rettentő mód burjánzik, – mit nem is lehet kétségbe vonni; – külsőleg
azonban inkább azon szabadságoknak következtében létezik, melyekkel a
ház ura, a fényüzéséhez és tekintélyéhez szükséges rabnősereg ellenében
bir, semmint a belső, törvényes soknejüséget értve. A rabnők csak ritkán
lépnek a feleségek rangjába és sorába, s ott, a hol megtörténik, a
viszony, melyben a Böjük Hanim-hoz, vagy Bégum-hoz áll – ez az első
feleség czime, – csak ritkán jobb azon állásnál, mít nálunk Nyugaton,
egy türt szegény rokon, a háziasszonynyal szemben foglal el. A törvény
ugyan a későbbi feleségeket is oltalmazza, azonban szokás és illem oly
előjogot biztositanak a Böjük Hanimnak, mit alig vitatnak el tőle
valaha. Oly példákra emlékszem a török és persa társaságban, hol az első
feleség, bár öreg, minden vonzó báj nélküli s mindig kiállhatatlan és
zsémbes volt, mégis a külvilágban teljhatalmu férjét minden tekintetben
tyrannizálta. F... pasa, egy életvidor ember, kit Európában legalább
általán annak ismertek, csak jó távolságra házától s legmeghittebb
szolgájának lakásán merte élvezni egy kis pót-hárem édességeit, s midőn
F… asszonyság a dolognak neszét vette, nyakrafőre Alexandriába kelle
expediálni az illető szépséget.
A mit már azelőtt emlitettem, a rabnők (khalaik), a feleségeknek
fényüzéséhez tartozó czikkek, s minél szebbek és számosabbak annál jobb.
A khalaikok nemcsak a nők, de a férfiak belső kiszolgálására is
használtatnak, de jaj a pasának, vagy pasafinak, ha engedve a ragyogó
lángszemek delejének, megtalál botlani a sikamlós pályán!
Persiában, hol az erkölcsök még lazábbak, s hol a Szigah és Nikiah, –
vagyis, ideiglenes és állandó házassági viszony – a legtágabb tért
nyitja a kicsapongásnak, valóságban a nők állása a magas körökben,
gyakran igen szomoru, sőt kétségbeejtővé is válna olykor, ha a
rokonságnak meleg részvéte enyhitőleg közbe nem lépne és a család női
tagjait pártfogása alá nem venné. E szomoru viszony, azonban a most
uralkodó herczegi családnál, a Kadsaroknál gyakoribban fordul elő, mint
a valódi persa körökben, mig Közép-Ázsiában ismét a Khánságokban, a
gazdag Tadsikok inkább üznek többnejüséget, mint az Özbégek.
Általánosan azonban a persa nők állásá csak igen csekély mértékben
különbözik valamennyi moszlim nőétől, t. i. ők is, nemcsak a belügyekben
működnek és rendelkeznek szabadon, de még a külügyekben is, és néha a
legérzékenyebb módon éreztetik a férjjel szeszélyeiket és hatalmukat,
sőt még arra is van számos példa, hogy lényeges részt vettek az utolsó
évtizedek politikai és vallási forradalmaiban, elannyira, hogy
beavatkozásuk időnként az államot veszélyeztető cselszövénnyé fajult.
Mi a soknejüségről mondatott, az az elválásra is vonatkozik, mely az
iszlam törvény szerint aránylag nagy könnyüséggel történik, annak
daczára azonban, alig fordul elő többször Keleten, mint a protestáns
Angliában, vagy Amerikában. E meglepő tünemény oka, egyedül a szentség
ama sajátos fénykörében rejlik, mely akár valódi, akár hamis, a családi
szövetséget mindig környezi, s melynek megsemmisitésétől minden
tisztességes férfi vissza borzad. Oly társadalomban, hol az apa,
bizonyos szégyenérzettel fogadja leendő vejét, s a házasság első napján
alig mer szemébe nézni; ott, hol a férj arcza minden szint játszik, ha
nejével idegen társaságban kell megjelennie, s annak akkor nehány
lépéssel hátrább kell állnia férje mögött, – ott soha sem fogja a férfi
egy könnyen rászánhatni magát, hogy a nőt, kit valaha magáénak nevezett,
másnak birtokába engedje általmenni. – Persia legmagasabb köreiben, – a
herczegek itt szomoru kivételt tesznek, – valamint az Ulema világban is,
ugyan gyakoribbak a válóperek, s a nő sorsa ilyenkor, ha nincs magán
vagyona, valóban igen sajnálatra méltó; azonban ujból ismétlem, hogy az
ily esetek aránylag ritkán fordulnak elő, s az Európában uralgó sötét
szinezetü vélemény e tárgyra vonatkozólag épenséggel sem igazolható.
Mi a keleti nőt leginkább megkülönbözteti nyugati társnőitől, az a
szellem és szivműveltség teljes elhanyagolása, még pedig oly mértékben,
a mint az a keresztény nyugaton, még a durva középkor idejében sem
fordult elő. Hisz még a különleges női nevelés fogalma sem létezik
Keleten, mennyivel kevésbbé tehát még annak szükségének elismerése, vagy
csak érzéke is. A tulnyomó többség még irni és olvasni sem tud, s azok,
kik ezen elemi tantárgyakban tanitást nyernek, a tudományok jóval
alantabb fokán állapodnak meg, annál, melyet a férfi, az elemi iskolák
végeztével elért. E szomoru állapot különben nem annyira egy rosszul
értelmezett vallási parancsnak kifolyása, mint inkább azon furcsa
felfogásnak tulajdonitható, mely szerint a tanulás és tudás csak
olyanoknak nélkülözhetetlen, kik a külvilággal érintkezni kénytelenek.
Hogy e felfogás nagyban vétkezik az emberi jog ellen, azt tán mondanom
sem kell. Mennyi szellemvirág nyomatik el és töretik le még zsenge bimbó
korában, e barbár fogalom által; mert az ázsiai nők ritka szellemi
tehetsége mellett bizonyára leginkább tanuskodik a körülmény, hogy
számos nő, ki minden segitséget és tanitást nélkülözött, szellemi téren
mégis kitünt s az önművelődés utján oly irónők fejlődtek, kiknek műveit
még nyelvük elsőbbrendü irói sem birták tulszárnyalni.
De tulságosan átengedem magamat az általános észrevételeknek, melyek, ha
mindjárt még oly találók is, soha sem hatnak oly meggyőzőleg, mint a
gyakorlati életből meritett jelenetek. Hogy a moszlim Ázsia nővilágának
életét és lényegét, nyájas olvasóim előtt teljesen szemlélhetővé
tehessem, legyen szabad néhány oly képet előttünk felderiteni, a minőket
annak idejében, magamnak is gyakran élvezettel, máskor ellenszenvvel, de
mindig érdekkel szemlélni, alkalmam nyilt.
I.
Az első délelőtti órákban vagyunk. A Mabein-ban (a hárem előcsarnoka)
rendkivüli elevenség uralkodik. Ez a szokott óra, a melyben a rabszolga
kereskedő, egy cserkesz lélekárus kiséretében a hárem ajtaja előtt
megjelen, a háziasszonynyal utálatos alkuját megkötendő. A Bosporus
partjain, valamint egész Keleten, a nők keresetforrásnak tekintik, ha
még fiatal, fejletlen rabszolganőket megvehetnek, hogy felnevelve,
később huszszoros, sőt negyvenszeres áron ismét eladhassák. Még a
leggazdagabbak és legmagasabban állók is foglalkozni szoktak ilyen
űzlettel, mely nyervágyukat ingerli s ebben még a császári hárem sem
teszen kivételt. Habár a vásáron megjelenő rabszolgák és rabszolganők
egy ötöde közvetitők (Dellal-ok) által adatik el, a hátra lévő négy
ötödrész biztos vevők számára tartatik fenn.
Egy vad kinézésű cserkesz barbár, magas prémkucsmával, töltéstokokkal
bepánczélozott mellel, nyers, durva jellemével összhangzólag puskaport
és golyót mindig magánál hordva, rongyos öltözetében s kaukáziai
szattyáncsizmáiban halkan végig sompolyog az elő csarnokon, maga után
czipelve két éhség és hidegtől remegő s kinzott gyermeket. Azok egy
függöny elé állittatnak, mely mögött a háziasszony tartózkodik, nehány
hozzáértő társnője társaságában, kik mindannyian kémlelő, vizsgáló
tekinteteket vetnek az uj árúczikkre. Az alkudozás megkezdődik; a
gyermekek dideregnek a hidegtől és kimerültségtől; fog vaczogva
pillantanak fel, majd a szivtelen atyára, majd a függöny mögött álló
nőkre; szegények nem is tudják ki felé hajoljanak e kritikus perczben.
Ahhoz-e, ki áruczikk gyanánt tul tesz rajtuk, avagy ahhoz, ki megakarja
őket venni? – Gyakran szemtanuja valék az ilyen jeleneteknek, s
mindannyiszor mélyen meghatottak.
Hosszas, halk hangon folytatott értekezlet után, mely alatt vevő és
eladó nem is látta egymást, végre megköttetik az alku, s a durva, a
nyomorult cserkesz, kit Európában szabadsághőssé emeltek, átveszi
csillogó aranyát. Már mőgötte van az első emelet, midőn sietve
visszaszalad s kiáltozva, lármázva követeli az eladott gyermek
ruházatát, mely, állitása szerint, nem értetődött bele az alkuba. Ujabb
alkudozások kezdődnek, végre azonban, oda dobják neki a rongyos perkál
vagy vászon darabot, mely magzatát burkolá. Alig van annyi értéke mint a
leghitványabb kötőféknek, mit Európában szivesen átenged az eladó a ló
vevőjének; de az embertelen apa még a nyomorult rongyokat is mohón
összecsomózza és elsiet.
Ez egy mintapéldány azon nép kebeléből, mely részére néhány évvel
ezelőtt Angliában a »szabadság martyrjai« czime alatt, annyi arany
gyüjtetett. Valóban metsző guny! – A vevő természetesen mindig nemesebb
az eladónál, s még visszhangzanak a távozó szivtelen szörny-apa, vagy
nagybátya léptei, midőn a legmélyebb barbárságból és szegénységből jött
idegen gyermek már a fényüzés és kényelem élvezetébe beavattatik s
legtöbb esetben szeretetteljes, szelid bánásmódban részesül. Urnő,
tanitónő, mindenki elnézéssel bánik szegényekkel; tanittatnak,
helyreigazittatnak, illemre s finomitott életmódra szoktattatnak, s ha a
cserkesz, szabad hegyek balzsamos levegőjét nem cserélték volna fel a
hárem tikkasztó légkörének folytonos zárkozottságával, valóban az
érkezetteknek nem lenne okuk életük változását siratni.
Hogy e rabszolganők mi sorsra neveltetnek, ez ugyan igen kétséges.
Valamelyik tán a fiatal háziur kegyét nyerheti meg, s ama távol
szerencse-csillag ragyoghat feléje jövőben, hogy egykor az egész ház
urnője lesz; a másik, a császári háremmel való összeköttetés által még a
palotába is bejuthat, s ha Fortuna istennő kegyencze, még sok millió
ember urnőjévé és uralkodójává is emelkedhetik. Egyáltalában, ki birná
megjósolni a sorsot, mely e, jogosan Khalaik lényeknek nevezett, nőkre
vár? Egy azonban tény; hogy t. i. sokkal kevésbé sajnálatra méltók, mint
azt Nyugaton hinni szokták. Csak az adás és vevés átmenete vért lázitó
dolog, a többire nézve, különben, a rabszolganők sorsa nemcsak tűrhető,
de egyátalán igen enyhe.
Vagy urnőjük diszére szolgálnak, vagy pedig űzleti speculatio tárgyai;
mindkét esetben nemcsak jól tartatnak és fényesen öltöztetnek, de
aránylag szép nevelésben is részesittetnek, keveset olvasni s irni is
tanulnak, tánczban, énekben, hangszerkezelésben és női kézi munkákban
oktatást nyernek s hallgatag, szelid természettel megáldva még azon
kegyet is kieszközölhetik, hogy családtagnak tekintetnek. Azt mondtam,
hogy a rabszolganők diszül szolgálnak s kiegészitőleg még meg kell
jegyeznem, hogy előkelő hölgyek mindenkor a kíséretüket képező
rabszolganők számára és minőségére ügyelnek, s minthogy ezek mindannyian
szépek és fiatalok, egyenlő szépen öltöztetvék és igen jó bánásmódot
élveznek, a nyugat országbeli szemlélő, mindnyájukban a pasa, khán, vagy
bey nejeit véli látni.
Annak idejében Abdul Medsid két, sőt négyezer nejéről is beszéltek.
Meglehet, hogy e számot megközelitő nő volt együtt a császári
palotákban, de a »feleség« czime semmi esetre sem illette meg őket.
Mahmud Szultán nyugdijazott háreme Eszki Szerai-ba vonult vissza; az
uralkodó Szultán háreme Besik tas-ban tanyázott, s mindezen osztályokban
bizonyos számu feleség, nagynéne, unoka húg, női ex-hivatalnok stb… volt
együtt, melyeknek mindegyike, már az illem és szokás révén négy-öt
társnőt vagy rabszolganőt tartott, mely utóbbiak ismét két-három
cseléddel rendelkeztek. Már most adjuk össze Mahmud Szultán exkadinjai
és exhivatalnoknőinek, valamint az uralkodó Szultán leányainak és
legközelebbi nőrokonainak számát, sokszorozzuk ezt öttel vagy nyolczczal
(az elsők társnőinek száma) s kiderül amaz irtóztató mennyiségű nő, mely
miatt a főuri háremek oly rosz hirbe keveredtek. Csak a legcsekélyebb
számot, 5-öt vettem számitásba, ámbár tisztán emlékszem, hogy az elhunyt
Abdul Medsid Szultán anyjának Khazinedarja (kincstárnoknő) magába több,
mint 50 rabszolganőről gondoskodott, ki mind hires volt kiváló
szépségéről. Ha e tisztességes nőszámhoz, még a nagy sereg Baltadsi-t
(szerail-szolgák) és eunuchot hozzáadjuk, némi fogalmat szerezhetünk
magunknak a bosporusi főuri háztartásról.
E kis kirándulás után, a magas hölgykörökben előszeretettel folytatott
magánűzlet területére, felvesszük ismét a reggelenként előfordulő női
foglalatosság leirása fonalát. Ez időnként fürdőbe készülnek, melyről
később még szó lesz, vagy pedig az európai orvos fogadtatik, ki egy
eunuch vagy a család valamely férfi tagjának társaságában a hárem
betegeit jön látogatni s a nők egészségi állapotáról rendszerinti
tudomást veszen. Mélyen elfátyolozva fogadtatik azon ember, ki előtt
egészségi szempontból, a legtitkosabb is napvilágra jő. Itt-ott, ha az
orvos nem tudta az ország nyelvét, el kelle őt kisérnem látogatásaiban,
melyek inkább komikai, mint komoly szinezettel birtak. Valamennyi török
nő aggályosan gondozza külső megjelenését és testi szépségét s gyakran,
ha az orvos teendője a hölgyeknél be volt fejezve, a hárem kijáratánál a
fehér és fekete rabszolganők egész seregét összegyűlve s reá várakozva
találtuk. Mindannyian kínyujtott nyelvvel és kézzel álltak ott, hogy az
első szemügyre vétessék s a másik kellőleg megtapintassék, mi
képzelhetőleg rendkivül furcsa látványt nyujtott.
Ugyanezen időtájban szokták a hárem lakónői a bazárokat is
látogatásukkal megtisztelni. Egy házi szolga, vagy a forró Afrika
valamely szerencsétlen fiának kiséretében, a török hölgy komornahadával
együtt, szántszándékos nonchalenceal ballag végig az utczákon. Költők, a
csillagok kiséretével elvonuló holdhoz hasonliták az igy feltünő török
nőt, s miután rendszeres léptek e költői képnek ártalmára válhatnának, a
keleti nők nagy gondot forditanak reá, hogy mozdulataik minél
hanyagabbak s lassubbak legyenek, mit kiválóan előkelőnek képzelnek. A
bazárban nincsen különösen sok dolguk, de a legcsekélyebb vásárlás is
három-négy utat igényel. Ebben az egész világ egyforma marad! A londoni
highlife lady, még kellemetlen időjárásban is órákig ül a Bondstreet
divatos boltjaiban, a török nő pedig a bazárban biczeg fel s alá. Hogy a
kettő közül melyiknek eljárása észszerűbb, azt nehéz lenne meghatározni.
II.
Péntek délután van. A háremben feltünő sürgés-forgás észlelhető; az
eunuchok kicziczomázott arczczal és felsarkantyuzva, a nélkülözhetetlen
lovaglóostort suhintva, állnak a hárem udvarán s csak a jelt várják,
hogy lóra ülhessenek. Hosszas toilette előkészületek után, a fiatalabb
Hanim-ok (nők) is egyenkint megjelennek, s csak a Böjük-Hanim-ot
(háziasszony) várják még, hogy a szokott pénteki sétára a készen álló
kocsikba szálljanak. Végre megjelen az urnő, egy tisztességes sereg nő
és leány kiséretében; az utóbbiak közül azonban, csak a legközelebb
állók vehetnek részt a sétakocsizásban. Az első, legdiszesebben
felszerelt kocsiba száll az urnő, egy-két ifjabb osztály sorsosával s
néha egy idősb társalkodónővel, vagy komornával. A második és harmadik
kocsit rendesen a fiatalabb Hanim-ok foglalják el, mig a pajzánul
tréfálódzó Khalaikok az utólsó kocsikba ülnek. Az előkelő háremek e
kocsisorozata, lassan vonul az utczákon keresztül, á háremagaszi
(eunuch-főnök) kötelezett felügyelete alatt, ki láthatólag azon
mesterkél, hogy a keresztyén seladont kellő távolságban tartsa, mig az
igazhivő szépségkedvelők részéről előforduló tréfáknak, jeleknek és
integetéseknek jóval szabadabb tért enged. E jelek és tréfák csak ritkán
szólnak a fiatal Hanimoknak, de többnyire a vidám Khalaik seregnek,
melynek alig van elegendő keze, hogy a kocsikban készen tartott tarka
kendőkkel és szalagokkal az ugynevezett, szinnyelvet kellőleg
fenntartsa.
A Szejr felé tartanak, melyekben Konstantinápoly környéke oly végtelen
gazdag. A divat változékony törvényei szerint, mindennapra más Szejrjéri
(sétahely) jön sorra Hétfőn rendesen Modaburun-ba mennek (a divat foka)
kedden, Kadiköj-be, szerdára és csütörtökre Kaulidsia van napirenden, s
pénteken az előkelő divatvilág, vagy Kiagadkhané-ben, vagy Kandili-ben
találkozik. A kitüzött helyen megérkezve, a társaság elhagyja a
kocsikat, a Khalaikok szőnyegeket boritanak a zöld pázsitra, mindenki
letelepedik s egy pillanat alatt a szemlélő szingazdag, festői
csoportozatot lát szemei előtt, mely a legsajátságosabb helyzetekben
egybeolvadva, a legvonzóbb képet nyujtja.
Mi európaiak, sétálni járunk, a keletiek, ugyszólván sétálni ülnek, mert
a hölgyek ott a szönyegeken órákig képesek csaknem mozdulatlanul
maradni, a természet pompájában gyönyörködve, vagy a mint már
emlitettük, tarka zsebkendők és az ujjbeszéd segélyével, a körülöttük
hemzsegő fiatal világgal fenntartva a közlekedést. Az idősebbek
többnyire arczczal a kör belseje felé fordulva ülnek s pipájukat
élvezik, mely fekete rabszolganők által szolgáltatik át, kik szükség
esetében, kiterjesztett köpenyeikkel, olyan védfal-félét képezhetnek
urnőik körül. Bárha a kor még oly mély redők és barázdák által törölte
el az egykori szépség legutolsó nyomát is, a jó anyóka mégis attól fél,
hogy vélt bájai által bünös vonzerőt találna gyakorolni. Igen, az öregek
mindenütt még prudebbek a fiataloknál s valóban hálásak lehetnének a
vallás szigoru elfátyolozási törvénye iránt, minthogy általa, sok keserü
kiábrándulástól óvatnak meg. A fiatalabb nők csoportjában, csaknem soha
sem találhatók nyilvánosan pipázók. Többnyire élénk társalgásba
merülnek, s a ki a keleti mimika titkaiba nincsen beavatva, alig fogja
sejteni, hogy a fátyol elrendezése a szemszegletek körül, két-három vagy
négy ujjal, avagy a csucs képzése, mely a könnyü selyemköpeny előli
részét összetartja, mind megannyi jel, melynek meg van a maga mély
jelentősége. Ama bey vagy efendi, ki látszólagos közönynyel sétálgat a
távolban, igen jól tudja értelmezni e jeleket s megfelelő mimikával
válaszol.
Valamint a rózsának a virulást nem lehet megtiltani, ugy hiába tiltanák
meg a nőknek az arczjátékot, s a konstantinápolyi, s más török városok
környékén fekvő, nagyszerü kilátást engedő sétahelyek a szép évszak
délutáni óráiban, szerelemgazdag romántikának szinhelyei, melyre a
természet elragadó szépsége hangulatteljes bájával, bátoritólag hangolja
a kedélyt.
Mint Törökországban a Szejrjei, ugy szerepel Persiában a lovaglóséta.
Itt a szórakozás ájtatossággal egyesül. A várostól nem messze fekvő
szentek sirjaihoz megy az ember, melyekben Persia kiválóan bővelkedik, s
melyek árnyas kertek közepét képezvén különösen alkalmasak a szerelmes
párok légyottjára. Teheran elengáns világa, Sah Abdul Azim sirjával bir,
Iszpahan pedig a nagy, árnyas berkü temetővel. A halottak culturája s a
szerelemjátéka igen ellentétes dolgoknak látszanak nekünk, azonban
Persiában a halottak nyughelye változatlanul örvendhet az élők
szerelmében. Ennélfogva Siráz, Kum, Nisabur és Herat sétahelyei is mind
egy rég elhunyt szent személy sirjának közvetlen tőszomszédságába vannak
helyezve. Csak Közép-Ázsiában látunk Csihar bag-okat, azaz nyilvános
kerteket folyó vizzel, vagy álló viz medenczékkel, melyekből aztán a nők
ki vannak zárva.
Látod-e amott ama csoport lovagnőt, tisztelt olvasóm, mely Iran ujkori
fővárosból Sah Abdul Azim kapuján keresztül, a hasonnevü szenthez
zarándokol? Ha a kengyelvasban a piczi papucsok nem lennének láthatók, s
az arczfátyol szük rostélyain keresztül a nagy szemek tüze villámokat
nem szórna, valóban, csak esetlen kék vászonzsákoknak néznéd az ékesen
felczifrázott lovakon ülő társaságot. S tényleg, csakugyan kék
vászonzsákok, azonban e vászon alatt, Irán kaczér, életvidor leányai
rejlenek, kik parthiai őseikhez méltó ivadékai lévén, igen ügyesen ülik
meg a lovat. Egyszerre sebesvágtatva közelg egy lovas; a villám
gyorsaságával illan el az elfátyolozott szépek mellett, azonban a villám
gyujtott, mert a találkozás rövid pillanatában szavak cseréltettek.
Rövid vártatva ismét porfelleg tünik fel a távolban, ismét közelg egy
lovas; ez az előbbeni, s ujból néhány szót váltanak. Ez többször
ismétlődik, mig végre az ügyes Seladon szépének kiséretéhez csatlakozik,
s valamely nehézkesebb, szélesebb kék zsák mellett egy néni, vagy
komorna oldalánál, beszélgetésbe ered. A megszólitott szépség a menet
élén folytatja utját, de azért mindent látszik hallani és látni, mert
időnként egy-egy megjegyzést kiált hátrafelé, mely gyakorta általános
derültséget idéz elő.
Igy udvarolnak Persiában a sétalovaglás alatt s egyidejüleg hódolnak a
szentnek és a szerelem istenének. Irán pajzán leányai annak idejében
bizonyára távolról sem sejtették, hogy a szerény kis szamáron mögöttük
ügető dervis megleste őket, hogy később az európai keresztényvilágnak
elárulja titkaikat s eljárásukat. Ismeretlen létemre s észrevétlenül
gyakorta szemtanuja voltam az ily jeleneteknek, melyek mindannyiszor
teljes érdekemet felgerjeszték; – s létezhetik-e vonzóbb s érdekesebb
látvány, mintha az embert, a különböző éghajlatok alatt és országokban,
minden tetteiben, örömében és bánatában, ifjukori játékaiban s idősb
korának komoly czéljaiban figyelemmel kisérhetjük?
III.
Egészen más jelleggel bir a négy fal közti mulatság s a szórakozás a
házban. Itt az illem és fesz legtöbb esetben háttérbe szorul, s a
műveletlen, minden itélet elől mentt nők eljárása s modora gyakorta
kellemetlen, sőt undoritó képet nyujt. Ha már az moszlim férfikörök
társalgásában is hiányzik az éltető fűszer a nők kizáratása
következtében s felületessé, fékezetlen frivollá alakul, annyival inkább
érezhető az elkülönzés hatása a háremkörökben. A beszédtárgyak
megválasztásában éppenséggel nem szőrszálhasogatók s nem képzelhető
ellenszenvesebb valami, mintha öreg matrónák és fiatal leányok oly
thémát feszegetnek, mely Európában, nemük legelvetemültebb tagjának is,
arczába kergetné a vért. Ha belefáradtak a beszédbe, tánczokat kezdenek,
melyek egész Keleten csak látványosságnak tartatnak; az érzéki ösztönök
plasztikai értelmezésére számitvák s mint gondolható, valódi
jelentőségükben még sokkal megvetendőbbek a trágár nyelvek laza
értekezleténél. A perzsa és török előkelő világ háremeiben, a tánczosnők
rendesen külön erre nevelt s kiművelt rabszolganők, kik kézcsörgetyűkkel
és kis dobokkal maguk kisérik tánczukat s többnyire bámulatra méltó
ügyességgel végzik mutatványaikat, melyek ugyan sokkal inkább
hasonlitanak valamely voltigeuréihez, mintsem ama rythmikus, hullámos
mozdulatokra emlékeztetnének, melyekkel az ujkori Európának
choréographikus művészete oly bájos kifejezést tud adni az örömteli
felindulásnak és változó hangulatoknak. Csak ebből érthető, hogy a
keleti ember a művelt és szabad emberhez méltatlan foglalatosságnak
tekinti a tánczot, mi amaz adomából is kitünik, melyet a Bosporus
partjain egy persa diplomatáról beszélnek. Ez, t. i. európai kollegái
által nagyon ünnepeltetett s tiszteletére még bált is rendeztek, melyen
az iráni udvaroncz megjelenvén, egy emelvényen helyet foglalt. A zene
megzendült, a vidám párok tánczra kelve forogni kezdtek a nagy persa
előtt, mit ez, külön neki szóló, kiváló kitüntetésnek tartott; midőn
azonban a háziur, N. N. ő excellentiája egy szép perai nőt a felharsogó
keringőre felkért, a nagy persa felugrott székéről, oda rohant az
excellentiás urhoz, kiáltva: »Uram! tulságos megtiszteltetésben
részesitesz; semmiért sem engedhetem, hogy te is tánczolj nekem!«
A nyilvánosság terén, magától értetődik, hogy a tánczok tejképü, nő
ruhába öltözött fiuk által ábrázoltatnak, kik Törökországban »Csengi«
név alatt ismeretesek, és mi igen sajátságos, egyedül csak a zsidók és
czigányok soraiból ujjonczoztatnak. Régente még nagyon divatban voltak a
Csengik, ma már Konstantinápolyban és más nagy városokban ritkábban
fordulnak elő. Persiában még általánosabban kedvelik a tánczelőadásokat;
legféktelenebbül viszik e dolgot Közép-Ázsiában, hol főkép a tadsik
népeknél csaknem minden rongyos falunak meg vannak a maga
művésztársaságai, melyek közül sok tánczos a jobb családokhoz tartozik.
De térjünk vissza a háremmulatságokhoz.
A tánczot és társalgást társasjátékok és mesélés váltja fel. Valamint a
férfivilágnak, ugy a nőknek is meg vannak a maguk »Meddach«-jai, kiknek
emlékezete jó nagy gyüjtemény tarka-barka, képzeletdus históriát rejt,
melyeknek érdekfeszitő előadásához kitünően értenek; változás kedvéért
aztán a Kulzum nené-ból (nőkatechizmus) olvasnak fel nehány fejezetet,
oly könyv, mely a vallástant, a női észjárásnak megfelelő módon
magyarázza, mellesleg azonban talizmánokkal és bájitalokkal is
foglalkozik, melyek által a testi szépség és férfiak szerelme nemcsak
megnyerhető, de állhatatosabban meg is tartható.