Szinházat tehát már kapott a bosnyák főváros. Azt ugyan eleinte csak a
beköltözött idegenek látogatták: hivatalnokok, katonatisztek,
kereskedők. Aztán rákaptak a keresztyén uraságok, később a hölgyeket is
el merték vinni. Látták, hogy semmi botrányos látványokat nem mutogatnak
ezen a színpadon. Igaz, hogy valóságos nők játszanak; de azok sokkal
illedelmesebben mozognak, mint a török szinpadok nőruhás sihederei.
Mikor végre megtörtént az a nagy eset, hogy egy estén maga a hirneves
Kassári Alibegovich Dániel bég is megjelent egy páholyban, még pedig
mind a három hitvesével (igaz, hogy mélyen le volt fátyolozva mind a
három), akkor egyszerre bon tonná vált a szinházba járás az effendikre
nézve is. Az operettek dallamai hódítottak. S a ki azokat utána dalolta:
a szöveget is szerette volna érteni.
Vukoszava és Sefika asszonyságok egyszer csak azt vették észre, hogy
németül beszélnek. Influenza van abban! Cseléd, gyerek, asszony mind
beszélte a «wasz ist den das»-t. Ha ez soká így tartott volna:
meggermanizálták volna egész Boszniát.
Jó szerencse, hogy van gondoskodva róla, hogy a fák ne nőjenek az égbe.
Achmed effendi nagy kópé volt: nem hiába járt a külföldi egyetemek
körül.
Ő buzdította az asszonyságokat, a két mamája közvetítésével, a folyvást
harapózó ujításokra.
Eleinte az lett behozva, hogy az izlamita hölgyek is használhatnak
szinházi látcsöveket az előadások alkalmával. Ezzel pedig, jól tudjuk,
hogy milyen közelségbe hozhatók az idegen férfialakok. Ajna asszony
megkezdte; a többi utána csinálta. A férjek mit tehettek? Azt mondták
rá: «Allah akarta így».
Azután meg a feredzsét levetették a páholyban; csak a fátyolt tartották
meg az arczukon s fenhangu fecsegéssel vonták magukra a figyelmet.
Fagylaltot ettek és sorbethet ittak felvonásközben. A férjek fizettek és
felsóhajtottak: «Allah akarta így».
S ha ő akarta, akkor nagyon jóakarója volt Leó úrnak, mert a toilettek
közszemlére hozatala által nőtt a kereslet a divatczikkek után: s Leó úr
konfekcziós boltja pompás üzleteket csinált.
S ha Leó úr maradt volna az üzletcsinálásnál, a hogy a hajdani chefje
tanácsolá: igen jó utat követett volna; de ő rátévedt a regénycsinálás
utjára, a mit a chefje határozottan elitélt.
Pedig már annyira volt a dolog, hogy egy álarczos bál megtartására is
meg volt adva az engedély, a mihez a szinház nézőtere alakíttatott
által. Ez épen aratásszámba ment lészen.
Ekkor azonban a két ugrifüles azt a ravaszságot gondolta ki, hogy még
egy társadalmi ujítást hozzanak be a mohamedán szokások ellenére. Azt,
hogy férfiak tehessenek látogatást hölgyeknél.
Hát hiszen ebben, a mi keresztyén fogalmaink szerint, semmi
erkölcstelenség sincsen. E nélkül mi egy szindarabot sem tudnánk irni.
Mért ne szokhatnának hozzá a törökök is?
Találtak rá alkalmat, hogy ezt a tervüket közöljék Dániel bég
asszonyságaival. Azoknál ez nagy tetszésre talált.
Kinálkozott a jó alkalom e terv végrehajtására. A boszniai miniszter
körutazása volt közhirré téve az országban. A népszerü minisztert
elfogadni, városról-városra kisérni volt a bosnyák notabilitások
feladata. Ezek közül ki nem maradhatott Kassári Alibegovich bég.
A míg e magas körutazás tart, addig Dániel bég nem mehet haza a
Jála-parti kastélyba. Azalatt megtörténhetik a látogatás.
Ajna asszony háreme lesz az elfogadás szinhelye: ő adja a theaestélyt. Ő
nála lesz Vukoszava és Sefika asszonyság. Három asszony és két férfi. No
ez nem veszedelmes dolog.
A megállapított nap estéjén a gyermekeket korán lefektették; a kutyákat
becsukták a fáskamrába; a hodsáknak ópiumot tettek a méhserébe; a
kapustól elcsenték a kertajtó kulcsait: a két lovag előtt nyitva volt az
ut.
Hogy erre a cselszövényre Vukoszava és Sefika asszony olyan könnyen rá
állt, annak valami erősebb oka is lehetett, mint az asszonyi
kiváncsiság. Bizonyosan irigykedtek Ajna asszonyra s azt akarták
megejteni. Ez a fiatal gyaur, a ki Budapestről került ide, bizonyosan
szerelmes Ajnába, s ha megérthetik egymást: akkor ennek megszöktetés
lesz a vége. Akkor aztán megint a két «hajdani» lesz a kegyben. Titkos
kárörömmel segítették előmozdítani a veszedelmes vállalatot.
A két ifju hős pontosan megjelent a határozott órában s be lett vezetve
a háremépületbe Ajna asszony bizalmas szolgálója által, kit Bécsből
hozott magával. Ez volt segédkezője bűvészeti mutatványainál.
Ez alkalommal is volt valami szemfényvesztés. Ajna ködfátyolképeket
mutatott.
A teremben gazdagon rakott asztal volt terítve a dagadó kerevetek
szomszédságában, melyeken a két lovag kényelembe helyezé magát, egyelőre
illatos mokkával, zamatos nargilével édelegve, s Vukoszava és Sefika
asszonyságoknak legujabb bécsi anekdotákat mesélgetve, a melyekből azok
annyit megértettek, a mennyit nem kellett volna megérteni s azt mondták
rá: «Tasz iszt szehr kút!»
Maga a hárem gyöngye háziasszonyi kötelességével volt elfoglalva. Ő
rendezte a ködfátyolképek tüneményes játékát.
A terem mélyében volt egy emelvény, a melyet egy sima fekete függöny
takart el.
A teremben minden lámpást letakartak, egészen sötét lett. Valami magától
zenélő gép elkezedett tündéri dallamokat hangicsálni. Akkor aztán
egyszerre egy nagy fénykarika támadt a kárpit közepén s abban megjelent
életnagyságban egy-egy sokat emlegetett világhirü alak. Egymás után
jöttek: Bismarck herczeg, Patti Adelina, Ozman Gházi, a plevnai hős,
Hadzsi Lója.
– Mit nekünk ezek a hires uraságok, asszonyságok, a kiket mi nem
ismerünk? kiáltott fel Vukoszava. Lássunk valami ismerőst. Lássuk Achmed
effendit!
S pár percz mulva ott termett a fénykörben Achmed, veres fezzel a fején,
csibukkal a szájában.
– Nagyon jó! Tökéletes! sikongatott a két asszonyság. Lássuk hát Leó
urat!
– Abban a pillanatban eltünt a fénykörből Achmed s ott ált a helyén Leó
úr, félrecsapott figaróval a fején, két keze a dzsekje oldalzsebébe
dugva.
– Szakasztott olyan! Tökéletes Leó úr; volt a hálás közönség véleménye.
– De lássuk hát Vukoszavát! – Lássuk Sefika asszonyságot!
S azonnal elég lett téve a kivánságuknak.
Egymás után megjelent a két hölgy, pompás európai öltözeteikben.
– Együtt lássuk mind a kettőt! követelték az ifjú leventék.
Ahhoz már egy kis idő kellett, a míg összejött. De az is meg lett. A
fénykörbe odapattant mind a két hölgy, abban a poziturában, a mely őket
egymással pörölve mutatja be; az egyik két csipőre tett kézzel, a másik
karmolásra görbített ujjakkal.
Lett erre nagy sikongatás a hölgyek részéről; taps és kaczaj az
ifjakéról.
Ez «moment-felvétel» volt!
– Már most lássuk az Ajnát! praetendálta mind a két asszony revancheból.
«Minő jelmezben?» hangzott a függöny mögötti titkos tündérszó.
– A «mouche d’or» jelmezében! kiálta Leó úr, felhörpintve a tele pohár
mandarint.
Erre a panharmónium rákezdte a bűbájos Koldusdiák-keringőt, s az
andalító zene mellett odalebbent a fénykör közepébe az a csábító
tünemény, melyet Leó úr látott maga előtt élő mivoltában ama végzetes
ruhafelpróbálás alkalmával; de most már fátyolozatlan arczczal.
– Isteni! Fölséges! rebegték az ifjú úrak elragadtatással.
A két asszonyság azonban azt mondá:
– No már ebből elég volt. Sok a mi sok!
Az aranydongó tovarepült.
«Kit lássunk még? Kit idézzünk ide?» kérdezgeté a néző közönség.
– Ejh! Lássuk Dániel babát! kiáltá vakmerően Leó úr, a kinek már akkor a
fejébe ment az erős khinai pálinka.
– Igen! Lássuk Dániel babát! ismétlé kaczagva az egész vidám társaság: s
arra egyszerre ott termett előttük Dániel bég; de nem a fénykör közepén
ködképben, hanem a függönyt félrehárítva, saját élő alakjában; s azzal
egyszerre világos lett az egész terem.
Dániel bég ősi diszruhájában állt ott; övébe dugva a handzsárja és
ezüstfogantyus pisztolyai.
Asszony, férfi, mind kővé meredt e rémalak láttára.
A bég pedig legkisebb haragot, felindulást sem mutatott az arczán. A
kezét sem tette a fegyverei markolatára. Szép csendesen odajött a
lakomaasztalhoz.
– Szelim alejkum, uraim! mondá az agyonrémült ifjaknak. Úgy látom, hogy
még jókor jöttem. Tessék folytatni a lakomát. Itt most minden a tietek.
Igazhitü muzulmán nem eszik olyan ételből, melybe egy gyaur belekóstolt
s nem iszik többet abból a pohárból, a miből az egyszer ivott. Azt mind
elvihetitek magatokkal, a mikor innen elmentek.
(Elmenni? Hiszen az volna jó! De egydarabban! Leó úrnak eszébe jutott az
a scéna, mikor Dániel bég nyaklevágással biztatta arra az esetre, ha
leplezetlenül találta meglátni a neje arczát. És most pláne mind a
háromét!)
A bég szeliden folytatá:
– Hát ti fiacskáim azt tettétek, hogy leveleket irtatok az én
feleségeimhez, arra szólítva fel őket, hogy nyissák meg előttetek a
háremajtót, olyan időben, a mikor engem a hivatalos kötelességem távol
tart. A három asszony közül «egy» elküldte utánam a hozzá irt
leveleteket.
Vukoszava és Sefika dühös tekintetet vetettek egymásra. Melyikök volt az
áruló?
– Most ime a saját szemeim győznek meg a valóságról. Hát ugy-e bár, édes
fiaim, ha egy keresztyén főúr, úgy véletlenül hazatérve, ott találna a
felesége boudoirjában vigan lakomázó fiatal effendiket, hát véres
bosszúval szerezne rögtön elégtételt megsértett férji becsületének? Jó
szerencse, hogy én muzulmán vagyok. Mi nem gyilkolunk ilyen esetben;
hanem egyszerüen elbocsátjuk a tetten kapott asszonyt. Én kiadom a
válólevelet a hűtelen asszonynak s megengedem neki, hogy minden
czókmókjával és egész pereputyjával együtt a saját szekereimre rakodva,
elköltözhessék, a hová neki tetszik; még a szekereket is magának
tarthatja, ökröstől, lovastól.
(Hisz ez igen derék, emberséges muzulmán!)
– Nem csak az, hogy elbocsátom, sőt az élelmezésére évi dijat is
ajándékozok neki, holtáig fizetendő hatezer piaszterben.
(Mintául szolgálandó példánya a muzulmán férjeknek.)
Most aztán szigorubb hangon kezdett el beszélni Dániel bég.
– A tetten kapott csábítókat azonban kényszeríteni fogom, hogy az
elcsábított asszonyokat, a kiket én magamtól elbocsátok, azonnal, ebben
az órában feleségül vegyék.
A két fiatal ember egymás szeme közé nézett. Leó úr igen kellemesen volt
megijedve, Achmed effendi ellenben igen kellemetlenül volt
megörvendeztetve. Leó úr azt vette bizonyosra, hogy a kit ő elcsábított,
az a bájos Ajna; ellenben Achmed effendi sehogy sem volt tisztában az
iránt, hogy a két hajdani közül melyik az ő választottja? mert neki
egyik sem nyugtalanította a szivét.
A helyzet nagyon kritikus volt.
Ez a kimagyarázhatatlan quakkeri nyugodtság Dániel bég egész
magaviseletében fölöttébb gyanus volt. Az atyáskodó biztatás mellé az a
két pisztoly, meg a handzsár az övében! Ennek a háta mögött van valami!
Az ifjak háta mögött is volt valami: egy rejtek-ajtó, a mi arra
szolgált, hogy a camera obscurát betolják rajta, a mely a
ködfátyolképeket a vászonfalra vetette.
Azt a csodagépet most visszahúzták, s azzal a fénykör, mely a kárpiton
világított, egyszerre eltünt, s arra teljes sötétség támadt a szobában.
Leó úr, Achmed effendivel egyben, arra használta fel a kedvező
sötétséget, hogy hirtelen a rejtek-ajtóhoz osonjon: a mint azonban azt
felnyitá az egyik, onnan nagy világosság tört elő; a mellékszoba tele
volt emberekkel, a kik mind ide igyekeztek. Először jött egy szolga két
karos gyertyatartóval a két kezében; azután egy másik szolga egy nagy
ezüst medenczével és kancsóval, törülköző is volt hozzá. (Kit mosdatnak
itt meg?) Azután egy harmadik szolga egy porczellántállal: abban viz
volt és szivacs. (Itt csakugyan univerzális mosdatás lesz!) Majd meg egy
negyedik szolga, a ki nyalábbal hozott kis asztalt, nagy könyvet. Ezek
mind sorba álltak egymás mellé.
De még ezzel nem volt vége a Macbethi szellemfelvonulásnak. Következett
a szolgák után egy pópa, kruczifixussal a kezében, azután meg egy török
pap, nagy bolond turbánnal a fején. A pópa meg az imám eleinte
véghetetlen nagy nyájassággal kinálgatá egymásnak az előre belépést, míg
utóljára a török pap dühbe jött, s olyat ütött ököllel a kollegája
hátára, hogy az egyszerre benn találta magát a szobában, eláldva a
jelenlevőket a kirie eleizonnal, mire aztán az imám is eldörmögte a
Mohamed razul Allaht.
Dániel bég pedig ez alatt ott állt és a pisztolya agyával játszadozott.
– No látjátok, fiacskáim. Mindenről gondoskodtam szépen. Kettőtök közül
az egyik keresztyén. Te vagy az, te frakkos. Hogy egy muzulmán nőt
feleségül vehess: arra kétféle mód van. Vagy keresztyén ritus szerint,
vagy mohamedi szertartás szerint. Az első esetben a nő fog
megkereszteltetni: a másodikban a vőlegény lesz muzulmánná. Az elsőnél a
czeremonia könnyebb, azonban a házasság nehezebben felbontható; a
másodiknál a házasság könnyen felbontható, ellenben a megelőző
czeremónia körülményes. Elhoztam a szent atyát is a kolostorból, aztán
meg az imámot is. Bizonyára mind a ketten jól értik a mesterségüket.
Egészen a saját bölcs belátásodra bizom, fiacskám, hogy melyiket válaszd
a kettő közül? Ne mondd, hogy én erőszakoskodtam fölötted. Fontold meg
jól a dolgot.
Leó úrnak bizony nem kellett semmi hosszas magábaszállás az
elhatározásra.
– Maradjunk a keresztyén szertartásnál.
– Jól van fiacskám. Dicsérem benned, hogy hű maradsz atyáid hitéhez. Ugy
is illik. Férfinak meg kell tartani a hitét, mert a szerint idvezül a
más világon. Ellenben az asszonyféle cserélheti-berélheti a vallását;
annak az se nem árt, se nem használ.
– De igenis használ! kiáltott bele a pogány beszédbe a pópa; a derék
lelkipásztor nem hagyhatta azt ellenmondás nélkül.
– Használ-e? kérdé félbámulattal Dániel bég. Hát ti nálatok az asszonyok
is bemennek a paradicsomba?
– Be hát!
– S mit csinálnak ottan örök időkig?
– Énekelnek.
– Tánczolnak is?
– Azt már nem teszik.
– Hát akkor csak hadd menjenek be. No hát terítsd fel az asztalodat, a
hogy szokás: itt a medencze, ott a kancsó, kezedben a kapcsos könyved,
olvasd fel, a mi erre az alkalomra való. Hanem megállj! Előbb jön a
muzulmán házasságkötés. Mohamed az első. No hát Achmed fiacskám. Huzd le
szépen a czipődet s fogd kézen a Vukoszavát és járulj az imám elé.
Achmed effendi tiltakozott ez összeköttetés ellen kézzel-lábbal.
– Az lehetetlen! Hisz a Vukoszava az anyámnak a nénje; a Jelacsáé.
– Hát a nénje az anyádnak? Nekem mindig azt mondta, hogy a huga. Melyik
igaz?
– Ikrek vagyunk! kiáltá közbe Vukoszava, ki e mellett baziliskus
szemeket vetett Sefikára. Azt hitte, hogy ez volt az áruló.
– Hát nekem így is jó, mondá Dániel bég. Akkor cseréltek a barátoddal.
Te veszed el a Sefikát, a gyaur meg a Vukoszavát.
– Sefikát? – Vukoszavát? hebegé egyszerre a két ifjú elképedve.
– Hát bizony a Sefikát, meg a Vukoszavát. Mivelhogy a harmadik, az Ajna,
az volt az egyedül hűséges asszony, a ki a hozzá küldött levelet azonnal
kezemhez juttatá. Ezt magamnak tartom.
Most azután nem volt már egymástól mit irigyelniök az ifjaknak.
Sőt az iránt is tisztában lehettek, miért hogy a hatalmas török főúr, a
ki a háremében két ifjú leventét talál éjnek idején, ezekhez olyan
átkozottul nyájas, s még a hajuk szálát sem görbíti meg?
Nem csakhogy nem ontja vérüket, sőt mindegyiknek ád egy kész feleséget,
s egy pénztárczát, tele bankóval: összeadja őket a hites társaikkal,
rájuk adja az áldását s megigéri igaz hitére, hogy azt a tárczát minden
évben ujra meg fogja tölteni; s azzal engedi őket békén menni a a maguk
utjára.
Maga pedig otthon marad a harmadikkal: a tündérszép Ajnával.
Ha az ember jól megfontolja, nem is olyan nagyon együgyü ember ez a
Dániel bég!
Rövid időn az osztrák-magyar monarchia minden nyelven irott lapjaiban
megtette a körutat az az érdekes hir Boszniából: miszerint egy fiatal
budapesti kereskedő, ki csak nem rég nyitott üzletet Szerajevóban, a
fővárosi calicobálokból dicséretesen ismeretes X. Leó, személyes előnyei
által meghóditá a sheik-ul-Izlám leányának a szivét, ki a kedvéért
kitért a keresztyén hitre s hozományul hatezer forintnyi évi jövedelmet
hajtó fekvő birtokot hozott a férjéhez. Csábító példa vállalkozó
szellemü fiatalainknak!
S Leó úrnak meg volt az a gyönyörüsége, hogy Európa minden országából
kapta egyre-másra üzletbarátaitól a gratuláló leveleket, s ha egyebet
nem, valamennyi üzleti tudósitás végén találta a p. f.-et (pour
féliciter).