a hol még az ősoltárok füstölögtek, a hol még fútták a kürtöt a hadisten
tiszteletére. Az volt ottan Erdélyország.
Erdélyország kis királya Gyula vezér vala akkor, az meglátva a hős
Thonuzobát, keblére ölelte örömmel, felvitte Fehérvárába s hét nap hét
éjjel folyt az áldomás, mint a tenger, Bonczidától Henczidáig, annak az
örömére, hogy bár elveszett Kupa vezér tábora, de megszabadult belőle
Thonuzoba és neje, a délczeg Zilah és paripája, a Hirhalló!
A nyolczadik nap Ármány fekete napja volt; a ki ezen napot vigalomban
tölti, az annak estéjén rossz hírt fog hallani.
Gyula-Fehérvárban nyolczadnap is vigadtak még, s nyolczadnap este jött a
hír, hogy útban vannak a magyar király seregei, Erdélyt engedelemre
szoktatni, Gyula-Fehérvárát Pirosvárrá tenni.
Sokan elsápadtak, csak Thonuzoba nem. Az ő karja fáradatlan, az ő szíve
átjárhatlan, s hogyha fennül paripáján szép neje oldala mellett,
mindenét magával hordja. Tőle mitsem vehetnek el, mert az a föld, a mit
kardjáva. körülkeríthet maga körül, mindig az ő tulajdona.
Ármány napján jött a rossz hír, Ármány napján csaptak össze a napimádók
a király táborával; a kimenetel gyászosabb volt, mint a jóslat:
elhullottak a rhabonbánok; a gyulák, jósok, táltosok lementek a lemenő
nappal, Gyula maga is elesett, s véres hulláját négyfelé hasíták, úgy
akaszták ki négy város kapujára, gonosz pogánynépek nagy rémülésére.
Szétfutott a vad pogányság, vagy elhullott nehéz sebben; csak egy
Thonuzoba maradt élve a csaták mezején, el nem fogva, le nem verve, meg
nem futamítva.
A micsoda helyen hajnalhasadtakor elkezdett harczolni, mind azon a
helyen napleáldoztakor ott állt véres arczczall Köröskörül egy
kardcsapásnyira egy nagy kerek bástya támadott körüle; azon kerek bástya
nem állott egyébből, hanem jó vitézek megölt hulláiból, a kik nagy hiába
rátámadtak a sérthetlen vitézre, a kiket Thonuzoba maga körül fektetett
le örök álomra.
Már a holttetemek sáncza olyan magas volt körüle, hogy a fején lévő
sastoll sem látszott ki abból s a keresztyén hősök átlátták, hogy hiába
küzdenek itten vassal vas ellen, nyillal szikla ellen.
Elment a híre ez esetnek a királyig s magyar király elküldé első
hirnökét, a ki felszólítsa Thunozobát, hogy adja meg magát életre
halálra, király irgalmára. Külömben várhatja magára szörnyű pusztulását.
Felelt neki Thonuzoba:
– Nem kell nekem királyodtól sem élet, sem halál, sem kegyes irgalma;
Thonuzoba az én nevem, hitvesem neve pedig Zilah és paripámé Hirhalló,
és mi hárman nem félünk senkitől.
Parancsolá akkor a király, hogy a mint Thonuzoba hullák sánczával vala
körülvéve, a nagy hegyi patakot bocsássák reája, abba fojtsák bele.
Sok kéz sokat tett, a patak elhagyta medrét s elözönlé Thonuzoba
menedékét, ott lepve őt nejével és lovával.
Thonuzoba felsóhajtott, midőn a víz nőtt körüle; «hajh, jó karom, ki véd
meg e gyáva halál ellen engem?»
De szólt hozzá a táltos paripa:
– Ne hagyd magad Thonuzoba, ne hagyd magad én jó uram!
És azzal lehajtá fejét a hullámba, mely már szügyéig nőtt fel s mind egy
cseppig felszítta az egész vizet, akármennyi omlott rájuk.
És ismét elküldé a király második hirnökét Thonuzobához és izente neki:
– Térj meg immár Thonuzoba. Király teneked megbocsát, ád sok földet,
vármegyéket, légy zászlós úr, állj jobbfelől a királyi szék oldalán, sok
nép tégedet szolgáljon, kár oly nagy, derék vitézért, minő te vagy. Állj
a király hivei közé.
Csak megcsóválta e szóra fejét a pogány vitéz s fellövé nyílát az égre,
mondván:
– A milyen igaz, hogy ez a nyíl, bármilyen magasra lőjem is fel, soha
nem marad az égben, hanem visszajő a földre, olyan igaz, hogy én sohasem
vallhatom magamat királyod hivének, mert miként e nyilat a föld, úgy
visszahúz engemet azoknak emléke, a kik már a földben vannak. Menj
vissza és mondd ezt neki.
Parancsolá ekkor a király, hogy száraz galyakat nagy kévékbe kötve,
hányjanak le Thonuzoba körül s gyújtsák akkor azt meg rajta, hadd égjen
ott nejével, paripájával.
Hirtelen máglya emelkedék Thonuzoba körül, s a négy oldalon meggyújtott
láng összecsapott feje felett.
A Hirhalló másodszor is szólt nyerítve.
– Thonuzoba, ne hagyd magad.
S hirtelen kilövellé szerte a lángok közé az orrába felszítt vizet s
háromszor eloltá az újra meggyújtott máglya tüzét. Thonuzoba
sérthetetlen maradt.
Harmadszor harmadik hirnök jött a hőshöz a királytól, a ki ékes
nyájassággal szólt hozzá:
– Thonuzoba, derék vitéz; ha nem sajnálod magadat, kiméld deli
feleséged, kiméld délczeg paripádat, ők sokszor megszabadítának téged;
most szabadítsd meg te őket. Ne vidd magaddal a sírba mind a kettőt.
Thonuzoba gondolkozott, megölelé feleségét, a szép Zilaht, megsimogatá
paripája nyakát, a Hirhallóét és köny eredt meg szeméből.
De szólt a nő és nyerített a mén:
– Ne hagyd magad Thonuzoba!
S harmadszor is intett a hős: «jőjjön, a mi jőni akar!»
S ekkor azt parancsolá a király, hogy hordjanak a harczosok paizsaik
ölében földet Thonuzoba körül, s ott nejével és paripájával temessék el
őt föld alá.
Percz mulva hullott a göröngy a körülfogott hős oldalán; a hős hüvelyébe
taszítá kardját, a paripa leereszté fejét, a hölgy leoldá fürteit. Itt
semmi sem segít többé!
A sírhalom egyre telt göröngygyel, már eltemeté a paripát, már lefogta
Thonuzoba kezeit. A hirnök újra megjelent előtte.
– Thonuzoba! térj magadhoz, légy támasza királyodnak, légy hőse
nemzetednek s élj sokáig.
A paripa a föld alól nyerített fel:
«Ne hagyd magad Thonuzoba!»
A hős csak fejével inte tagadólag.
A hölgy reszketve simult hozzá fejét férje fejére hajtva, karjaival
átölelve; a föld egyre emelkedett körülöttük; már csak a fő látszott ki
a sírhalomból, a vitézé és a hölgyé, amaz aczélsisakjával,
sasszárnyával, emez selyemfürteivel, gyöngyös pártájával.
– Thonuzoba! még tied az élet. Nézz körül! milyen szép élni! kiáltá rá a
hirnök.
A két fő, a föld alól kilátszó, egymás szemébe tekintve és egymást
bizatva hajolt össze; ajkaik egy csókba forrtak és halkan susogtak
egymáshoz:
«Haljunk meg együtt egymással!»
A következő pillanatban nem látszott többé sem fő, sem sasszárny, sem
gyöngyös párta, csak egy magas halom, a róna közepén, melyet a gondos
vitézek zöld gyeppel szépen beraktak.
Az a hegyes halom még most is ott áll a síkon s a kik ismerősök a
túlvilágról jövő szókkal, most is hallhatják éjjelenként az alóla
fel-felhangzó kardcsörrenést, ménnyerítést, asszony sóhajt…
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Heliotropium.]
[Footnote 2: Mátyás királyról a hagyomány azt tartja, hogy nagyon
szerette a csukának a máját. Egyszer vadászaton volt Csóron; ebédnél a
tormás csukának hiányzott a mája. Mátyás követelte, hogy adja elő a
szakácsné; az azt felelte, hogy «csóri csuka, nincsen mája». Mátyás
visszaizente neki: «palotai pálcza, nincsen száma» – s rögtön előkerült
a félretett csukamáj.]
[Footnote 3: «Isten védd Lengyelhont.»]
[Footnote 4: «Isten tartsd meg sokáig a czárt.»]
[Footnote 5: Az első jelent száműzöttet, a második szökevényt.]
[Footnote 6: Imaszíj, a mit a kezükre csavarnak.]
[Footnote 7: A volapük nyelv «az, ez, egy» szavakat nem használ.]
[Footnote 8: A volapük nyelv a jelzőt mindig hátul teszi.]
[Footnote 9: Tat = állam; dilekel = igazgató.]
TARTALOM.
Álmodád 3
Mátyás király forrása 35
A kis király beszélő babája 40
A leaotungi emberkék 45
Mire kell a fűmag 69
A mumia és a gólya 71
A királyleány babái 84
A guta 89
Sakkjáték 102
Rémhalász 103
Királyné és majom 108
Legbátrabb emberek 118
Nevezetes jogi kérdés 125
Csalavér 126
Holtak harcza 197
Tengerszem tündére 238
Thonuzoba 256
FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
8 |rajtuk!» |rajtuk!
17 |Älmodád észrevevé |Álmodád észrevevé
20 |időkben. |időkben.»
30 |eljön az ídeje |eljön az ideje
47 |ha én bűnös |«ha én bűnös
69 |MIRE KELL A FÜMAG |MIRE KELL A FŰMAG
77 |pillanatban! |pillanatban!»
77 |innen. |innen.»
103 |Nézze csak. mondám |Nézze csak, mondám
139 |«L’étandard sanglant de tyranne, contre nous est levé.» |«Contre
nous de la tyrannie, l’étendard sanglant est levé.»
142 |megszabadítsa. a hogy |megszabadítsa, a hogy
143 |kigyúlna. |kigyúlna.»
145 |egészségére.» |egészségére.
146 |vigyázz, |«vigyázz,
146 |fujd, fujd! |fujd, fujd!»
190 |cassában? |cassában?»
191 |megkinálom! |megkinálom!»
206 |tizenötödíkén halt |tizenötödikén halt
208 |ezűstből. az lesz |ezűstből, az lesz
208 |a mít az |a mit az
209 |alirumma beszélt |alirumna beszélt
213 |másíkba menjen |másikba menjen
222 |utána, A fű |utána. A fű
223 |elkezdődött, Előjöttek |elkezdődött. Előjöttek
239 |annál rosszab |annál rosszabb
248 |tizenkétszer tízenkettő |tizenkétszer tizenkettő
257 |mintha egy Iélek |mintha egy lélek]