_A régiségkereskedő, Radován, Beatrixszel_, azután _Beatrix_ nélkül.
(A kastély felől halkan katonazene hallatszik.)
_A régiségkereskedő_ (jön jobbról; az ebédtől; átsiet a terraszon, lenéz
a parkba, nyugtalanul átmegy a terrasz tulsó oldalára, aggódva keresgél,
végre észreveszi azt, akit keresett és türelmetlenül leszól): Jöjjön
már, kérem. Alig tudtam az ebédtől elszökni.
_Radován_ (aggasztóan rút ember, negyven éves, nem ősz csak őszülő; de
egészen megtörött. Nehezen vonszolja magát; minden percben mintha össze
akarna roskadni. A hangja kongó és tompa): Jövök már.
_A régiségkereskedő:_ Hol az ördögbe járt?
_Radován_ (feljön a terraszra): Elhíttak… Vigyázzon: itt jön a lány.
_A régiségkereskedő:_ Melyik? (Lenéz.) Ah…
_Beatrix_ (jön fel a lépcsőn).
_A régiségkereskedő_ (túlzott édességgel): Ah, bárónő is fölkelt már az
asztaltól?
_Beatrix_ (fönn a terraszon; mosolyogva): Igen, nem akartam, hogy apát
elhíjják… Éppen a harmadik tósztját mondta.
_A régiségkereskedő_ (egy mentegetőző mozdulattal): Én is kijöttem… ez a
terrasz olyan hívogató… az ebédnek mindjárt vége lesz.
_Beatrix:_ Igen, megyek is, és megmondom, hogy a feketekávét itt
szolgálják föl. (Radovánhoz:) Ön sem jön már vissza?
_Radován:_ Nem. Én is maradok… (Szünet. – Elkényszeredetten:) A bárónő,
láttam, találkozott a gyerekekkel és megsimogatta őket.
_Beatrix:_ Igen, mert úgy megsajnáltam őket.
_Radován:_ Miért?
_Beatrix:_ Mert olyan rútak. Ritka dolog ilyen csúnya gyerekeket látni…
nekem valósággal fájt, mikor rájuk néztem… gyerekeknek olyan szépeknek
kellene lenniök, mint az angyaloknak, nem? (Szünet.) Hogy kerültek ide
ezek a gyerekek? (Szünet.) Nem tudja, kinek a gyerekei voltak ezek?
_Radován_ (sápadtan): De igen. Az én gyerekeim voltak.
_Beatrix_ (megdöbbenve): Oh… kérem… bocsásson meg… Higyje el… Biztosítom
róla…
_Radován_ (halkan): Hogy szépnek találta őket.
_Beatrix_ (őszintén): Én nem akarok önnek hazudni… hanem hiszen ön
mondta nekem, hogy nincs családja. Miért mondta?
_Radován_ (nagyon halkan): Mert az anyjuk elhagyott. (Szünet.)
_Beatrix_ (hallgat, azután nagyon becsületesen): Higyje el, hogy nem
volt szándékomban önnek fájdalmat okozni… és bocsásson meg érte. (Kezet
nyújt.)
_Radován_ (alázattal fogadja a kézszorítást): Tudom, hogy a bárónő
senkinek nem akar fájdalmat okozni.
_Beatrix_ (igent int és elmegy jobbra).
_Radován_ (utána néz és folytatja az előbbi mondatot): De nekem mégis
fájdalmat okoztok mindnyájan!… (Ökölbe szorított kézzel, halk, nagy
dühvel:) Ha én már egyszer titeket látnálak úgy, hogy összegörnyedtek és
nyögtök a fájdalomtól.
_A régiségkereskedő:_ Ugyan kérem, ne álmodozzék… Jöjjön gyorsan és
mondja, hogy mi van.
_Radován_ (fanyar fájdalommal): Mi lenne?
_A régiségkereskedő:_ Beszélt-e már Törővel?… Hajlandó-e Törő nekünk
eladni a találmányát? Hajlandó-e eljönni, vagy elszökni innen? Vagy
ismeri-e végre ön a találmány titkát? A dolog nagyon sürgős! És alig van
rá mód, hogy én holnapnál tovább itt maradjak.
_Radován_ (nyugodtan): Itt maradnak a többiek…
_A régiségkereskedő_ (meglepetve néz rá).
_Radován:_ Előttem ne titkolózzék; hiszen én mindent tudok… És engem ne
sürgessen, mert senkinek a világon nem olyan sürgős ez a dolog, mint
nekem.
_A régiségkereskedő:_ Miért?
_Radován:_ Mert nekem minden perc egy örökkévalóság; és mert az én
perceim mégis sietnek.
_A régiségkereskedő_ (megütközve): Mi baja magának?
_Radován_ (fájdalomtól eltorzult arccal): Én… nagyon beteg vagyok.
(Szünet.)
_A régiségkereskedő_ (türelmetlenül): Szóval? Hogy állunk?… Ismeri ön a
találmányt?
_Radován:_ Nem. Az még mindig a Törő titka.
_A régiségkereskedő:_ Hát hajlandó Törő nekünk eladni? Innen elszökni?
_Radován:_ Még nem. De remélem, hogy nemsokára igen… Még ma… Egy-két óra
múlva.
_A régiségkereskedő:_ Miért?
_Radován:_ Az altábornagy most vár táviratot Bécsből. A
hadügyminisztérium kimondja a végső szót: mennyiért hajlandók megvenni a
találmányt.
_A régiségkereskedő:_ És?
_Radován:_ És a távirat azt hiszem, már meg is jött. A lány azért hagyta
ott az ebédet.
_A régiségkereskedő:_ És?
_Radován:_ És mert az altábornagyot én is informáltam, föltételezem,
hogy csak a felét, csak a negyedét adják annak, amit Törő kért. És mert
Törőt is informáltam, mert hetek óta rakom a taplót a fülébe, és mert
amugy is vak és gőgös… (Szünet.) Föltételezem, hogy még ma szökik.
_A régiségkereskedő_ (türelmetlenül): Hiszen ha csak végezhetnénk. Mi
mindennel elkészültünk… És átkozottul sürgős a dolog.
_Radován_ (röviden): Nekem a legsürgősebb… És most váljunk el, mert
fölösleges, hogy bennünket együtt lássanak. Én visszamegyek az ebédlőbe.
_A régiségkereskedő:_ Én akkor le a kertbe. (Elmennek.)