_Az altábornagy, Almásy._
_Az altábornagy_ (rosszkedvü; levert. Felállt az asztaltól, amelynél
dolgozott. Táviratot tart a kezében, azt nézegeti. Indulna jobb felé).
_Almásy_ (besiet balról. Rongyos és tépett. Felvágja az ajtót és
félrelöki az előszobában időző ordonáncot, aki be akarja jelenteni): Nem
kell. (A jobboldali ajtó felé rohan, az ajtó előtt mintegy hallgatózva
megáll. Izgatottan:) Itt van Theodori?
_Az altábornagy_ (örül, amikor meglátja; de nem katonás viselkedése
azután fölbosszantja. Bosszusan, figyelmeztetően): No mi az? Mi lesz?
_Almásy_ (megérti a figyelmeztetést, kihúzza magát, elhadarja a katonai
jelentkezést, feszesen, de halkan): Kegyelmes uram, – jelentem alássan,
megérkeztem.
_Az altábornagy_ (recsegve): Honnan? Hogyan? Mi történt?
_Almásy_ (szeretne túllenni a dolgon): A románok harmadfél napig fogva
tartottak, de ma reggel követünk közbenjárására szabadon bocsátottak
mindnyájunkat.
_Az altábornagy_ (megenyhül): Jó. No! No. (Közelebb lép hozzá.) Hát
mondd csak…
_Almásy_ (felszabadultan, villámgyorsan, izgatottan): Itt van Theodori?
_Az altábornagy_ (folytatja): Hát Beatrix? Hol van? (Szorongva:) Mi
történt vele?
_Almásy_ (az ajtóhoz hajol): Itt van-e…
_Az altábornagy_ (magánkívül): A lányom! Mi van a lányommal?
_Almásy_ (idegesen): Eh, – bánom is én. Tudom is én. (Észreveszi, hogy
így nem boldogul.) Megérkezett ő is. Semmi baja. Felment átöltözködni,
mert rongyosan nem akar eléd kerülni. (Még ráadást is ad.) Teljes az
épsége. Semmi hiánya.
_Az altábornagy_ (megkönnyebbülve, de még mindig komoran tudomásul veszi
a fölvilágosítást);
_Almásy_ (makacsul): Itt van Theodori?
_Az altábornagy:_ Itt.
_Almásy_ (megkönnyebbülten): Na!… Féltem tőle, hogy megugrik… Igaz, hogy
demobilizálunk?
_Az altábornagy_ (bosszantja a faggatás, de érzi, hogy felelnie kell):
Igaz… (A táviratra mutat.) A hatvanhetesek egy fél óra múlva indulnak
haza… Az ellenség az utolsó percben váratlanul visszavonult.
_Almásy:_ Vissza, mert az utolsó percben váratlanul kisiklott a kezéből
Törő. És a Törő találmánya, amelynek te… sokallottad az árát.
_Az altábornagy_ (fenyegetően): Erről majd később beszélünk.
_Almásy:_ Jó… Most úgyis fontosabb ez: Theodori áruló.
_Az altábornagy_ (felelni akar, de nem tud; lehajtja a fejét és rágja az
ajkát. Szünet).
_Almásy:_ Elhiszed most már?
_Az altábornagy_ (akadozva): Félek tőle.
_Almásy:_ Én bizonyos vagyok benne.
_Az altábornagy_ (minden szót nehezen hoz ki az ajkán): És… mire…
támaszkodik ez a bizonyosság?… Mi… a bizonyítékod?
_Almásy:_ Először: Radovánnak, a Törő agyonlőtt alkalmazottjának a
vallomása.
_Az altábornagy_ (töprengve vár egy ideig): Azután?
_Almásy:_ Kell még más is?… Ha kell: hol van Karanov Paula?
_Az altábornagy_ (vállat von): A szobájában lesz… Készül elutazni… A
Törő szökése után elfogattam.
_Almásy:_ A Theodori tanácsára!
_Az altábornagy:_ De Theodori azután megállapította, hogy ártatlan.
_Almásy_ (gúnyosan): Megállapította!… Hát kérlek… (Kinyitja az előszoba
ajtaját. Az ordonánc rögtön belép.) Eredj és hídd ide Karanov
kisasszonyt… (Magyarázóan:) Az orosz kisasszonyt… A kegyelmes úr kéreti…
(Az ordonánc ismételni akarja a parancsot.) Indulj. (Az ordonánc
tiszteleg és elmegy.)
_Almásy_ (nyugtalanul visszatér a jobboldali ajtóhoz): A Theodori
szobája innen a harmadik?
_Az altábornagy:_ Igen.
_Almásy:_ Bizonyos, hogy bent van?
_Az altábornagy_ (lassan kinyitja az íróasztal fiókját): Bizonyos… A
holnapi parancsokat készíti el.
_Almásy:_ Valószinüleg két példányban, – egyet azoknak, – most már nem
kell ugyan nekik… de a szokás hatalma… (Szünet.) Az ablakon vasrács van
ugy-e?
_Az altábornagy:_ Igen. (A fiókból revolvert vesz elő, lassan megtölti.)
_Almásy:_ Más kijárat pedig nincs. Szóval… semmiképpen sem szökhetik el.
(Észreveszi a revolvert. Elámulva:) Mi… Mi az?
_Az altábornagy_ (komoran, konokul): Ez egy kilencvenötös mintáju
katonai revolver.
_Almásy:_ Mit csinálsz vele?
_Az altábornagy_ (konokul): Megtöltöm.
_Almásy_ (magánkivül, halkan): És… te… ezt a revolvert oda akarod neki
adni?
_Az altábornagy:_ Oda… És egy félóra hosszat egyedül hagyom vele.
_Almásy_ (magánkivül): Én pedig ez ellen a leghatározottabban
tiltakozom.
_Az altábornagy_ (elég sokáig türt; fölrobban): Mit mersz te…! Hogy
mersz te…! (Nem figyelmeztetés, hanem katonai kommandó:) Vigyázz!
_Almásy_ (vigyázz-állásban): Én ez ellen a kegyelmi aktus ellen
hivatalosan tiltakozom… (nyomatékosan:) a legfelsőbb szolgálat
érdekében… Nekünk nem az a fontos, hogy egy hitvány ember valahogyan
megbünhődjék, hanem az, hogy ez a hitvány ember rávalljon a büntársaira
és hogy az árulás egész szövedékét a kezünkbe kapjuk.
_Az altábornagy_ (fájdalmas töprengésbe merül; a tiltakozás nagyon
hatott rá; végre megrázza a fejét): Nem!… Amit vallana, majd megtudjuk
nélküle… Ezt a kabátot hordta… az az egy joga mindig megmarad, hogy maga
röpítsen golyót a fejébe.
_Almásy_ (válaszolni akar, de a Paula érkezése félbeszakítja).