_Míg kint van, Hugocska egy székbe ül és a fejét fogja. Mikor a
szobaleány visszatér:_
HUGOCSKA: Csavarja ki az egyiket és adja ide! _(Összefogja és a
homlokára teszi.)_ Fogja a zsebkendőm, szorítsa rá vele.
A SZOBALEÁNY _(a tálat egy kis székre helyezi a zongora mellé)_: Nem éri
bogra, hanem megtűzöm két biztostűvel. _(A tűket a kebléről kapcsolja
le.)_ Mennyit fáj a feje a kisasszonynak!
HUGOCSKA: Mindig fáj, ha gyakorolok.
A SZOBALEÁNY: Hát miért nem gyakorol kevesebbet a kisasszony?
HUGOCSKA: Nekem sokat kell pótolni. A kezem se elég könnyű… _(Nézegeti a
kezét, széttárja újjait és nyujtogatja.)_
_Mialatt a szobaleány kimegy, Hugocska visszaül gyakorolni. Pár hangot
üt le, aztán rákönyököl a zongorára és fejét az öklén tartja. Majd
föláll, kihúzza a jeges ruhát a homlokkötése alól, a vízbe dobja és a
másikat csúsztatja a kötés alá. Az ablak felé van fordulva. A terrászon
a középütt levő lejáratnál feltűnik Márta és Egon. Hugocska gyorsan
felkapja a tálat és az ajtót takaró függöny mögé rejti. Le akarja oldani
a kötést a fejéről. A frizuráját összerontja. Nem boldogul. Hirtelen a
baloldali ajtófüggöny mögé lép és próbál menekülni: az ajtó zárva van.
Márta és Egon jobbkézt belépnek. Hugocska elcsendesül. A függöny mellől
még kikandikál a ruhájából egy rózsaszín fodor._
MÁRTA: _(Nincs több huszonnégy évesnél. Finom és ideges. Vakító
tenniszruhában, a kezében labdaverő. A kalapját a fiókos szekrényre
teszi, egy pillantást vet valamelyik tükörbe.)_
EGON _(szintén rakettel. Viselkedése meghatott és izgatott. A kezében
egy égő rózsa. Körülnéz)_: Itt minden olyan… világos!
MÁRTA _(kulcsot keres ki ridiküljéből, kinyitja a fiókos szekrényt.
Kiveszi a labdaverő tokját. A kulcsot a szekrényben hagyja)_: Úgye, még
hazamenet leszáll a villamosról és beadja javításra?! Hogy épen ma
kellett meglazulnia. – Itt is, ezt a bőrpántot gépeljék le a tokon.
EGON: Holnap reggel készen hozom a pályára. _(Ismét körülnéz.)_ Olyan
hálás vagyok ennek a kis hibának…
MÁRTA: Kárörvendő?
EGON: Behozott Magukhoz… a ház egy intim szentélyébe. _(Márta képéhez
fordul, a kalapja még a kezében.)_