meghallotta a csendbiztos. Bakó pandurral haragosan kiment rájuk s ők
szétröppentek, a sötétben szétfutottak.
A mint a fiuval Péczely szobájában készen voltak s Péczely vagy
elkészitette már a hirhedt vallomást vagy legalább a fiunak fejébe
verte: akkor átmentek az ebédlőbe az irnok, a csendbiztos és a pandur s
vitték magukkal a fiut is. Itt ünnepélyes játékot hevenyésztek. Mintegy
hitelesitették a fiú vallomását.
A csendbiztos berendelt egy csomó embert. Mozga Péter kertészt, Vigvári
János dohányost, Bakó Gyuri pandurt és Szojár Anna dajkát. Ez utóbbinak
azt mondta:
– Gyere be te is dajka, hallgasd meg a zsidó gyereket te is, hátha
valamikor te is tanu léssz ez ügyben.
Valószinűleg ezt mondta a többinek is.
Ezeken kivül ott volt még természetesen Péczely az irnok, Recsky maga s
Bakó Ignácz pandur. A gyereket kiállitották, Péczely felolvasta előtte a
vallomást; vagy ő, vagy a csendbiztos rámordult: igy volt-e? A gyerek
csak annyit mondott:
– Igy volt.
Ekkor már éjjel tizenegy óra felé járhatott az idő. Bakó Ignácz pandur
rögtön felült a készen álló kocsira s áthajtott Tisza-Eszlárra. Ott az
urak: Bary, a vizsgálóbiró, s Egressi Nagy László, a királyi ügyész, még
fenn voltak, borozgattak s nyugodtan várták a hiradást. Megjött Bakó,
átadta a leveleket s az urak nyomban kocsira ültek, s mentek át
Nagyfaluba, folytatni a kihallgatást.
Bakó két levelet vitt Barynak. Az egyiket Péczely irta s igy szólt:
– Sarf Móricz, a kit a csendbiztos urral Nyiregyházára való bekisértetés
végett magunkkal hoztunk, kevés idővel ez előtt önként jelentkezve,
kérte magát ujólag kihallgattatni, azt mondván, hogy meggondolta magát,
igazat akar vallani. Minthogy nagyon fontos dolgokat adott elő s azok
folytán szükségessé válhatik, hogy a holnapi folytatólagos vizsgálatnál
Eszláron többekkel szembesittessék, kérem azonnal ide átjönni és a
találandókhoz képest intézkedni a felől, hogy bekisérhetjük-e Sarf
Móriczot Nyiregyházára vagy sem. Azonnali válaszát mindenesetre kérem.
Nagyfalu, 1883 május 21-én, estéli tizenegy órakor. Péczely.
E levél hátlapjára Recsky ezt irta:
– A tuloldalon felkérést én mint e járás csendbiztosa azért vagyok bátor
kikérni, hogy az ügy pár óra alatt más fordulatot ne vehessen. Kelt
Nagyfaluba, 882.21/V. Recsky csendbiztos.
Hogy Baryék mikor értek Nagyfaluba: biztosan nem tudni. Nem is fontos.
Bizonyos, hogy éjféltájban már ott voltak.
Péczely aludt már akkor hálószobájában az ágyon. A kis Móricz is abban a
szobában volt s a padlón feküdt öltözötten. Fejaljat és takarót nem
kapott. Bary bekopogtatott a hálószobába s kérte a gyerek vallomását. Ez
a vallomás Péczely feje alatt volt, a vánkos alá téve. Péczely gyertyát
se gyujtott, az irást átadta szó nélkül Barynak, sőt álmos szemmel még
azt se tudta bizonyosan: vajjon épen Barynak adta-e át, s aztán tovább
aludt. Bary kivitte magával a gyereket is.
Igy beszélte Péczely a törvényszék előtt.
Bary nyomban elkezdte a kis fiu kihallgatását. Legalább a tanuk úgy
adják elő.
A jegyzőkönyv felvételében és szerkesztésében Bary sok vigyázatlanságot
árult el, sokban sértette az eljárás törvényszabta alakiságait.
Nem alkalmazott jegyzőkönyvvezetőt. Jegyzőkönyve szerint csak
négyszemközt társalgott a gyerekekkel. Igaz, hogy nem igy történt, mert
a kihallgatásnál jelen volt a csendbiztos is és a királyi ügyész is. De
ez megint nincs a jegyzőkönyvben felemlitve. A mi természetes, minthogy
törvény szerint ezeknek nem volt helyük a kihallgatásnál. A csendbiztos
jelenléte épen megfélemlitő hatással volt a gyerekre.
A jegyzőkönyv fejezetében azt mondja a vizsgálóbiró, hogy a jegyzőkönyv
kora reggel félkettőkor vétetett föl. Ez igaz lehet. A házbeli cselédek
egyike s másika ugy beszélte, hogy hajnal felé lett vége a
kihallgatásnak. »Hajnal felé« e szó alatt a magyar ember azt az időt
érti, a mikor a hajnal már kissé szürkülni kezd. A közép Tiszánál május
22-én reggeli 3 óra körül, talán néhány perczczel előbb áll elő éjfél
után ez az idő.
A gyerek tehát hajnalig nem alhatott.
Azt is mondja Bary jegyzőkönyve, hogy Móricz esti irásbeli vallomását
Recsky András csendbiztostól vette át, ki előző nap estéjén készitette
vagy vette fel azt. – A jegyzőkönyv egyik állitása se igaz. Móricz
vallomásáról nem Recsky vett föl jegyzőkönyvet, hanem Péczely, s azt a
jegyzőkönyvet se Recsky adta Bary kezébe, hanem Péczely. Ez őrizte a
feje alatt.
Mindez jelentéktelen apróságnak látszik. De még se az. Jól tudta azt
Péczely, Recsky és Bary, hogy Móricz vallomásában jogilag és erkölcsileg
egy szó se igaz. Az eszükbe jutott kétségtelenül, hogy e vallatás
története egykor kérdésessé válik, törekedtek tehát a törvényszerüségből
annyit megmenteni, a mennyit lehetett. Az irnok nem nyomozhat, nem
hallgathat ki, nem vehet föl jegyzőkönyvet. Ha valamit megtud is:
tanusága csak magán ember tanusága. Ellenben a csendbiztos nyomozhat, s
szükség esetén valami jegyzőkönyvfélét is készithet. Ezért fogta Bary
Recskyre, hogy ez vette föl a jegyzőkönyvet.
Holott az irás Péczely irása, a cselekmény Péczely cselekménye és Recsky
még csak alá se irta a jegyzőkönyvet.
Erről kölcsönösen megfeledkeztek.
Bary különben kiegészitette némileg a fiunak Péczely-féle vallomását.
Bary előtt elmondta a fiu azt is, hogy Eszter kezében egy ócskás sárga
kendő volt, s hogy abban ő gáliczkövet látott. Elmondta, hogy a lányka
Kohlmájer boltjában volt, Huri Andrásné küldte oda föstékért. Elmondta,
hogy »a koldus zsidó, kinek nevét nem tudom, – ugymond, – de annyit
tudok, hogy Lökről jött Eszlárra, nagy fekete szakálu barna ember, két
koldus asszonynyal, egy kis 2–3 éves fiuval jött pénteken délelőtt
hozzánk«. – Végre elmondta a jegyzőkönyv szerint, hogy Nagyfaluban nem
fenyegették és nem kényszeritették, s hogy Eszláron tegnapelőtt azért
nem mondta el ezeket, mert félt, hogy apja elkergeti a háztól.
Kora reggel átvitték a fiut Eszlárra s ott később még egyszer
kihallgatták. Még e napon be is szállitották a törvényszék székhelyére,
Nyiregyházára.
Május 23-án délelőtt Korniss Ferencz, törvényszéki elnök törvényszéki
ülést tartott. A tanács tagjai voltak az ő elnöklete alatt Russu Gusztáv
és Gruden Ernő birák s Wouvermans Ferencz jegyző. Jelen volt a királyi
ügyész, Both Menyhért is, a ki néhány nap mulva ez után öngyilkosságot
követett el s meg is halt. Halála nem volt összefüggésben ez ügygyel.
A törvényszék hitelesitette Sarf Móricz vallomását. Ez a cselekmény a
vármegyék régi büntető eljárási gyakorlata volt. Felolvasták a vádlott
vagy tanu előtt vallomását s megkérdezték: igy vallott-e? Feleletét
jegyzőkönyvbe vették.
A régi vármegye e birói cselekményt authenticatiónak nevezte. Szükséges
volt ez, mert a régi vármegye is jól tudta, hogy kevés vizsgálóbiró
akad, a ki a tanuk, vagy vádlottak nyilatkozatát tökéletes hűséggel
tudná irásban tenni. Maga az itélő biró akart tehát arról meggyőződni,
mit vallott az illető.
De husz év előtt már idejét multa, sőt egyenesen törvényellenes volt ez
az eljárás. A büntető perek irásbeli tárgyalása megszünt már az előtt
egy évtizeddel 1872-ben s a közvetlen igazság kideritésére a nyilvános,
a szóbeli, az érdekelt személyek közreműködésével megtartott tárgyalás
intézménye állott fenn.
A törvényszéknek ez az ülése nem volt nyilvános. Nem hirdették ki előre,
nem is volt rá idő. Május 22-én este vitték a fiut Nyiregyházára s 23-án
délelőtt már törvényszék elé állitották tanukép.
A fiu vallomása hat vagy hét embert gyilkosság vádjával terhelt
egyenesen. Ezek közül nem idézett meg a törvényszék egyetlen egyet se.
Nem is értesitett. Nem gondoskodott számukra védőkről sem. Az ő jogaik
biztositására nem tett semmit. E jogok érdekében a fiuhoz nem intéztek
se kérdést, se figyelmeztetést.
A törvényszék hitelesitési cselekménye tehát a törvényesség oldaláról
nézve törvénytelen volt, büntetőjogilag pedig hiábavaló. Hiszen
nyilvánvaló volt, hogy a fiu vallomását, bármennyiszer hitelesitsék is
titkon, a nyilvános tárgyalás komoly birálat alá veszi s esetleg halomra
dönti.
Miért tette hát ezt a törvényszék?
III.
(A szenvedélyes közvélemény hatalma a biróságok fölött is érvényesül. –
Móriczot tanú létére elzárják. – Jogairól nem gondoskodnak. – Szentül
hiszem, hogy vallomása Eszláron készült, Nagyfaluban csak elfogadtatták
vele. – A szegénysorsu zsidógyerek rendszerint félénk.)
Felnőtt korom óta szakadatlanul azt tapasztaltam, hogy a legóvatosabban
alkotott szakbiróságok se képesek arra, hogy a viharos és szenvedélyes
közvéleménynek, ha ahhoz a hatalom is csatlakozik, ellenálljanak s a
tiszta jogot, melynek önmagán kivül egyéb erőssége nincs,
megvédelmezhessék. Ha minden biró vagyonilag független, bölcs s hősi
lélek volna: akkor meg tudnák tenni. Olyan nemzet s olyan korszak pedig
nincs, a hol minden biró ilyen lenne.
A törvényszékre rettenetes sulylyal rányomakodott a gyülölködő közérzés.
Maga a biróság elnöke szentül hitte, hogy az eltünt lánykát igy vagy
amugy a zsidók emésztették el. Sokan azt hitték, még a zsidóknak is
érdekükben áll a biróság tekintet nélkül való szigorusága. S azután
ritka ember az, a ki a gyanusitással s a nyilt rágalommal szembe mer
szállani. A levegő tele volt azzal, hogy a zsidók vesztegetnek.
Rotschild hozza a millióit s a világ minden zsidója összedugja fejét,
hogy a bűntény nyomait eltüntesse. Az igazságügyek minisztere Pauler
Tivadar volt, jogtudor, egyetemi tanár, de csupán elméleti jogtudós a
gondolkozásnak minden önállósága nélkül. A vérvád babonája erősen
befészkelt lelkébe, a birói függetlenséget egyébként se érintette volna,
ebben az esetben pedig minden beavatkozástól nemcsak gondosan óvakodott,
hanem valósággal irtózott is. A kormány tehát nem mérsékelte a
biróságot, a közvélemény a gyanusak halálát követelte, a védelemnek a
vizsgálat folyama alatt a törvények szerint egyáltalán nem lehetett
szerepe. A megriadt eszlári zsidók fejüket vesztve, egy kitünő
nyiregyházi ügyvédhez, Heumann Ignáczhoz tódultak védelmi segitségért,
de eredménytelenül. Ő csak társadalmi és egyéni befolyását
érvényesithette volna, de ő is zsidó volt s maga az a gondolat, hogy ő
védőügyvéd is lehet az ügyben, már ellene uszitotta a sajtó egy részét s
az izgatott közönség fenekedését.
A biróság mindent tehetett, nem korlátolta semmi.
Mást is tett azonban a törvényszék ama hitelesitési cselekmény
alkalmával.
A közvádló királyi ügyész Both Menyhért szokatlan, sőt példátlan
inditványt tett. Javasolta, hogy »Sarf Móricz vallomása netaláni
visszavonásának vagy módositásának megakadályozása czéljából továbbra is
felügyelet alá helyeztessék«.
Mi akart ez lenni?
Az, hogy a tanu fogságban legyen mindaddig, mig a biróság jónak látja.
Hogy ne beszélhessen vele senki, a ki őt, az éretlen gyereket
felvilágosithatná. Senki, a ki belé bátorságot önthetne, melyet belőle a
nagyfalui éjjeli vallatás kiölt.
Igaz, hogy a királyi ügyész nem fogságot emlitett, hanem felügyelet alá
helyezést. De hogy ez alatt mit érthettek: megmutatta a következés.
A törvényszék ily alakban nem fogadta el a közvádló inditványát. A
felelősséget ily ostoba és gonosz cselekményért egyenesen elvállalni nem
akarta. Kerülő útra terelte ezt a kérdést.
Tanut fogságba tenni: ezt még nem kisértette meg soha semmiféle nyers
hatalom. Magyarország büntető biróságai előtt megfordul évenként
legalább negyed millió tanú s ennek talán fele terhelő tanu. Ha ezt
valamennyit fogságba helyeznék: minden középület tanúval lenne tele. A
mi azt teszi, hogy csakhamar nem akadna tanu s megszünnék a büntető
igazságszolgáltatás. Hiszen végre a vádlott megmenekülhetne akkor is, de
a tanú nem. A tanút nyomban elzárnák, mihelyt valami bűnös cselekményről
tud valamit. Hátha módositaná utóbb vallomását, hátha meg is
változtatná: meg kell ettől óvni. Vasat kezére, lábára: el kell zárni
négy fal közé; ne beszélhessen senkivel, ne beszélhessen vele senki.
Minő kényelmes dolguk lenne a gonosztevőknek. Senki se lenne oly őrült,
hogy tanúként lépjen föl ellenük.
De hát a kis zsidó gyerek sorsát eldöntötték. Más tanú nem akadt a
vérvádra: ezt nagyon meg kellett őrizni.
A törvényszék az iratokkal együtt visszaadta a gyereket a
vizsgálóbirónak. Csináljon vele, a mit akar. Csak arra figyelmeztette,
hogy lehető gyorsan végezze vele intézkedéseit. – No hiszen gyorsan
végezte. Több mint egy esztendőn és két hónapon át volt fogságban a
tanu.
Május 26-án ujra kihallgatta Bary a gyereket. Arra volt kiváncsi, vajjon
a templomból merre vihették ki a megölt leányka holttestét?
A templom szabad téren áll. Két oldalán utcza s közös libalegelő, mely
nappal tele van gyerekekkel s járókelőkkel. A harmadik oldala is szabad
tér, csak a negyedik oldalán van szomszéd, ha jól emlékszem: Lengyel
Istvánné háza. De e ház háta mögött is szabadon át lehet látni, sőt
átjárni is, mert sehol semmi kerités vagy sürüség nem gátolja a nézést
vagy járást. Szinte becsületére válik a gyerek elméjének, hogy mégis
tudott a vizsgálóbiró szavaira felelni.
Azt mondta, hogy ha az imaház ajtaján vitték volna ki a holttestet, a
szabad mezőn legeltetők bizonyára meglátták volna a déltáji időben. Ugy
gondolja tehát, hogy az imaház pitvarának ablakán adták ki a halottat,
mert az ablak előtt egy szalmaboglya volt s ez némileg elfödte az ablak
elejét.
A következő napon, május 27-én megint kihallgatta Bary. Ekkor a gyerek a
veres cseréptányérról és a fazékról beszélt, melybe a lány vérét
eresztették. Nem tudja: ezek hova lettek. Végül kijelentette, hogy
hazamenni s otthon maradni nem akar, kéri tehát, ruhácskáját hozassák el
Eszlárról.
Igy készült el a tanu fogsága.
A mit a törvényszék nem mert megtenni: megtette a vizsgálóbiró. Végzést
hozott, melyben a gyermek előzetes letartóztatását megszünteti, de a
fogságot számára elrendeli akként, hogy a fogházőrök hivatalos
helyiségében legyen elhelyezve s szüleivel ne érintkezhessék.
A fogházőrök hivatalos helyisége, mint mindenki tudja, a fogház. A
végzés ezt nem árulja el.
Három okot hoz fel erre a vizsgálóbiró. Az egyik ok az, hogy a fiu
hazamenni nem akar. A másik az, hogy Nyiregyházán akar maradni. A
harmadik ok az, hogy a zsidók őt, mint terhelő tanut, bizonyára
bántalmaznák, ettől tehát meg kell védelmezni.
Mindebből természetesen egy szó se volt igaz. De ki ellenőrizhette a
vizsgálóbiró titkos cselekményeit?
Az alkotmány szigoruan biztositja a kiskoru gyermek jogait. E jogok
őrizője első sorban az apa. De az apával nem közölték a gyermek
fogságát, tehát meg se kérdezték erre nézve. Ha az apa nem él, vagy
őrült, vagy nehéz rabságban szenved: ott az árvaszék és a polgári
törvényszék. Gondnokot nevez ki a kiskorú részére s ügyvédi segitséggel
látja el. De senkinek se jutott eszébe a gyermek jogainak ekként való
megőrzése.
Fogoly volt több mint tizennégy hónapon keresztül.
De hát hogy készült nagyfalui éjjeli vallomása?
A mit eddig erről elmondtam: azok csak külső körülmények. Hogy a
gyermeket fenyegették, bántalmazták s rémitették: ennyit ezek a külső
körülmények is bizonyitanak. Ez azonban még nem elég arra, hogy a dolgot
tisztán megértsük.
A tanú elbeszélése egész összefüggő történetet foglal magában, melynek
sok részletét a fiu se önmagától, se szüleitől, se másoktól nem
tudhatta. Hiszen az egész történetet ugy általánosságban se tudhatta,
minthogy az a maga egészében puszta koholmány volt, a fiunak képzelő
ereje azt a történetet meg nem alkothatta.
De ki alkotta hát meg s mikor készitette s ki készitette el a fiu
vallomását?
Nekem rendithetlen hitem volt s ebből sohase csináltam titkot, hogy a
fiu vallomása ugy a hogy Péczely első irásában feljegyződött, nem
Nagyfaluban készült. Hanem igen is készült május 20-án és 21-én még
Tisza-Eszláron a vizsgálatnál ott szereplő egyéniségek pajkos
tanácskozásaiban. Péczely készen vitte azt Nagyfaluba s neki és a
csendbiztosnak abból állott minden feladata, hogy a kész munkát a fiuval
elfogadtassa s aláirassa.
Vallomás, beismerés, tanu nem igazolja e hitemet, de tárgyi körülmények
egész serege teszi azt valószinüvé. S a végtárgyaláson a lehetőség
határáig törekedtem is hitemet külön jogi bizonyosságra emelni. Nem
áltatom magam azzal, hogy egészen sikerült. Az ügy fordulata nem is
ettől függött, tehát nem is kellett erőltetnem ezt a kérdést a
végletekig. Hanem a tárgyi körülmények felsorolását mégis szükségesnek
tartom. Hadd lássa a nyájas olvasó, hogy az érdekek és szenvedélyek
által összekuszált esetekben néha mily nehéz a valódi igazság
kideritése.
A fiu vallomása két lényeges részből áll.
Az egyik részben el van mondva a gyilkolási cselekmény története. Sarf
behivja az eltünt leányt magához, onnan a koldus zsidó elvezeti az
imaházba, annak a pitvarában a földre teriti, két metsző zsidó a lányt
fogva tartja, a harmadik metsző nyakát elvágja, vérét cseréptányérba s
aztán fazékba veszik.
Ez a cselekmény, ez az eset nem történt meg semmiféle alakban. Ennek
minden részlete koholmány. Hiszen megkerült a szegény eltünt lányka
holtteste, azon pedig semmi vágás, semmi metszés nem volt.
Ezt a mesét képzelődés szülte.
De hát kinek a képzelődése?
Ha a vallomás csak ebből állana: nem tartanám teljes lehetetlenségnek,
hogy a fiu maga képzelte, maga koholta az egészet.
Anyaga volt hozzá. Hiszen a kis Samut, az ő öcscsét többszörös
változatban, sőt egymásnak ellentmondó változatokban már ápril végétől
kezdve tanitgatták erre a pajkos lányok. Az utczai fecsegés sok
részletét kétségtelenül hallotta május hó folyamában a Móricz fiu is.
Alkothatott tehát magának képet efféle esetről s azt Péczely előtt is
elmondhatta.
De önként nem s jó szívvel se.
A gyerekre testi bántalom s lelki kénytelenség nyomakodott.
Hogy egykor a kínzó vallatás gyötrelmei közt a vádlottak minő képtelen
dolgokat s minő csodálatos részletességgel vallottak magukra is, másokra
is: azt az igazságszolgáltatás történetének ismerői minden mivelt nemzet
multjából jól tudják. A boszorkányperek s az eretnekirtó szent
inkviziczió perei tömeges adatot nyujtanak erre.
A gyerek ellen a régi multból ismert kínzó vallatást nem alkalmazták.
Hogy fülét megránczigálták, pofon is ütötték s talán Bakó pandur a
korbácscsal egyet-kettőt rá is huzott, a mint a tanuk beszélik: ez
bizony még nem a történelmi kínzó vallatás.
De nem is az a kérdés, hogy a lelki és testi gyötrelemnek mekkora fokát
alkalmazták valósággal. Van olyan elszánt, öntudatos s ezen kivül erős
idegzetü ember, a ki irtóztató kínokat elvisel, semmint lelkiismerete s
tudása ellenére koholmányos és veszélyes tartamu nyilatkozatot tenne. De
van olyan is nagy számmal, ki a legkisebb kényszeritéstől is megretten s
nyomban alkalmazkodik vallatói kényéhez.
A gyerek eszébe élénken bevéste Péczely azt a gondolatot, hogy ha nem
beszél: börtönben fog elrohadni. A gyerek ezt elhitte, hiszen már
rabként vitték Nagyfaluba s ott állott mellette a pandur is; – azt pedig
már otthonról is jól tudta, hogy a ki mellett ott áll a pandur: az abban
a pillanatban boldogtalan. De Péczely azt is a fejébe verte, hogy ha
vall, nemcsak magát, hanem édes apját is megszabaditja a rettenetes vád
terhe alól. Recsky pedig, a csendbiztos, az iránt oktatta meg, hogy apja
már ugy is elbeszélt mindent, tehát ő, a gyerek, hiába titkolózik.
De mi volt hát az a minden, a mit apja elbeszélt? Más nem lehetett, csak
az, a mi Péczely irásában föl van jegyezve. S Péczeli bizonyára
gondoskodott arról, hogy az irás tartalmát a fiu megismerje.
A fiunak mégis kételkednie kellett. A vallomástól mégis vonakodott. Igy
beszélik a tanuk is. De ha tanuk nem volnának is: akkor is igy kellett
történni. Mert az bizonyos, hogy a fülránczigálás, a pofonütés s a
kézben korbácsot suhogtató pandur nem lett volna szükséges, ha a fiu nem
kételkedik, nem vonakodik, hanem készségesen beszél.
A fiu különben erkölcsileg éretlen volt. Egyéniségének egész jelleméről,
gondolkozásának és vágyainak és erkölcseinek természetéről később fogok
majd részletesen szólani, de már itt meg kell jegyeznem, hogy félénk,
sőt gyáva természetü volt.
Tisza-Eszláron a gyáva, félénk, gyámoltalan, tehetetlen gyereket bandzsi
gyereknek nevezik. Ilyennek rajzolta a biróság előtt Sarf Móriczot is
mostoha anyja: Müller Léni. Azt mondta, oly gyáva volt, ha egy 6 éves
vagy ha egy 4 éves bátor paraszt fiu szembeszállt vele: már annyira
megijedt, hogy neki kellett közbelépni s nagy kamasz fiát a kis
támadótól megmenteni.
E gyávaság nem egészen az idegek gyávasága.
A szegény zsidó szülők gyerekeiket már kis koruktól kezdve arra intik,
arra oktatják, hogy a keresztyén gyerekekkel ne viszálykodjanak, azokkal
szembe ne szálljanak, utjukból kitérjenek, mert azok erősek, bátrak,
gorombák és nagy többségben vannak s ha czivakodnak, mindig a zsidó
gyerek huzza a rövidebbet. A magyar gyerek már öt-hat éves korában lóra
ül. Nyereg nélkül csak ugy szőrén üli a lovat. Az az állapot, hogy ő
lóhátról nézheti a gyalogos szegény fiut s az öntudatlan önérzet, hogy ő
már lovat is tud fékezni s az ő hatalma előtt a ló is meghajlik már:
bizonyos elbizakodást, bizonyos foku hetyke bátorságot támaszt benne a
szegényebb sorsu zsidó gyerekekkel szemben. De viszont ez is
tartózkodóvá, szerénynyé, sőt gyakran félénkké lesz, ha amavval
találkozik.
A gyerek, akár milyen állapotu szülők gyereke, mind egyenlő természetü.
De nevelésük nem egyenlő. A falusi vagyontalan zsidó bizony
engedékenységre, alázatosságra, szelidségre oktatja gyerekét. Ily
nevelés mellett gyáva lesz a gyerek, ha idegzete erre különösen
alkalmas.
Már most tisztán állhat előttünk a tanu lelkiállapota Nagyfaluban.
Éjszaka van. Idegen ház, idegen emberek. A gyerek magában van. A ki
hozzá huzzon, vele érezzen, rajta segitsen: nincs senkije. Tudja, hogy
rab s hogy viszik messze a városba, a börtönnek mélységébe. Apja, anyja
nem segithet, hiszen azok is rabok. És azok is zsidók, pedig most a
zsidók ellen közelget s fegyverkezik kemény, komor, borus tekintettel a
törvény. Mellette a hatalmas csendbiztos, a kinek szavára pandur enged,
kard villan, puska elsül, bilincs elzáródik. S mellette a pandur, az
erőnek jelképe, magas termetével, zordon nézésével, kevély bajuszával,
pattogó szavával, – kard az oldalán, pisztoly az övében, korbács a
kezében.
Ő maga nyomorult, erőtlen zsidó gyerek. A ki megfutamodik otthon a
libalegelőn a kisebb gyerekek elől is. S ime most ily emberek hatalmában
vonaglik.
Mit csináljon?
A gyermekagy képzelőtehetsége erősebb, mint a felnőtté. Elképzeli azt a
sorsot, a mely reá vár. Talán éhezni fog, talán kinozzák is, aludni nem
hagyják, négy fal közé eltemetik s ott rohad el a börtönben.
De ha elfogadja és aláirja, a mit Péczely ad a szájába: akkor
megszabadul maga is, apja is minden veszedelemtől.
Semmi hihetetlent se látnék abban se, ha ily rettentő lelki kényszerüség
alatt maga a megrettent gyermekagy koholta volna ki lázas képzelődéssel
a Péczely-féle vallomást.
Csakhogy annak a vallomásnak oly részletei is vannak, a melyek igazak, a
melyeket kikoholni nem lehet s azokat vagy tudja az ember s akkor
elbeszélheti, vagy nem tudja s akkor ki nem gondolhatja.
A lányka neve Eszter volt. Fején kopottas fehéres kendő, nyakán vöröses
kendő, testén kékes szoknya, derekán és vállán fehéres kabátka.
Ó-faluból jött a lányka, Huri Andrásnénál volt szolgálatban.
Ime ezek a részletek. Ezeket tudni kell.
Ám a fiu még ezeket is tudhatta. Hiszen száz paraszt lányka jár ilyen
ruhában. De beszéde közben hallhatta is a fiu e részleteket.
De a fiu még azt is elbeszélte, hogy az eltünt lányka Kohlmájer boltjába
ment föstékért s kezében egy sárga kendő volt s abban gáliczkövet
látott. És azt is elbeszélte, hogy a koldus zsidó Tisza-Lökről jött
Eszlárra.
Ezeket a részleteket pedig ő a tényleges viszonyok szerint nem tudhatta.
Hiszen az eszlári felnőtt zsidók egyike se tudta. Még azok a lányok se
tudták, a kik a kis Samu gyereket oktatgatták. Ezeket csak Bary
vizsgálóbiró puhatolta ki nagy buzgalommal május 19-én, 20-án és 21-én.