég! Azután örömest meghalok.
– Hová rejtsem embereimet?
– A mellékszobába.
– Első jeladásra rohanjatok be, a többit tudjátok.
Embereim az oldalszobába távoztak, mely előtt minden belépőnek el kelle
haladnia; a jel kézcsattanás vala, s így a gonosztevőt mindjárt belépte
után elfoghaták hátulról, mielőtt fegyverhez foghatna.
Távozásuk után a jósnő aggódva szóla:
– Uram, vérét ne ontsák.
– Semmiesetre.
– Nem szeretném a két város lakosságát nyilvános ünnepélytől
megfosztani.
– Én sem.
Ezután elmondám mind azt, mit a gonosztevő életéből tudtam, s minek nem
csekély része mind a két hallgatóm előtt még ismeretlen vala, s
tetteinek összege oly tartozást képezett, melynek lerovására nem egy
emberélet kivántatott. És neki csak egy élete volt!
Az óra három negyedet vert tizenkettőre.
– Nem fog eljőni! – mondá a jósnő, és hangja remegett.
– Még nem késik, – felelém bátorítólag, ámbár reményeim kissé csökkenni
kezdének.
– És ha mégis elmaradna?
– Ugy holnap éjfélkor én keresem föl.
– De hol?
– Egyik czimborájától megtudám tegnap éjjel a titkos jelszót, mely
biztosan hozzá vezetend, és oly kiséretben fogom őt meglátogatni, hogy
ördögei sem lesznek képesek őt megszabadítani.
– És én nem fogom őt bűneinek terhes súlya alatt leroskadva láthatni!
Már csak öt percz hibázott, s mindinkább aggódni kezdék, és a
valószinűségek egész tömege villant keresztül agyamon. Talán értesült
tegnap éjjeli kalandimról, s rögtön elhagyá Pestet; vagy nem tehette-e
ezt tegnapi találkozásunk következtében is? Vagy mostani ittlétem
tudomására jutott? És ezt nem tarthatám egészen valószinűtlennek, mert,
mint már alkalmam vala tapasztalhatni, gaz czimboráinak szövetkezése
igen nagy kiterjedésű volt, és így könnyen minden lépésem tudva lehetett
előtte, főkép most, midőn tegnapi találkozásunknál fogva láthatá, hogy
ellenemben nem mindennapi elővigyázatra van szüksége, ha üldözésimtől
szabadulni kiván. Vagy talán Dongainé szívén erőt vett ismét a szerelem,
és ő maga inté meg a rablót, s e pillanatban már távol is vannak Pest
sorompóitól? Ezen gondolat ellen föllázadt keblem, ámbár nem tagadhatám,
hogy vannak esetek, mikben az anyaszeretet a szerelem által legyőzetik;
s nem történt e ez már egyszer így Dongainéval? Sőt nem ment-e még
tovább is, és nem ontatta-e ki férjének vérét, ugyanezen okból? Igen, de
akkor mocsoktalannak és hűnek hitte azon férfit, ki miatt mindezt
elkövette, de most egészen más színben áll ez előtte, s kétségbe kellene
esnem az emberiség fölött, ha még most is képes lehetne legszentebb
kötelességét áldozni föl, oly emberért, kire iszony és borzadás nélkül
nem is gondolhatott, ha csak legparányibb nyoma létezett is még keblében
az emberi érzésnek!
Így törekvém magamat lecsöndesíteni, és vigasztalni, de mindig kisebbülő
sikerrel, mert az idő visszatarthatlanul haladott, gyorsan, mint a halál
léptei.
– Éjfél!
E szót kétségbeesés hangján hallatá a kártyajósnő, s fátyolát még
szorosabban voná össze arcza fölött.
A közel templom tornyáról csakugyan a rémek órája hangzott.
Ekkor minden reményem távozott, s már azon gondolattal kezdék küzdeni:
nem kellene-e tüstént kocsin az ó-budai elhagyatott csárdába sietnem, és
a titkos jelszó által utat nyitnom a bűnöshöz, kire hiában vártak birái?
De hátha az alatt eljőne, és kezeim közől ismét kisiklanék, épen akkor,
midőn már legbiztosabban véltem őt hálóba keríthetni és ha e miatt
enmagamat és türelmetlenségemet kellene okoznom?
Nem, gondolám, nem távozom; maradni fogok, történjék bármi.
És ha nem jő? Akkor holnap fölkeresem őt.
De ha ez alatt eltávozik a városból? Akkor nyomdokaihoz lánczolom
magamat, és üldözni fogom őt, mint a felébredt lelkiismeret.
És ha soha nem érhetném őt el? Úgy meg kellend abban nyugodnom, hogy
mindent megkisérték, mi korlátolt erejű embertől telhetik.
Ez lőn tépelődő gondolatim végső eredménye, és fölhevült keblem lázas
dobogása pillanatról pillanatra csöndesülni kezdett.
A szerencsétlen jósnő, minden további reményről végkép lemondva, keble
mélyéből fakadó sóhajtással szóla:
– Minden hasztalan!
Ámbár ellenkezőt hittem, mégis biztatólag jegyzém meg:
– Talán véletlen akadály miatt késtek el, hiszen még nem mult el egészen
egy óranegyed a kitűzött időpont eltelése óta.
Erre ismét néhány pillanatnyi mély hallgatás következett.
Most a hárfáslány, ki eddig folyvást mozdulatlan vala, mintha helyzetünk
által legparányibb részben sem érdekeltetnék, hirtelen fölemelé fejét
kezéről, s teljes bizonyosság hangján szóla:
– El fog jőni!
Mindketten csodálkozva fordultunk a beszélő felé, ki még egyszer
ismétlé:
– El fog jőni! Vérem rohanva zúdul keblem felé, és én ezt már évek óta
nem tapasztalám. Hajdan – – – mondom, el kell jőnie; e sejtés sokkal
hatalmasabb, semhogy csalhatna.
Ezen magasztos ihlettséggel kimondott szók után ismét kezébe hajlítá
halovány arczát, és egészen korábbi részvétlenségébe mélyedett.
Szegény szerencsétlen, gondolám, sejtéseid csalnak, valamint hajdan
bizalmadban is csalatkoztál!
Hah, mi volt ez?
Az ablakon a szokott halk kopogás hangzott.
Mindnyájan összeborzadánk, mintha a halálnak jeladása riasztott volna
ránk.
– Jőnek! – mondám elfojtott hangon.
A jósnő föl akart állni, de térdei összeroskadtak alatta.
– Majd meglátjuk! – suttogá remegve, és kezével a fekete függönyre
mutatott, mely az ablak tetejéről egészen a padlóig simult alá.
Intését megértém, s azonnal a függöny mögé rejtőzém.
Ereimben lázasan buzgott a vér, s lélekzetem rövid és akadozó vala.
Érzém, hogy a bizonytalanság e szörnyű állapotában sokáig nem élhetnék.
A külső szobában férfi lépései hangzottak, és én jeladásra emelém
kezeimet.
Az ajtó megnyilt, ismét betétetett, s e szókat hallám ugyanazon
pillanatban:
– Ah, mondhatom, a Sibillának elég rémes tanyája van, reménylem, hogy
jóslatai nyájasabbak lesznek, ha ha ha!
Hah, ez Sobri hangja volt!
Tenyereim gyorsan összecsattantak, az oldalszoba ajtaja megnyilt, Bertók
és Marczi kirohantak, s a rabló karjait erős kötéllel hátra fűzék. Mind
ennek elmondására sokkal több idő kivántaték, mint létesítésére.
– Hatalmamban vagy! – szólék minden szenvedélyesség nélkül, és a
gonosztevő elébe lépék.
– Gyalázatos árulás! – tombola dühösen a verembe esett farkas, és fogait
csikorgatá.
– Ime, a halott föltámadt, és megfizet gyilkosának. A kőfalból rakott
sír is megnyílt.
– Ez gyávaság! Előbb kezeimet köttetéd meg, s csak most merészled
magadat előttem mutatni!
– Mert tudom, kivel van dolgom; emlékezzél párviadalodra Pándy úrral.
– Ördöge van ezen embernek! – mormogá a rabló, és szemeit csaknem
félelem kifejezésével fordítá el rólam.
Embereim által elszedetém fegyvereit. Két pisztolyt és egy hosszú tőrt
találtak oldalzsebében. Ezeket az asztalra tetetém, s intésemre ismét az
oldalszobába távozának embereim.
Rabunk Dongainéhoz fordúlt, s hangjának leghízelgőbb fokozatával szóla:
– Nagysád, tudom, bízik szívemben, igazolni fogom magamat.
A grófnő mindkét kezével elfödé arczát, mintha félne a rajta függő
fekete szemek bűvös hatásától, s csak fejét rázá visszautasítás jeléül.
– Hah, tehát asszony által árultattam el! – dühönge a fogoly, s kezeit
oly óriási erővel törekvék kiszabadítani, hogy az erős kötelek vért
sajtoltak kezeiből.
– Igen, – mondám ünnepélyesen, – asszony által, vérengző szörnyeteg,
mert illő vala, hogy azok büntessenek, kik ellen legtöbbet vétkeztél.
E szók után a hárfáslányt és jósnőt elébe vezetém, s ezen utóbbi
fölemelé fátyolát.
– Ismered e két áldozatot?
A rabló összeborzadott.
– Tudod, mivé tetted e harmadikat?
E kérdésnél Dongainéra mutattam, s a fogoly daczosan veté hátra fejét.
– Emlékezel Börger Lenkére? Rablási terved nem sikerült, és e hölgy
boldog leend Pándy oldalán.
– Ezért is téged kell átkoznom!
– Esztert se feledd, gonosztevő! E szerencsétlen nőt holnap temetik, és
vére fejedre boszút kiált.
– Hah, tehát egy árulóm legalább mégis meghalt!
Most növekedő indulatossággal terjesztém elébe átkos tetteinek egész
sorozatát, s a három nő összeborzadott, ámbár egész előadásom csak kevés
oly tényt foglalt magában, mely előttök egészen ismeretlen vala, s csak
valódi nevének hallása rendítheté meg különösebben Dongainét.
Lesujtó szavaim azonban nem nagy hatást tevének a gonosz lelkű
gyilkosra, sőt inkább minden újabb gaztettének hallására büszkébben
emelé fejét, mintha dicsérő szónoklatot tartanék tettei fölött.
Végre így nyilatkozám, Dongainéhoz fordúlva:
– Nagysád meg fogja engedni, hogy most hintajában börtönbe kisérhessem
ezen gonosztevőt, azután visszajövünk nagysádért, és –
– Börtönbe? – ordíta, szemeit vadul forgatva Sobri, – az ördögre
esküszöm, hogy akkor a nagyságos asszony is osztozni fog sorsomban; mert
oly történetecskét fogok regélni, férjölésről és gyermeksikkasztásról,
minők már rég nem hatottak a birák füleibe, és –
– Nyomorult, – szóla fuldokolva Dongainé, – te azt nem fogod tenni.
E szók után villámgyorsan ragadá meg a két pisztolyt, két lövés dörrent,
s Dongainé és Sobri halva rogytak össze lábaink előtt.
*
Csak kevés mondani valóm van. A két halott csöndesen eltakaríttatott,
huszonnégy órával Eszter s gyermekének temetése után, s az egész
borzasztó történet titok maradt. Sobri pénzét, a titkos jelszó
segélyével, föltalálhatni hittem; de csalatkoztam, mert vezérök
haláláról kémeik által értesültek a gaz czimboraság tagjai, s az ó-budai
elhagyatott csárdában minden nyomozásom siker nélkül maradt. A
czimboraság bizonyosan megosztozott az orzott kincseken, és ennélfogva
Schufterle hitelezőit nem vigasztalhatám meg. Ida keservesen siratá édes
anyját, kinek bűneit előtte soha nem födözém föl, hogy mindig
tisztelettel emlékezhessék meg róla, mert a mely gyermeki kebelben a
szülék iránti tisztelet elhal, abban az erény szeretetének alapja is
megrendül, s különben is elég keservesen bűnhödött a szerencsétlen
asszony, és annyi lelkierőt tanusított, hogy készebb volt erőszakos
véget vetni életének, mint lányát bélyegző gyalázatnak kitenni. A
kártyajósnő és hárfáslány többé nem váltak el egymástól, s kihamvadt
kebel lemondó megnyugvásával várták a halálukat. Pándy és Lenke boldog
házasságban élnek, s Bertókom és Háni szinte nem panaszkodnak egymásra.
Végre, a nyájas olvasó türelmét illőn megköszönve, azok vigasztalására,
kik kalandos titkaim, vagy titkos kalandim miatt, neheztelést, vagy épen
boszúvágyat érzenek ellenem, ünnepélyesen kijelenteni van szerencsém,
hogy hat hónap múlva meg lesznek boszúlva, mert akkor a szép Ida
kisasszonyt – nőül veendi a szürke zsák.
ZÁRSZÓ.
Előszót nem akarék írni, s ezen elmulasztásomat most zárszóval kell
helyre pótolnom, mert néhány oly vád hozatott fel ellenem, jelen munkám
első füzeteinek megindulásakor, hogy a tisztelt olvasó közönség, mely
engem eddig érdemem fölött kegyeskedett pályámon buzdítani, méltán
igényelhet tőlem egy kis fölvilágosítást. Hét bűn hozatott föl ellenem,
melyek azonban, mint reménylem, nem halálosak. 1-ső: «Mért adék e
munkának vonzó czímet?» Mert minden apa inkább keresztelteti lányát
Arankának, mint Leokádiának. És ha vonzó czím nagy olvasó közönséget
szülhet, akkor minden író, ki a nemzeti nyelv és irodalom terjedését
szívén viseli, lehetőségig vonzó czímet tartozik munkájának adni. 2-ik:
«Azon visszaélések, fonákságok, bűnök, stb., miket megróttam, épen nem
titkok.» Ezt kereken tagadom, mert ha eddig nem lettek volna titkok, úgy
bizonyosan már rég orvosoltattak volna, mert ugyan ki tűrhetne el
efféléket tudva? 3-ik: «Munkám nem bir oly egységgel, mely szabályszerű
regénynél megkivántatik.» Ezt én magam is mondám az első füzet kijöttét
jelentő hirlapi értesítésben. Szándékom vala azt folytatni, mit
«Torzképek» czímű munkámban megkezdék, t. i. a fővárosi élet balságait
és fogyatkozásait törekvém kiemelni, ez által alkalmat akarván adni
némely czélszerű javításra és javulásra. Hogy pedig nagyobb
terjedelmességre számított munkámat az egyhangúságtól megmentsem, s az
olvasási érdeket növeljem, ezen egyes életképeket a regényesség vörös
fonalával szőttem át. Úgy hiszem, hogy ezt mulhatlanul tennem kelle, ha
akarám, hogy azon érdekből, mely az első füzethez, már csak ujdonság
kedveért is, csatlakozott, még a tizenkettedik füzet számára is maradjon
valamicske. És e számításomban nem csalatkoztam, mert kiadóm a
tizenkettedik füzetből ugyanannyi példányt nyomatott, mennyit az
elsőből. 4-ik: «Ellensége vagyok a zsidóknak.» Isten mentsen! Sőt egy
pár igen jó barátom van, kik zsidók. Nem olvastam még regényt, melyben
gazembereknek is nem jut szerep és ezek aztán majd főranguak, nemesek,
polgárok, parasztok, keresztények stb. Mért ne lehetett volna tehát
nekem is, a többi közt, egy-két zsidót is árnyék-oldalról
megismertetnem, valamint «Tisztujítás» czímű vígjátékomban igen
becsületes zsidót jellemzettem. Talán csak nem akarja valaki állítani,
hogy épen csupán a zsidók közt nem találhatni rossz embert? 5-ik: «Nem
hihetni, hogy oly események, minőket én leirtam, Pesten történhetnének,
és oly bűntanyák létezhetnének.» Én 1830 óta folyvást Pesten lakom, s
ezen 15 év alatt legfőbb tanulmányom – a pesti élet vala; ezenkívül
pedig oly szerencsés helyzetben valék, hogy számos adatot hitelesnél
hitelesebb forrásokból meríthettem; tisztán költött tényeket tehát csak
a regényesség fonalának egyes részei foglalnak magokban. 6-ik: «Minden
párttekintet nélkül forgatám a szatira csaláncsomóját.» Ennél szebb és
hízelgőbb bókot nem is kivánhattam volna, mert a leghíresb szatirairókat
iparkodám ebben, csekély tehetségem szerint, utánozni; igen, hogy sok
példával ne alkalmatlankodjam, én a rohanva haladót és fontolva haladót
mindig egyenlő szigorral fogom ostorozni az emberitatás és vesztegetés
gyalázatos bűne miatt; mert erősen hiszem, hogy nincs oly szent czél a
világon, melynek elérésére bűnös eszközökkel is szabad legyen küzdeni.
7-ik: «Nincs politikai hitem, mert minden párt ellen szólok.» Ez rokon
az előbbi váddal, s erre válaszom röviden így hangzik: a jót nem
magasztalom senkiben, mert, ki jót cselekszik, az csak kötelességét
teljesíti; a rosszat ellenben testvéremben is pellengérre állítom. Ez
politikai hitem a szatira mezején, és általában a szépirodalom körében.
A mi pedig magány-politikai hitemet illeti, az e mezőn, és e körben nem
nyilvánulhat, és annál fogva birálat alá sem tartozhatik, miután én
politikai téren eddig nem léptem föl, és ezentúl sem fogok föllépni. –
Reménylem tehát, hogy e rövid fölvilágosítás után nyájas olvasóim e hét
bűnömet meg fogják bocsátani, mely szives engedékenység illő hálájául
«NAPJAINK»
czímű regényemmel lépendek föl jövő novemberben, mely nyolcz füzetben
fog megjelenni, és különösebben a falusi és kisvárosi élet köreiben
mozgand, még pedig többnyire lehetőségig víg modorban.
Pesten, május 30-án 1845.
N. I.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Ezen czélzás kissé homályos ugyan, azt hiszem azonban
mégis, hogy ez alatt oly irnok értetik, kinek haszonvehetlen rosz írása
van.
Egy olvasó.]
TARTALOM.
I. Élő halott 1
II. Kaland a kalandban 11
III. Kakasviadal 20
IV. Művelt emberkínzás 27
V. Kontár és mester 34
VI. Városhajdú 42
VII. Daguerrotyp 48
VIII. Arszlánbarlang 58
IX. Ármány és gyöngeség 71
X. Éjféli temetés 81
XI. Föltámadás 90
XII. Párbaj és árulás 102
XIII. Zsibárus és hadastyán 116
XIV. Művelt állatkegyelés 128
XV. Pesti ripők 134
XVI. Utazás gőzhajón 139
XVII. Fürdői kaland 149
XVIII. Hazamentők 158
XIX. Anya és gyermeke 167
XX. Rémes viszontlátás 171
XXI. Nyereség és veszteség 177
XXII. Lélekvásárlás 188
XXIII. Magyar lángész 198
XXIV. Lyányvásár 211
XXV. A nép mulat 219
XXVI. Egy ház titkai 229
XXVII. Leánytársulat 238
XXVIII. Bitófa és gyümölcsei 246
XXIX. Borzasztó segély 255
XXX. Hölgyrablás 260
XXXI. Falu a fővárosban 266
XXXII. Meghiusult merény 276
XXXIII. Két halott 288
XXXIV. A sors keze 300
XXXV. Zöld és fekete 312
XXXVI. Hírkovács 320
XXXVII. Bűnhődés 330
XXXVIII. Jótékony szellem 339
XXXIX. Esti mulatságok 349
<span class="roman">XL. Bűnösök díjazása 354
Zárszó 364
KÉPJEGYZÉK.
Művelt emberkínzás 33
Arszlánbarlang 65
Művelt állatkegyelés 129
Hazamentők 159
Lyányvásár 214
Bitófa és gyümölcsei 253
A sors keze 306
Bűnhődés 337
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
6 |rohan a a vészes |rohan a vészes
21 |mint önt elragadtatva |mint ön elragadtatva
25 |szörnyú viadal |szörnyű viadal
29 |három férfi egyibe |három férfi egyike
35 |nem okozhahatott |nem okozhatott
39 |munkátlan csvargó |munkátlan csavargó
40 |e talákozások is |e találkozások is
40 |szerecsétlen szerelmeseken |szerencsétlen szerelmeseken
41 |taszítatott. Mínd |taszítatott. Mind
48 |kövelelje azt |követelje azt
50 |lépcső eléjén |lépcső elején
50 |csinál. |csinál.»
59 |ajóra mutata |ajtóra mutata
59 |balololdali ajtóra |baloldali ajtóra
61 |hogy valaemly nő |hogy valamely nő
74 |Lenkétől ís |Lenkétől is
77 |bízonyítványaim még |bizonyítványaim még
93 |isszonyú sorsban |iszonyú sorsban
97 |tudja ís |tudja is
116 |hétig a a két |hétig a két
117 |ma hajnálban |ma hajnalban
119 |nyájas olvavasót |nyájas olvasót
119 |bal kimenetélétől |bal kimenetelétől
122 |őrök hűséget |örök hűséget
133 |így nyiatkozott |így nyilatkozott
143 |kormányos becsüetes |kormányos becsületes
151 |kertbe juthatnj |kertbe juthatni
171 |halálsápadtam ugrék |halálsápadtan ugrék
171 |nem olhatják ki |nem olthatják ki
179 |őrízet alatt |őrizet alatt
185 |haladék azonbaa |haladék azonban
186 |mihely az ajtóra |mihelyt az ajtóra
186 |erősem kopogtam |erősen kopogtam
191 |pamlapokon ülnek |pamlagokon ülnek
191 |hogy- egy két év |hogy egy-két év
194 |mít óhajt |mit óhajt
198 |sajá keserves |saját keserves
199 |rendkívül elmetehetség |rendkívüli elmetehetség
206 |óríás bérczek |óriás bérczek
220 |üresen hagyot |üresen hagyott
220 |mert mínd |mert mind
227 |Egy ismerősöm |– Egy ismerősöm
234 |méltóztassék leüln |méltóztassék leülni.
245 |megőrízték volna |megőrizték volna
250 |csapszékbe küldenl |csapszékbe küldeni
262 |bíztos rejtekről |biztos rejtekről
268 |Termékenyltő jótékony |Termékenyítő jótékony
283 |nagyon ís |nagyon is
283 |viszhangot hozott |visszhangot hozott
293 |minek kivítelétől |minek kivitelétől
298 |megdöbbent ísmerősöm |megdöbbent ismerősöm