_Törő, Radován;_ majd _Törő, Beatrix_.
_Radován_ (jön jobbról, Törőt keresi. Várakozik. Meglátja Törőt, aki a
parkból jön): Jőjjön kérem.
_Törő:_ Mi az?
_Radován:_ Minden rendben van. Indulhatunk.
_Törő:_ Én még nem megyek.
_Radován:_ De minden perc elveszíthet bennünket. Az altábornagy minden
percben visszafordulhat.
_Törő:_ Mindegy. Én még nem megyek.
_Radován:_ De mire vár? Hiszen ez őrültség.
_Törő_ (lenéz a parkba): Most hagyjon itt engem. Egy félóra múlva jőjjön
vissza.
_Radován:_ Nem várhatunk egy félórát.
_Törő:_ Eh, menjen most innét.
_Radován_ (észreveszi a közeledő Beatrixet): Ah, ezért… Most
esztelenséget akar csinálni.
_Törő_ (nem törődik vele; néz Beatrix felé).
_Radován:_ Őrültséget akar csinálni… Tönkretesz mindent egy őrültségért.
Itt akar maradni? Fogságban akar maradni?
_Törő:_ Most takarodjék innen… És tíz perc múlva indulunk.
_Radován_ (visszavonul:) Tizenegy percünk már nincs. Hát siessen.
_Törő_ (legyint neki, hogy menjen el).
_Radován_ (kihuzódik).
_Beatrix_ (feljön a terraszra).
_Törő_ (elébe megy; szinte komoran): Köszönöm, Beatrix, hogy idejött.
_Beatrix_ (őszintén): Azt hiszem semmi oka sincs az ilyen őszinte
köszönetre, mert én akárhová elmentem volna, ha azt mondja, hogy
beszélni akar velem.
_Törő_ (nehéz lélegzettel): Igen, beszélni akarok magával Beatrix.
(Szünet.)
_Beatrix_ (vár, azután megkérdezi): És mi mondanivalója van nekem?
_Törő_ (habozik, nehezen mondja meg, szinte komor elszántsággal): Az
Beatrix, hogy én szeretem magát. (Hosszú szünet.) És mi mondani valója
van erre magának?
_Beatrix:_ Hiszen… hiszen maga azt régen tudja. (A kezét nyujtja neki.)
_Törő_ (lassan, szinte komor áhítattal megfogja a kezét, magához vonja
és szinte keserű mámorral megöleli. Hosszú ölelés).
_Beatrix_ (lesütött szemmel, de őszintén): Én szégyennek tartottam volna
egy percig is titkolni, hogy szeretem.
_Törő_ (sötéten, mámorosan): Én pedig, drága szerelmem, szégyennek
tartottam volna a maga szerelméért úgy jelentkezni, mint ahogyan most
mégis jelentkezem: könyörögve, koldus gyanánt, kudarc után és szegényen.
_Beatrix:_ Maga gazdag. A leggazdagabb. És erős. A legerősebb. És
mindent el fog érni, amit akar… És én úgy bízom magában, mint egy
istenben.
_Törő_ (mint valami drága illatot, úgy szívja be ezeket a szavakat):
Akkor Beatrix én most szegényen, de a magamban való teljes hittel
elmegyek innen és maga velem jön.
_Beatrix_ (igent int).
_Törő_ (boldogan): Igen? Velem jössz?
_Beatrix:_ Igen. Hová?… Mikor?… Miért?
_Törő_ (komoran, fanyarul): Hová? Még nem tudom. Mikor?… Most rögtön.
_Beatrix_ (bámulva áll föl): Most rögtön?
_Törő:_ Nem jössz?
_Beatrix:_ Nem.
_Törő:_ Miért?
_Beatrix:_ Mert ezt nem tudom… mert ezt nem értem… mert ez szökés, mert
ez csalás. Én megyek akkor, ha tudom, miért kell mennem, ha oda mehetek
az apámhoz és azt mondhatom neki: apám, én most elmegyek.
_Törő:_ Beatrix… én velem most kell eljönnie, kérdés nélkül és habozás
nélkül és azonnal.
_Beatrix_ (megrázza a fejét): Igy én nem tudok.
_Törő_ (fanyar fájdalommal; habozva, lehajtott fejjel): Akkor…
_Radován_ (megjelenik jobbról).
_Törő:_ Akkor isten vele, Beatrix.
_Beatrix_ (halkan, értetlenül): Isten vele.
_Törő_ (indul).
_Beatrix_ (fölsikolt): Megálljon. Hát istenem… Hát miért kell? Hát
mondja meg…
_Törő_ (odalép hozzá, elszántan): Beatrix… nekem el kell szöknöm innen,
mert itt nem vagyok szabad ember. Menekülnöm kell olyan helyre, ahol ura
vagyok magamnak és ahol azt, ami az enyém, amit én teremtettem, a
találmányomat, annak adom el, akinek akarom… És most már csak perceim
vannak… Ezért.
_Beatrix_ (megdermedve): De hiszen az árulás.
_Törő_ (türelmetlenül): Én nem tartozom senkihez…
_Beatrix_ (ugyanazon a hangon):… ez árulás és bűn, és maga a fájdalomba
és a veszedelembe megy. (Föláll, megsímogatja a homlokát, fölemeli a
fejét.) Magával megyek.
_Törő_ (örömmel): Rögtön jönnie kell, Beatrix. Most. Velem.
_Beatrix:_ Megyek, most, magával.
_Törő_ (vezeti őt; együtt kimennek).
_Radován_ (velük megy).
(A kastélyba vezető ajtó bezárul mögöttük. Autó zaja hallatszik. A
terrasz egy ideig üresen marad, azután balról Almásy jön, végigrohan a
terraszon, be a kastélyba, onnan nemsokára visszajön Paulával, az
altábornagy elé, aki lihegve jön balról.)
_Almásy_ (az altábornagynak): Ők voltak azok. (Fogcsikorgatva:) Theodori
azért csalt el bennünket, hogy ezek szökhessenek.
_Az altábornagy:_ Szamárság… Telefonozz inkább a dunai őrségnek, hogy
tartóztassa fel őket.
_Almásy_ (legyint, mint aki ezen túl van): Megpróbáltam. A telefondrótok
el vannak vágva.
_Az altábornagy:_ És utól nem érhetjük őket.
_Almásy:_ De… Én megyek… (Indul. Tagolva:) Én utólérem őket. És Törő
vagy visszajön, vagy megölöm. (Elrohan.)
_(Függöny.)_